Friss cikkeink


Októberben indulhatnak az első uniós pályázatok

Októberben indulhatnak az első uniós pályázatok 

Az uniós pénzek lázában élnek a magyar cégek. Eddig az előző tervezési időszak utolsó fillérjeinek lehívása miatt aggódtunk, most pedig már a következő ciklus pályázataira készülünk. Komoróczki István a Nemzetgazdasági Minisztérium tervezéskoordinációért felelős államtitkára a Piac&Profit fórumán beszélt arról, amit most tudni lehet.
Varga jóslata: erősödő gazdaság, mérséklődő adósság

Varga jóslata: erősödő gazdaság, mérséklődő adósság 

Háromszázalékos növekedést és 1,9 százalékos költségvetési hiányt vár a magyar kormány 2017-re az Európai Uniónak megküldendő konvergenciaprogram szerint, amelyet szerdán mutatott be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Budapesten.
Olcsóbban és egyszerűbben is meg lehet úszni a betanítást

Olcsóbban és egyszerűbben is meg lehet úszni a betanítást 

Egyre több kkv választja az elearninget, amellyel jelentősen egyszerűsödik és olcsóbbá is válik a betanulás, a kötelező oktatások és a tréningek szervezése, kivitelezése. Ám még mindig sok a félreértés a módszerrel kapcsolatban.
A cégek szerint megéri Facebook-ozni!

A cégek szerint megéri Facebook-ozni! 

A legnagyobb közösségi oldalon jelen levő magyar vállalatok többsége szerint megéri jelen lenni a Facebook-on. Azonban a sikeres jelenléthez sok munkaóra kell – derül ki egy friss felmérésből.
Devizahitelesek: itt az ítélet!

Devizahitelesek: itt az ítélet! 

A fogyasztóknak kell értékelni a devizahitelek felvételekor döntésük következményeit – áll az Európai Bíróság mai ítéletében. A Bíróság ugyanakkor kimondta, hogy a nemzeti bíróság helyettesítheti a tisztességtelen szerződési feltételt nemzeti jogi rendelkezéssel.
Ma megtudjuk, mit hoz a holnap

Ma megtudjuk, mit hoz a holnap 

Ma mutatják be az új konvergencia programot, a kormány élénkülő növekedéssel számol. Közben a piacok már a hosszú hétvégére készülnek, a tőzsde itthon csak jövő héten hétfőn nyit ki.
A bérlőknek kedvez a Ptk.

A bérlőknek kedvez a Ptk. 

Az új Polgári Törvénykönyv a költségviselés, a használat, a használat ellenőrzése, a bérleti díj és a törvényes zálog kapcsán nagyrészt fenntartja a korábbi szabályokat, emellett azonban komoly változásokat is végrehajt, amelyekre érdemes odafigyelni.
Ne az államtól várjuk a csodát!

Ne az államtól várjuk a csodát! 

Akkor lesz Magyarországon fejlődő, virágzó startup világ, ha lesznek vállalkozók és elterjed a modern vállalkozói kultúra. Ne az államtól várják a magyar innovátorok a megfelelő startup világ létrehozását, ám a kormányzatnak megvannak az eszközei arra, hogy katalizátorkén virágzó startup ökoszisztéma létrejöttét segítse, részben pályázati pénzeken keresztül - hangzott el a BKIK és a Piac & Profit közös „Te is lehetsz startup” konferenciáján.
Hogyan legyünk hatékonyabbak? Rendezett információkkal!

Hogyan legyünk hatékonyabbak? Rendezett információkkal! 

A gazdasági válság minden vállalkozást a költségcsökkentés és a még hatékonyabb működés felé terelt. Különösen fontossá vált az egyszerűsítés a könyvelési és bérszámfejtési feladatokkal kapcsolatos adminisztráció területén.
Óriási mezőnyök a társasági tenisztornán

Óriási mezőnyök a társasági tenisztornán 

Idén a 10 regionális állomásból álló jubileumi X. Manager Open , a 2014.évi Országos Menedzser Teniszbajnokság első versenyének a hétvégén – immár ötödik alkalommal - a gyönyörű barokk város adott otthont. Helyszíne ezúttal is a patinás Győr - Révfalusi Tenisz Klub kiválóan előkészített pályái voltak.

Zöldülnek az irodák a régióban 

Egy cég a fenntarthatóság iránti elkötelezettségét azzal is tudja hangsúlyozni, hogy zöld tanúsítvánnyal rendelkező irodát választ. Úgy tűnik, a cégek számára is egyre vonzóbb ez a lehetőség.

Bevétel és jövedelem - mikor hogy adózik? 

Mennyi adót kell fizetni, ha magánemberként adunk el valamit? És mikor mentesülhetünk? Az RSM DTM szakértője összeszedte a lényeget ingó és ingatlan vagyon értékesítése kapcsán.

Nap mint nap meglopják és észre sem veszi? 

Ha valaki ellopja a pénztárcáját, hogy aztán a tartalma nélkül adja vissza, biztosan tolvajt kiált. Ha arra ér haza, hogy a lakás fenekestül felforgatva áll, és minden értékes hiányzik, minden bizonnyal a rendőröket hívja rablás miatt. De vajon miért nem veszi észre, ha valaki az idejét rabolja, ami az üzletben értékesebb minden aranyékszernél és hitelkártyánál?

Nem akarunk ingyen telefonálni, de nem is engedik 

Magyarországon használják ki legkevésbé az interneten keresztüli telefonálás lehetőségét. Pedig ez a megoldás a vállalkozások költségeit is csökkentené, igaz, hogy a hazai szolgáltatók sem feltétlenül támogatják az olcsóbb telefonálás elterjedését.

Képzésekkel csökkenthető a visszaélések száma 

A változó jogszabályok további feladatokat róttak a társaságokra és a belső ellenőrökre egyaránt. A cégben erre dedikált emberek képzése nem csak a vállalatokat támogatja, de a gazdaság fehérítésében is szerepe lehet.

Rehabilitációs járulékot fizet? Ne tegye! 

A tavaly életbe lépett jogszabály változások több munkaadót ösztönöznek a rehabilitációs foglalkoztatáshoz szükséges akkreditáció megszerzésére, hiszen így az évente felmerülő fix költség helyett adókedvezménnyel számolhatnak.

Romlottak a munkakörülmények az elmúlt öt évben 

Egy friss Eurobarométer felmérés szerint, amely azt vizsgálja, miként hatott a válság a munkahelyek minőségére, az európai munkavállalóknak csupán alig több mint fele (53%) érzi úgy, hogy jó munkafeltételek mellett dogozik, és többségük (57%) úgy véli, hogy munkakörülményei romlottak az elmúlt öt évben.

Sokezren bukják a pénztárgép támogatást 

A kérések ellenére csak szerdáig élhetnek az 50 ezer forintos állami támogatással a pénztárgépek beszerzéséhez a visszavont engedélyű gépeket rendelő kereskedők, illetve azok, akiknek befizetett előlegeivel eltűnt egy vállalkozás. Több tízezren bukják a pénzt önhibájukon kívül.

További 10 bázisponttal csökkenhet az alapkamat 

Újabb szankciókat vezetett be az USA és az EU Oroszországgal szemben. Ezek a lépések tovább nehezítik az orosz gazdasági szereplők életét, és így az orosz gazdaságra is negatív hatással vannak. Közben a Fed ma megkezdi a kétnapos ülését, míg az MNB várhatóan 2,5 százalékra csökkenti az alapkamatot. Lehet örülni annak is, hogy az oroszok visszavonulnak a laktanyába, ami persze túl sok mindent nem jelent, hiszen néha meg is kell pihenni. Ettől függetlenül nem gondoljuk azt, hogy háború lesz, és azt sem gondoljuk, hogy a konfliktus hamar megoldódik.

Módosul a minőségirányítási szabvány 

Módosul a minőségirányítási rendszerre vonatkozó ISO 9001 nemzetközi szabvány. A változás hatással lesz azokra a magyar vállalkozásokra és szervezetekre is, ahol a szabvány szerinti minőségirányítási rendszert működtetnek. A szabvány jelenlegi tervezete felszámolja a vastagon nyomtatott dokumentációs kultúrát és a téves értelmezésből adódó rossz gyakorlatokat.

Felejtse el a célokat! 

Mindenkinek vannak távlati céljai, tervei, amelyeket szeretne életében megvalósítani: nagy ház, szerető család, mínusz néhány kiló, sikeres karrier és így tovább. A legtöbb ember számára pedig a sikerhez vezető út egy jól körülírható és megvalósítható céllal kezdődik.

Magasan verik a betéteket az alapok 

Az MNB alapkamat csökkentései a befektetési alapok számára is nehezíti a magas hozamok elérését. Nem csalódtak azonban azok, akik a betét helyett alapot választottak: az idei évben a forintban jegyzett alapok közel 60%-a magasabb hozamot ért el, mint egy jó kamatot kínáló bankbetét. Melyek voltak a legjobb alapok, mi bizonyult jó befektetésnek?

Könnyű eszköz, komoly bírság 

Egyre többen és többen pattannak kerékpárra, a lakosság jelentős része már télen sem mond le a kétkerekűek használatáról, pláne ragyogó napsütésben. Körültekintésre azonban itt is szükség van. A jó karban lévő biciklivel a saját épségünket óvjuk, a KRESZ betartásával pedig emellett a bírságoktól is megmenekülhetünk.

Lendületet kaphat az e-könyv Magyarországon 

Miközben egyre kevesebben és egyre kevesebbet olvasnak papíron könyvet, a digitális világban soha nem látott mértékben nő a szöveges tartalomfogyasztás. Ezt az ellentmondást az e-könyvpiac oldhatja fel, amely előtt szakemberek szerint komoly jövő áll.

Mitől függ a siker potenciál? 

Azok akarnak igazán sikeresek lenni, akiket valódi motiváció, elfogadott célok hajtanak. Az, akinek már elfogyott a motivációja, elfogyott az ambíciója is, és nem sok erőfeszítést hajlandó tenni akkor sem, ha az nagy sikerrel kecsegtetne. Ez bizony rossz hír egy vezető számára, mert a csapat sikere nagyban függ a csapattagok siker potenciáljától.

Megint veszélyben az uniós pénz? 

Minden Magyarországnak járó pénzt befagyasztott Brüsszel a 444.hu értesülése szerint. Ezt hivatalosan cáfolta az Unió illetékese. Az Unió csak vizsgálja az átszervezett intézményrendszert. Ugyanakkor az EU biztos szóvivője azt nyilatkozta: a magyar választ még azelőtt várják, hogy magyar részről újabb kifizetési igénnyel fordulnának az Európai Bizottsághoz. Vagyis pénz egyenlőre nem jön.

Van út az alkalmazáshoz a munkaerő-kölcsönzésből 

Friss adatok szerint folyamatosan nő azok aránya, akik kölcsönzött munkavállalóból állandó állományban lévővé válnak. A munkaerő-kölcsönzés tehát úgy tűnik, valóban segíti a cégeket és a munkavállalókat is.

A kényelem még az árnál is fontosabb 

Bár mindeddig sok szó esett arról, hogy elsősorban bizalmat kell építeni a webkereskedőknek a sikeres eladáshoz, mostanra úgy tűnik, megszokták ezt a formát a vásárlók. A kényelem, a gyorsaság, de a kínálat is előbbre került a fontossági sorrendben.

Beindult a költekezés a SZÉP-kártyákról 

Több mint 560 millió forintnyi elektronikus utalványt használtak fel az OTP SZÉP kártya birtokosai húsvét három napja alatt. Ez a tavalyi év azonos időszakához képest csaknem 50 százalékos emelkedést jelent.

Hány kasszát lehet bekötni két nap alatt? 

Az NGM közlése szerint körülbelül 85 ezer online kassza van bekötve eddig, vagyis az összesnek kevesebb, mint a fele. A minisztérium exponenciális növekedésre számít a szerdai határidőig, de valószínűleg sokan bukják a támogatást.

Keleten a helyzet változatlan 

Továbbra is feszült az orosz-ukrán viszony, de mivel Keleten a helyzet változatlan, ezért jelentősebb hatása jelenleg nincs az árfolyamokra. A hrivnya 11,5 környékén stagnál a dollárral szemben, és a rubel is 36 körül oszcillál. Ezek a szintek egy kicsit alatta vannak a március elején elért szinteknek. Vagyis ebben sincs jelentős változás.

Nagy a lehetőség a B2B-ben 

Üzleti startup versenyt hirdettek a Magyar Innovációs Techshow-n. Az első hazai Fintech (financial technology) fókuszú rendezvényre Magyarország legjobb üzleti szoftverfejlesztő csapatai nevezését várják a szervezők május 2-ig.

Munkában, biztonságban 

Korántsem csak a veszélyes üzemekben dolgozók problémája a munkavédelem, és sokkal többről van szó annál, mintsem, hogy sisakot kell viselni egy építkezésen. A munkahelyi balesetek megelőzéséhez olyan banális apróságokra is figyelni kell, mint például, hogy ne legyen csúszós a padló. De a munkavédelem témakörébe tartozik a méltatlanul hanyagolt stressz kérdése is.

Tíz fontos jel, hogy valami nagyon nincs rendben 

A legjobb cégvezetők is képesek elsiklani olyan jelek felett, amelyek arra figyelmeztetnek, hogy a vállalat jövője veszélyben van, és sürgős lépéseket kell tenni a csőd elkerülése érdekében. Mutatunk tíz olyan tünetet, amik azt jelzik, hogy valami nagyon nincs rendben.

Majdnem négyezer fa esett a választások áldozatául 

Az idei választáson összesen körülbelül 258 tonna papír fogyott, amely 3870 fának felel meg. Ezzel szemben a 2010 évi választások papírfelhasználása 178 tonna volt, amely körülbelül 2670 fa kivágását jelentette.

Adózási fegyelem: elbuktak a romkocsmák és a taxisok 

A taxisok 100 százaléka bukott és romokban a romkocsmák adózási fegyelme is. Ezt tapasztalta a NAV a fővárosi éjszakában tartott tavaszi ellenőrzésen. Az online pénztárgépekre is kiterjedő célirányos akcióban több millió forint bírságot szabott ki, egy kocsmát pedig be is záratott a NAV.

Már nem csak mérnököket keresnek: egyre több az álláshirdetés 

Folytatódott a 2013-ban tapasztalt növekedés az online álláshirdetések piacán: az első negyedévben 40 százalékkal több pozíciót hirdettek meg a cégek, mint tavaly ilyenkor. A legtöbben az eladó, a raktáros, és a területi képviselő állásokat keresik.

Nekünk befellegzett... 

Minden mozgalom megsínyli, ha egy hangadó alakja szakít az irányzat dogmáival. Így tett a 41 éves Paul Kingsnorth, aki arra a következtetésre jutott, évtizedekkel ezelőtt elhagytuk azt a pontot, amikor menthető lett volna világunk. Civilizációnk mai rendjének összeomlása elkerülhetetlen.

Csak olyat ígérj, amit be tudsz tartani! 

„A túlélés nem a legerősebb, de nem is a legintelligensebb fajnak adatik meg, hanem annak, amelyik leginkább képes alkalmazkodni a változásokhoz.” Charles Darwin elméletét követte új márkája, a Myrla üzleti koncepciójának a kialakításakor az Aromax Zrt.

Drágulnak a lakások, kelendőbbek a hitelek 

A tavaly elindult otthonteremtő hitelezés nem robbantotta be az ingatlanpiacot az első pillanatban, de egy óvatos, lassú emelkedés már látszik. Az ingatlanárak is emelkedésnek indultak, a jelek szerint éledezik a lakáspiac.

A hoteleknek is megéri a kuponozás 

Kedvezmény, félpanziós ellátás és legalább 3 csillagos szolgáltatás valamelyik nagy fürdőváros wellness-szállodájában – ezt keressük leginkább a kuponos szállásközvetítő oldalakon. A kuponos ajánlatokból a hoteltulajdonosok is profitálhatnak.

Bónusz, céges autó, fizetés: mindenhol hátrányban a nők 

Emelkedett a nők száma a munkaerő-piacon az utóbbi egy évben, de ezzel párhuzamosan a két nem közötti fizetési különbségek is nőttek, a férfiak még mindig többet keresnek és több juttatást, bónuszt is kapnak, céges autóra pedig kétszer akkora az esélyük, mint a nőknek.

A bajok nagy része még előttünk van 

Jövőre ismét összeülnek a világ kormányai, ezúttal Párizsban, hogy megpróbálják tető alá hozni a 2020 utáni emisszióra vonatkozó, törvényileg kötelező érvényű globális éghajlatvédelmi egyezményt. Összefoglaljuk, milyen klímatudományos megállapításokkal kell szembenézniük a politikusoknak és hol tart most a klímapolitika.

Hét dolog, amit soha ne mondjon a dolgozóinak 

Ha az ember menedzser, elég gyakran kell szembesülnie a dolgozói motiváció hiányával, az ellenállással egyes feladatokkal szemben és a problémás dolgozókkal. A nehéz eseteket nehéz kezelni, azokban ez még nem ok arra, hogy olyat mondjon, amit később csak megbánna.

Minden harmadik gépet ért támadás 

Világszerte a felhasználói számítógépek 33,2 százaléka volt kitéve legalább egy web-alapú támadásnak az elmúlt három hónapban – ez 5,9 százalékpontos csökkenést jelent az előző év azonos időszakához képest.

Aszályosabb nyarak és csapadékosabb telek jönnek 

Magyarországon a jövőben aszályosabb nyarakra és csapadékosabb telekre kell számítani, az extrém időjárási jelenségek intenzitása pedig nőhet a klímaváltozás következtében. Minden évszak melegszik majd, de a legjobban a nyár.

Biztonságos adattemetés - ez is a cégek dolga 

A legtöbb kis- és középvállalkozás különböző hosztingcégeknél bérel weboldalának tárhelyet. Arra azonban kevesen gondolnak, vajon mi történik az adatokkal olyankor, amikor fel szeretnék bontani a szerződést.

A verseny fokozása növelné a hatékonyságot 

A közúti fuvarozásra vonatkozó uniós szabályok egyszerűsítésére és pontosítására szólított fel Siim Kallas, az Európai Bizottság alelnöke, közlekedési politikáért felelős biztos. A még meglévő korlátozások felszámolása segítséget jelentene az európai gazdaságnak, és javítaná a környezet állapotát.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Gazdaság

Békesi László: Hazugság, hogy a kormány biztosítja a nyugdíjak reálértékének megőrzését

Békesi László: Hazugság, hogy a kormány biztosítja a nyugdíjak reálértékének megőrzését 

A volt pénzügyminiszter, közgazdász lapcsoportunk, a Klasszis Média június 11-ei élő műsorának a vendége volt. 

Infokom

Így alakítja át a munkaerőpiacot az AI-alapú keresés

Így alakítja át a munkaerőpiacot az AI-alapú keresés  

Az elmúlt években alapvetően változtak meg az emberek információkeresési szokásai.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo