Nem hagyják a dinnyések: blokádok az Alföldön!

Blokád alá vontak több dél-békési dinnyefelvásárló-telepet a Karsai József szocialista párti országgyűlési képviselő által vezetett dinnyetermesztők pénteken kora este.

A képviselő az MTI-vel közölte: a gazdák Magyarbánhegyesen, Kunágotán, Nagybánhegyesen, Medgyesegyházán és várhatóan rövidesen Pusztaottlakán zárják el erőgépeikkel a felvásárló-telepek bejáratait. Karsai József hangoztatta, hogy azt akarják elérni, hogy a felvásárlók legalább bruttó 30 forintot fizessenek a termelőknek a gyümölcs kilójáért. (Az Auchan-nal folytatott dinnyeháború már véget ért.)

A blokád alá vont telephelyeken több kamion is áll, emiatt a dinnyeszállító járművek nem tudják elhagyni a környéket. A képviselő elmondta, hogy a helyszíneken megjelentek a rendőrök is, ám egyelőre csak szemlélik az eseményeket, hiszen a demonstrálók kerülik a vitát a felvásárlókkal.

Karsai József tárgyalt már az egyik felvásárlóval, aki azt mondta neki, hogy Macedóniából olcsóbban lehet felvásárolni a dinnyét, ezért tudnak csak 20-23 forintot fizetni a magyar termelőknek.

Az MTI érdeklődésre Simonka György, a Simba Hungary Kft. vezetője, maga is termelő elmondta: csak a pénteki napon 112 termelőtől 23 kamion dinnyét vásárolt kilogrammonként 23-25 forintért. Szerinte egyre kevesebb a dinnye a határban, s ez prognózisa szerint felhajthatja a külpiacokon az árakat, s így növekedhet a hazai felvásárlási ár is. Szerinte is alacsony a felvásárlási ár, azonban nem ilyen eszközökkel kellene élni a termelőknek.

Vargáné Szombati Andrea, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense nem tudott a blokádokkal kapcsolatban atrocitásokról beszámolni. Elmondta, ha a gépjárművek elzárják a telephelyek bejáratát, és akadályozzák a közlekedést, az várhatóan szabálysértési eljárást von maga után.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo