Fél tonna hulladékot "termelünk" fejenként az Unióban

Az Európai Unió kelet-európai új tagországai sokkal rosszabban állnak a kommunális hulladékok környezetbarát kezelésében, mint a régi tagországok. Ugyanakkor a "szeméttermelésben" a régi tagországok járnak az élen, derül ki az Eurostat adataiból.

A legkevesebb kommunális hulladék Csehországban keletkezett 2008-ban: egy főre vetítve 306 kilogramm, míg a listavezető Dániában fejenként 802 kilogrammal. Magyarország állampolgáronkénti 453 kilogrammja Belgiummal, Bulgáriával, Görögországgal, Litvániával, Portugáliával és Szlovéniával helyez minket egy csoportba. Az uniós átlag fejenként 524 kilogramm volt tavaly, nagyjából annyi, mint egy évvel korábban.

A hulladékok környezetbarát elhelyezésében Ausztria, Németország és Hollandia jár az élen. Ausztriában a keletkezett hulladék 69 százalékát hasznosítják újra, illetve komposztálják, Németországban 65 százalékát, Hollandiában 59 százalékát. E tekintetben az uniós átlag 40 százalék.

Ezzel szemben vannak olyan uniós tagállamok, ahol a hulladékok újrahasznosítása és komposztálása jószerivel teljesen ismeretlen: Bulgáriában például a szemét 100(!) százalékát lerakókban helyezik el, Romániában 97 százalékát, Máltán 97 százalékát, Litvániában 96 százalékát.

Magyarországon 15 százaléknyit hasznosítanak újra, és mindössze két százalékot komposztálnak, 74 százalék lerakókba kerül, 9 százalékot égetnek el. A legjobb a helyzet Németországban és Hollandiában, ahol a keletkezett háztartási hulladéknak mindössze 1 százalékát deponálják, a többit elégetik, újrahasznosítják, vagy komposztálják.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo