Piac&Profit cikkei
Piac&Profit cikkei

Lidl és CBA: nem eladják, hanem összefonódik
A Gazdasági Versenyhivatal megkapta a Lidl bejelentését egy úgynevezett összefonódásról a CBA-Baldauf Kereskedelmi Kft egyes vállalkozásrészeivel. A bejelentés szerint a Lidl a boltok üzemeltetésének jogát szerzi meg, tehát ez az összefonódás nem cég, üzletrész, vagy ingatlan puszta adás-vételét jelenti.

A munkabért terhelő járulékok jelentik a legnagyobb terhet
Jó az adópolitika iránya, de még nem érzékelik az intézkedések számottevő hatását a hazai cégvezetők a Joint Venture Szövetség (JVSZ) tagjai körében végzett felmérése alapján. A megkérdezett vállalatvezetők többnyire javulóként érzékelik a befektetési környezet változásait, de a kiugróan magas ÁFA, illetve a bérterhek továbbra is magasnak hatnak. A következő év legnagyobb kihívásaként egyértelműen a megfelelően képzett munkaerő megszerzését, illetve a kompetens munkavállalók megtartását érzékelik a magyar vállalkozások.

Folytatódik a jövő felélése
3,8%-os növekedésre számít 2018-ban a Gazdaságkutaó (GKI). Ez lényegesen meghaladja az EU átlagát, de a régióban az egyik legalacsonyabb, s ebben 2018-ban sem várható érdemi változás. Ugyanakkor a GKI 2017-re és 2018-ra is 0,5 százalékponttal, 4 illetve 3,5%-ra emelte a fogyasztás bővülésére vonatkozó prognózisát, ami az import korábban gondoltnál is gyorsabb bővülését okozza.

Szeretnének bővíteni a munkaadók, csak nincs miből
A magyar munkaadók 2018. első negyedévében továbbra is pozitív felvételi szándékot jelentenek. A felmérésben részt vevő 750 munkaadó 15%-a növekedésére számít, csupán 4%-uk tervez elbocsátást, míg 78% semmiféle változtatásra nem készül az első negyedévben.
A szezonálisan kiigazított adatok alapján a Munkaerő-piaci mutató értéke +14%-os. Létszámnövekedésre lehet számítani minden iparágban, régióban és szervezeti méret kategóriában. A felvételi szándék így 4 százalékponttal gyengébb az előző negyedévhez képest, de 3 százalékponttal csökkent a 2017-es első negyedéves eredményekhez viszonyítva.

Végigstresszeljük az ünnep előtti napokat
Az ünnepi időszak a csend és nyugalom ideje, de csak miután véget ért a karácsonyi ajándékok utáni hajsza. Az utakon és az üzletekben tapasztalható zsúfoltság, a megfelelő ajándékok és a legjobb árak megtalálása szinte mindenki számára stresszforrást jelentenek. A bolti vásárlással járó kellemetlenségekben 10-ből 8 európai érintett, és az ünnepek közeledtével párhuzamosan a frusztráció szintje folyamatosan nő.

Védelmet kapnak a termelők a szupermarkettel szemben
Az agrárpolitika egyszerűsítését és a gazdálkodók szupermarketekkel szembeni alkupozíciójának erősödését szolgáló intézkedéseket szavazott meg az Európai Parlament. A Közös Agrárpolitika 2018-ban életbe lépő változásait 503 szavazattal 87 ellenében 13 tartózkodás mellett fogadták el.

Tovább szívatják a nagyobb üzleteket, már üvegeket is gyűjthetnek
A 300 négyzetméternél nagyobb alapterületű élelmiszerboltoknak 2018. január elejétől kötelező lesz visszavenni a vásárlóktól a hulladék, használt, élelmiszereket tároló üvegeket. Ez nem betétdíjas rendszer, hanem egyszerű begyűjtés.

Az elektronikus füstöt sem fújhatjuk akárhol
Az elektronikus cigarettára ugyanazok a tiltó szabályok vonatkoznak, mint a hagyományos dohánytermékekre, így nyilvános helyeken csak a dohányzásra kijelölt helyen lehet használni. Bár a magánélethez való jog és az önrendelkezési jog keretein belül arról mindenki szabadon dönthet, hogy dohányzik-e, annak nyilvánvaló egészségkárosító hatásai ellenére, ezen tevékenysége nem sértheti környezetének jogait - az Alkotmánybíróság állásfoglalása szerint.

Állami pénzeső jön az építőiparban
Legkésőbb januárban megjelenik annak a 20 milliárd forint keretösszegű pályázatnak a kiírása, amellyel az ágazat gépesítését segíti az állam. A tét 550-600 milliárd forintnyi megrendelés, amelynek a teljesítésére már képtelennek tűnik az ágazat Koji László, az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke szerint - írja a Világgazdaság.

Transzferárak: szorít a határidő
Idén Magyarországon is jelentősen változtak a transzferár-nyilvántartás készítésének kötelezettségét előíró jogszabályok.
Az érintett cégcsoportoknak ezentúl országonkénti jelentést (CbCR) is készíteniük kell. Ehhez kapcsolódik a 2016-os és 2017-es üzleti évükre vonatkozó bejelentési kötelezettség, amelyet (naptári évvel megegyező üzleti év esetén) december 31-ig kell teljesíteniük
Ha érdeksértő a blogger véleménye
Ma már a legnagyobb cégek is kihasználják a blogokon, vlogokon való megjelenési lehetőségeket, hiszen fogyasztói elérésük és véleményvezérként a befolyásoló képességük gyakran vetekszik a klasszikus – professzionális – médiumokéval. Néha azonban vitatott, sérelmes a blogger által megjelentetett tartalom.
Jót tesz az imidzsnek, ha a cég külföldön működik
Miközben az offshore-cégek elleni hajtóvadászat láthatóan meghozza az eredményét, a külföldi cégalapítások iránti igény továbbra sem lankad. Az adóelkerülés és adókijátszás, mint elsődleges motiváció kezd azonban eltűnni és helyüket más, elsősorban üzleti és biztonsági célok veszik át – véli a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.
Eladnám a cégem, de nem tudom, mennyit ér
Szinte minden tulajdonos megfontolja a cége eladását egy bizonyos ponton. Azonban még akkor is érdemes tudnia, hogy mennyit ér a vállalkozása a potenciális vevők számára, ha nem feltétlenül szeretné eladni azt – hívja fel a figyelmet Gál Balázs, a Grant Thornton tranzakciós szolgáltatásainak vezetője.
Ezt minden bank meg fogja érezni
December 7-én a Bázeli Bankfelügyeleti Bizottság több olyan dokumentumot tett közzé, melyek a tőkemegfelelésre vonatkozó minimum korlátokat és az RWA számítására vonatkozó felülvizsgált követelményeket tartalmazzák. A korábbi, Bázel III ajánlás a 2007/2008-as válságból eredő szabályozásbeli hiányosságokat volt hivatott kezelni, valamint célja volt a bankok ellenállóbbá tétele.
A terhek enyhítése csökkentheti a munkaerőhiányt
Jövőre az ideinél alacsonyabb lesz a béren kívüli juttatások, köztük a pénztári megoldásokhoz nyújtott munkáltatói támogatások adókulcsa, a terhelés 40,71 százalékra csökken a közel 44 százalékos szintről - közölte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége. A szervezet szerint a közel 3 százalékos könnyítés azért is kedvező, mert fontos szerepe van a munkaerő megtartásában.
Nem minden vám- és áfamentes, amit külföldről rendelünk karácsonyra
Karácsonyi ajándékot rendelne az EU más tagállamaiból vagy akár EU-n kívüli országokból? Összegezzük, mire figyeljen a rendelés leadása során, milyen értékhatárokkal kell számolnia és milyen esetben kell vámot fizetnie.
Vacsorázni sem megyünk oda, ahol rossz a kávé
Az étterembe járó vendégek négyötödénél már egyértelmű elvárás a jó minőségű kávé, ami a vendégek étteremválasztását is befolyásolhatja. Gyovai Györgyi, a Nespresso hazai ügyvezetője szerint épp ezért fontos, hogy vendéglátóként milyen kávét és élményt adunk a vendégeknek, miközben a munkavállalók megtartására is törekszünk.
Megjárhatja, ha csillagszórót visz a repülőre
Az év végi ünnepek közeledtével egyre népszerűbbek a csillagszórók és a tűzijátékok, sokan próbálnak ilyen szuveníreket magukkal vinni egy-egy külföldi repülős utazásra. Ezek tiltott pirotechnikai eszköznek minősülnek a légiközlekedésben, ezért semmiképpen se vigyenek magukkal ilyesmit még feladott poggyászban sem.
Katasztrófa esetén azonnal érkezhet a segítség
rescEU elnevezéssel egységes tartalékalapot hoznak létre Európában, ami természeti és más katasztrófák esetén lehetővé teszi a gyors beavatkozást és ezzel a károk enyhítését, és védelmet nyújt polgárainak az említett katasztrófákkal szemben.
Ezek a vírusok is fertőzhetik a mobilunkat
A mobilunkat mindenhová magunkkal visszük. Még az illemhelyre is, ahol gyorsan bepillantunk a mailbe vagy a Facebookba. Muszáj ezt? Egy brit mikrobiológus szerint nem kéne – nagy a fertőzési veszély.
Mire jó az okosbőrönd, ha nem engedik fel a repülőre?
Egyre több légitársaság tiltja ki járatairól az okosbőröndöket, mert attól tart, hogy az akkumulátoraik problémákat okozhatnak.Tavaly ősszel a Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) éppen a gyúlékony lítium-ion akkumulátorok miatt tiltotta ki a járatok fedélzetéről a Samsung Note 7-es okostelefonokat,
Tisztelt Ász! A béke szigete
Régen játszottak annyi kiélezett mérkőzést a parlamenti képviselők, állami vezetők és volt miniszterek Tisztelt Ász! tenisztornáinak 19 éves története során, mint vasárnap a harmincnyolcadik alkalommal megrendezett versenyen.
Érdemes Teslát venni, olcsóbb lesz a biztosítás
A legnagyobb brit gépjárműbiztosító, a Direct Line 5 százalékos kedvezményt ad Teslát használó ügyfeleinek, ha azok aktiválják autójuk önvezető funkcióját.
Ha idén akarsz Diákhitelt, csak öt napod maradt
Közeledik az idei év, egyben az első félév utolsó Diákhitel-igénylési határideje: december 15-e. Rekordalacsony, 2,3 százalékos kamattal juthatnak hozzá a hallgatók a szabad felhasználású Diákhitel1-hez, a Diákhitel2-t pedig egyedülállóan kedvező feltételekkel: 2017 októbere óta 0 százalékos kamattal igényelhetik az önköltséges képzésben résztvevők, képzési díjuk kiegyenlítésére.
Itt az új 20 milliárdos hitellehetőség a cégeknek
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) mikro-, kis és középvállalkozásoknak szóló új hiteltermék elindítását jelentette be, összesen 20 milliárd forintos keretösszeggel. A Pénzügyi Vállalkozás Refinanszírozási Konstrukció elsősorban olyan vállalkozások számára kínál beruházási célú finanszírozást, melyek méretükből, vagy életkorukból eredően a kereskedelmi banki piacról nem juthatnak hitelhez. A forrás az MFB pályázatán nyertes pénzügyi vállalkozásokon keresztül érhető el.
Jövőre ennyivel nem úszhatná meg az OMV
18 millió forintos bírságot szabott ki az OMV-re a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadsági Hatóság (NAIH), miután egy bejelentés nyomán kiderült, a cég kamerafelvételek mellett hangfelvételeket is készít a dolgozóiról és az ügyfelekről – olvasható a hvg.hu cikkében. A gyakorlatot az ország 164 töltőállomásának döntő részében követték, vagyis akár több százezer ember hangját is felvehették.
Könnyen szívás lehet a céges karácsonyi buli
December a céges karácsonyi rendezvények időszaka. Néhány vállalatvezető csak egy év végi értékeléssel egybekötött koccintással zárja az évet, míg mások hisznek abban, hogy egy céges vacsora vagy buli a legjobb megkoronázása az egész éves közös munkának. Nem szabad azonban megfeledkezni róla, hogy a céges rendezvények általában közteher megfizetésével járnak, ezért fontos a kapcsolódó adózási szabályok ismerete.
Sok cég még mindig nem érti, mire jó a digitalizáció
A digitalizáció csak lassan hódít teret a késedelmes kintlévőségek kezelésének területén, az európai vállalatok mindössze 18%-a küld digitális fizetési felszólításokat. Magyarország az átlagnál előrébb tart a folyamatban - az EOS Csoport felmérése szerint.
A versenyképesség kulcsa: a hatékonyság
A vállalatok sikere, vagy épp problémáinak forrása a hatékony eszközfelhasználásban rejlik. A cégek negyedének okoz nehézséget, hogy optimalizálja eszközfelhasználását, pedig ez akár háromszoros hasznot is hajthat. A vállalatok 38 százaléka az optimista várakozások miatt túlságosan sokat költ eszközeire, veszélyeztetve ezzel eredményességét. A Roland Berger szakértői legújabb kutatásukban azt mutatják be, hogy egy vállalat négy fő stratégiai területen is képes tenni azért, hogy hatékonyabb legyen az eszközkihasználtsága.
Jövőre a gépi tanulás lesz a legnagyobb horderejű technológia
2018-ban a gépi tanulás nagyobb változást hoz majd az emberek életében és munkájában, mint bármely más technológia az internet felemelkedése óta - olvasható az Oracle előrejelzésében.
Jogszerű az autós fedélzeti kamerák használata Magyarországon?
A hazai vezetők között is egyre népszerűbbek az autóba szerelhető fedélzeti kamerák, amelyek jó szolgálatot tehetnek egy közlekedési baleset körülményeinek tisztázása során akár a biztosító, akár a bíróság előtt. Ugyanakkor egyre többet hallani arról is, hogy konkrét és részletes jogi szabályozás híján, Magyarországon egyáltalán nem kockázatmentes az ilyen felvételek elkészítése és felhasználása. A Bán és Karika Ügyvédi Társulás szakértőjének segítségével összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat és kockázatokat.
De mi lesz a lakások áfájával?
Kérdéses, meghosszabbítják-e a hazai építkezések felfutásában óriási szerepet játszó kedvezményes, 5 százalékos lakás áfa határidejét 2019 után. Az adókedvezmény miatt várhatóan a beruházók és vásárlók tömegei fogják kihasználni az elkövetkezendő alig több mint két év lehetőségeit. Az újépítésű lakások eddig is népszerűek voltak a piacon, de az igazán nagy robbanás csak most várható.
A robotok mellett sem fogunk unatkozni
Fenyeget a veszély, hogy az automatizálással halálra unjuk magunkat... Bár a foglalkozások 5 százalékát lehet csak automatizálni, a legtöbb munka 30 százalékát el tudják végezni gépek. Kevesebb lesz tehát az emberi munka – de egyáltalán nem biztos, hogy mindig és mindenkinek jó lesz.
Ne legyen atom, de a számla se dráguljon
A franciák ugyan nem akarnak – német példára – kiszállni az atomenergiából, de csökkenteni kívánják annak részesedését és támogatják a megújítható energiaforrásokat, tükrözi egy francia-német felmérés.
Ezekre ügyeljünk, ha kártyával fizetünk a karácsonyi vásárban
A karácsonyi bevásárlásoknak köszönhetően decemberben megnő a bankkártyás tranzakciók száma, és egyúttal többet is költünk ebben az időszakban. Fontos azonban, hogy körültekintően járjunk el akkor is, ha a boltokban használjuk kártyánkat, és akkor is, ha online fizetünk vele.
Ingatlanár-robbanás a bulinegyedben
Sörbiciklik ide – hangos romkocsmák oda, a pesti „bulinegyed” lakásárai kitartóan araszolnak fölfelé. A főváros VII. kerületének belső részén nem torpant meg az ingatlanpiaci kereslet, annak ellenére (sem), hogy az elmúlt hónapokban sok ellentmondásos hír jelent meg a lakónegyedről.
73 millió euróhoz jutnak magyar cégek
2020-ig meghosszabbítják és további forrásokkal egészítik ki az európai gazdasági talpraállásban kitüntetett szerepet játszó beruházási alapot (EFSI). A héten szavazásra bocsátott uniós jogszabály szerint az alapból a lehető legnagyobb pénzügyi és társadalmi megtérüléssel kecsegtető befektetéseket támogatják, abból Magyarországnak eddig 73 millió euró jut.
Télből nyárba utaznál? Jó lesz vigyázni
Ígéretesen növekszik a hazai lakosság utazási kedve: a friss statisztika adatok szerint 2017 első háromnegyed évében a turisztikai kiutazások száma több, mint 9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A közeledő év végi ünnepeket sokan kihasználják, és látogatnak el valamely egzotikus országba. Az egzotikus utazások extra kockázatokat jelentenek, elengedhetetlen, a magasabb limitösszegeket tartalmazó utasbiztosítás megkötése mellett, a megfelelő elővigyázatosság – hívja fel rá a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
Mennyit és miből költünk karácsonykor?
Kis karácsony vagy nagy karácsony? A magyarok közel kétharmadának komoly anyagi megterhelést jelent az ünnep, majdnem minden második ember szeretne 25 000 Ft alatti összeget költeni idén karácsonykor – derült ki az Euronics friss felméréséből. Mobiltelefon vagy háztartási kisgép azonban valószínűleg minden harmadik karácsonyfa alatt lesz majd így is, ám a kedvezményes ár a többség számára döntő.
Csillapíthatatlan a lakosság hiteléhsége
Továbbra is jelentős növekedést mutat a lakáshitelezés: az év első tíz hónapjában a piac átlépte az 500 milliárd forintos határt. Összesen 532,6 milliárd forint értékben kötöttek lakáshitel-szerződéseket a bankok, ez pedig 37 százalékos növekedésnek felel meg az előző év azonos időszakához képest. Ráadásul ez több mint az egész éves tavalyi adat, mivel 2016-ban összesen alig több mint 438 milliárd forintot tett ki az új lakáshitelek összege - derül ki a BankRáció.hu friss elemzéséből.
Karácsonykor is lesben állnak a kiberbűnözők!
A Kaspersky Lab IT Security Economics jelentése szerint a vállalatok 77%-a szenvedett el informatikai támadást az elmúlt 12 hónap alatt. A DDoS és a POS rendszerek elleni támadások növekvő száma – különösen a karácsonyi időszakban, amikor nő a vásárlók száma is – tovább súlyosbítja a helyzetet és csak még vonzóbb célponttá teszi a kiberbűnözők számára.
Szeretik, ha vezetik, de nem tűrik, ha megvezetik őket
A kedvezőtlen demográfiai folyamatok és a robbanásszerű technológiai változások miatt teljesen új hozzáállás szükséges a munkavállalók és a munkaadók részéről is, ebben pedig felértékelődik a szerepe a privát szektor kezdeményezéseinek a hagyományos köz- és felsőoktatási intézményrendszer kiegészítéseként – állapították meg szakértők és gyakorló érintettek a Codecool programozóiskola szakmai rendezvényén.
Már a karácsony is a Facebookon dől el
Sűrű éve volt a Facebooknak 2017-ben. Megújult a küldetése, közel 150 millió új emberrel bővült a felhasználói kör, és majd 100 millióval azoknak a száma akik naponta használják a közösségi hálózatot. A cég bevétele pedig az egekben szárnyal, az első háromnegyed évben a cég bevétele 50%-kal volt több, magasabb, mint 2016-ban. Az utolsó negyedév pedig még eredményesebb lehet a cégnek, legalábbis ha a hazai kkv-k marketing terveit látjuk. Persze ez valahol kényszer is, hiszen a vállalkozásoknak egyre többet kell költeni ahhoz, hogy eljussanak a célcsoportjukhoz a Facebookon.
Örülhet az a cég, aki most levelet kap a NAV-tól
Ezen a héten kapja meg a személyes tájékoztatást az a több mint 70 ezer vállalkozás, amely a kisvállalati adó (kiva) választásával a becsült számítások alapján legalább 10 százaléknyi közterhet spórolna jövőre. A próbaszámításokat minden cégnek érdemes elvégezni. Ebben segít a Nemzetgazdasági Minisztérium kiva-kalkulátora.
Áttörés a Brexitben: nem lesz „kemény” ír-északír határ
Egyezségre jutott Brüsszel és London az Írország és Észak-Írország közötti határszakasz kérdésében, eszerint nem lesz „kemény” határ az Ír-szigeteken, miután Nagy-Britannia kilép az Európai Unióból.
Utalvány cafeteriában? Nem mindegy milyen
Minden reálisan gondolkodó cégvezető igyekszik megtalálni a jogszabályok sűrű erdejében azokat az ösvényeket, amelyek mentén csökkentheti az eredmény érdekében szükségesen felmerülő költségeket. Ezek közül az egyik legjelentősebb a munkaerővel kapcsolatos költségek köre. Az utóbbi szakemberhiányos időszakban az adóoptimalizálással párhuzamosan egyre inkább előtérbe kerül az a szempont is, hogy az alkalmazottak hogyan viszonyulnak a különféle kedvező adóztatású juttatásokhoz.
Bitcoinba fektetné a pénzét? Gondolja át még egyszer!
A bitcoinról világszerte eltérőek a vélemények, bár a szélesebb rétegek körében elfogadták, szép számmal akadnak olyanok is, akik gyanakvással méregetik az új fizetőeszközt. A digitális pénznem erősödése azonban addig sem áll meg, a piac pozitív hangulatára való tekintettel a következő hetekben további fejlődést produkálhat.
Hogyan lehet szabályosan felmondani a lakásbérleti szerződést?
Lakásbérlet esetén szükség lehet arra, hogy akár a bérbeadó, akár a bérlő a bérleti szerződést felmondással megszüntesse. A felmondás akkor számít jogszerűnek, ha megfelel a törvényi rendelkezéseknek is. Ellenkező esetben könnyen előfordulhat, hogy a bérleti szerződés felmondása jogellenes lesz. Ezért érdemes tudni, miként szüntethető meg a lakásbérleti szerződés.