Piac&Profit cikkei


Piac&Profit cikkei

50.000 forintot szánunk karácsonyi ajándékokra

50.000 forintot szánunk karácsonyi ajándékokra 

Karácsonyi dalok a plázákban, tömeg és fahéjillat: indul az év legnagyobb bevásárlássorozata. Az ajándékkeresők több mint 85 százaléka a következő hetekben tervez megvenni szinte mindent, amit majd a fa alá tesz december 24-én – többek között ez derült ki a Vatera saját felhasználói körében végzett friss felméréséből. A válaszadók zöme (36%) 4-5 fő számára tervez vásárolni, valamivel kevesebben (32%) pedig 1-3 személynek. Átlagosan 46.870 forintot szánunk a karácsonyi ajándékokra, és ennek majdnem a felét online költjük majd el.
Környezeti bűnözés fenyegeti Európa vadvilágát

Környezeti bűnözés fenyegeti Európa vadvilágát 

Az ENSZ, a WWF és az Eurac Research ma publikált jelentésében arra figyelmeztet, hogy az illegális fakitermelés, a kaviárkereskedelem, a vadon élő madarak tömeges pusztítása, valamint a medvékre, farkasokra és hiúzokra irányuló orvvadászat súlyosan veszélyezteti a 15 európai országon átívelő Duna–Kárpát régió élővilágát és biológiai sokféleségét.
Az éttermi vendéglátás az egyik legsérülékenyebb szolgáltatási szektor

Az éttermi vendéglátás az egyik legsérülékenyebb szolgáltatási szektor 

A fővárosban működő éttermi, mozgó vendéglátással foglakozó vállalkozások jól teljesítettek az elmúlt években, de jól látszanak a szektor alapvető problémái is – derül ki az OPTEN céginformációs szolgáltató statisztikáiból.
30 milliárdos forgalmat várnak az idei fekete péntekre

30 milliárdos forgalmat várnak az idei fekete péntekre 

Újra itt a fekete péntek, és nagyobb, mint eddig bármikor. Idén rekordszámú kereskedő csatlakozik az Amerikából átvett kezdeményezéshez. A webáruházak 62 százaléka jelezte, hogy nála is lesz Black Friday. A GKI Digital és az Árukereső.hu közös, Online Kiskereskedelmi Index kutatássorozatának idei negyedik felméréséből kiderül, hogy az e-kereskedők csak a fekete péntek napjára mintegy 1,1 millió rendelést és 25-30 milliárd forintos forgalmat várnak.
Durvul a kriptovaluta elleni kiberbűnözés – így védekezhetünk

Durvul a kriptovaluta elleni kiberbűnözés – így védekezhetünk 

Az alternatív, digitális fizetőeszközök óriási ütemben terjednek, és változtatják meg globális világunk gazdasági alapjait. A kriptovaluták gazdasági nagyságrendjét jól mutatja, hogy 2017 júliusában a teljes tőkepiaci értékük több mint 100 milliárd dollár, a lebonyolított napi mozgás pedig több mint 6 milliárd dollár volt. Természetesen ez a volumen és a kriptovaluták körüli megnövekedett figyelem a kiberbűnözők érdeklődését is megsokszorozta, így a jósolt trendekhez képest is gyorsabban és változatosabban terjedtek a különböző módszerek a digitális anyagi javaink megszerzésére. Az ESET szakembereinek összefoglalója.
Meglepetés az íróasztalon

Meglepetés az íróasztalon 

Imádja a munkáját, csakúgy, mint a magánéletét, ezért is alakította úgy, hogy közel legyen a munkahelyéhez az otthona. A cég titka a folyamatos fejlesztés, mely végigkísérte az eddigi működésük tizenhárom évét.  Dr. Veres Ilona a GoodWill Consulting Pályázati Tanácsadó Kft. ügyvezető helyettese úgy látja, az érzelmi faktor egy jelentős különbség a férfi és nő vezetők között.
Céges autót cafetériában? Ez lenne a legnépszerűbb juttatás

Céges autót cafetériában? Ez lenne a legnépszerűbb juttatás 

A cafeteriakeretben adható céges autó a legnépszerűbb juttatások egyike lehet, de ehhez átlátható vállalati szabályozásra van szükség, mert anélkül jelentős kockézatai vannak ennek a motivációs formának – figyelmeztet az Arval flottakezelő.
Csökkenő cégszám mellett növekvő árbevétel a vendéglátásban

Csökkenő cégszám mellett növekvő árbevétel a vendéglátásban 

A szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás iparágának ciklikussága kétségtelen, hiszen a nyári időszakban megduzzadnak a piac bevételei az ország adottságainak és az általa vonzott turistáknak köszönhetően. Nem volt ez másképp az elmúlt három év folyamán sem, derül ki a Bisnode elemzéséből, melyben a szezonalitást kiszűrve vizsgálta meg, hogy mi is mondható el az ágazat mutatóiról éves vonatkozásban.
Kell nekünk euró?

Kell nekünk euró? 

Jól teljesít Magyarország, a gazdaság teljesítménye megfelel azoknak a kritériumoknak is, amelyek akár az euró gyors bevezetéséhez is szükségesek lennének. A magyar euróbevezetés esélyeiről, a webáruházak karácsonyi hajrájáról, és a felesleges állásinterjúkról is olvashat a Piac & Profit novemberi számában.
Tíz évbe telt, de a szívünkbe fogadtuk a szelektív kukákat

Tíz évbe telt, de a szívünkbe fogadtuk a szelektív kukákat 

Az elmúlt évtizedben, leginkább a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés bevezetésének és elterjedésének köszönhetően, megduplázódott a csomagolási hulladékot rendszeresen szelektíven gyűjtők aránya. Ma már 10-ből 9 magyar lakos vallja magáról azt, hogy változó rendszerességgel, de szelektíven gyűjti a hulladékot – derül ki az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) legfrissebb felméréséből.

Adatközpontban is csökkenthető a villanyszámla 

Az Európai Bizottság közel 300 EU-s adatközpontot vizsgáló kutatása szerint az adatközponti szektor összesített áramfogyasztása a globális áramfelhasználás 1,4 százalékát teszi ki, és ez az érték évente 4,4 százalékkal nő. Pedig erre is van megoldás.

Az idősotthonra is várólista van 

A nyugdíjas lét várható extra költségeire derült fény a Groupama Biztosító friss kutatásából. A jelenleg aktív korú lakosság nagyobb része elképzelhetőnek tartja, hogy idős korában már a napi háztartási rutin elvégzése is nehézségekbe fog ütközni, és arra is számít, hogy ezek kiváltására pénzt is kell áldoznia a nyugdíjából. Már ha egyáltalán képes lesz megfizetni a szolgáltatás árát.

Szülés után vissza a munkába? Még mindig nem könnyű 

A gyermekvállalás még ma is mumus a munkaerőpiacon: sokszor már az állásinterjún felmerül a kérdés, hogy a jelentkező szeretne-e a jövőben gyereket vállalni. A női munkavállalók később is félve osztják meg munkaadójukkal a gólyahírt, hiszen nem ritka, hogy válaszul a munkáltató olyan környezetet teremt, amellyel megnehezíti a visszatérést a munka világába. A Perfekt Zrt. oktatási szakértője az alábbiakban tippekkel segít, hogy miként erősíthetjük munkaerő-piaci helyzetünket szülés után.

Akkor is szabira kell küldeni a dolgozót, ha nem akar menni 

Kevesebb mint másfél hónappal a naptári év vége előtt egyre több cég kénytelen azzal szembesülni, hogy kisebb-nagyobb fennakadásokkal is jár majd, ha a Munka törvénykönyvének (Mt.) megfelelve minden munkavállalójának kiadja az idei évben esedékes szabadságát. A Trenkwalder arra figyelmeztet, hogy a szabadság idei kiadásának elmaradása főszabály szerint akkor is jogszabálysértésnek minősülhet, ha az adott időszakban a munkavállaló sem akart szabadságra menni.

Nem számít az ügyfelek véleménye? 

Lesújtó eredmények születtek a Piac & Profit szakértőinek kutatásában: az éttermek 92 százaléka nem reagál a Google Térképen érkezett véleményekre, de a hoteleknél sem jobb a helyzet, itt 82 százalék hagyja figyelmen kívül az ügyfelek reakcióit.

Fél év maradt a felkészülésre és még senki sem tett semmit 

Az európai középvállalatok 28 százaléka egyáltalán nincs tisztában az új európai szabályozással, melynek 2018 májusától meg kell felelnie. A társaságok több mint fele úgy gondolja, hogy a szabályozás túl bonyolult a kis- és középvállalkozások számára, ugyanakkor egyetért azzal, hogy fontos a személyes adatok védelmének hatékonyabb szabályozása.

Influenza: anyagilag is megéri a munkáltatóknak az oltás 

A tavalyinál súlyosabb influenzajárványra kell számítani az idén Európában, ezért a szakemberek mindenkinek azt javasolják, hogy oltassa be magát. Ugyanakkor az idén is fennáll a lehetőség, hogy a munkáltatók az influenza elleni oltást juttatásként adják a dolgozóknak és árát levonják az adójukból.

Öt tipp, amivel elkerülhetjük a Black Friday csapdáit 

A Black Friday tökéletes alkalom, hogy tudatos pénzügyi gondolkodásra tanítsuk a gyerekeket. De mi van, ha a szülő is a vásárlási pszichózis áldozatául esik? A K&H összegyűjtött öt tippet, amivel elkerülhetjük a Fekete Péntek csapdáit.

Kétszázmillió eurós hitelt vettünk fel az uniós pályázatokra 

Az Európai Beruházási Bank 200 millió euró hitel nyújtásával járul hozzá a gazdaságfejlesztési uniós programok megvalósításához - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, miután Vazil Hudákkal, az Európai Beruházási Bank alelnökével aláírta az erről szóló szerződést.

Még mindig a vevőknek áll a világ? 

Jelenleg is érzékelhető a növekvő akvizíciós aktivitás a hazai piacon, s a nyomdaiparban is jelentős mozgást láthatunk. A vevők proaktívan keresik és vizsgálják a célpontokat, a sikeres tranzakciózárásig azonban hosszú hónapok, félévek telnek el.

A neten vásároltam, meggondolhatom magam? 

Az interneten való vásárlás manapság nagyon elterjedt, és a webáruházakban sokféle termék és szolgáltatás elérhető. Előfordulhat azonban, hogy valaki az online vásárlást követően vagy akár a termék kipróbálása után vissza akar lépni a vételtől. Milyen jogi lehetőség van az online vásárlástól való elállásra? Szakértőnk erre a kérdésre adja meg a választ.

Nem paranoia: az egér mozgását is megfigyelik 

Szoftvervállalkozások cégek megbízásából nemcsak a portáljaikra látogatók számát mérik, hanem akár személyre szólóan is rögzítik azok adatait. Ebben a példátlanul részletes, illegális adatgyűjtésben részt vesz az orosz Yandex-kereső is.

Emberek millióit ölheti meg egy hekkertámadás 

Hekkerek minden, 2005 óta gyártott autó irányítását átvehetik, leállíthatják a motort, blokkolhatják a fékeket, lezárhatják az ajtókat. Ellenséges államok így gyilkolhatnak, és megbéníthatják a forgalmat – figyelmeztetnek kibernetikai és biztonsági szakemberek.

Az olasz szárazság miatt most aranyárban van a szarvasgomba 

Több mint 23 millió forintnak megfelelő összegért kelt el egy 850 grammos fehér szarvasgomba egy közelmúltbeli olaszországi aukción. Az elmúlt néhány év aszályos időszakai miatt jelentősen nőttek a szarvasgombaárak, idén pedig már minden rekordot megdöntöttek, és egyre nehezebb jó minőségű szarvasgombákat találni.

Még mindig sok a késve fizető cég 

A vállalati követeléskezelési szakmában dolgozók 91 százaléka úgy véli, hogy Magyarországon nem romlott a fizetési morál az elmúlt évben – derült ki a II. Országos Kereskedelmi Hitelkockázati Konferencia felméréséből. A cégek összesített árbevételének mintegy 28 százaléka azonban így is olyan összeg, amit már kiszámláztak, de még nem fizettek ki.

A bank köteles figyelni az idősekre 

Mi a bank dolga, ha munkatársai észreveszik, hogy ügyfelük ésszerűtlen döntéseket hoz, vagy kicsalják tőle a pénzt? Svájcban külön törvény védi a tompuló értelmű időseket.

Olcsóbb lesz a könnyebb csomag az easyJetnél 

Új kategóriát vezet be a feladott poggyászoknál az easyJet. Az angol diszkont légitársaság a rövidebb időre utazó utasai részére kedvez az olcsóbb kategóriával – írja az Airportal.

Félperces üzenetekkel érhetők el a fiatalok 

A 18–39 évesek mintegy kétharmadának tetszik a rugalmas vagyonbiztosítás, döntő többségüknek pedig a mobilapplikációval köthető lakásbiztosítás, az Y generációt azonban a társaságoknak nem könnyű megszólítaniuk.

Bíróság előtt a mátrai ligniterőmű terve 

A múlt heti bonni klímakonferencián új szénellenes szövetség alakult, amely 2018-ra, a lengyelországi klímakonferenciára már 50 tagot szeretne számlálni. A csatlakozási feltétel: 2030 után nem lehet széntüzeléses erőművekkel energiát termelni. Itthon azonban még mindig napirenden van a Mátrai Erőmű által tervezett lignittüzelésű blokk engedélyeztetése.

Piactisztító vagy piacpusztító a minimálbér-emelés? 

Nem mindenhol és nem mindenki járt jobban a minimálbér kötelező emelésével – derült ki a a GKI „Az elmúlt 8 év és a majdnem elmúlt 8 év” című cikksorozatában megjelent tanulmányból.

Alig merészkednek át a határon a magyar cégek 

A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások mindössze ötöde végez exporttevékenységet, és a külpiacra lépő új szereplők aránya is alacsony. Pedig a külföldi értékesítés jócskán növeli a bevételeket: a már exportálók forgalmának átlagosan egynegyede származik külpiaci tevékenységből.

Az adóhivatal sem legyőzhetetlen 

Adópert megnyerni nehéz és hosszadalmas, ráadásul sokszor az sem mehet biztosra, aki meg van győződve, hogy minden ügyletét tökéletesen és szabályszerűen számolta el. Különös figyelmet érdemelnek ezért azok a lehetőségek, amelyekkel viszonylag könnyen és komplikációmentesen lehet az adóhatósággal szemben diadalt elérni. A bíróságok közelmúltbeli gyakorlata ráadásul szélesítette is ezek körét – véli a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.

Egyre nagyobb veszélyben az egészségügyi eszközök 

A Kaspersky Lab éves kiberbiztonsági rendezvényén, a Cyber Security Weekend-en, többek között az egészségügyet érintő változásokról is tartott előadást, amelynek egyik fő kérdése az internetre csatlakoztatott orvosi eszközök informatikai védelme, valamint a betegek személyes adatainak kezelése.

Púp a hátunkon vagy hasznos lesz a GDPR? 

Fél év múlva itt az Európai Unió új adatvédelmi rendelete, a GDPR, amelynek célja, hogy az egyes tagállamokban egységesítse az adatvédelmi előírásokat. Az új szabályozás egyik lényeges eleme, hogy nagyobb betekintést biztosít a magánembereknek abba, hogy megfelelően bánnak-e az adataikkal, így például, hogy milyen jogalapon tárolja és használja fel egy vállalkozás azokat. A cégeknek ezzel párhuzamosan fel kell készülniük mind az elektronikusan tárolt, mind pedig a papíralapú adatok átlátható kezelésére, megfelelő tárolására és igazolniuk kell, hogy ezek birtoklására, kezelésére megfelelő jogalapon kerül sor. Ha pedig ez már nem áll fenn, például mert a tárolásra már nincs szükség, akkor gondoskodniuk kell a szakszerű megsemmisítésükről.

20 milliós bírságot kockáztatnak a figyelmetlen cégek 

A tavalyi és a hamarosan végződő 2017-es üzleti évet érintően is nyilatkozni kell a CbC (Country-by-Country) jelentésben érintett hazai vállalkozásoknak december 31-ig, ha el akarják kerülni az adóhatóság által kiróható súlyos bírságot - hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST.

Az ön háza fölött hány műhold kering? 

Gondolta volna, hogy ma már közel nyolcezer különféle űreszköz kering a föld körül? És hogy ezek közül nem egy rendszeresen megfordul Magyarország felett is, némelyik közülük még szabad szemmel is látható az égen? A legérdekesebb azonban, hogy olyan műholdak is vannak, amelyeket napi szinten használunk, mégsem járnak soha a közelünkben sem.

Azért gyűjtik az adatainkat, hogy nekünk jó legyen? 

Minden cég, akivel üzleti kapcsolatba kerülünk, egyre több személyes adatunkat gyűjti össze, hogy a későbbiekben azt valamilyen módon felhasználhassa. Ez alól a légitársaságok sem kivételek, ők – mint mondják – így akarják személyesebbé tenni a kiszolgálást. Van-e a határa a személyes adatok gyűjtésének és felhasználásának? A témáról az Airportal közölt összeállítást.

Önjáró kamionokkal pótolnák a hiányzó sofőröket 

Aki ősszel Frigidaire hűtőszekrényt rendelt Dél-Kaliforniában, tanúja lehetett, amint önjáró kamion áll a szállítmánnyal háza elé. A kocsi a texasi gyárból majd 3000 kilométert tett meg rakományával – teljes biztonságban.

Újra alkotott a leghíresebb háttérkép készítője 

A kilencvenes évek közepén Chuck O'Rear a Sonoma Highway mellett parkolva készítette el a világ egyik legismertebb fényképét. A Bliss – Gyönyörűség, de sokan Lankák néven ismerik – című fotó lett a Microsoft Windows XP operációs rendszerének alapértelmezett háttérképe. Huszonegy évvel később a Lufthansa „Amerika új nézőpontból” (New Angles of America) címmel közzétette a Chuck által készített háttérképek következő generációját.

Aranyos a Magyar Vöröskereszt saját márkás kínálata 

Hazánk legnagyobb humanitárius szervezete az adománygyűjtés mellett tavaly kezdett önálló kereskedelmi tevékenységbe azért, hogy szabadon felhasználható forráshoz jusson. Ezzel azoknak a területeknek a fejlesztését szeretné finanszírozni, amelyek kevésbé ismertek az adományozók előtt.

Nem bliccelheti el a gyógyszer bevételét 

Megjelent az első gyógyszer, amelybe érzékelőt is tettek. Annak révén megtudhatja az orvos, bevette-e betege a felírt gyógyszert – és mikor...

Tényleg mindent láthat a munkáltató? 

A munkahelyek jelentős hányadában a munkáltató erős informatikai kontroll alatt tartja a munkavállalók által a belső hálózaton vagy a külső hálózatokról elérhető adatok, információk körét. Egyes munkahelyeken szélesebb körben érhetők el az internetes tartalmak, ami a vállalati erőforrások felhasználásra vonatkozó belső szabályzattal egészül ki. Másutt pedig nincs sem korlátozás, sem céges szabályzat. A DAS Jogszerviz a témához kapcsoló konkrét jogi döntést ismertetett.

Ezt az egész Brexitet újra kellene gondolni 

Nagy-Britannia kilépésével az Európai Unióból mindenki veszít. A Goldmann Sachs vezére erre hívta fel a figyelmet, amikor felszólította a döntéshozókat, hogy írjanak ki egy újabb népszavazást.

Ezek az ország legdrágább utcái 

Továbbra is jelentősek az országon belüli különbségek a lakásárakban, ezt mutatja az is, hogy a legdrágább utcában kínált lakás egyetlen négyzetméteréből 247 négyzetmétert lehetne venni a legolcsóbb utcában - áll az ingatlan.com összeállításában, amelyből kiderül, hogy a kínálati piac négyzetméterárai alapján november elején melyek voltak a legolcsóbb és legdrágább utcák az országban.

Nem atom, hanem naperőmű boom van Magyarországon 

A tavalyi KÁT-dömpingnek köszönhetően a következő néhány évben megsokszorozódhat a magyarországi naperőművek száma. A kiemelkedő megtérülést ígérő naperőmű-beruházások azonban számos sajátos jogi, műszaki és pénzügyi kockázatot hordoznak magukban, amelyek kezelésére sok esetben nélkülözhetetlen a külső szakértők bevonása.

Divatba jött a távfűtés - de tényleg megéri? 

Évekkel ezelőtt a távfűtés szitokszónak számított az ingatlanhirdetésekben. Mégis egyre többen keresik, mert ma már ez az egyik legkényelmesebb és leggazdaságosabb fűtési mód az otthonokban. A növekvő érdeklődést az eladók is kihasználhatják – ha helyesen építik be az árba. Mennyit ér valójában a távfűtés?

Mehet a magyar tej Kínába 

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) több éves egyeztetéseinek köszönhetően mától lehetővé vált 13 magyar létesítmény számára, hogy tejet és tejtermékeket szállítson a Kínai Népköztársaság területére.

A gasztronómiát is felforgatják a magyarok 

Pizza házhozszállítás tizenöt percen belül, naprakész borturisztikai információk egy gombnyomásra, asztalfoglalás a neten az ország legmenőbb éttermeibe – néhány azok közül a megoldások közül, melyekkel magyar startupok hoznak új színt a hazai vendéglátós palettára. A gasztro-forradalom kilépett a konyhából: gombamód szaporodnak ugyanis az étkezéshez kapcsolódó, mindennapi életünket megkönnyítő innovációk is.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Égető szüksége van a cégeknek az államilag támogatott lízingkonstrukciókra

Égető szüksége van a cégeknek az államilag támogatott lízingkonstrukciókra  

A hazai lízingpiac 2025 első félévében enyhe növekedést mutatott a finanszírozott összeg tekintetében, miközben a szerződések száma visszaesett.

Pénzszerzés

Fizetésemeléseket terveznek a vállalkozások

Fizetésemeléseket terveznek a vállalkozások 

A magyar kkv-k közel kétharmada tervez fizetésemeléssel a következő 12 hónapban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo