Piac&Profit cikkei


Piac&Profit cikkei

Nem kell aggódni a magánynyugdíj-pénztári befizetések miatt

Nem kell aggódni a magánynyugdíj-pénztári befizetések miatt 

Számos kritika érte a 2007 elején bevezetett központosított bevallás-beszedési rendszer működését. A kifogások az APEH-ot, az Államkincstárat és a magánnyugdíjpénztárakat egyaránt érintették – miszerint a pénztárak gyakran csak késéssel kapják meg a bevallásokat a hivataltól, a tagi befizetések befektetései pedig csak nagy csúszással történnek meg, kárt okozva ezzel a tagoknak. A rendszer valóban sok nehézséggel indult, de napjainkra az érintett intézmények közös erőfeszítéseinek köszönhetően sok problémát sikerült kiküszöbölni. A Stabilitás Pénztárszövetség szerint a hazai magánnyugdíjpénztáraknál folyamatos és azonnali a befizetések pénztári befektetése
Csökkenhet az esélye, hogy elveszítjük a munkahelyünket

Csökkenhet az esélye, hogy elveszítjük a munkahelyünket 

Az Európai Bizottság előreláthatólag augusztus végéig formálisan is jóváhagyja hazánk számára az operatív programok keretében nyújtott uniós pénzek átcsoportosítását, amit leginkább a munkahelyek megtartására költ Magyarország - közölte Oravecz Péter, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) szóvivője.
A kis cégek már nem bírnak béren kívüli juttatást adni

A kis cégek már nem bírnak béren kívüli juttatást adni 

A kkv-k elkövetkezendő egy évre vonatkozó várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index legutóbbi eredményei alapján jelentősen csökkenek a kis- és középvállalkozások által nyújtott béren kívüli juttatások: a cégek több mint harmada semmilyen formában nem fogja ezeket alkalmazni. A juttatások közül továbbra is az étkezési hozzájárulás a legnépszerűbb.
Vissza a szakadék széléről… de hogyan tovább?

Vissza a szakadék széléről… de hogyan tovább? 

„Vissza a szakadék széléről... de hogyan tovább?" címmel megjelent a CB Richard Ellis (CBRE) globális piaci elemzése, ami szerint a stabilizáció és a kilábalás jelei látszanak a világ kereskedelmi ingatlanpiacain 2009 közepén.
Gabonavilág: az idei nem a termesztők éve

Gabonavilág: az idei nem a termesztők éve 

A mostani és a kukorica betakarítás utáni őszi gabonahelyzetnek elsősorban a fogyasztók és az állattartók örülhetnek, de nem a növénytermesztők. A magyarországi gazdák foghatják a fejüket: Európában, Amerikában, a Közel-Keleten a vártnál több gabona termett. Pang a piac, kevés a vevő.
Hírnév: nincs magyar cég az első háromban

Hírnév: nincs magyar cég az első háromban 

A B&P BrandAktív 2009 nyarán első ízben megmérte a magyarországi nagyvállalatok hírnevét. Két magyar, regionálisan terjeszkedő vállalat, a Richter Gedeon és a Mol is bekerült a lista első tíz helyezettje közé, ahol rajtuk kívül multinacionális vállalatok helyezkednek el. Az első húszba befért még a Waberer's és a Pick Szeged, sereghajtó a Malév és a MÁV.
Jövő héttől radikális változás Budapesten

Jövő héttől radikális változás Budapesten 

Jóllehet már hétfőn elkezdődik a Margit híd felújítása, az autós forgalom korlátozására csak augusztus 21-től lesz szükség. Az autósok ekkortól várhatóan egy évig nem használhatják majd a Margit hidat, s számos forgalmi változás lép életbe. A BKV járatai azonban a felújítás alatt csaknem végig közlekednek. A rekonstrukció során szerkezetileg teljesen felújítják Budapest egyik legnagyobb forgalmú átkelőjét, és a műemléki rekonstrukciónak köszönhetően a híd visszanyeri eredeti fényét.
Válság alatt fektessünk alkoholba?

Válság alatt fektessünk alkoholba? 

A tavaly kirobbant gazdasági válság a sörpiacot sem hagyta érintetlenül, de a jelek szerint a stabil pénzügyi háttérrel, alacsony hitelállománnyal rendelkező sörgyártók az elmúlt hónapokban ismét a befektetők kedvenceivé váltak, sok esetben több mint megduplázva árfolyamukat. Az Equilor Befektetési Zrt. legfrissebb elemzése szerint a söripari cégek szárnyalását a kijózanodás, és az elmúlt évek konszolidációjának folytatódása követheti. A magyar sörpiac bár közvetlenül nincs megmérettetve a tőzsdéken, de anyavállalataik révén hozzájárulnak a nagy tőzsdei cégek eredményéhez. A legfrissebb adatok szerint Magyarországon kevesebb korsóba kevesebb sör kerül, mivel a statisztikák szerint nem csak az eladott sör mennyisége, hanem a fogyasztók száma is csökkent.
A rendőrök és az informatikusok nem félnek a válságtól

A rendőrök és az informatikusok nem félnek a válságtól 

Az Educatio Nonprofit Kft. - Országos Felsőoktatási Információs Központ megbízásából személyes megkeresésen alapuló, standard kérdőíves vizsgálatra került sor 2009 májusában és júniusában a hazai felsőoktatási intézmények nappali munkarendben tanuló hallgatói körében. 2006-ban, vagyis jóval a válság előtt is megkérdeztük a hallgatókat arról, hogy milyennek látják az elhelyezkedési esélyeiket a végzés után, egy-két éven belül.
Egész Európában esnek a bérleti díjak

Egész Európában esnek a bérleti díjak 

A gyenge gazdasági teljesítmény 2009 második negyedévében Európa-szerte csökkentették a bérleti díjakat minden ingatlanszektorban. - derül ki a CB Richard Ellis (CBRE) európai bérleti díjakat és hozamokat vizsgáló jelentéséből. A közgazdászok rövidtávú várakozásai szerint az aktivitás a legtöbb európai piacon csökkent az elmúlt hónapokban, ez pedig hatással van a bérlői piac feltételeire és a bérleti díjak változásaira.

A PSZÁF bezárta az Athlon-t! 

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete mai határozatában visszavonta az Athlon Pénzügyi Szolgáltató Zrt. tevékenységi engedélyét és kezdeményezte a Fővárosi Bíróságnál a társaság felszámolását. A felszámolás elrendelését követően a felszámolást a jogszabályok szerint a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. köteles elvégezni.

Újra lehet nagyot keresni az alapokkal 

A pozitív tőkepiaci hangulat meghozta eredményét, február óta először regisztráltak tőkebeáramlást a hazai befektetési alap piacon, és visszatértek a korábbi hónapok kiugró hozamai is. A legtöbb alapkategória esetében nőtt a vagyon, bár az ingatlanalapok és a garantált alapok esetében továbbra is tart a tőkekivonás miatti csökkenés. Leggyorsabban a zártkörű alapok, illetve a részvényalapok vagyona nőtt, de az előző hónapokhoz képest új befektetéseket láthattunk más magasabb kockázatú (származtatott, árupiaci) alapok esetében is.

Agrárbajok: 50 milliárd forint áll bankoknál  

Az európai uniós támogatások felhasználását, az őszi vetést, a fejlesztéseket és a beruházásokat is veszélyezteti a mezőgazdaságban a hitelhiány. Pedig nagyjából 50 milliárd forint felhasználatlan forrás áll rendelkezésére, melyet a bankok különféle okok miatt nem közvetítenek a termelőknek. Szeptemberre megoldást kell találni - ennyiben foglalható össze a Magyar Agrárkamara kezdeményezésére a Magyar Bankszövetségben napokban összehívott tanácskozás lényege.

Van jó hír is: a magyar gazdaság elérte a mélypontot 

Az MFB-INDIKÁTOR jelenlegi értéke 100-as skálán 38,2. Ez azt mutatja, hogy a magyar gazdaság jelenlegi helyzetét és a jövőbeni tendenciákat is még kedvezőtlennek ítélik a válaszadók, szerintük még nem látszik a mostani recesszió vége, de a tervezett beruházások azt mutatják, a gazdaság már elérte a mélypontot.

Érdemes még holnap tankolni 

Újabb öt forinttal nő szerdától a benzin ára, a gázolajé pedig hat forinttal emelkedik a hazai töltőllomásokon - értesült piaci forrásokból a holtankoljak.hu. Így a benzin országos átlagos ára 303 forint lesz, legdrágábban azonban 318 forintért tankolhatunk 95-öst.  A gázolaj átlagos ára 280 forint lesz literenként.

Zölddel könnyebb eladni 

Az emberek nagyobb valószínűséggel reagálnak pozitívan egy zöld színben tett ajánlatra, míg a piros váltja ki a legszélsőségesebb reakciókat - állapította meg a HP Képalkotási és Nyomtatási divíziója (IPG) megbízásából az EMEA-régióban végzett kutatás.  Az eredmények igazolták a színek meggyőző erejét. A megkérdezettek több mint fele (53%) egyetértett vagy határozottan egyetértett a zöld betűvel nyomtatott állításokkal, míg ha ugyanazt a kérdőívet fekete betűvel készítették el, csupán 36% fejezett ki egyetértést.

Szennyvíz, gyémántgyűrű, Horthy: mi a közös bennük? 

Tárcsás mosógép, kismotorváz, lakatok, kulcsok, személyazonosító okmányok. Elég vegyes felsorolás, egy valami azonban közös bennük: alamennyit a budapesti csatornában találták a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) munkatársai.

Vírusok, melyek a legtöbb kárt okozzák 

Az ESET minden hónapban összeállítja a Magyarországon terjedő számítógépes vírusok toplistáját. Szakértőik szerint a vírusfertőzések többségét a múlt hónapban is meg lehetett volna előzni, ha a felhasználók frissítik az operációs rendszerüket és fontos alkalmazásaikat. A tét ráadásul most megnőtt, a magyar vírustoplista 9. helyére került Mebroot.K ugyanis törölheti a merevlemez partíciós tábláját.

Ezer forintot is elkérhetnek egy perc mobilozásért 

Az Európai Unió területén érvényes roaming-szabályozás vitathatatlan sikere mellett az Unión kívüli országokba utazóknak célszerű még utazás előtt alaposan átnézni, hogy az adott országban mennyibe kerül majd a barangolás, legyen szó telefonálásról, SMS küldésről, vagy akár mobilinternetről – hívta fel a külföldre utazók figyelmét Takács Péter, a hírközlési fogyasztói jogok képviselője (HFJK).

Most Litvánia miatt aggódhat az EU 

A pénzügyi és gazdasági válság az Európai Unió minden tagállamában jelentős visszaeséssel jár, de legnagyobb recessziót a Balti országok, köztük is Litvánia szenvedi el: Vilnius a 2009-es évre már 19,3 százalékos gazdasági visszaeséssel számol.

Hírnevük szerint rangsorolták a magyarországi multikat 

Elkészült a legnagyobb magyarországi vállalatok reputációs rangsora - a B&P BrandAktív az elmúlt két hónapban a nemzetközi gyakorlatot követve megvizsgálta és megmérte 40 vezető hazai cég társadalmi megítélését. A Reputation Rating 2009 dobogós helyein az Audi Hungária, a GE és a Vodafone végzett, a sereghajtó pedig a Malév és a MÁV lett.

Nem kapós a lízing 

A hazai lízingpiac 70 százalékkal csökkent az előző év második negyedévéhez képest. A Lízingszövetség tagjai az év második felében a finanszírozási oldal konszolidációjával számolnak, így a lízingpiac alakulását elsősorban a kereslet fogja befolyásolni.

Mi történt? Nem kell a magyarnak a potencianövelő... 

A három legnépszerűbb gyógyszer dobozforgalmi adatainak vizsgálatából kiderül, hogy míg 2004-ben még évente közel 250 ezer doboz fogyott el ezekből a készítményekből, addig ez a szám 2008-ra 210 ezer körülire csökkent. A gyógyszerpiaci trendeket a WEBBeteg.hu egészségportál megbízásából a Szinapszis Kft. elemezte.

Lendíthet a magyar papírokon a pénztárak kereslete 

Jelentősen stabilizálhatják a magyar állampapírpiac likviditását és a hazai részvénypiacnak is komoly lökést adhatnak a magánnyugdíjpénztárak befektetési és gazdálkodási tevékenységéről szóló, holnap hatályba lépő kormányrendelet devizamegfeleltetési szabályokra vonatkozó rendelkezései, véli Pillár Zsolt, a Generali Alapkezelő befektetési igazgatója, hiszen a pénztáraknak ezentúl vagyonuk nagyobb részét kell a hazai részvények és államkötvények között allokálniuk.

"Nagy esély van. hogy nyerjünk uniós pénzt" 

A második negyedévben minimálisan csökkent a K&H kkv bizalmi index pályázati hajlandóságot mutató részindexe, ennek ellenére az európai uniós támogatások elnyerését a vállalkozások közel fele reálisnak tartja - derül ki a kutatás legutóbbi eredményéből. Az elkövetkezendő egy évben a vállalkozások 28%-a számít finanszírozási lehetőségként a pályázatok által elnyerhető forrásokkal. A támogatások elnyerésével kapcsolatban továbbra is a mezőgazdasági vállalkozások a legoptimistábbak, míg a szolgáltató szektor számít legkevésbé ilyen finanszírozási forrásra.

Szeptemberben negatív rekord jöhet 

Idén az első 7 hónapban éppen 9000 céggel szemben indult felszámolási eljárás Magyarországon, miközben tavaly egész évben 11500 cég jutott erre a sorsra - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató legfrissebb adataiból. Az első 7 hónapban a felszámolások és a végelszámolások száma egyaránt 35 százalékkal emelkedett.

Védelem a laptopnak: mit, hogyan? 

A notebookok egyik legfőbb előnyéből, a mobilitásból ered egyik hátrányuk is: a gépeket nem csak a tulajdonos, hanem más is könnyűszerrel a hóna alá csaphatja. Míg egy vállalat számára az anyagi veszteségnél lényegesen nagyobb kárt tud okozni a gépen tárolt adatok ellopása, addig egy egyéni felhasználónál többnyire fordított a helyzet: nekik a néhány százezer forintos dologi kár is komoly érvágás.

Nem a kamatok miatt, de könnyebb lesz a hitelfelvétel 

Szeptembertől egyszerűbb és olcsóbb lesz a gépjármű-finanszírozás, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) rendszere által könnyebbé válik a hitelfelvétel is.

Nagyon lejáratódott a vezérigazgató... 

A legnagyobb amerikai vállalatok vezetőinek többsége (66%) szerint a vezérigazgatók (CEO-k) megítélése kifejezetten negatív - derül ki a világ egyik vezető kommunikációs tanácsadó cége, a Weber Shandwick és a KRC Research kutatócég közösen készített tanulmányából.

Budapesti lakáspiac: történelmi mélységben 

Bár az idei év első hat hónapjában 35 százalékkal több lakás kivitelezése fejeződött be, mint egy évvel korábban, a visszaeső beruházási kedv, a fejlesztői óvatosság jelei nyilvánvalóak. Jelentősen kevesebb építési engedélyt adtak ki és az értékesítést megkezdő új projektek száma is drámaian alacsony. Megtorpant a lakások alapterületének növekedése, a beruházók újból nagyobb érdeklődést mutatnak a kislakások építése iránt.

"Esélytelen új munkaerőt találni" 

A Manpower felmérést készített, hogy megtudja, melyek azok a munkakörök, amelyeket a legnehezebb betölteni. A kutatás szerint a kommunikációs készség fontossága már a múlté, sokkal fontosabb lett a szakmai tudás és tapasztalat.

Visszatért az élet az ingatlanpiacra 

Némi élénkülés tapasztalható az európai kereskedelmi ingatlanpiacon: 2009 második negyedévében 13 milliárd euró értékű befektetés valósult meg, ami 12 százalékos növekedést jelent az első negyedévhez (11,6 milliárd euró) képest. Az aktivitás növekedése leginkább a negyedév utolsó heteiben volt szembetűnő – áll a CB Richard Ellis (CBRE) legfrissebb elemzésében.

A magyarok kövérek és korán halnak 

A magyarok java része sosem hallotta a testtömeg-index kifejezést. Ez önmagában nem lenne olyan nagy probléma, de az már igen, hogy a túlsúly jellemző ránk, és sok betegség rizikófaktora. Az egészségmagatartás a legnehezebben változtatható a viselkedésen belül. Az elhízás a mai kor közegészségügye számára kulcskérdés. A Szonda Ipsos egészség-szegmentáció kutatása alapján elmondható, hogy Magyarországon az átlagos testtömeg-index 25,9.

Óvakodnak a bankok garanciát adni 

A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. (Garantiqa) az év első felében 2,7 milliárd forint értékben vállalt pályázati visszafizetési garanciát, ez csaknem háromszorosa a tavalyi egész éves pályázati garanciavállalásnak. A társaság minden ügyletet kizárólag saját kockázatra, azaz állami viszontgarancia nélkül köt meg.

Az e-cigaretták is rákkeltők 

Amerikai egészségügyi szakemberek rákkeltő anyagokat találtak az elektromos cigarettákban, jóllehet a gyártók azt állítják, hogy a termékeik biztonságosabbak, mint a hagyományos, dohányt tartalmazó cigaretták.

Nem bírják az elutasítást a magyar cégek 

Az uniós projekteknél majdnem minden második elutasított pályázó panasszal él a döntés ellen - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ). Adataik szerint a tavaly augusztus végéig meghirdetett pályázatok alapján április 28-áig elbírált 1.446 panaszból csupán 324-et találtak jogosnak.

Egy ügy, melyért egy emberként állnak ki a budapestiek 

A terézvárosi üzletek nyitva tartására vonatkozó rendelet nagy visszhangot váltott ki, a Monddmeg.hu oldalon a napokban küldetés indult az intézkedéssel szemben. A közösségi honlapon készült felmérés szerint a budapestiek mintegy 90 százaléka nem ért egyet a szabályozással.

Ismét vonzóak lehetnek a magyar cégek 

A Deloitte kockázati tőke bizalmi indexe végre a várva várt optimizmus jeleit tükrözi a kockázati tőke szakemberek körében, hiszen az index a fél évvel ezelőtti mélyponthoz képest 30 ponttal emelkedett, ami a vállalati felvásárlások (M&A) piaca helyreállásának korai jeleként értelmezhető a közép-európai régióban.  A jövőbeli gazdasági klíma azonban még mindig aggodalomra ad okot - vélik a szakemberek.

Elismerés az MVM milliárdok felkutatásáért 

A Minőségi Újságírásért Alapítvány által felkért zsűri - Bánki András, Bojtár B. Endre, Farkas Zoltán, Martin József Péter, Mészáros Antónia, Molnár Patrícia és Weyer Balázs - döntött a Minőségi Újságírásért-díj odaítéléséről.

Hatékony segítség 

A Holcim Hungária Otthon Alapítvány segítségével kialakított otthonok aránya 2008-ban elérte az országosan épült önkormányzati bérlakások 27,9 százalékát, szemben a 2005-ös 5 százalékos aránnyal. Az ugrás látványos, azt mutatja, hogy az alapítvány hatékonyan működik, betölti kitűzött feladatát. Ugyanakkor a számok arra is felhívják a figyelmet, hogy Magyarországon az elmúlt néhány évben drasztikusan csökkent az újonnan épülő önkormányzati bérlakások száma.

Augusztus 10-ig jelentkezhet a legnépszerűbb képzésre! 

A Károly Róbert Főiskola újonnan akkreditált, egyetemi szintű, Turizmus-menedzsment Mesterképzést indít a 2009-2010-es tanévben. Az új szak első körben az augusztus 10-ig tartó pótfelvételi időszak során kerül meghirdetésre. Az intézmény a többi főiskolával és egyetemmel szemben nagy előnyt tudhat magáénak azáltal, hogy államilag finanszírozott képzési helyeket is biztosít a jelentkezők számára.

"Én egy magyar cégnél tanultam a szakma alapjait" 

Száz európai cég utazásával megkezdődött az Európai Bizottság vállalkozásoknak indított csereprogramja. Magyar részről egyelőre egy-egy haltenyésztő, pályázatíró, élelmiszeripari és informatikai fiatal cég vezetője utazik külföldre, hogy minél többet tanuljon egy hasonló területen működő, tapasztaltabb európai vállalkozástól. Ősztől a magyar cégek is fogadnak kezdő vállalkozásokat más európai országokból.

Uniós pénzcsap: növekvő igény és kockázat 

A pályázati kezességvállalás legnagyobb kockázata, hogy az igénylő cég időközben felszámolás alá kerül - közölte a Start Tőkegarancia Zrt. Bár a korábban elnyert pályázatokhoz is lehetne igényelni, a legtöbben mégis az aktuális tenderhez kérnek támogatást.

Könnyítést kapunk, de fizetni attól még kell 

A július 28-tól érvényes állami garanciával a kormány azokat a hiteleseket kívánja megsegíteni, akik a válság miatt veszítették el munkahelyüket, vagy jelentősen megemelkedett a törlesztő részletük - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter.

Hogyan élik meg a válságot a kiscégek? 

A mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) kétharmada vezetett be megszorító intézkedéseket a tavaly ősz óta tartó pénzügyi és gazdasági válság hatására, a kereskedelmi cégek érezték meg legjobban a válságot, és leginkább a forgalom visszaesése sújtotta a vállalkozásokat - derül ki a K and H Bank Zrt. kkv bizalmi index kutatásából.

Az MSZP-s gazdaságpolitikát folytatná a Fidesz 

A Political Capital elemzése szerint a Bajnai-kormány és a Fidesz gazdaságpolitikája között nincsenek rendszerszintű különbségek, ezt látszik alátámasztani a legnagyobb ellenzéki párt politikusainak és vezetőinek nyilatkozata is. A kutatás szerint a jobbközép párt jelenleg egyszerre igyekszik kitapogatni és tágítani saját gazdasági és politikai mozgásterét, megnyugtatni a befektetőket és felkészíteni a választókat a következő kormányzati ciklus népszerűtlenebb intézkedéseire.

Egyre többen szeretik a hardcore-t 

2009 májusában a 14 év feletti lakosság csaknem egynegyede már rendszeres online játékosnak volt tekinthető, ami megközelítőleg 1,9 millió főt érint Magyarországon - derül ki a GKIeNET - T-Home - T-Mobile Jelentés az internetgazdaságról 2009. júniusban közzétett kutatásából. Az online játékok egyre több háztartásban jelennek meg, és az otthoni szórakoztatás részévé válnak. Egyes játéktípusok esetében a magyar felsőoktatási intézménybe járó fiatalok egy része már átmeneti megélhetési forrásként tekint az online játékokra.

Spórolós légiutak: WC-re menne vagy takarót kér? 

Egyre több fizetős szolgáltatást kínálnak, illetve tesznek fizetőssé a légitársaságok az utazás során bevételeik növeléséért - állapítja meg az Equilor Befektetési Zrt. legújabb elemzése.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo