Budapestre költözik Sanghaj

Augusztus végén először rendezik Budapesten – a Hungexpo területén – a Sanghaj Vásárt, amely egyike a világ legnagyobb és legátfogóbb kiállításainak, és amely a kínai metropolisz legjelentősebb cégeit, vállalkozásait mutatja be.

Az eseményt 2012 óta Kelet-Európa számos országában, köztük Albániában, Szerbiában, Szlovéniában, Észtországban, Lettországban, Litvániában, Beloruszban és Ukrajnában is megrendezték, és most először érkezik Budapestre.

Több mint 110 kínai cég képviselői jönnek a magyar fővárosba, hogy újabb üzleti lehetőségeket és kereskedelmi partnereket kutassanak fel. 3300 négyzetméteren több mint 170 kiállítói standon várják az érdeklődőket a helyi cégek és olyan nemzetközi szinten is ismert kínai vállalatok, mint a Warrior rubber shoes, a Daketang Teahouse, a Son Lu ShangLin, a GW Industry és mások.

Ruházati kiegészítők, fogyasztási cikkek, hifi- és elektronikai eszközök, kemikáliák, fémipari termékek, egészségügyi és orvosi eszközök szerepelnek a kínálatban. A szervezők a többi között B2B találkozókkal, termékbemutatókkal és kóstolókkal segítik az üzleti partnerek egymásra találását és a sikeres üzletkötéseket.

A Sanghaj Vásárra a nagyközönség számára a belépés díjmentes, de regisztrációhoz kötött.

Egyre vonzóbb a külföldi befektetők szemében Közép-Kelet-Európa
A világ második legvonzóbb befektetési célpontja Közép-Kelet-Európa – derült ki az EY European Attractiveness Survey-ből, amely a tavaly megvalósult, munkahelyteremtéssel járó beruházásokat vizsgálta. Magyarországon több mint száz ilyen ügyletet zártak le 2018-ban.

Véleményvezér

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?
Republikánus fellegvárat bukott el Donald Trump

Republikánus fellegvárat bukott el Donald Trump 

A republikánus mennyországnak bealkonyult.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo