Piac&Profit cikkei


Piac&Profit cikkei

Néha az APEH-é a legnézettebb

Néha az APEH-é a legnézettebb 

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal honlapja immár kilenc éve áll az adózók szolgálatában, tevékenységéért e-Kormányzat díjat is kapott.
Etikai követelményrendszer az ingatlanosoknál

Etikai követelményrendszer az ingatlanosoknál 

Az ágazati bértarifa rendszer kialakítására is lehetőség nyílik annak nyomán, hogy az ingatlanos szakma, illetve a kormány képviselője együttműködési megállapodást kötött.
Ötből négy bekötve

Ötből négy bekötve 

A GKI Gazdaságkutató Rt. és a T-Mobile Magyarország Rt. - a Sun Microsystems Magyarország Kft.-val együttműködve - negyedévente felméri a vállalati Internet-használati szokásokat, a hazai elektronikus gazdaság fejlődését.
Észak-Magyarország befejezte

Észak-Magyarország befejezte 

A 2001. évi területfejlesztési Phare program 4 millió euró támogatást biztosított turizmusfejlesztésre Észak-Magyarországon. A régió komplex termálfürdő- és konferenciaturizmus-fejlesztés programjának célja a turisztikai infrastruktúra fejlesztése révén a térség gazdasági fejlődésének elősegítése volt. A 2003-ban elindult projektek közül 2005 végén hét termál- és egy konferenciaturizmus-fejlesztési beruházás fejeződött be Egerben, Mezőkövesden, Miskolc-Diósgyőrben, Miskolc-Tapolcán, Sárospatakon, illetve Tokajban.

Az ügyfélgyűjtés sikerévét teljesítette a BB 

A múlt év végére a mikro és kkv ügyfelek száma 8300-zal 63 ezerre nőtt, s ezzel is felülmúlta saját várakozását a Budapest Bank.
Turizmusrekordok '2005

Turizmusrekordok '2005 

A szállodák forgalma egyenes arányban nőtt a csillagok számával. Kolber István szerint a kereskedelmi szálláshelyek bevétel tekintetében is rekorderedményt értek el tavaly.

Bizalomerősítő outsourcing 

A magyarországi informatikai outsourcing vállalkozások közül elsőként sikerült BS7799 tanúsítványt szereznie a MagiCom Kft.-nek.
Kiégés huszonévesen

Kiégés huszonévesen 

Új tendencia jelent meg a huszonéves pályakezdők világában. A fiatalok életük első munkahelyein nem tudnak mit kezdeni a megváltozott körülményekkel.
Szállodások egymás között

Szállodások egymás között 

A szállodák vendéglátás részlegének jövedelmezősége a témája a European Hotel Managers Association budapesti konferenciájának.
PM: a bizottság nem büntet, de kíváncsi

PM: a bizottság nem büntet, de kíváncsi 

Magyarország azzal számol, hogy 2008-ig fokozatosan, s erőteljesen csökkenti azt államháztartási hiányt, az államadósság a GDP 60 %-a alatt marad - kommentálja a PM az Európai Bizottság értékelését.

Svájcifrank-alapú HVB-kedvezmények 

Változatlanul tart a HVB svájcifrank-alapú jelzáloghitel akciója, eszerint jobb kondíciókkal lehet pénzhez jutni, mint normál körülmények között.

Internetes vita a főapátnál 

Az interneten élőben hallgatható a harmadik "Középpont fórum" című kerekasztal-vita. A január 12-én sorra kerülő rendezvény házigazdája Várszegi Aszhtik mellett Baráth Etele.

Kitüntetés a legjobb projekt-nyerteseknek 

Térplasztikát és elismerő oklevelet vehetnek át "A 2005. év projektje" nyertese. Még pályázhatnak az elismerésre a különböző kategóriák a pályázatok amúgy is sikeres szereplői.

Húszezren már szerződtek a kormánnyal 

Az esztendő végéig 15.143 kérelmet fogadtak be a pénzintézetek 17,9 milliárd forint értékben - számol el a kormányzati lakásprogrammal a tárca nélküli miniszter.

RosUkrEnergo, az abszolút győztes? 

A RosUkrEnergo került ki abszolút győztesen eddig az orosz-ukrán gázvitából. A január 10-én megjelent lapokból is kiderül: a cég igen szép summát keres ezen a bolton.

A többségnek több pénze lesz 

Év végi időszakban még soha nem ért el olyan magas értéket a komplex Fogyasztói Bizalom Index, mint 2005 decemberében - áll a GfK Hungária Piackutató Intézet legfrissebb jelentésében. Az adatok szerint a lakosság a korábbiakhoz képest pozitívabban ítéli meg jelenlegi és a jövő évben várható pénzügyi helyzetét.

Alerant a T-Mobilnál 

Az Alerant már másodszor vett részt a T-Mobile teljes informatikai infrastruktúráját érintő fejlesztésben. Ezúttal a SIM kártya kezelést egységesítésére kaptak megbízást.

Hatósági roncsgyűjtés Budán 

Nagytakarítás vette kezdetét a II. kerületben, a hatóságok a gazdátlan nyolcvan autóroncsot elvitetik. A be- és feljelentőknek pedig szabad utat adtak.

Vendégmunkások lesznek a németek 

A német polgárok a lábukkal nyilvánítanak véleményt hazájuk munkaerőpiaci lehetőségeiről. Többen mennek külföldre dolgozni, mint az 1940-es évek óta bármikor.

GVOP programhosszabítás! 

A Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP) GVOP-2005-3.3.3. számú, Vállalati innováció támogatása című pályázat beadási határideje 2006. április 10-re módosul.

Információ minden tenderről 

Január 1-én indult különleges szolgáltatásával a Tender-Értesítő kft. A cég egyedülálló módon on-line kínálja a magyar, európai uniós illetve a közép-kelet európai térség további 5 országának (Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország) közbeszerzi felhívásait, tendereit, információit. Ez mintegy 80-100ezer felhívást és információt jelent a felhasználó számára.

Nyugdíjas bankolók a BB-nél 

Kedvezményeket kínál a nyugdíjasként számlát vezető, banki szolgáltatásokat igénybe vevő ügyfeleinek a Budapest Bank. Vásárlási kedvezményeket is kapnak a kártyabirtokosok.

Hitel kevesebb biztosíték esetén is 

Ingyenes és automatikus garanciavállalást kínál az Európai Beruházási Alap fejlesztési hitel felvétele esetén a kis- és középvállalatoknak a HVB Bank.

Kefelevonat-keresőben a PM 

"Vizslafax" után vizsgálódik a Pénzügyminisztérium, kutattatja, hogyan jutott el a Magyar Postához az a fax, amely a Magyar Vizsla című kiadvány "kefelevonatát" mutatta be a terjesztő cégnek.

Decemberi tőkekivonás a kötvényalapoknál 

Az alapok mintegy 7,5 milliárd forintnyi hozamot értek el decemberben, ezt csökkentette a 4,2 milliárd forintos tőkekivonás, így összességében 3,3 milliárd forinttal nőtt az alapok vagyona.

Finanszírozási ajánlatok január végére 

Közbeszerzési pályázaton versenyezteti a hitelintézeteket a MÁV, hogy finanszírozóra találjon az első harminc elővárosi motorvonathoz.

Fogadalmak statisztikája 

Leggyakrabban életmódunkat szeretnénk átalakítani: a szilveszteri fogadkozók háromnegyede - különösen a hölgyek - egészsége érdekében próbált már változtatni addigi életvitelén - derült ki egy internetes felmérésből.

Develor: vezetőváltás 

Január elsejétől más veszi át a kommunikációs vezetői és az értékesítési igazgatói posztot a Develor tanácsadócégnél.

Javultak a Mikrohitel feltélei 

"Annak érdekében, hogy a Mikrohitel Program konstrukció a jövőben még jobban szolgálja a banki követelményeknek még eleget tenni nem tudó mikrovállalkozói kör finanszírozási forráshoz jutását", Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a Mikrohitel feltételeit módosította.

Egymillió minden új dolgozóra! 

A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium a munkahelyteremtő beruházások támogatására összesen 2 milliárd forint keretösszeggel pályázati programokat indít az új munkahelyeket létrehozó, elsősorban kis- és középvállalkozásoknak.

HSDPA teszt a Pannon GSM bemutatótermeiben 

A szolgáltató bemutatótermeiben az előfizetők mostantól saját maguk is kipróbálhatják a Pannon GSM 2005 november 22-én beindított HSDPA hálózatát.

Felejtsük el az E111-est! 

Év elejétől kizárólag az európai egészségbiztosítási kártyával kaphatnak egészségügyi ellátást a magyar állampolgárok az Európai Unió másik 24 tagországában, illetve Norvégiában, Izlandon és Lichtensteinben. Szombat éjfél óta ugyanis már nem érvényes az E111-es nyomtatvány.

A Motorola mobilokban is lesz Google 

A Motorola és a Google bejelentette közös együttműködését, így a Motorola felhasználók világszerte használhatják majd a Google kereső szolgáltatását.

Memorizálás felsőfokon 

Kis gyakorlással könnyedén, jegyzetelés nélkül megjegyezhetjük a főnök által elhadart feladatokat.

700 milliárd a turistáktól 

2005-ben nem csupán a turistaforgalom, de az idegenforgalomból származó bevételek is kedvezően alakulnak Magyarország számára.

Egymillióan olvasták a Havaria híroldalát a PannonW@P-on 

A Pannon GSM előfizetői nem egészen tizenhárom hónap alatt egymilliószor vetettek pillantást a nagyvilág borúsabb oldalára.

Garantált hitel kicsiknek 

Ingyenes és automatikus garanciavállalást biztosít az Európai Beruházási Alap (EIF) fejlesztési hitel felvétele esetén a kis- és középvállalatok számára, a HVB Bankkal megújított szerződés alapján. A HVB Bank Hungary Rt. e megállapodás értelmében egyszerűsített feltételek mellett nyújthat fejlesztési hiteleket olyan kkv-k részére, akik maguk nem rendelkeznek elég biztosítékkal.

Egy euró minden VB-jegy után 

A MasterCard International minden 2006. január 15-ig a labdarúgó világbajnokságra igényelt és MasterCard bankkártyával fizetett jegy után 1 eurót ajánl fel az UNICEF javára.

A legjobbak passzívak is lehetnek 

A legkitűnőbb szakemberek gyakran nem keresnek maguk állást, hanem a cégeknek és a fejvadászoknak kell felkutatni őket.

Akciósan szép az élet 

Bár a napi fogyasztási cikkek piacán egyre nagyobb a hipermarketek és diszkontok részesedése, a vásárlók többsége mégis kis mennyiségeket vásárol - gyakran.

A fiatalok zsebében több pénzt cincog? 

A lakosság mintegy fele, 46 százaléka nem érez változást háztartása pénzügyi helyzetében az egy évvel ezelőtti állapothoz képest - állapította meg saját vizsgálata alapján az Ecostat.

Szolgáltatói hívásmegszakítás a Pannon GSM-től 

Február 14-től módosulnak a Pannon GSM kártyás és számlás Általános Szerződési Feltételei, amely szerint a szolgáltató jogosult a hívásmegszakításra.

Mennyit is kell törlesztenem? 

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete az ügyfelek kölcsönfelvételét segítő hitelkalkulátort jelentetett meg internetes honlapján.

Egységesebb adóterheket! 

A német pénzügyminiszter az újonnan csatlakozott tagállamokat arra szólította fel, hogy emeljék adóikat és ezzel segítsék elő egy "méltányos adóverseny" kialakulását az Európai Unión belül. .

A VPOP-val szerződött az okmánybiztonsági gyártó 

Változatlanul udvari szállító az Állami nyomda, közlése szerint újabb esztendőre szerződhetett a vámparancsnoksággal adó- és zárjegyek gyártására.

A Lufthansa-főnök európai tisztsége 

Mellőzni kell a légi közlekedés globális piacán torzulásokat okozó szabályokat - vállalja fel az Európai Légitársaságok Szövetsége, melynek új elnöke a Lufthansa első embere.

Táblatakarás a határon 

Hóláncszünetet hirdetett a gazdasági tárca hólánchasználatért is felelős főosztálya, a határokon letakartatja a január 2-án kihelyezett táblákat.

Mérsékelten Fitch-függők a KKV-s előrejelzések 

Több pénzt látnak fejlesztéseikhez az uniótól a kkv-k, amelyek pénzügyi helyzetüket javulni látják, jóllehet a közterheik érdemi mérséklése csak később válik valóra. Inflációs előrejelzésük azonban stabilan túlzó.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Az utolsó pillanatban kötnek utasbiztosítást a magyarok

Az utolsó pillanatban kötnek utasbiztosítást a magyarok  

A magyar utazók zöme továbbra is Európán belül nyaral, elsősorban autóval, és az utazás előtt néhány nappal köti meg utasbiztosítását.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo