Eu cikkek


"A költségvetés mindannyiunk életét könnyíti meg"

"A költségvetés mindannyiunk életét könnyíti meg" 

A Václav Klaus cseh elnök aláírását követően várhatóan 2010 elején életbe lépő lisszaboni szerződés minden eddiginél rugalmasabb és hatékonyabb pénzügyi tervezést tesz lehetővé, ugyanakkor komoly előrelépést jelent a költségvetési fegyelem irányába is - fogalmazott Herczog Edit az EP költségvetési bizottságának vitájában. A képviselő a fontos költségvetési vívmányok mellett a reformszerződés által felvetett új kérdésekre is felhívta a figyelmet.
Mibe fog kerülni nekünk az euró?

Mibe fog kerülni nekünk az euró? 

Magyarországon az euróbevezetés költsége valahol 2 és 5 milliárd euró között lehet majd, ezért is fontos, hogy a maastrichti kritériumokon túl egyre több szó essen az átállás gyakorlati előkészítéséről, különös tekintettel arra, hogy az "irdatlan" költségek nem csak az államot, de a vállalatokat is terhelik - figyelmeztetnek tanácsadók.
Meglehet a régóta várt áttörés decemberben

Meglehet a régóta várt áttörés decemberben 

Az Egyesült Államok és az Európai Unió megkettőzi erőfeszítéseit annak érdekében, hogy a decemberi koppenhágai klímaváltozási csúcson megállapodás születhessen - számolt be az amerikai elnök az USA-EU csúcstalálkozó után.
"Csehország megszűntével megújulhat az EU"

"Csehország megszűntével megújulhat az EU" 

Václav Klaus cseh államfő kedden délután bejelentette, hogy az alkotmánybíróság délelőtti döntése után - amely nem találta a cseh alkotmányba ütközőnek a Lisszaboni Szerződést - aláírta a ratifikációs dokumentumot. Az Európai Unió 27 tagállama közül Csehország utolsóként hagyta jóvá a Lisszaboni Szerződést. Klaus szerint „a Cseh Köztársaság megszűnik szuverén állam lenni".
Újabb gázvitától tart az EU

Újabb gázvitától tart az EU 

Ne az európai polgárok szenvedjék meg, ha újabb orosz-ukrán konfliktus keletkezik a gázszállítások kiegyenlítése körül - reagált a hétvégén az EU ügyeletes szóvivője Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök kijelentésére, miszerint ismét problémák jelentkeznek az ügyben.
Végre megvan a közös EU-s álláspont

Végre megvan a közös EU-s álláspont 

Hosszas viták után a tagállamoknak a klímavédelem nemzetközi finanszírozásával kapcsolatosan is sikerült megállapodásra jutniuk. Az unió által Koppenhágában képviselendő elveket lefektették, ugyanakkor a tehermegosztás konkrét számairól még nem egyeztettek a tagállamok képviselői.
EU: hova tűntek az áfamilliárdok?

EU: hova tűntek az áfamilliárdok? 

Az EU országokban évente több tízmilliárd euró a különbség a ténylegesen befizetett áfa és a hatóságok által valószínűsített forgalmiadó-kötelezettség között. Egy most megjelent, az Európai Bizottság honlapján közzétett uniós tanulmány becslései szerint Magyarország az EU-25-ök közül százalékban a harmadik legnagyobb különbséget mutatja fel.
Tíz magyar cég a legjobbak között

Tíz magyar cég a legjobbak között 

Tíz hazai vállalkozás is továbbjutott az Európai Vállalkozási Verseny (European Venture Contest) október 28-án Budapesten rendezett középdöntőjéből. A magyar fővárosból továbbjutók között két osztrák, két cseh, egy spanyol és egy svéd vállalkozás is található. Ők is megküzdhetnek a „2009 legjobb innovatív vállalkozása" címért, valamint a mintegy 25 millió forintos fődíjért. Addig azonban még nemzetközi kockázati tőkebefektetők előtt is bemutatkozhatnak Düsseldorfban.
A magyar politikusok szerint a lobbi jó...

A magyar politikusok szerint a lobbi jó... 

A Burson-Marsteller, a világ egyik vezető nemzetközi kommunikációs tanácsadó cége a mai napon közzétette 15 európai ország és a brüsszeli politikai közösség részvételével készített, a politikai elit lobbizással kapcsolatos nézeteit vizsgáló felmérésének eredményeit. A felmérést ismertető tanulmány szerint az egyes európai országok között óriási különbségek mutatkoznak abban, hogy az adott államban működő pártok, illetve politikai vezetők miként tekintenek a lobbizásra, és miként fogadják el azt a kormányzati döntéshozás részeként.
Amitől 41 millió európai szenved

Amitől 41 millió európai szenved 

Európa városlakóinak fele szenved az utakról, vasúttól és légi közlekedéstől származó zajszennyezéstől, amely akadályozza az alvást, rontja a tanulási képességeket és magas vérnyomást vált ki - állítja egy uniós jelentés.

Oszkó: "Magyarország örül" 

Jól halad Magyarországon az Európai Unió programja, amelynek keretében az EU más szervezetekkel együtt a nemzetközi válság miatt nehézségekkel küzdő tagállamainak nyújtott középtávú pénzügyi támogatást, állapította meg az uniós tagországok pénzügyminisztereinek keddi találkozóján Joaquín Almunia, az Európai Bizottság pénzügyi felelőse.

Kötelező lesz kevesebb energiát használni 

Az Európai Bizottság azt tervezi, hogy kötelezővé teszi a tagországok számára az energiafelhasználás meghatározott mértékű csökkentését az Europolitique internetes lap értesülése szerint.

Egymillió magyar hagyná el az országot 

Egy magyar közvélemény-kutatás szerint az emberek 12 százaléka költözne hosszabb vagy rövidebb időre egy másik európai uniós tagállamba. Az ECOSTAT Kormányzati Gazdaság- és Társadalom-stratégiai Kutató Intézet kutatását az idén májusban és júniusban végezték, nyolcezer ember megkérdezésével.

EU: marad az "extralaza" pénzügypolitika 

Nyugalmat és bizalmat igyekezett oltani a befektetőkbe vasárnap az EU pénzügyi biztosa, utalva arra is, hogy szerinte még sokáig nem várható kamatemelés az Európai Központi Banktól (EKB).

Fellélegezhet az EU 

Meggyőző erejű győzelmet arattak az igen szavazatok a lisszaboni szerződés elfogadásáról rendezett írországi népszavazáson - közölte szombaton Micheal Martin ír külügyminiszter a dublini közszolgálati rádiónak nyilatkozva.

Mi fogunk a leglassabban kilábalni a válságból  

Európa lényegesen lassabban kászálódik ki a válságból, mint a világ többi térsége - mondta az IMF vezetője, aki szerint ez azért van, mert Európa gazdasága kevésbé rugalmas.

Ismét Európa trónjára ülhetnek a magyar kkv-k 

Az Európai Vállalkozási Díj nemzeti fordulóját koordináló Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) az esélyek növelése érdekében 2009. október 20-ig meghosszabbította a kis- és középvállalkozások nemzetközi sikereit elismerő díj pályázatainak leadási határidejét.

Miért jön Magyarországra vizsgálódni az EU? 

Tényfeltáró küldöttséget meneszt Magyarországra az Európai Parlament költségvetési ellenőrzési bizottsága, hogy az európai uniós pénzek felhasználásáról vizsgálódjon - erősítette meg a magyar sajtóban megjelent híreket Deutsch Tamás (Fidesz), az EP-bizottság alelnöke.

Szorosabb pórázra kötnék a bankokat 

Ma veszi kezdetét az unió pénzügyminisztereinek és jegybanki elnökeinek kétnapos találkozója Göteborgban. Az ülésen elsősorban a bankok állapotáról és az európai pénzpiaci felügyelet szigorításáról tárgyalnak a résztvevők.

Így lépnének fel az áfacsalással szemben! 

Az Európai Bizottság szeptember 29.-én új javaslatot fogadott el az unión belüli áfacsalás megnehezítésére. A javaslat értelmében a tagállamok ideiglenesen fordított adózást alkalmazhatnának meghatározott áruk és szolgáltatások esetén, például az üvegházhatású gázok kibocsátási egységeinek kereskedelmével kapcsolatban.

Nagy pofont kaptak az európai bankok is 

Európa 22 nagy bankja 400 milliárd eurós veszteséget könyvelhet el idén és jövőre - írta hétvégi számában az International Herald Tribune. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerdán teszi közzé tanulmányát az európai pénzügyi rendszer helyzetéről.

Nyereményt érhet az uniós tudás 

Szeptember 21-étől 13 héten át tesztelhetik tudásukat a Privátbankár olvasói az Európai Uniós Kvízjátékban. Már egyetlen tesztsor kitöltésével is hasznos ajándékokhoz juthatnak a játékosok, de aki kitartóan játszik, értékes nyereményekkel - és persze értékes tudással - gazdagodhat!

Pénzbírságot érhet a túlságosan szennyező gépjármű 

Felső korlátot kíván szabni az Európai Bizottság az Európai Unióban gyártott kisteherautók szennyezőanyag-kibocsátására - derül ki a hétfőn Brüsszelben kiszivárgott tervekből.

Skócia lesz a legújabb EU tagállam? 

Új fejleménnyel gazdagodott a skót belpolitikai vita, amely Skócia és az Egyesült Királyság közt fennálló politikai kapcsolatot boncolgatja. A skót kormány szerint önálló országként jobban boldogulnának Európában és a nemzetközi porondon.

A GDP már semmit sem ér? 

Új mutatószámot tervez bevezetni az Európai Unió jövőre, hogy a bruttó hazai terméket (GDP) kiegészítve jobban követni lehessen elsősorban a környezetvédelmi teljesítményt - jelentette be az Európai Bizottság.

Adó: mi változik januártól? 

Két uniós irányelv miatt elég nagy terjedelemben módosul januártól az áfa törvény, és hozzá kapcsolódva kismértékben változik az eva-, valamint az adózás rendjéről szóló törvény is - a javaslatot a pénzügyminiszter már benyújtotta a parlamenthez, az megtalálható az Országgyűlés honlapján is.

Van, aki elégedett a magyar teljesítménnyel 

Elégedett Magyarország makrogazdasági és pénzügypolitikájával a Nemzetközi Valutaalap (IMF), amely hat hónappal, 2010 október 5-ig meghosszabbította a lehívható készenléti hitel lejáratát, tekintettel a választásokra és az új kormány hivatalba lépésére.

Skót lesz a tikka masala? 

Skócia olyan nemzeti jelképekkel büszkélkedhet, mint a skót duda, a skót whisky, a nemzeti ételként ismert „haggis", valamint a skót szoknya. A skótok most azonban egy indiai éttermekből ismert ételkülönlegesség, a csirke tikka masala nemzeti ételként való levédését tervezik az Európai Unióban.

EU: hatékonyabb adóbehajtás kell 

Fokozni kellene az együttműködést az Európai Unióban annak érdekében, hogy a tagállamok hatékonyabban hajthassanak be adót egy másik tagországon keresztül, és ennek egyik legjobb módja a témában februárban beterjesztett brüsszeli javaslatok mielőbbi jogszabállyá emelése lenne - állapította meg pénteken kiadott jelentésében az Európai Bizottság.

Az újoncok között Magyarország a legjobb 

Magyarország első helyen áll a környezetvédelmi projektek területén az Európai Unió új tagállamai között. Amennyiben a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) valamennyi előkészített pályázata megfelel a második forduló bírálati követelményeinek is, az közel 1000 milliárd forint támogatási összegű környezetvédelmi beruházást generál, nagymértékben javítva az ország környezeti állapotát és számos új munkahelyet teremt - mondta el Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter, a KvVM Fejlesztési Igazgatóságának szeptember 3-i konferenciáján.

Kezd magához térni az EU 

Az Európai Bizottság szerint mind a vállalatok, mind a fogyasztók oldaláról egyre növekszik az európai gazdaságba vetett bizalom. Az Európai Központi Bank (EKB) adatai szerint azonban az enyhülés egyelőre nem érezhető a magánszférának nyújtott hitelekben, sem a munkanélküliség alakulásában.

Egyre kevésbé szennyez az EU 

Folytatódott tavaly is a szén-dioxid kibocsátásának csökkenése az Európai Unióban - derül ki az unió környezetvédelmi ügynökségének (EEA) Brüsszelben nyilvánosságra hozott előzetes adataiból.

Pécs a szuperlézert szeretné 

A hazai gazdaságfejlesztés számára kiemelten fontos, hogy egy európai nagy beruházás, kutatás-fejlesztési óriás projekt Magyarországon valósulhasson meg. Az Európai Neutron Kutató (ESS) Svédországba kerülésével az utolsó, még szabad nagy kutatás - fejlesztési beruházás megszerzéséért indul harcba újra hazánk. Az európai nagylézer berendezés az úgynevezett Extreme Light Infrastructure - ELI megépítésért tavaly benyújtott öt (francia, angol, cseh, román és magyar) helyszínpályázatot idén júniusban az európai döntéshozók sikertelennek nyilvánították.

Brüsszelt nem érdeki a szlovák-magyar viszály 

Kétoldalú ügynek tekinti az Európai Bizottság a múlt pénteki magyar-szlovák diplomáciai incidenst, azt, hogy nem engedték be Szlovákiába Sólyom László magyar államfőt.

Se benzin, se utazás, se üzlet 

Szankciók bevezetésére készül az Európai Unió Irán ellen arra az esetre, ha Teherán nem hajlandó záros határidőn belül megegyezni atomprogramjáról. Elsősorban az üzemanyagimportra szoruló országba irányuló benzinszállítások leállítását fontolgatják Brüsszelben, de tervezik a vízi és légi forgalom korlátozását is.

Lengyel euró se lesz egyhamar 

Lengyelország az ERM-2 árfolyamrendszerbe legkorábban 2011-ben léphet be, míg Magyarország, Csehország, Lettország és Litvánia 2014-ben, Észtország egy évvel korábban vezetheti be az eurót, derül ki a Reuters legfrissebb felméréséből. Nem várható, hogy Bulgária és Románia 2015 előtt bevezetné az eurót.

Nem csodálkozunk: itthon drága a mobil 

Magyarországon drágább a mobilozás, mint a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamainak átlagában - derül ki abból az OECD-kimutatásból, amelyet a Le Soir című brüsszeli lap csütörtöki száma ismertetett.

Tisztességtelen volt a 300 milliárdos bírság? 

Az európai ombudsman élesen kritizálja a Bizottság eljárását az Intel elleni antitröszt eljárás kapcsán. Az ügy még májusban az EU történetének eddigi legnagyobb bírságával végződött.

Már nem irigykedünk: iszonyatos zuhanás Litvániában 

A pénzügyi és gazdasági válság az Európai Unió minden tagállamában jelentős visszaeséssel jár, de legnagyobb recessziót a Balti országok, köztük is Litvánia szenvedi el: Vilnius a 2009-es évre már 19,3 százalékos gazdasági visszaeséssel számol.

Most Litvánia miatt aggódhat az EU 

A pénzügyi és gazdasági válság az Európai Unió minden tagállamában jelentős visszaeséssel jár, de legnagyobb recessziót a Balti országok, köztük is Litvánia szenvedi el: Vilnius a 2009-es évre már 19,3 százalékos gazdasági visszaeséssel számol.

Kik legyenek az EU új vezetői? 

Daniel Cohn-Bendit EP-képviselő Joschka Fischert, az egykori német külügyminisztert javasolja az Európai Bizottság elnöki székébe. Chris Patten volt brit biztos a kül- és biztonságpolitikai főképviselő posztjára lehet esélyes.

Magyarország utolérte Európát 

Az európaiak immár 56 százaléka rendszeresen, hetente legalább egyszer használja az internetet - derült ki a digitális versenyképességről szóló, kedden közzétett európai bizottsági jelentésből. Hasonló adatokat közöltek hazánkból is.

Európa elérte a félmilliárdot  

Az Eurostat legfrissebb felmérése szerint tovább nőtt az Európai Unió lakossága, mely már 2009 folyamán minden bizonnyal meg fogja haladni a félmilliárd főt.

Nyolcezer eurót érhet egy munkahelyi kisfilm 

Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség első alkalommal támogatja az Egészséges Munkahelyek Filmdíjat, amelyet a legjobb munkahelyi témát feldolgozó dokumentumfilmnek ítélnek oda.

"Én egy magyar cégnél tanultam a szakma alapjait" 

Száz európai cég utazásával megkezdődött az Európai Bizottság vállalkozásoknak indított csereprogramja. Magyar részről egyelőre egy-egy haltenyésztő, pályázatíró, élelmiszeripari és informatikai fiatal cég vezetője utazik külföldre, hogy minél többet tanuljon egy hasonló területen működő, tapasztaltabb európai vállalkozástól. Ősztől a magyar cégek is fogadnak kezdő vállalkozásokat más európai országokból.

Klímavédelem: 100, vagy 30 milliárd euró? 

Elképzelhető, hogy a fejlődő országoknak a decemberi koppenhágai klímacsúcsig várniuk kell, hogy kiderüljön, az EU mekkora támogatást nyújt számukra a klímaváltozás elleni küzdelemhez - áll a soros elnök svéd kormányzat közleményében.

Uniós hadüzenet a pazarlásnak 

Az Európai Unió hadat üzent a túl sok áramot fogyasztó elektromos készülékeknek: ezek forgalmazását a következő években fokozatosan szigorítják, illetve megszüntetik.

Nem lesz többé energiapazarló hűtő 

Az Európai Unió hadat üzent a túl sok áramot fogyasztó elektromos készülékeknek: ezek forgalmazását a következő években fokozatosan szigorítják, illetve megszüntetik.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Pénzszerzés

Robbanás a lakáshiteleknél

Robbanás a lakáshiteleknél 

Egyetlen negyedév alatt több mint 40 százalékkal ugrott meg a támogatott lakáshitelek állománya.

Cégblog

Tovább bővül a budapesti reptér –  új ázsiai járat érkezik

Tovább bővül a budapesti reptér – új ázsiai járat érkezik  

A Korean Air után a Dél-Koreai Köztársaság második legjelentősebb légitársasága, az Asiana Airlines is közvetlen járatokat indít.

Klímablog

Óriási árat fizethetnek a cégek a klímaváltozásért

Óriási árat fizethetnek a cégek a klímaváltozásért 

Gyors ütemben növekednek a klímaváltozás okozta szélsőségek és az ehhez kapcsolódó fizikai kockázatok.

Gazdaság

Már minden ötödik új családi ház könnyűszerkezetes

Már minden ötödik új családi ház könnyűszerkezetes 

A könnyűszerkezetes családi ház éves rezsiköltsége akár 30–50 százalékkal is alacsonyabb lehet.

Infokom

A vállalatok fele már AI-t használ – így változtatja meg a munka világát

A vállalatok fele már AI-t használ – így változtatja meg a munka világát 

A hazai cégek érzékelik az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket, a bevezetéshez azonban sok esetben még több eligazodásra és gyakorlati kapaszkodóra van szükség. 


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo