"Az élet arra való, hogy elajándékozzuk!"

"Az élet arra való, hogy elajándékozzuk". - ezt Kozma atya mondta abban a dialógusban, amelyet Ruzsa Ágota, a SOL Magyarország igazgatója egy rendhagyó felvetéssel kezdett: felkérte a teremben összegyűlteket, hogy fordítsák félkörbe székeiket és inkább interaktív beszélgetés formájában kerüljenek napirendre a gondolatok. Az ezután indult izgalmas beszélgetésben szó volt családról, boldogságról, megbecsülésről valamint a civil és üzleti szféra együttműködéséről az esélyegyenlőség, felzárkóztatás címmel tartott dialógusban.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Gerencsér Balázs, a NIOK Alapítvány igazgatója az egyre hangsúlyosabb civil szektor felelősségvállalásáról beszélt nyitó előadásában. Elmondta, hogy az 1000 milliárd forint nagyságú szektor 120 ezer alkalmazottal és hatvanezer szervezettel komoly súlyt képvisel. Amikor a vállalati szféra és a civilek együttműködéséről van szó, a különféle érdekeket gyakran nehéz összehangolni. Az igazgató szerint most a bizalom építése a legfontosabb, ezért a civil szervezeteknek látható módon kell megjeleníteniük a tevékenységüket. A közhasznú szervezetek felelőssége, hogy hatékonyan, átláthatóan és elszámoltathatóan működjenek és ezt megfelelően kommunikálják a gazdaság szereplői és a társadalom felé. Gerencsér Balázs jó kezdeményezésként említette meg azt az online adományozói fórumot, amely adatbázisban már 13 ezer civilszervezet szerepel. (Gerencsér Balázs prezentációját innen letöltheti.)


Lerch Attila, Móra Veronika, Gerencsér Balázs

Ehhez kapcsolódott Lerch Attila, a Microsoft Magyarország kommunikációs igazgatójának hozzászólása, aki a jól gazdálkodó, profitábilisan működő nagyvállalatok felelősségét hangsúlyozta. A pénzbeli támogatások lehetősége azonban véges, mondta az üzletember, aki szerint más módon is lehet segíteni. A Microsoft például a szoftvereivel és a tudás átadásával is tudja segíteni a civileket. A NIOK működteti például azt az elosztómechanizmust, ahol a közhasznú és kiemelten közhasznú szervezetek jelentkezhetnek szoftverért. Magyarország negyedik volt a világon, ahol ez a program elindult.

Az ember akkor ember, ha szolgál

Kozma atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetője a közösségek helyreállításának fontosságát hangsúlyozta. A létezés legkisebb sejtje a család és itt kell kezdeni, mondta az atya. A modern világ problémája, hogy az emberek kockázatvállalási hajlandósága lecsökkent és nem vállalják egymást. Az embernek a másik boldoggá tételében kellene megtalálnia saját boldogságát és fontos lenne, hogy bizonyos normákhoz igazodjanak.


Kozma atya

Az atya szerint a napjainkat jellemző „nem normális" életszemlélet öntörvényű embereket eredményez, ők viszont nem képesek a közösség érdekeit szemlélni. "Pedig az ember akkor ember, ha szolgál" - idézte Kozma atya Széchenyi gondolatát. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetője szerint a közösség szolgálatának kell megelőznie az egyén javát és az élet arra való, hogy elajándékozzuk. Ruzsa Ágota a gondolatot továbbgörgetve hozzátette „Ha te meg én képesek vagyunk kitárulkozni, lehet, hogy a szektorok is kinyílnak egymás felé."

A nézők soraiból Keresdi Erika, a Kossuth társaságtól kérte magához a szót, hogy Kozma atya gondolataira reagáljon. Sok ember nem tudja megélni a jelenét és irreális jövő felé tekint, mondta. A családból lehet építkezni, társadalmat átalakítani egészségessé, környezettudatossá formálva a világunkat. Persze mindezt hit nélkül nehéz, utalt a szakember Kozma atya megbocsátásról elmondott gondolatairól.

Móra Veronika, a Magyar Adományozói Fórum elnöke a kapitalizmus vagy fenntarthatóság címet adta felszólalásának. Persze a kapitalizmus is lehet ilyen vagy olyan, mintahogyan a fenntarthatóság sem egyforma. Minden attól függ, hogy mit hogyan töltünk meg tartalommal. Az adományozói tapasztalatok azt mutatják, hogy az uniós pályázatokban kötelezően kitöltendő rubrikákba írt fenntarthatósági céges célok jobbára közhelyek. Egy felmérésre hivatkozva Móra elmondta a legnagyobb vállalatok is nehezen tudják számszerűsíteni, hogy mennyi pénzt szánnak támogatásra. Gond az is, hogy viszonylag kevés helyen van koherens támogatáspolitika, inkább elaprózott célokra folynak el a pénzek. Vannak „kedvenc" támogatottak. Ezek többnyire a legkönnyebben kommunikálható, a társadalom egészét megfogó ügyek, mint a beteg gyerekekkel foglalkozó intézmények vagy az állatmenhelyek. Ugyanakkor hasznosabb lenne, ha a cégek végiggondolnák, hogy milyen struktúra mentén költik el ezeket a kereteket, amelyekről jól tudjuk, hogy végesek.  

Tóth Gergely, a Pannon Egyetem docense Lerch Attila beszédére reagált hozzászólásában. Szerinte a világ leggazdagabb vállalatának nem az újraelosztás a feladata. „Lehetséges, hogy ha nem halmoz fel annyi pénzt, nincs szükség ma redisztribúcióra. Ez az államoknak sem megy tökéletesen, nemhogy a cégeknek" - mondta a szakember.

A konferencia teljes programját itt olvashatja.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo