Távközlés

 

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A 90-es években a posta, távközlés ágazat a nemzetgazdaság egyik leggyorsabban fejlődő területévé vált. Magyarországon a távközlés intenzív fejlesztése a kilencvenes évek elején kezdődött meg. Már 1991 óta 10 százalék fölötti éves növekedést lehetett megfigyelni és az átlagos telefonsűrűség 1994-ben elérte a közép-európai átlagot. A vezetékes szolgáltatás legsikeresebb két éve volt 1996 és 1997. A két év alatt befejezett beruházások következtében 1997-ben 31-re, 1998-ban összesen 34-re, ezen belül Budapesten 50-re nőtt a 100 főre jutó telefonok száma. A mobil előfizetők száma 1996-ban megközelítette az 500 ezret, 1998-ban pedig már meghaladta az egymilliót is.

A posta, távközlési ágazatban a nettó árbevétel szerinti legnagyobb vállalkozások ugyanazok a cégek voltak 1998-ban is mint egy évvel korábban. Az összesített adatok szerint a hét legnagyobb cég részaránya az ágazat nettó árbevételében megközelítőleg 83 százalék volt. Ezek a cégek foglalkoztatták az ágazat létszámának közel 91 százalékát. A nemzetgazdasági ágazatok közül a távközlésben volt a legmagasabb, 86 százalék, a saját tőke aránya 1998-ban.

Magyarországon a távközlési tevékenység 1989-ig állami monopólium volt. 1989-ben került sor az átalakulás első szakaszára, 1990-ben pedig a monopóliumot három részre tagolták; létrejött a Matáv, a Magyar Műsorszóró Vállalat és a Magyar Posta Rt.

Az adatátvitel területén a kép sokkal heterogénebb. Az 1995 végén elindult úgynevezett ISDN szolgáltatás mellett sok más adatátviteli lehetőség is létezik. A Matávmenedzselt béreltvonali szolgáltatása, az X.25 csomagkapcsolt szolgáltatása mellett megjelent a GTS Magyarország, mint a Concert kizárólagos disztribútora. Ugyancsak nyújt X.25 szolgáltatást a Datanet Kft., emellett négy műholdas VSAT szolgáltató is működik az országban, a BankNet, a GTS Magyarország, a HungaroDigiTel és a Matáv.

A mobilhálózatok területén Magyarországnak viszonylag gyorsan sikerült a nemzetközi élvonal közelébe kerülni. Jelenleg négy koncessziós rádiótelefon szolgáltató működik a piacon, egy analóg és három GSM rendszer: a Westel Rádiótelefon Kft. analóg rendszere és a Westel 900 GSM, a Pannon GSM és a Vodafone GSM rendszerek.

A személyhívók piaca még viszonylag fejletlen, mindössze 30 ezer körülire tehető a felhasználók száma. A piacon jelenleg három szolgáltató működik: az egyik az Operator Hungária, aminek rendszere az Antenna Hungária adóhálózatára épült és így nem nyújt országos lefedettséget, a másik kettő az Eurohivó és az EasyCall .
A végberendezés-gyártók között a legnagyobb verseny az alközponti szállítók között alakult ki. Az Alcatel, a Bosch Telecom, az Ericsson, a Kapsch, Lucent Technologies, a Siemens és a Telemobil osztozik a piac döntő részén.

A magyar távközlési piacra a következő években már kisebb mértékben lesz jellemző a mennyiségi fejlődés, inkább az új és az értéknövelt szolgáltatások iránti igények bővülése várható.

Véleményvezér

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.
Sorban állás az ukránok drónjaiért

Sorban állás az ukránok drónjaiért 

Most már Ukrajna segíti Irán ellen az USA-t.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo