Gasztronómia cikkek
Hasimádók, mi már tudjuk hová érdemes menni
Kulináris élvezetekben a franciák a királyok.
Az instant tésztafogyasztás a pizza és a hamburger nyomába eredt
Az új gazdasági csoda, az instant tészta.
A hazai gasztronómia csúcsai – kiosztották a Dining Guide elismeréseit
Átadták a Dining Guide Év Étterme gála díjait.
Megszületett az első magyar extra szűz olívaolaj, nem tréfa
Egy álom lett kézzelfogható igazság.
Szoros küzdelemben, de a töltött káposzta győzött a magyarok karácsonyi főétel menüjében
Kutatás bizonyítja, hogy a magyaroknál idén is ugyanaz kerül a karácsonyi asztalra.
Egy finom ennivaló, aminek jót tett a világjárvány
Igazi szuperélelmiszer a gomba, mely minden étrendben megállja a helyét.
A Vörösmarty téren a sajtos tejfölös lángos 3900 forint, a mozgó ételárusítók aggódnak
Télen bajban lesznek a food truck vállalkozók.
Nagybevásárlás profin: éttermeknek, kisboltoknak, családoknak - egy helyen
A vevők régóta, tudatosan választják a hazai élelmiszernagykereskedő, a METRO egységeit. Mi az újdonság? Erről kérdeztük Taferner Ákost, a társaság marketing osztályvezetőjét.
Nemzetközi zsűri díjazta a magyar szállodákat, éttermeket - itt a győztesek listája
A Klasszis lapcsoport kihirdette a hazai Horeca-szakma területén egyedülálló, a hazai szállodákat, kisebb-nagyobb vendéglátóhelyeket megszólító Klasszis TopDesign szakmai verseny díjazottjait.
Élményvásárlók vagyunk, nemcsak vendégek – Melyek a legjobb éttermek Magyarországon? – Ismét fellendül a bárkultúra
Egy hét múlva kiderül, melyek lesznek Magyarország 2022-es legjobb éttermei, bárjai, cukrászdái. 2005 óta minden évben megrendezik a gálát, ahol bemutatják az adott évre vonatkozó éttermi minősítését tartalmazó kiadványt, az Audi - Dining Guide TOP100 Étteremkalauzt.
Kasszasiker az Angyalbögyörő és a halászlé Dubajban
Nem tréfa, a magyar Angyalbögyörő hódít az arab vendégek körében. Talán csak a halászlé előzi meg.
A hét bombaüzlete - étlapon a szerzetesek kedvenc étele
A Szerzetesek titka nevű palóc fogás, amely a Geofood védjegyet is megkapta, egész évben fennmarad a mátraverebély-szentkúti Szent Jakab étterem étlapján.
Már külföldön terjeszkedik a budapesti gasztro startup
A világ talán leginnovatívabb étteremlánca egyre több országban tárja ki kapuit az élményekre éhes vendégek számára: a magyar főváros mellett már Bécsben és Pozsonyban is megnyíltak a budapesti gasztro startup, a Makery különleges DIY éttermei.
Rudas - Feltöltődés kulináris különlegességekkel és termálvizes wellnesszel
Az Erzsébet híd budai hídfőjénél, a Gellért-hegy lábánál található a közel 500 éves világhírű Rudas Gyógyfürdő, amely a közeli források gyógyvizét felhasználva a megtisztulást, feltöltődést segíti. A gyógyfürdő legújabb szárnyában a legmodernebb technikával, európai színvonalú, ugyanakkor a hely hagyományait maximálisan tiszteletben tartó fürdőélmény mellett Aqua bárral, valamint a tetőn egy páratlan kilátást biztosító panoráma medencével és az emeleten a Rudas Bistro nemzetközi-magyar fúziós konyhával várja a vendégeket. Mártózz meg az 1500 méter mélyről eredő Juventus termálvízben, és utána élvezd a kiváló ételeket, megfűszerezve az világviszonylatban is egyedülálló dunai panorámával.
Ha étterem, akkor a magyar vagy az olasz a nyerő
A magyar internetezők a hazai ízek után az olasz ételeket szeretik a legjobban és a legtöbben internetes értékeléseket olvasnak, mielőtt beülnek valahova - derült ki egy friss, az étterembe járási szokásokról készült kutatásból.
Mágnesként vonzzák a fiatalokat a fesztiválok
A magyarok harmada szokott ellátogatni fesztiválokra, amelyek közül a könnyűzenei, gasztronómiai és városi fesztiválok iránt a legnagyobb a kereslet - derült ki a Kutatópont Kft. kutatásából.
Csak ésszel vessük rá magunkat a medvehagymára
Szokatlanul korán kezdődik az idei medvehagyma szezonja. A nyersen fogyasztva és ételek összetevőjeként is rendkívül népszerű gyógynövény sok helyen megtalálható. Gyűjtésének azonban van néhány szabálya, amelyet az egészségünk és a pénztárcánk védelme érdekében fontos betartani!
Az olcsó borok is drágulnak
A tavalyi szélsőséges időjárás miatt a világ bortermelése 8 százalékkal csökkent – a 2017-es a legrosszabb szüret volt 1961 óta, ezért áremelkedésekkel kell számolni.
Gasztro-Disneyland, ami legyőzi a multikat
Az olasz kiskereskedelmi boltokat valósággal megtizedeli a lakossági jövedelmek csökkenése, az üzletközpontok, az óriás boltok, hálózatok, illetve a diszkontláncok versenyének kombinált hatása. A helyzet azonban nem különösebben érinti a Bolognában berendezett gasztronómiai parkot, a FICO Eataly Worldöt, amely a multinacionális vállalatok legnagyobb örömére ünnepli az idealizált Olaszország imázsát.
Gasztroforradalom: a szalvéta színe sem mindegy
Mi kell egy sikeres éttermi dekorációhoz? Több összetevő, de az biztos, hogy a szín-választás meghatározó. Legalábbis így látja Linda Lundgren ételstylist, aki a Torkkal közösen összeállított gasztroszín kisokosával szeretne segíteni a vendéglátásban dolgozóknak, hogy még közelebb kerüljenek a tökéletes íz élményhez.
Még mindig a kotyogós a legjobb?
A kotyogóst mindenki ismeri, szinte minden háztartásban megtalálható és sokan használják nap, mint nap. Azt viszont már valószínűleg kevesen tudják, hogyan kell az eszközzel igazán jó kávét főzni. Pedig a titok nyitja egyszerű.
Michelin-csillagok: nem Franciaország a nyerő
Nagy meglepetés, de a háromcsillagos éttermek rangsorában nem Franciaország vezeti a világranglistát. Magyarországon egyelőre nincs ebben a kategóriában vendéglátóhely, sőt, öt helyett már csak négy csillagunk van.
A gasztronómiát is felforgatják a magyarok
Pizza házhozszállítás tizenöt percen belül, naprakész borturisztikai információk egy gombnyomásra, asztalfoglalás a neten az ország legmenőbb éttermeibe – néhány azok közül a megoldások közül, melyekkel magyar startupok hoznak új színt a hazai vendéglátós palettára. A gasztro-forradalom kilépett a konyhából: gombamód szaporodnak ugyanis az étkezéshez kapcsolódó, mindennapi életünket megkönnyítő innovációk is.
Elmosódó határok a gasztroforradalomban
Budapest belvárosában továbbra is tombol a gasztroforradalom, újabbnál újabb éttermek nyílnak. Bár a kínálat főként street food ételekből áll, mégis az árak és alapanyagok tekintetében gyakran a hamburgerek és egyéb finomságok már a fine dining kategóriába sorolhatók, hiszen a séfek gondosan kidolgozott stratégia alapján állítják össze az egyes menüket. Miért kattannak rá a street foodra annyira az emberek, melyik az első számú kedvenc étel és miben más a magyar fogyasztó az amerikaihoz képest? Többek között ezekre a kérdésekre adtak választ a Zing Burger és Tuning Burger alapítói.
Lendületet adnának a magyar bor- és gasztrokultúrának
2017 júniusától új alapokra került a bor- és gasztromarketing irányítása a Magyar Turisztikai Ügynökségnél (MTÜ) annak érdekében, hogy a szakmával szorosabb együttműködés jöhessen létre olyan kulcsprojektek kapcsán, mint amilyen a turisztikai országmárka kialakítása is. Az MTÜ a nyáron intenzív munkába kezd: mind a hat borrégióba ellátogat a Hegyközségek Nemzeti Tanácsával közösen az ügynökség szakmai rendezvénysorozata, létrejön az új egységes borarculat, információs portál indul a magyar borról, de idén második alkalommal megrendezésre kerül a Budapesti Borbár Túra is.
Nagy a pörgés és a lehetőség is a street food piacon
Itthon is berobbant a street food, szinte minden sarkon kaphatók "egykezes" ételek. Annak jártunk utána, hogy mi a robbanásszerű növekedés oka, ami még a Gundel érdeklődését is felkeltette.
Nemzeti fogások és medvekarom az utcán
Soha nem volt ekkora a hazai street food választék. A food truck-ok nemcsak megszaporodtak, hanem néhány kocsi igazi ínyencségeket is kínál az utca népének. Nem csoda, hogy mesterszakácsokat ejt rabul a műfaj, hiszen az újhullámos street food minőségi, ízletes, gyors, és olyannyira változatos, hogy már kategorizálni is lehet. A legfőbb irányzatokról Vad-Horváth Zoltán, a hazai Street Food Egyesület vezetője számolt be.
Döglődik a sajtó: a New York Times is ebédet szállít
Úgy tűnik a digitális lapelőfizetési modell még a világ legnagyrabecsültebb lapjának sem jelent biztos üzleti alapot. Ahogy folyamatosan csökkennek a reklámbevételek, a Wall Street Journal és a Men's Health is gasztronómiával akar szert tenni gyorsabban növekvő melléküzletágakra.
Száguld a gasztroexpressz, de fogynak az utasok
Jelentős forgalomnövekedéssel zárták a 2015-ös évet az előző évhez képest az éttermi vendéglátással foglakozó hazai vállalkozások, ami optimizmusra adhat okot a jövőre vonatkozóan is, ugyanakkor egyre kevesebb szereplő van talpon a piacon.
Ennél jobb reggeli nincs a világon
A legtöbb ember számára a tökéletes reggeli kávéból és péksüteményből áll. Ezen az innovátorok sem változtattak. De miért ne lehetne a kettő egyben?
Pucér étterem a legújabb trend
A meztelen étterem, vagy más szóval a „foodies for nudies” komoly trenddé kezd válni a nagyvilágban.
A későn érők is sokra vihetik
Nem mindenki volt már fiatalon csodagyerek, aki megtalálta a módját, hogy hobbijával pénzt csináljon. Sokan sokféle dologgal próbálkoztak és nem jött be számításuk, mire túl a negyvenen egy valamivel végre telibe találtak. Mindannyian világsikerű vállalkozók és alkotók lettek a szakterületükön. Olyan márkák mögött álltak későn kezdők, mint a McDonald's, a Gap, a Universal Studios, a KFC vagy a Wal-Mart.
Paprika, gulyás, tokaji…
Nincs párja a magyar konyhának! Kiváló séfek dolgoznak itthon és szerte a világon, de olyan zöldségeket, baromfit, bárányt, pisztrángot, mangalicát sehol nem találni, mint itt. A talaj káprázatos zamata a bortól a salátáig mindenben érződik, és ezért ízletesebbek ételeink, mint bárhol máshol. A vendégek szeretnek biztosra menni, főként, ha az üzletfeleiket kívánják kulináris élvezetekkel kényeztetni. A kitűnő környezet, a hibátlan kiszolgálás és a remek ételek mind-mind az üzleti stratégia részei lehetnek.
A nyár slágere: gumicukor többezres várólistával
A nyár slágere a rozé, mondják a szakértők, egy édességgyártó pedig meglátta benne a lehetőséget. A rozé ízű gumicukorra már akkor 3000 fős várólista volt, amikor még piacra sem dobták.
Megindult a sörszezon
Megnyitotta a 2016-os sörszezont a Magyar Sörgyártók Szövetsége. Eseménysorozatuk, a sörkultúrát középpontba helyező „Sör mi több” állomásain a gasztronómia mellett, ebben az évben hangsúlyt kapnak az alapanyagok, a minőségi sörgyártás, valamint a nők és a sör viszonya.
Junk food Michelin-csillaggal?
A legjobb éttermek mindent megtesznek azért, hogy kiérdemeljék a pénzt és hírnevet hozó Michelin-csillagokat. Egy anonim szakács szellemes fricskával figurázza ki az igyekezetet.
Jön a gasztroforradalom következő állomása
A minőségi borok és a street food újrafelfedezése után a halételek megújítása lehet a következő divathullám a magyarországi gasztronómiában.
Újabb Hungarikummal gazdagodtunk
A Hungarikum Bizottság egyhangú döntéssel hungarikummá nyilvánította csütörtöki ülésén a kürtőskalácsot, amely egyszerre székely, erdélyi és magyar érték - jelentette be Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter sajtótájékoztatón Budapesten.
Sarok presszóból lett az év étterme
Nem éppen az ország legfelkapottabb célpontjai között szerepel Encs. Egy kis családi étterem ennek ellenére zarándokhellyé vált a gasztronómiát kedvelő vendégek körében. Az Anyukám Mondta most az Év Vidéki Étterme lett a rangos Gault&Millau 2016-os kiadásában. Mit tudnak?
Kolbászosok hódítják meg a gasztropiacot?
Időszakonként más és más ételféleségek válnak az elsőszámú kedvenccé. Egy ideje a kürtőskalácssütők kezdtek el rohamosan terjedni, aztán a kézműves hamburgeresek sokasodtak. Két-három esztendeje a vietnamiak kedvelt levese, a pho tört be a magyar piacra, és a hozzáértők jóslatai szerint hamarosan a bélbe töltött, fűszeres, darált hús kezd hódítani.
Hobbiból gyárat építeni
Gasztroblogból indult és ma már egy komoly profi vállalkozás. Extrém jó minőségű online termékkel, és elsősorban saját maguk felé támasztott magas szakmai elvárásokkal piacvezetőkké váltak a területükön. Zalai Ágival a Nosalty vezérigazgatójával beszélgettünk, aki az értékpapírok és az államapparátus világából ült át a vezérigazgatói székbe.
Csak magyarból lehet igazi a magyaros
A legjobb helyeken sem mindig fizetik meg az alkalmazottakat a vendéglátásban, ezért megy sok szakember külföldre. A magyaros ételekre pedig meglepő módon nem a turisták vágynak, nekik érdemes inkább újragondolt menükkel kísérletezni – véli Rózsahegyi Titusz a Konyhafőnök című műsorból ismert szakács.
Földevés és mobilillat az étkezés jövője
Az étkezés megváltozása nem csak a szegény országok helyzete és a Föld népességének növekedése miatt zajlik forradalmi szinten. A fejlett világ élményekre éhes lakosai nyitottak minden újdonságra, amelyek olykor már az extremitás határát súrolják.
Skorpiónyalóka és bogárpor – ez lenne a jövő?
Skorpiónyalóka mint desszert és őrölt rovarfehérje mint táplálékkiegészítő. Egy dietetikus egész karriert csinált abból, hogy azt tanácsolja az embereknek: egyenek bogarakat. Elvégre sok fehérje van bennük, és a természet bőségesen kínálja őket.
Gasztrotrendek idénre
Az adag helyett a minőség kerül a középpontba, továbbra is hódítanak az ázsiai ízek és egyre népszerűbb a játékos konyha. De a hagyományok sem merülnek feledésbe.
Vitaminbombákkal az ősz ellen!
Menthetetlenül rövidülnek a nappalok, hűvösödnek az éjszakák, közeleg a tél. Ilyenkor a stresszre, nehézségekre érzékenyebben reagálunk, fogékonyabbá válunk a fertőzésekre. Az őszi gyümölcsök és idényzöldségek bővelkednek ásványi anyagokban, nyomelemekben, vitaminokban, amelyekkel felvértezhetjük szervezetünket.
Mit eszünk idén?
A gasztronómiában éppúgy évente változnak a trendek, ahogyan a divatvilág kifutóin. A következő két évben ezen a területen a skandináv bisztró stílusú, az utcai kifőzde jellegű és a japán konyha elemeire épülő slow food éttermeké a jövő.
Az ország legjobb konyhája
A budapesti Onyx étterem nyerte a 2011-es év éttermének járó díjat a Dining Guide étteremkalauz szavazásán. A vidék kedvence a balatonszemesi Kistücsök, Budapesté a Mák Bisztró lett.