Az EU-n belül Magyarországon a legrosszabb a helyzet

Magyarország az első félévben az Európai Unióban a legutolsó helyen állt a 15-64 évesekre jellemző 55,3 százalékos foglalkoztatási rátával, amely 9 százalékponttal maradt el a 27 tagország átlagától - közölte a legutóbbi  Statisztikai Tükör című kiadványában a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a nemzetközi összehasonlítás céljaira rendelkezésre álló legutolsó, 2010. második negyedévi adatok alapján.

A férfiak foglalkoztatottsága 9,9, a nőké 7,8 százalékponttal volt alacsonyabb az uniós átlagnál. Magyarország második negyedévi 11,2 százalékos munkanélküliségi rátája meghaladta az uniós átlagot, amely 9,6 százalék volt. A magyarnál 7 tagország mutatója volt kedvezőtlenebb - derül ki a KSH .

Az idén a harmadik negyedévben az elmúlt év azonos időszakához képest a régiók többségében nőtt a foglalkoztatási ráta (1,3-1,8 százalékpont körüli mértékben) az észak-magyarországirégióban stagnált, míg a relatíve legjobb munkaerő-piacihelyzetű közép-magyarországi és nyugat-dunántúli régiókban némileg tovább csökkent (0,7, illetve 0,6 százalékponttal). A foglalkoztatás terén meglévő erőteljes regionális különbségek ennek ellenére alig mérséklődtek.

Régiós és megyei különbségek

Továbbra is a közép-magyarországi régióban a legmagasabb a foglalkoztatottság (53,7 százalék a 15-74 éves népességre számolva), amitől több mint 10 százalékponttal maradt le a legkedvezőtlenebb helyzetű észak-magyarországi régió. A régiók munkanélküliségi rátája egy év alatt -0,5 és +0,4 százalékpont között változott, a közép-magyarországi régiót kivéve, ahol 2,1 százalékponttal (9,2 százalékra) nőtt a munkanélküliségi ráta. A legkedvezőbb (Közép-Magyarország) és a legkedvezőtlenebb (Észak-Magyarország) régió munkanélküliségi rátája közötti különbség egy év alatt 8,1-ről 6,4 százalékpontra mérséklődött, ami azonban kizárólag a jobb helyzetben lévő régiók mutatóinak romlásából következett, és nem változtatott az ország munkaerő-piaci kettészakítottságán.

A megyék közötti különbségek még nagyobbak. A legkedvezőtlenebb helyzetű megyék munkanélküliségi mutatója jóval az átlag feletti (Nógrád megyében 17,5 százalék, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben egyaránt 17,4 százalék), miközben Budapesten 9,6 százalék, Tolna megyében pedig 6,8 százalék volt a munkanélküliségi ráta.

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo