Piac&Profit cikkei
Piac&Profit cikkei
A minimálbér alatti jövedelmet bevallókat “elszámoltatják”
A módosított szabályok szerint ebben az évben az állami adóhatóság csak azokat a magánszemélyeket hívhatja fel a bevallásban közölt adataik kiegészítésére, akiknek a bevallott jövedelme egymást követő két éves bevallási időszakban sem éri el a mindenkori minimálbér összegét.
Két új Nokia mobil: 3100 és 6600
A Nokia éves sajtórendezvényén Helsinkiben és ezzel egy időben a szingapúri „Image is Power” eseményen a stílusra sokat adó felhasználók számára bemutatta a Nokia 3100-et, valamint lerántotta a leplet új képkezelő (imaging) telefonjáról, a 6600-ról.
Átadták a Wienerberger Jövőház Pályázatának díjait
Átadták a negyedik évébe lépett Wienerberger Jövőház Pályázat díjait. A támogatásra magyarországi gyermekintézmények és műemléképületek kezelői jelentkezhettek, s a zsűri 40 millió forint értékű építőanyagot osztott ki a 46 győztes gyermekintézmény és műemléképület között. A Jövőházat évről évre kiíró és szervező Wienerberger mellett a résztvevőket idén további négy építőanyag-gyártó támogatta.
Óvatos fogyasztói vélemények
Májusban enyhén romlott a lakosság gazdasági várakozásait reprezentáló GKI fogyasztói bizalmi index szezonális hatásoktól megtisztított értéke. A GKI Gazdaságkutató Rt. (www.gki.hu) által – az Európai Unió támogatásával – készített felmérés szerint, a választási éveket jellemző tavalyi megugrás után az index értéke jelenleg a két évvel ezelőtti szinten van, értéke február óta némi hullámzás mellett stagnál.
Optimistábbá vált az üzleti szféra
Májusban kissé emelkedett a GKI Gazdaságkutató Rt. (www.gki.hu) konjunktúra-indexének szezonális hatásoktól megtisztított értéke. Ezzel folytatódott az áprilisban - féléves romlást követően - elkezdődött szerény javulás. Az Európai Unió támogatásával végzett felmérés szerint csak az üzleti várakozások javultak, a fogyasztóké romlott.
Vegyes várakozások
Májusban kissé emelkedett a GKI Gazdaságkutató Rt. konjunktúra-indexének szezonális hatásoktól megtisztított értéke. Ezzel folytatódott az áprilisban - féléves romlást követően - elkezdődött szerény javulás. Az Európai Unió támogatásával végzett felmérés szerint csak az üzleti várakozások javultak, a fogyasztóké romlott.
Digitális radiológiai rendszer múmiák vizsgálatára
A Discovery Channel TV-csatorna expedíciójának – amelynek valószínűleg sikerült beazonosítania Nefertiti múmiáját – rendelkezésére állt a világ első hordozható, digitális radiológiai (DR) rendszere, amely a Canon-tól származik. A röntgensugár a legjobb módja egy múmia vizsgálatának, mivel az a legkevésbé hatol be a vizsgálandó tárgyba és a legkevésbé ártalmas.
Ismét emelkedett az ipari termelés
Az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2003 áprilisában 6,6%-kal, az év első négy hónapjában pedig 5,0%-kal emelkedett - tette közzé a KSH.
Miért tiltakoznak a kórházak magánosítása ellen?
Tüntetések, aláírásgyűjtési akciók; a tiltakozások kulturáltabb és durvább formái kísérik a készülő kórháztörvényt. Annak is azt a passzusát, amely lehetővé tenné, hogy a közkórházak magántőkét kapjanak. Vajon az ellenlábasok miért egyszerűsítenek le egy igen összetett, szakmai kérdést igenre vagy nemre? S hol késnek a higgadt elemzők?
Nokia mobilpiaci előrejelzés
Ugyan a gazdasági életben általánosan tapasztalható bizonytalanság továbbra is hatással van a keresletre, a Nokia szerint a piac várható bővülése a 2002-ben eladott 405 millió készülékhez képest 2003-ban mintegy 10 százalék lesz. A vállalat a mobil-előfizetések számára vonatkozó korábbi becslését megemelve úgy véli, hogy az előfizetések száma 2005 végéig eléri az 1,6 milliárdot.
Meddig nyújt biztonságot a hagyományos vírusvédelem?
A vírusvédelmi szolgáltató által szállított mintafájlokra alapozott rendszer nem feltétlenül elegendő ahhoz, hogy megvédje a hálózatot a legfrissebb vírusok támadásai ellen. A vírustechnológia egyre összetettebbé válása, valamint a fertőzési módok folyamatos fejlődése a korábbiaknál sokkal gyorsabb vírusterjedést tesz lehetővé. Ideje tehát megkérdőjeleznünk a hálózatok hagyományos védelmi módszereinek hatékonyságát napjaink, és a jövő fenyegetéseivel szemben.
„A zsűri könnyű helyzetben volt”
… hangzott el a nem mindennapi kijelentés az év legjobb internetes biztosítótársaságának járó, – a HP Magyarország és az Index.hu által alapított – immár másodszor odaítélt díj átadásakor.
CA Eurobond: 636 milliós jegyzés
Az „alapok alapja” konstrukció, az euróban való denomináltság és a nyugat-európai kötvénypiacon való részvétel elsősorban a jelenleg többszáz milliárd forint értékű devizabetét állománnyal rendelkező lakossági megtakarítók számára nyújt versenyképes alternatívát – tette közzé a CA IB Alapkezelő Rt. június 13-án.
Városrész születik
A Kőérberek Lakás- Szabadidő- és Sportközpont átfogó részleteit hozták nyilvánosságra a projekt fejlesztői június első hetében, Budapesten. A prezentációval egybekötött tájékoztatón részt vett Molnár Gyula, Budapest XI. kerületének polgármestere, aki hangsúlyozta a beruházás budai, városfejlesztési jelentőségét.
Magyar nyelvű CRM modul kerül az Office 2003-ba
A Microsoft megújult kommunikációs stratégiájának keretében beszélgetésre került sor a cég vezetői és a sajtó képviselői közt ma délelőtt a Károlyi Mihály úti Centrál Kávéházban. A hagyományteremtőnek szánt esemény bevezető előadásán a részvevők többek közt a rendszerintegrációs piacról, a biztonságtechnikáról és a Microsoft oktatási szerepvállalásáról folytattak vitát.
A Visa és a BT 60 milliós hálózatot épít
A Visa International CEMEA regionális divíziója több millió eurós projektet jelentett be, amelynek célja a Visa tranzakció-feldolgozását szolgáló Internet Protocol (IP) hálózat létrehozása. Az új, célszerű felépítésű IP hálózathoz szükséges technológiát a British Telecom PLC (BT) biztosítja majd a több mint 60 millió euró értékű ötéves szerződés részeként – jelentette be a VISA június 13-án.
A több éve veszteséges cégeket is ellenőrzik
Az Állami Számvevőszék javaslatának megfelelően az adóhatóság a veszteségesen gazdálkodó vállalkozások ellenőrzésére ebben az évben is nagy figyelmet fordít.
Üdítő helyett víz a hőségben
Mint ahogy arra a szakemberek már sokszor felhívták a figyelmet, napjaink rekkenő hőségében rengeteg folyadékot kell innunk, mert könnyen kiszáradhatunk.
Fordulathoz érkezhet az on-line zeneterjesztés
Az Apple szerződést kötött az öt nagy amerikai lemezgyártó céggel - Universal, Warner, EMI, Sony, BMG - arról, hogy azok kínálatukat a számítógépgyártó cég iTunes Music Store internetes zeneboltján keresztül együttesen bocsátják közre. A Fortune magazin szerint ez lehet az első életképes legális zenei szolgáltatás az interneten és hosszú távon akár a zenekiadás hagyományait is teljesen újraírhatja.
Biztonságosak-e a magyar honlapok? – Netlock vizsgálat
A NetLock Kft. 2002. novemberében vizsgálatot készített a hazai honlapokról, amelynek során 70 ezer bejegyzett .hu domaint vizsgált meg. A vizsgálat a domainnevekből képzett hosztnevű (gépnevű) webszerverek között mindössze 1500 olyan webszervert talált, mely rendelkezik SSL tanúsítvánnyal, ám az 1500-ból is majdnem hatszáznak lejárt érvényességű tanúsítványa volt.
Magyar döntős a Flash-technológiai seregszemlén
Egyetlen magyar jelöltként bejutott a négy legjobb közé a Mimóza Kommunikációs Kft. által fejlesztett Shaker online prezentáció-készítő szoftver a világ legrangosabb Flash-technológiai seregszemléjén, a New York-i Flashforward Film Festival-on. A független Flash designer-ekből és programozókból álló zsűri szavazatai alapján a Shaker a Technical Merit (kiváló technológiai teljesítmény) kategóriában jutott a döntőbe.
ERSTE: Stabil pozíció
A június 16-án hatáyba lépő lakáscélú állami támogatásról szóló új kormányrendelet feltételrendszere, és az MNB június 11-i kamatemelése nem befolyásolják az Erste Bank eddigi hitelezési üzletpolitikáját – jelentette be a pénzügyi intézmény június 12-én.
Kevesebb vendég a szállodákban
Januártól április végéig a kereskedelmi szálláshelyeken a vendégek 3,4 millió vendégéjszakát töltöttek el, ami 1%-kal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában - tette közzé a KSH.
Próbaidő
Egy álláshirdetés megjelentetésével a munkaadó hosszútávra tervez. Olyan munkatársat keres, aki nem csak ideig-óráig marad a cégnél, hanem évek során alapozhat rá, megbízhat benne, s a vállalkozás valóban profitálni tud képességeiből.
EQ-teszt. Túl nagy stresszben él?
A stressznek sok kellemetlen tulajdonsága van, ám a legrosszabb, hogy észre sem vesszük. Pedig épp elég jelzést ad önmagáról. Kérjük, válasszon a szinte soha, ritkán, gyakran, szinte mindig kategóriák közül , mi illik a leginkább önre.
Új Intel mobil processzorok
Az Intel Corporation ma új mobil processzorokat és lapkakészleteket mutatott be hordozható notesz PC-khez. Ezek a rendszerek közel asztali szintű funkcionalitást nyújtanak: magas teljesítményük mellett nagyméretű képernyővel, teljes méretű billentyűzettel és több meghajtóval vannak felszerelve.
Az Ember napja: konferencia a társadalmi szerepvállalásról
A McCann-Erickson Budapest fennállásának 15. évfordulója alkalmából konferenciát rendez a cég által létrehozott 1000 Hang Alapítvány, melynek témája az üzelti szféra társadalmi szerepvállalása és a társadalmi célú alapítványok fennmaradási lehetőségei.
Irányelv dömping
A kibővült Európai Unió minden tagállamának legkésőbb 2004. október 12-tól kell a Piaci Szabályok Megsértését Akadályozó Irányelvet alkalmaznia, annak érdekében, hogy 2005-ig a pénzügyi szolgáltatások szempontjából egységes európai piac jöhessen létre – hívta fel a figyelmet a szaksajtóra is kiterjedő közösségi szabályozásra a Deloitte & Touche június 11-i rendezvényén.
K2 - a tranzakciókezelés csúcsa
A hazai bankok között elsőként és a magyarországi brókercégek között másodikként élesítette be az ún. K2 rendszerét az Inter-Európa Bank. Az új szisztéma a tőzsdei ügyletek tekintetében teljesen elektronikus alapú kommunikációt tesz lehetővé a Budapesti Értéktőzsde kereskedési rendszerével; az Interneten leadott megbízások közvetlenül a parkettre kerülnek – jelentette be az Inter-Európa Bank Rt. 2003. június elején.
Fejleszthető biztonság
ABS-tesztpálya, körpálya, rántópados és aquaplanning medence, valamint lejtő és hegymeneti pálya – megújult tanpálya az AHB Rt. jóvoltából
A Sun új csoportot hozott létre Java-alapú játékfejlesztésre
Technológiai és piacfejlesztési erőforrásait felhasználva a Sun Microsystems sokmilliárd dolláros fejlesztésbe kezdett a hálózati játékpiac terén. A vállalat létrehozta a Game Technologies Group nevű csoportot, mellyel az a célja, hogy kiterjessze a Java és Solaris technológiákat a sokmillió hálózatba kapcsolt asztali gép, konzol és mobil eszköz fejlesztőire és játékosaira.
A cégvezetés eszközei recesszióban – kis- és középvállalatoknál
Gazdasági recesszió idején a kis-és középvállalatok különösen kedvezőtlen helyzetben vannak. Mindezek ellenére éppen ez a vállalati szegmens van a legkevésbé tudatában annak, hogy e hátránynak a jelentős része egyszerű és alacsony költségekkel bevezethető informatikai megoldásokkal kiküszöbölhető, a velük nyerhető előny pedig nemcsak a befektetés többszörös megtérülését, hanem sokszor a cég talpon maradását is jelenti – hangzott el a közelmúltban egy a kis- és középvállalatoknak szóló konferencián.
Intel: 1 milliárd processzor 25 év alatt
Az Intel a nevét viselő architektúrára épülő szilíciumlapkák gyártásának 25. évfordulóját ünnepli. A Mercury Research ágazati elemzőcég adatai szerint a számítástechnika és a kommunikáció új korszakának éllovasaként számon tartott vállalat több mint 1 milliárd leszállított x86-os CPU-t tudhat maga mögött.
Bukaresti céget vásárolt a Microsoft
A Microsoft tegnap bejelentette, hogy végleges szerződés írt alá a bukaresti GeCAD Software Srl. nevű, vírusvédelmi technológiákat készítő céggel annak szellemi és technológiai eszközeinek a felvásárlásáról. Az új megoldások kifejlesztése mellett a Microsoft arra is fel fogja használni a GeCAD tervezési tapasztalatát és technológiáját, hogy továbbfejlessze a Windows platformot.
Sok minden evás bevételnek számít
Az eva hatálya alá bejelentkezett egyéni vállalkozó más önálló tevékenységből származó bevétele is evás bevételnek számít, mint ahogy a személygépkocsi vagy bármely tárgyi eszköz értékesítéséből származó bevétele után is meg kell fizetni a 15 százalék egyszerűsített vállalkozási adót.
Differenciált mezőgazdasági árak
A mezőgazdasági termékek termelőiár-színvonala 2003. január–áprilisban megközelítőleg azonos volt az előző év ugyanezen időszakában mérttel, ezen belül a növénytermelési és kertészeti termékeké 3,0 százalékkal nőtt, míg az élő állatok és állati termékeké 5,5 százalékkal csökkent.2003. január–áprilisban a gabonafélék árszintje 7,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
Stagnál a biotermékek híveinek tábora
A biotermék a felnőttek egynegyede számára fontos élelmiszer vásárlásánál. Ennél többen tartják lényegesnek sorrendben az alacsony zsír-, szénhidrát- és kalória-tartalmat. Többek között ezt állapítja meg a GfK Piackutató Intézet “Étkezési szokások 1989-2003” című, idén márciusban végzett kutatása.
4,3 százalékos idei infláció
2003. májusban az egyhavi átlagos áremelkedés 0,3% volt, 2002. májushoz viszonyítva pedig 3,6%-kal növekedtek az árak. Idén az első öt hónapban átlagosan 4,3%-kal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában - tette közzé a kSH.
Az amerikai törvényhozás korlátozná a külföldi IT forráskihelyezéseket
Úgy tűnik még az Egyesült Államok sem idegenkedik a globalizációellenes gazdaságpolitika gondolatától, ha vélt vagy valós érdekei úgy kívánják. Nem kevés vitát kavartak az amerikai törvényhozás arra irányuló törekvései, hogy csak korlátozott mértékben lehessen igénybe venni külföldi cégek technológiai szolgáltatásait. Az amerikai informatikai forráskihelyezés fő célországa eddig India volt: az indiai szoftverszolgáltatások exportjának 70 százalékát az Egyesült Államok köti le.
A munkatörvény változásai
A magyar munkajogi jogharmonizáció állását és a munkatörvény – 2003. július 1-jén hatályba lépő - módosításait mutatta be dr. Fehérvári Szilvia ügyvéd, a Szabó, Kővári, Tercsák és Társai Ügyvédi Iroda tagja, az Ernst&Young és a Pedersen and Partners sajtótájékoztatóján.
Munkavállalás, TB, SZJA a csatlakozás után
Többek közt a fentiekről is szó volt az Ernst & Young tanácsadó, és a Pedersen and Partners HR cég e heti, - az EU-csatlakozás hazai munkaerőre kifejtett hatásainak bemutatását célzó – budapesti rendezvényén.
Mikor adómentes az ingyenes internet és számítógéphasználat?
Január elseje óta a munkáltató által biztosított ingyenes vagy kedvezményes számítógép- és internethasználat adómentes természetbeni juttatásnak minősül, mint ahogy az első üzembe helyezését követően legalább két évig használt számítógép ingyenes vagy kedvezményes megszerzése is. Mindez adó- és járulékmentességet jelent, ám csak bizonyos feltételek esetében.
A gépipar a magyar gazdaságban
A magyar gazdaság, ezen belül az ipar teljesítményének alakulásában a gépipari ágazatnak meghatározó szerepe van. Az ipari termelés több mint 40%-át 1999 óta ez az ágazat biztosítja. Ez jól tükröződik abban is, hogy az idén tavaszi Industria kiállítóinak mintegy kétharmada ebből a körből került ki - olvasható a gazdasági tárca elemzésében.
42 milliárd betétbefagyások ellen
2003-tól nagyobb mértékben és a hitelintézeti megtakarítások szélesebb körében - közel 42 milliárd forintos vagyonnal – szolgálja az Országos Betétbiztosítási Alap a hazai bankrendszer stabilitását – tette közé a szervezet június első hetében.
A PM 3,5 százalékos növekedésre számít
A növekedés az idén akkor érheti el a 3,5 százalékot, ha az év hátralévő részében mind a kivitel, mind a vállalati beruházások jelentősen növekednek - állapítja meg a Pénzügyminisztérium (PM) június 5-én nyilvánosságra hozott gyorsjelentése. Az év elején a PM még azzal számolt, hogy az idén a bruttó hazai termék (GDP) legalább 4 százalékkal, vagy annál gyorsabban bővül.
A leszakadók és a high-tech nomádok
A "XXI. század vállalata" konferencia második napján a plenáris ülésen Sári Lajos, az Oktatási Minisztérium szakképzési helyettes államtitkára a szakiskolákban tanulók egyre vékonyodó rétegéről és annak a tudás alapú társadalomba való beintegrálódása lehetőségeiről tartott előadást, Szabó Katalin, a Debreceni Egyetem és a BKÁE tanára pedig az információs technológiák elterjedése következtében megjelenő új foglalkoztatási formákról szólt.
Informatikus képzés indul Pécsett
Az Axelero Internet és a Cisco Systems Magyarország a pécsi Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskolában átadta a Cisco Hálózati Akadémia (CNA) keretén belül közösen létrehozott hálózati labort. A hálózati informatikai szakemberhiány csökkentését célzó CNA programnak köszönhetően országszerte 400 hálózati szakember fog végezni az idei évben.
Egészséges az IT szektor?
A legtöbb vállalat a munkaerő megszerzése és megtartása érdekében igyekszik egyre nagyobb figyelmet fordítani alkalmazottai pillanatnyi kényelmére és hosszú távú egészségére is. Ezeknek a törekvéseknek a fényében érdekes kérdés, hogy egy-egy piaci szektorban a munkaadók gondoskodása miként hat a dolgozók egészségi állapotára. A Dimenzió Csoport Egészségpénztárának közel 9 000 tagja jellemzően az IT szektorban dolgozik, így a tagság számára évente elvégzett egészségügyi szűrések eredményei az iparág egészére jellemző képet mutatnak.