Piac&Profit cikkei
Piac&Profit cikkei

A virsli és a pezsgő uralja a szilveszteri forgalmat
Az év utolsó hónapjában – elsősorban szilveszteri kedveltségüknek köszönhetően – megugrik mind a virsli, mind a pezsgő vásárlása: mindkét kategóriában az átlagnál kedvezőbb forgalomra számíthatnak a kereskedelmi láncok decemberben.

Nemzetgazdasági érdek a kkv-hitelezés helyreállítása
Idén sem volt nyugodtabb a piaci környezet, és 2013 sem a bankok fényes évei között lesz számon tartva. A kis- és középvállalati szektorban a hitelezési képesség és hajlandóság helyreállítása nemzetgazdasági érdek – mondta el dr. Bába Ágnes, a K&H Bank lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese.

Milyen a jó önéletrajzfotó?
Hiába egy jól összeállított önéletrajz, álláspályázatunk könnyen elbukhat egy rossz fotó miatt. Ugyan a személyzeti szakember csupán egy-két percet tölt el egy cv-vel, a fénykép keltette hatás meghatározó lehet. Milyen egy jó kép? Milyen hibákat követnek el a pályázók?

Dühöngő aszály, változó törvények augusztusban
A hazai hírekben az aszály és az ennek kapcsán dráguló élelmiszer volt a főszereplő augusztusban. Pedig ekkor indult az azóta folyamatosan tartó alapkamat-csökkentés, volt olimpia, és átéltük az „ökológiai túllövés napját” is.

Menni vagy maradni? Menni!
Minden hetedik diplomás fiatal külföldön képzeli el a jövőjét a CV&More kutatása szerint. Vajon reális eséllyel indulhatnak útnak az adott célország kultúrájának és társadalmi berendezkedésének, szokásainak ismerete nélkül?

A többség utálta ezt az évet
A világ polgárainak fele (52 százaléka) nem bánja, hogy véget ér a 2012-es év, mert a saját élete és családja szempontjából kedvezőtlen időszaknak minősíti azt. A magyarok évértékelője a leginkább negatív, 74 százalék szerint neki csak rosszat hozott az óév.

Hogyan tűzzünk ki megvalósítható célokat?
Csak olyan céllal érdemes foglalkozni, ami valóban fontos nekünk, mert abban lesz az energia, és ott fognak tényleg történni az események, egy ilyen célért sokkal többet megteszünk, mint egy olyanért, amit csak úgy kaptunk, vagy csak azért szeretnénk neki megfelelni, mert a környezet ezt várja el tőlünk.

Júliusban megtudtuk, hogyan védenék meg a munkahelyeinket
A nyár közepe korántsem adott lehetőséget lazításra a hőségben. Hatályba lépett az új munka törvénykönyve, elindult a napközbeni átutalás rendszere, tárgyaltunk az IMF-fel, és kiderült az is, hogyan védené a munkahelyeket a kormány. Elsőként hallhattunk az azóta csontig rágott kiváról és katáról.

Karácsony: vásárlási láz az interneten
Karácsonyi vásárlási láz uralkodik az interneten, az éves eladások mintegy 40 százalékát ilyenkor realizálják az e-kereskedők – derül ki az eNET–Telekom Jelentés az internetgazdaságról című kutatásának összegzéséből.

Gazdag országokban értékesebb az ember?
Közzétette idei munkavédelmi kutatásának eredményét az egyéni védőeszközök vezető gyártója, az amerikai 3M. A felmérés tanulsága szerint a védőeszközök használata szoros összefüggést mutat a földrajzi elhelyezkedéssel, a GDP-vel és a szokásokkal is.
Költségvetés, munkahelyvédelem, új kártya az IMF tárgyalásban – ez volt júniusban
A nyár első hónapjában pezsgett az élet idehaza, elfogadták az azóta sokszorosan módosított költségvetés első verzióját, döntöttek a „munkahelyvédelmi akcióterv” kidolgozásáról. Készültünk az új munka törvénykönyve hatályba lépésére, míg az unió komoly döntéseket hozott a válságkezelés érdekében.
Így lesz zöldebb a kakaó
A világ legnagyobb csokigyártója, a Mondelēz International elindította a „Cocoa Life”-ot, a társaság eddigi legnagyobb erőfeszítését a fenntartható kakaótermelés érdekében. A program keretében a cég a következő tíz évben 400 millió dollárt ruház be – írja a Zöld8.
Egységes agrárstatisztikai információs rendszer készül
Webalapú, egységes agrárstatisztikai információs rendszer fejlesztését indítja el az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI), amelynek szándéka szerint a jelenleg papíron történő adatgyűjtést korszerű, interneten elérhető rendszer váltaná fel.
17 millió életév veszett el az ipari szennyezés miatt
Egy friss felmérésből kiderül: a környezetszennyezés a fejlődő világban éppen olyan veszélyt jelent, mint a malária vagy a tuberkulózis - írja a Zöld8.
A folyamatos alkalmazkodás a kulcs a válságban
A cégek túlélése, a gazdaságok versenyképessége múlhat azon, hogy mennyire képesek a vállalkozások rugalmasan alkalmazkodni a gazdasági válság egyre újabb kihívásaihoz.
6 tipp, hogyan védjük meg télire a nyaralókat
Telente a nyaralók több mint fél évig üresen állhatnak. Ilyenkor érdemes felkészíteni a házat és környezetét, hiszen nem csak a téli zord időjárás, hanem a betörők is problémát jelenthetnek.
Májusi adó eső
A tavasz utolsó hónapjában új köztársasági elnököt és néhány új adónemet kapott Magyarország, a világ azonban leginkább a görögökre figyelt.
Boldog Karácsonyt!
A Piac&Profit minden kedves olvasójának, partnerének békés Karácsonyt kívánunk!
Karácsonykor is szemmel tartják a piacokat
Mintegy 3700 ellenőrzést végzett és 4,3 millió forint bírságot szabott ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) a téli élelmiszer-ellenőrzés első szakaszában. A vizsgálatok december végéig folytatódnakBudapesten. A kiterjedt vizsgálatok célja, hogy az ünnepek előtti, megnövekedett forgalom mellett is minőségi és az élelmiszer-biztonságnak megfelelő áruk kerüljenek a fogyasztók kosarába.
Legalább tízezermilliárd dollárt érne a hálózatok és gépek összekapcsolása
Az internet átalakítja az ipart, gépi intelligenciával párosítja az emberi meglátásokat. Az emberi elme és a gépek „összeházasítása” létrehozza az úgynevezett ipari internetet, azt a nyílt, világméretű hálózatot, amely összeköti a gépeket, az embereket és az adatokat, erősítve a konvergenciát az intelligens adatok és a gépek között.
Örökölhető, rugalmas, lehetőség adójóváírásra
Érdemes az önkéntes pénztári megtakarításokra is gondolni az év végén, hiszen a tagi befizetésekhez kapcsolódó adókedvezmény idén is igénybe vehető, a hosszú távú megtakarításokat ösztönző állami támogatások egyik elemeként. Életkortól függően évi 100, vagy 130ezer forint lehet a maximális adójóváírás összege.
Új Széll fújt Magyarországon áprilisban
Újult erővel kapott bele a szél Magyarország vitorlájába áprilisban, bár a hónap utolsó napjaiban nyilvánosságra hozott Széll Kálmán Terv 2.0 című dokumentumot és a konvergenciaprogramot a nemzetközi elemzői közösség úgy kommentálta, hogy az irány jó, de nagy a megvalósítás kockázata. Ráadásul a piac bizalma is megfogyatkozott, amit a hazai növekedési kilátások is rontottak. Mindezzel együtt Orbán Viktor miniszterelnök és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke találkozója után a magyar kormányfő úgy nyilatkozott, hogy lényegében elhárultak az akadályok a Nemzetközi Valutaalappal folytatandó tárgyalások megkezdése elől. Akadályok lehet, hogy nincsenek, a tárgyalások azonban.... Nos, azok megkezdését azóta is várjuk.
Bármilyen karácsonyi ajándéknak örülünk?
A magyar vásárlók közel egynegyede csak ritkán, vagy soha nem olyan ajándékot kap, amit igazán szeretne. A kutatás második szakaszában megkérdezett internetes vásárlók szerint a zokni már annyira unalmas, hogy a legextrémebb ajándéktárgyak között is szerepel. Az interneten vásárlók dolgát ugyanakkor megkönnyíti, hogy tudatosan és személyre szabottan kereshetnek tippeket, miközben nem csak az árat, de a sorban állást és cipekedést is megspórolhatják.
Díj a legkisebb fogyasztásért
Idén már harmadszor osztották ki a díjakat az E.ON energiatakarékossági pályázatán. A díj célja, hogy a fogyasztók könnyen felismerhessék az adott kategória legenergiatakarékosabb műszaki cikkét, amelyet matricával is jelölnek. A fogyasztók tájékoztatásán túl a díj a tudatos és takarékos energiafelhasználást is támogatja.
Így is gondoskodhatnánk a gyermekeinkről
Nehéz helyzetben van az, aki szülőként, nagyszülőként 0-14 éves gyermeke, unokája számára takarékoskodna a kiskorú nevére szólóan, ugyanis csak korlátozottan érhetők el ilyen konstrukciók a hazai bankoknál – derül ki a Bankmonitor.hu friss piaci körképéből.
Márciusban már nem bíztunk gyors megállapodásban
A Széll Kálmán terv meghirdetése után egy évvel, 2012 márciusában a kitűzött célokhoz nem került közelebb a magyar gazdaság. Nem indult be a növekedés, a foglalkoztatás bővülése nem látszott, a versenyképesség javulása is csak hiú remény maradt. Megtörtént viszont a megmaradt magán-nyugdíjpénztári vagyon egy részének bekebelezése és a devizahiteles mentőcsomag elfogadása.
Nem várják a franciák a karácsonyt
Hét európai országban készült felmérés szerint a franciák várják legkevésbé az ünnepeket, míg a norvégok a leglelkesebbek. Azzal viszont sokan egyetértenek, hogy a karácsony igazi jelentése már rég elveszett.
Még mindig sok a válogatás nélküli szemét
Eltérő rendszerességgel, de immár a magyar lakosság 55%-a gyűjti szelektíven az italos kartondoboz hulladékot, noha ennél jóval nagyobb arány, 89% tudja, hogy ez a csomagolási hulladék újrahasznosítható.
Frissítésekkel védhetnénk magunkat a leginkább
Az ESET minden hónapban összeállítja a világszerte terjedő számítógépes vírusok toplistáját, melyből megtudhatjuk, hogy aktuálisan milyen kártevők veszélyeztetik leginkább a felhasználók számítógépeit. 2012. novemberében a következő 10 károkozó terjedt a legnagyobb számban.
Ilyenkor jön az adományok harmada
Karácsonykor többen és többet adományozunk, mint év közben. Ez a tendencia, úgy tűnik, idén sem csökken, azonban az előző évekhez képest kicsit árnyaltabb az összkép.
Melyik a legolcsóbb bankszámla?
A PSZÁF a lakossági ügyfelek tájékozódását segítő számlaválasztó programot indított el honlapján. Az interaktív internetes alkalmazás összehasonlíthatóvá teszi a forint folyószámlák, a betéti bankkártyák és a belföldi forint pénzforgalmi műveletek kondícióit, ezzel is segítve a szolgáltatók közötti versenynek az érvényesülését a fogyasztók javára.
Nem könyörült a bizottság februárban
Februárra már szinte mindenki számára világossá vált: nem megy csődbe az ország, bizalom azonban nem állt helyre, ami azóta sem változott. Egyre világosabban körvonalazódtak ugyanakkor a konkrét problémák. Olyan időszak jövőképe rajzolódott ki, ahol cégek százai mennek majd csődbe, a foglalkoztatás bővítése, a növekedés beindítása pedig messze nem lesz olyan egyszerű, mint kimondani az egymillió új munkahelyről, s erős ütemben menetelő gazdaságról szóló ígéreteket. Ráadásul az unió a magyar kormány igen kemény partnerének bizonyult.
Így adományozzunk, hogy tényleg célba érjen!
Az év végén szerencsére egyre több ember érzi szükségét annak, hogy adományozzon, segítsen a rászorulóknak, civil szervezeteknek. De kinek adományozzunk? Kinek ne? Mire figyeljünk az adományozás során?
Hogyan legyünk jó vezetők? Tippek szakértőnktől
Hogy lehet az, hogy egyes vezetők nem látják tisztán a valóságot? Nos, ennek alapvetően két oka van: hiányoznak a napi-heti „mérőeszközök”, másrészt a vezető olykor nem mer szembenézni a tényekkel. Pilát Gábor, a Falkvezér.hu vezetőjének tanácsai segítségével mindkét hiányosságot orvosolhatjuk.
A tradicionális játékok reneszánszát hozza az idei karácsony?
A hazai játékpiac változóban van: a játékokra költött összegek csökkentek, a vásárlási időszak lerövidült. A tradicionális játékok szerepe viszont újra felértékelődik, az idényjellegű játékokkal szemben.
Alig van szállodaprojekt
Bár a KSH adatai szerint az év első tíz hónapjában 8 százalékkal nőtt a szállodai vendégéjszakák száma, a négycsillagos kategóriában kiugró, több mint 17 százalékos növekedés volt, a szállodapiaci fejlesztők egyelőre mégis kivárnak, alig indul új fejlesztés az országban - állapítja meg a BDO Magyarország elemzése.
Elő az ötletekkel, díjazzuk!
A száz százalékban állami tulajdonú pénzügyi tanácsadó és finanszírozó Regionális Fejlesztési Holding Zrt. 18 nagyvárosban képviselettel, 7 régióban leányvállalataival áll a vállalkozói és önkormányzati fejlesztési tervek, illetve a fejlesztők rendelkezésére. Ilenczfalvi-Szász Gábort, az RFH Zrt. vezérigazgatóját a 2012-es gazdaságélénkítő programjukról, az RFH Ecospinning Programról kérdeztük.
Céginformáció a biztonságos működés záloga
A Merkapt 1991-ben alakult, kizárólagos magyar tulajdonban lévő épületgépészeti vállalkozás, amely 2012. március 1-jétől zrt-ként működik. A hazai vállalati szektor igazi sikertörténete a vállalat fejlődése, amelyben komoly szerepe van a már évek óta használt online céginformációs rendszernek.
Javuló gazdasági várakozások
Kis lépésekben, összességében sem jelentősen, de szeptemberhez képest folyamatosan javulgat a GKI-Erste konjunktúra-index (szezonális hatásoktól megtisztított) értéke.
Van pénz kkv-hitelezésre
Az UniCredit Banknak újabb 100 millió euró összegű kedvezményes refinanszírozási forrást nyújt az Európai Beruházási Bank (EIB) a kis- és középvállalkozások, valamint a Mid Cap cégek hitelezéséhez egy új keretmegállapodás alapján. Ezzel az EIB az UniCredit Bank közvetítésével immár összességében 444 millió euró összeggel támogatja a hazai magán- és önkormányzati szektor beruházásait.
Egész évben működő lakberendezési kiállítás
A Trendlakás kínálta új üzleti modell létrehozásában összefogó beszállítók az alkalmi kiállításokon való megjelenés helyett maguk keresik a közvetlen kapcsolatot a vevőkkel. A márkákat a Trendlakás szakmai stábja képviseli.
Újabb leminősítés: kockázatosak a magyar bankok
Úgy tűnik, hogy idén már sok minden nem fog történni. Magyarországon ma és még holnap nagyobb forgalommal kereskedhetnek, hiszen még a mai kötéseket lehet elszámolni idén, holnap pedig határidő kifutás van. Ezen túlmenően még két kereskedési nap lesz idén, a két ünnep között – figyelmezettek az Erste elemzői reggeli összefoglalójukban.
Ajándékok akár tízezrekkel olcsóbban
Az idei év legkedveltebb karácsonyi ajándékainak árait veti össze Nyugat- és Közép-Európában, az Egyesült Államokban és Ázsiában egy friss kutatás. Nagyon úgy tűnik, hogy érdemes az interneten vásárolni...
Forró január: meneküljön ki merre lát!
Valószínűleg sokan gondolják úgy, hogy soha többé nem szeretnék egy évet az ideihez hasonlóan kezdeni. Decemberben még úgy tűnt a kormány bármit megtehet a piacok nem bűntetnek, januárban ránk szakadt az ég. Pedig az év elején (a lassan már szokásosnak is tekinthető cégműködést alapvetően befolyásoló) szabályváltozásokhoz való alkalmazkodás is épp elég feladatot adott volna a vállalkozásoknak.
Egyszerűbb lehet a számvitel a kicsiknek jövőre
A tervek szerint még az év vége előtt elfogadják azt a rendeletet, melynek értelmében cégformától függetlenül használható lesz az egyszerűsített beszámolási forma.
Kevesebb az álláshidetés
Az év utolsó három hónapjában mérséklődött az álláshirdetési feladási kedv: a korábbi 14 százalékos bővülést ezúttal csupán 7 százalékos növekedés követte. Hasonló a tendencia az ingatlanhirdetések piacán is, egyedül a gépjárművek esetében volt érzékelhető a korábbi negyedévhez hasonló növekedés.
Előre leosztott kvóták egyes képzők részére?
Egy vállalkozás név nélkül nyilatkozó ügyvezetője juttatta el lapunkhoz az alábbi levelet, mely a TÁMOP 2.1.2 pályázat véleménye szerint tisztességtelen eljárásrendje ellen tiltakozik. A levelet változtatás nélkül közöljük.
11 tipp, hogy sikeres legyen a céges weboldalunk
Héjj Szilárd MarketingArc szerint, ha az alábbi tippekre ügyelünk weboldalunk elkészítésekor, akkor már szinte félúton járunk a sikeres online kommunikáció felé! A másik fele pedig az, hogy az adott oldalt ismertté kell tenni! Ebben segít a jó, hatékony online marketing!