Friss cikkeink


Oszkó Péter: Hoz vagy visz? 

Arról, hogy az adórendszer jövő évi változásai miként hatnak a vállalkozásokra, sokan sokféle, egymásnak gyakran ellentmondó véleményt fogalmaztak meg. A kormányzat - hivatalból is - optimista, a vállalkozói érdekképviseletek már kevésbé, sőt, néhol még vállalkozásellenesnek is titulálták a törvénycsomagot, amit a parlamenti ellenzék alapvetően elhibázottnak tart. A szakmai közvélemény óvatosan derűlátó, és ugyanez jellemzi a nemzetközi reagálásokat is. Oszkó Péter pénzügyminiszter szerint jövőre, amikor a változások hatályba lépnek, mindenki tapasztalja majd ezek pozitív kimenetelét.

Válságleckék 

Tavaly nyáron még bizakodtunk, hogy az Amerikából indult hitelválság a világot jellemző pénzügyi integráció ellenére sem egyformán érint majd minden országot, s a reálgazdaság sem sínyli meg túlzottan a következményeit. Ősszel már látszott: nagy a baj, és Magyarország különösen sérülékeny. A hitelválság mindenhol megmutatta magát, nemzetgazdasági szinten éppúgy megjelent, mint a vállalati szférában vagy az egyes emberek, családok életében.

Almási Miklós: Hárombetűs gubancok 

Esztéta és filozófus létére húsz éve vizsgálja a nemzetközi gazdasági és pénzpiaci folyamatokat. Napi teendői között nem csak az szerepel, hogy az ELTE professzoraként fellép a katedrára, Almási Miklós az adott nap fontosabb gazdasági jelenségeit és a felvetődő dilemmákat is feljegyzi egy füzetbe. Legújabb megfigyeléseit a válság apropóján foglalta kötetbe Hová tűnt az a rengeteg pénz? Válságkönyv címmel. A hetvennyolc éves akadémikussal a válság okairól, a kiutakról és a pénzpiacok szabályozásáról beszélgettünk.

Kerekező milliárdok 

Az Európai Unió szinte kihajtja Magyarországból, hogy komoly kerékpáros infrastruktúrát építsen, s ma már hajlanak is rá a hivatalok, önkormányzatok: százezernyi bringás ugyanis üzleti, politikai tényező is.

Logisztikai túlélőshow kicsiknek és nagyoknak 

A legkisebb vállalkozásokat megtizedelheti a válság, ám a logisztika nagyobb cégeinek esélyei a túlélésre és megerősödésre nem lebecsülendők. Még úgy sem, hogy kénytelenek szembenézni a körbetartozással, a növekvő feketegazdasággal.

Recesszióban is előre! 

A gazdasági válság hatására a Gazdaságfejlesztési Operatív Program pályázatainak feltételrendszerében hozott enyhítések, úgy tűnik, célba értek, hiszen a MAG Zrt. adatai szerint az elmúlt időszakban beérkezett automatikus pályázatok száma nemhogy nem csökkent, de 76 százalékkal meghaladta az elmúlt év hasonló időszakában benyújtottak mennyiségét. Májusig összesen 1300 vállalkozás pályázott e vissza nem térítendő európai uniós forrásra, ami közel 20 milliárd forint támogatási igényt jelent. A projektek mérete és az átlagosan igényelt támogatások összege is jelentősen nőtt.

Költségmegtakarítás holnaptól 

Kevés olyan működési területe van egy cégnek, ahol nulla vagy minimális befektetéssel a költségek akár kilencven százalékkal csökkenhetnek - akár másnaptól. A varázslatosan hangzó lehetőséget az elektronikus számlázára való átállás rejti. Az egyelőre kevesek által használt módszerhez minden törvényi feltétel adott.

Átláthatóan nyereséges 

A válság hatására erősödik a kkv-k igénye a költséghatékony IKT-módszerekre, köztük az integrált vállalatirányítási rendszerre, az ERP bevezetésére. A tendenciát az is erősíti, hogy ha egy cég növekszik, mert működése, a tranzakciói már egyre nehezebben láthatók át. Ezen is segít az ERP, amelynek beszerzését még pályázat is segíti.

Digitális beduinok 

A neonomád szó a definíció szerint egy munkamódszert, illetve az ezt a munkamódszert követő társadalmi csoport tagját jelenti. Mivel azonban itt erős elkötelezettségről, a függetlenség alapvető életfeltétellé való előléptetéséről van szó, sok esetben inkább életformának, mint munkamódszernek tekinthető. Elfogadásához újfajta vezetői szemléletre is szükség van, de a működő módszer a cég és a munkavállaló érdekeinek is megfelel.

Ösztönzőkeresés 

Van, aki a drága kocsik adóját csökkentené, és van, aki a cégautók áfáját tenné visszatéríthetővé, ezzel ösztönözve a vásárlást. Merthogy az a hír, hogy nem biztos, hogy itthon lesz „roncsprémium", s így az új autók eladása valószínűleg nem éri el a százezret sem idén, a szakembereket arra ösztönzi, hogy más megoldásokon is törjék a fejüket.

Csakis pálinkát! 

Néhány éve már törvény is védi a hungarikummá előlépett italt, a pálinkát, amelynek fogyasztása évszázados hagyomány Magyarországon. A Boldogkő-Fruit Kft. két tulajdonos-házaspárja azt mondja: a pálinkafőzés számukra egyszerre befektetés, hobbi és lokálpatriotizmus. Nem csak maguknak, szülőföldjüknek is hírnevet akarnak szerezni.

Tápláléklánc-reakciók 

Noha élelmiszerhiánnyal - vagyis bővülő kereslettel - is számol a mezőgazdaság és az élelmiszeripar, mégsem biztos, hogy túléli a válságot, és kikerülhet a versenyképtelen környezetből az ágazat számos vállalkozása.

Begyűjtő multik 

Évente százmilliónál is többen fordulnak meg a hazai hiper- és szupermarketekben, már csak ezért is megkerülhetetlen számukra a környezetvédelem témája. Éppen ezért politikájukban egyre nagyobb szerepet kap a környezettudatosság és az a törekvés, hogy működésük minél kisebb mértékben terhelje a környezetet.

E-szemétügyek 

Egyre növekvő mennyiségben válnak hulladékká elektromos és elektronikai berendezések az irodai, üzleti tevékenységek során éppúgy, mint a háztartásokban. Évente kétszázhúszmillió tonnányi régi számítógép és más műszaki eszköz kerül a szemétbe - a kérdés, hogy hogyan.

Lóerőben izmosodik 

Pályázatokkal, hitelekkel, önerővel - és önmaga folyamatos unszolásával - kisebb birodalmat épített fel a polgármesterré is avanzsált fiatal „gépmester": Szegvárra vele együtt költözött be a vállalkozói mentalitás.

Gyorsabban, rugalmasabban 

Az uniós támogatások felhasználását tekintve a 2008-as év fordulópont volt Magyarország számára: lezárult az I. Nemzeti Fejlesztési Terv szinte összes projektje, és megkezdődhetett az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében a projektek tömeges végrehajtása. Az ÚMFT-források segítik a kormány anticiklikus gazdaságpolitikáját, amely szembemegy a válsággal. Rugalmas fejlesztéspolitikára van most szükség, a külső hatások és belső igények figyelembevételére.

Csakis átláthatóan! 

A válság hatására nőtt a likviditás, a termelés és az árbevétel kockázata, miközben szűkültek a pénzpiacok. A cégeknek azonban ma is éppúgy forrásra van szükségük, mint a válságot megelőző időszakban, a bankok üzletpolitikájában pedig továbbra is fontos terület a hitelezés annak ellenére, hogy egyelőre sokuk látszólag passzivitásba vonult. Vajon a megváltozott finanszírozási környezetre hogyan kell reagálniuk?

Tehetségek az MFB-nél 

Tehetséges fiatalokban nincs hiány Magyarországon. Penzné Lajta Katalin, az MFB Zrt. ügyvezető igazgatója mégis úgy fogalmaz, a humántőke az ország versenyelőnye lehetne, mégsem az. Ha a fiatalok nem kapnak megfelelő segítséget és támogatást, akkor nem itthon, hanem jobb esetben külföldön fogják kamatoztatni képességeiket, vagy esetleg elkallódnak. Mindenképpen kell néhány hónap ahhoz, hogy kipróbálják a tehetségüket, rátermettségüket, hogy hivatássá válhassanak a pályaterveik. A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. ezen a helyzeten is segít a 2006-ban formálissá tett, 2003-ban indult Mentor Ösztöndíj Programmal, amely nemcsak a pénzügyi szakma, hanem a tudományok, a művészetek és az irodalom területére készülő tehetséges fiataloknak is nagy lehetőség.

Olcsóbb a hatékony 

A vállalkozások működési költségei közül általában a második-harmadik legnagyobb tétel az irodabérlet és annak kapcsolódó költségei. A válság hatására a cégek többsége ezt az igen jelentős kiadást is racionalizálni igyekszik. Egyes esetekben a költözés, máskor éppen annak elhalasztása könnyíthet a terheken, de a terek optimalizálása is hatékony költségcsökkentő megoldás lehet.

Wikizálódó üzletvitel 

Don Tapscott és Anthony D. Williams Wikinomics: How Mass Collaboration Changes Everything című könyvükben azokat a vállalatokat vizsgálják, amelyek tömeges méretű együttműködés - peer production - segítségével és a nyílt forráskódú, szabadon továbbfejleszthető Web 2.0 technológiák használatával állítják elő terméküket.

Mit mutat a beszámoló? 

A cégbíróság az éves beszámoló adatai alapján nem dönthet abban a kérdésben, hogy egy társaság vagyona fedezi-e a tartozásait, fenyegeti-e fizetésképtelenség, vagy megszüntette-e a fizetéseit, mert e tárgyban más bírósági eljárásnak van helye. Azonban hivatalból vagy kérelemre észlelheti, hogy a társaság saját tőkéje a törzstőke felére csökkent, ami miatt az ügyvezetőnek haladéktalanul össze kell hívnia a társaság taggyűlését, s megtenni a szükséges intézkedéseket. Ennek megtörténtét a cégbíróság törvényességi felügyeleti eljárásban ellenőrizheti, sőt a céggel szemben törvényességi felügyeleti intézkedést is alkalmazhat.

Virtuális együttlét 

A korábban csak sci-fikben olvasott, látott módon, életnagyságú, de csak virtuálisan jelen lévő partnerrel folytatott tárgyalás mára elterjedt technológiává vált, amelynek segítségével csökkennek a cég utazási költségei, növekszik a munka hatékonysága, és még a környezetet is kímélhetjük.

Több mint telefónia 

A megfelelő oktatási alapok, a magas szintű technológiai felkészültség és az innováció a növekedés elengedhetetlen motorjai, amelyekre mind szükség van a jelenlegi gazdasági válság leküzdéséhez - derül ki a Világgazdasági Fórum 2008-2009-es Globális információtechnológiai jelentéséből, amely szerint a mobiltelefónia fejlettsége összefügg egy ország infokommunikációs kapacitásának kihasználtságával és versenyképességével.

Védekezni muszáj 

Míg a gazdasági válság hatására a törvényes piacok szenvednek, a jól szervezett feketegazdaság továbbra is virul. Az egyre finomabb módszerekkel dolgozó számítógépes bűnözők elsősorban személyes és más érzékeny adatokra vadásznak. A kkv-k többsége azonban nem veszi komolyan a veszélyt.

Gondolkodástámogatás 

 

E-hatékonyság 

Az internet és az adatbázisok igénybevételével a reklám kevesebb pénzből célzottabb ügyfélcsoporthoz juthat el. Az e-mail marketing például a legdinamikusabban növekvő fajtája a direkt marketingnek.

Válságtompító nagyprojektek 

A kormány eddig 23 nagyprojektet és több mint 300 kiemelt projektet hagyott jóvá, miközben - tekintettel a válságra - átcsoportosította a forrásokat is. Noha közösségi beruházásra kevesebbet, gazdaságfejlesztésre többet kellene költeni, ám ez utóbbi most nemigen megy: a gazdaság egyelőre kénytelen szembenézni azzal, hogy nincs piaca.

Aprópénzből futja 

A hazai közforrás annyira kevés, hogy a fejlesztési tanácsok nem a keretstratégiákra alapozva finanszíroznak helyi célokat, hanem pályázatokat kiírva, befogadva támogattatnak olyan „kicsiny" projekteket, amilyeneket uniós pénzekből nem is lehet megvalósíttatni.

Ingatlanadó-utak 

Bár különböző elveken nyugszik, és más célokat szolgál, Belgiumot, Máltát és Svédországot leszámítva valamennyi uniós ország állampolgára fizet valamilyen formában adót az ingatlana után. Van, ahol jelentős, máshol marginális bevételként jelenik meg, de túlnyomó többségben a helyhatóságok büdzséjét gyarapítja. S mivel általában széles adózói kör viseli a terheket, nincs szükség arra, hogy bárkit túladóztassanak.

Megújuló energiafékek 

Elavult, talán lobbiérdekeket is szolgáló szabályok alakítják a mai energiapolitikát, nemcsak a megújuló energiával való áramtermelést akadályozva, hanem a helyi, közösségi önellátást is.

Kánikulai forintok 

A már évek óta szokatlanul meleg nyári napokkal bizonyára idén is számolhatunk. Mit várhatunk azoktól a társaságoktól, amelyeknek termékei ilyenkor kelendőbbek? A Piac & Profit fővárosi szolgáltató cégeket kérdezett meg. 

Magyar lelki látlelet - interjú Buda Bélával 

A mai ember egész egyszerűen nem tudja kezelni a jelenlegi társadalmi valóságot. Nagyon esetleges, hogy mit ért meg belőle, mondja Buda Béla aki szerint emellett a magyar lakosságban nagyon rosszak a megküzdési mechanizmusok, az emberek nehezen tudják túltenni magukat a lelki megterhelésen, traumán. A pszichoterapeuta úgy érzi, új értékmódosító mozgalmak fognak létrejönni a világban.

Bűnbakok vagy felelősök? 

Magyarországon a banki ügyfelek - lakosság és vállalatok - azonnal érezték a válság negatív hatásait, egyrészt a megemelkedett hitelköltségek, másrészt a visszautasított hitelkérelmek révén. Nem véletlenül kerültek a bankok a kormányzati intézkedések és a kommunikáció középpontjába. És ahogy Amerikában és Európa-szerte, jelenleg Magyarországon is erősen negatív a megítélésük. A háttérben húzódó okok azonban árnyalják a képet.

Előre fuss! 

A magyar cégvezetők jelentős része csak most döbbent rá, hogy a növekedés nem állandó, és a visszaesés nemcsak a cégét, de a magánvagyonát is fenyegeti. A Piac & Profit által megkérdezett szakértők a piaci ismereteket, az érzelemmentes racionalitást és a hatékonyság helyes kezelését kérik számon a gazdaság gerincét adó kkv-szektor képviselőin.

Stresszpiac 

A stresszbetegséget napjaink népbetegségének tartják, az érintettek hatalmas és folyamatosan növekvő tábora pedig szinte mindenre képes a probléma leküzdéséért. Igényeik kielégítésére folyamatosan megújuló kínálat jellemzi a piacot, új és még újabb tréningek, kezelések és tabletták jelennek meg, de vannak egészen extrém megoldások is, amelyek azonban a lelkiállapot és idegrendszer mellett legtöbbször a pénztárcára is jelentős hatással vannak.

A nyitottság ereje 

A bankár szó hallatán általában férfira gondolunk, pedig nem egy bank élén női vezető áll. Ilyen például a Volksbank is, amelynek vezérigazgató-helyettese immár nyolc éve Skonda Mária. A szakember a nyitottság és a pozitív gondolkodás erejéről beszél és arról, hogy a válság hatására milyen új értékek kerülnek előtérbe.

Otthonillatú siker 

Miért kéne a gyermekvállalásnak csökkenteni a vállalkozói szellemet? László Zsuzsa és Sárdi Dániel két kisgyerek mellől, otthonról indították el saját gyártású termékekkel internetes áruházukat. A minimális befektetés után alig három évvel pedig már a német piac meghódítást tervezik, szigorúan a belátható kisvállalkozás kategóriában maradva.

Egy magyar húzóágazat 

A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium egy éve négy húzóágazatot jelölt meg - gyógyszeripar, logisztika, járműipar, információtechnológia -, amely kiemelkedő fontosságú Magyarország számára. Ezek a területek a gazdasági válság elmúltával is a hazai gazdaság húzóágazatai maradnak, például a magyar járműipar mind Európához, mind a világ más részeihez képest is élen jár a GDP-hez hozzáadott értéke tekintetében. Az iparág teljes árbevételének 95,2 százalékát adó közútijármű-gyártás fejlesztése érdekében a kormány június elején akciótervet fogadott el.

Nagygazda a harmadikról 

A százötven hektárral, csirkefarmmal és juhnyájjal gazdálkodó ifjú gazda pályázott, és befektetett a világszínvonalba, mostanában pedig új hobbijába, a költségtakarékosságba öli a pénzét.

Hosszú távú kapcsolat 

Ezekben a hetekben a MAG Zrt. Monitoring Igazgatóságán lázas munka folyik, hiszen a GVOP programok a megvalósítási szakasz végéhez érkezett. A támogatást nyert cégeknek jelentéseket kell írniuk, fogadniuk kell a KEHI és az EU vizsgálóbizottságait, a támogatásközvetítő intézményrendszernek pedig el kell készítenie a záró EU-bizottsági jelentéseket. A programzárásra rendelkezésre álló határidő rövid, a munka szerteágazó. Az ügyfelekre nehezedő nyomás is erős, hiszen az adminisztrációs kötelezettségeik teljesítése a függvénye a támogatási projekt lezárásának. És most derülnek ki a hiányosságok. Elveszett szerződések, hiányzó információk, meglepett reakciók nehezítik a munkát.

Nemsokára lehet kockáztatni 

A befektetési alapok, úgy tűnik, túl vannak a nehezén, bár még mindig átmeneti állapot jellemzi a piacot. De az általános pénzügyi válság ősszel még fenyegető veszélye elmúlt, sőt, a hazai befektetési alapok európai összehasonlításban jobban viselték a visszaesést, mint a magyar gazdaság egyéb területei.

Összevonva, elválasztva 

Az informatikai infrastruktúra egyszerűsítése és az erőforrások jobb kihasználása a kor kihívásainak való eredményes megfelelés egyik fontos eleme. De éppen ilyen fontos a gyors reagálás képessége is. A virtualizációval rugalmasabb a működés, egyszerűbb megváltoztatni a rendszereket, miközben alapok szilárdak.

Zöld és hatékony 

A távközlési ipar egyszerre lehet a globális éghajlatváltozás megoldását célzó elképzelések létfontosságú eleme és a széntakarékos társadalmak kialakulását előmozdító kritikusan fontos tényező, olvasható az Ericsson közelmúltban kiadott éves Vállalati Felelősségvállalási és Fenntarthatósági Jelentésében. Az IDC szerint a nehéz gazdasági időszak új lehetőségeket teremt a kelet-közép-európai távközlési vállalatok számára.

Lapos világ: Globalizáció 3.0  

A New York Times háromszoros Pulitzer-díjas publicistája a globalizáció legújabb fázisáról ír The World Is Flat: A Brief History of the Twenty-First Century című kötetében. Az optikai kábelekkel összekötött világ kidomborította az üzleti folyamatok helyfüggetlen jellegét: a világ lapos lett, és mindenki egyenlő esélyekkel indul benne, legalábbis a megrögzött globalizációhívő szerző, Thomas Friedman szerint. Az új viszonyok egyenrangú felek közötti horizontális együttműködést kívánnak.

Klímakonszenzus előjelekkel 

A világ a koppenhágai klímadöntésekre készül, Magyarország pedig saját kapcsolódó jogszabályait fogalmazza meg, bár az ellenzék egyebek között lépéshátrányról érvel. Egy szeptemberi konferencián azonban még az ellenzék is ellenzéket kapott, amennyiben a piacgazdaságot kiiktatva nulla kamatot és kvótapénzt alkalmaznának a radikálisok.

Jólét helyett jól-lét 

A piaci szereplők közül kevesen jutottak el odáig, hogy felismerjék: a bioszféra épségének és a társadalmi jól-létnek a megőrzése a cél, s ennek elérésében a piacgazdaság csak eszköz, önmagában nem érték, mondja Pataki György egyetemi docens, aki szerint a rendszerben meglévő ellentmondások kihasználása, a piaci társadalom működési logikájának megváltoztatása nélkül nem sokat érnek a jó szándékú kezdeményezések. A fenntarthatóság érdekében magának a piaci társadalomnak a megváltozására van szükség, és ebben kell előremutatnia, ezt kell segítenie a vállalatok társadalmi felelősségvállalásának.

Veszélyes számháború 

Dúl a klímaháború, immár sok éve. A világ országai harcolnak a szén-dioxid-kibocsátással, de úgy tűnik, az egyes államok nemcsak a Celsius-fokok, hanem egymás ellen is hadakoznak. Vajon sikerül-e a különböző érdekek mentén egyezségre jutniuk? Etikai és politikai kérdések, finanszírozási dilemmák lassítják a megegyezést, amelynek elvileg decemberben, Koppenhágában kellene megszületnie. Eközben a tudósok szerint, ha továbbra is kizárólag a fosszilis energiahordozókra épül a fejlődés, nem sokat hagyunk hátra a világból a későbbi generációk számára.

Globális válsághelyzet 

A Budapest Klub célja a sürgető és időszerű változásokat kívánja elősegíteni azáltal, hogy felhívja a figyelmet az emberi közösségekre leselkedő veszélyekre és a számukra kínálkozó lehetőségekre. A növekvő globális válságra való tekintettel adjuk most közre ezt a mozgósító felhívást.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Csökkenthetőek a társasházi költségek

Csökkenthetőek a társasházi költségek 

Idén ősztől első generációs energiaközösségekkel spórolhatunk.

Pénzszerzés

Simor András: A közvélemény-kutatások eredményétől függ, hogy lesznek-e még választási osztogatások

Simor András: A közvélemény-kutatások eredményétől függ, hogy lesznek-e még választási osztogatások 

Az 5. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 87. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.

Jogi kisokos

Brüsszel nyert az Orbán-kormánnyal szemben

Brüsszel nyert az Orbán-kormánnyal szemben 

EU-bíróság: uniós jogot sért az építőipari nyersanyagok és építőanyagok kivitelére bevezetett magyarországi eljárás.

Infokom

Érkezik a nagy sebességű internet

Érkezik a nagy sebességű internet  

2030-ra az ország minden részében elérhetővé válik a gigabit-képes hálózat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo