Milliárdokba kerülnek a dugók - mi lesz a pesti lakáspiaccal?

Európában milliárdokba kerülnek a dugók. A Margit híd lezárásával ismét olyan helyzet állt elő, amely ideiglenesen ugyan, de átrajzolhatja a budapesti lakáspiac kereslet-kínálati térképét. Mindez elsősorban a bérlakások piacára igaz, ám egyes elemzések szerint az egyébként pangó új lakások piacára, az iroda és raktárpiacra is hatással lehet. - olvasható a Forest Hill lakópark közleményében.

A beruházó cég kb. 10-15 százalékos áremelkedést jósol azokra a területekre, ahova a dugók, útlezárások  miatt csak jóval nehezebben lehet majd eljutni. A most albérletet keresők már ezt a tényezőt is figyelembe veszik - nyilatkozta Szili Balázs, a projekt igazgatója. Az áremelkedés elsősorban az egyetemi és az irodaházak övezeteire koncentrálódik majd. Ugyanakkor a Forest Hill elemzése arra is rámutat, hogy az egyébként pangó új lakások piacán is lehet érzékelhető változás. Több vevő nem lesz, ám a lakást keresők fókuszpontjai arrébb tolódhatnak.

A dugóknak köszönhetően a presztízs szempontok helyett például előtérbe kerülhet az, hogy a munkahelyhez közel van e a lakás. Így például azok, akik eddig a jobb presztízsű belső kerületekben kerestek lakást, azok most a külső kerületek kínálatát is megnézik - tette hozzá Bóta Renáta a Reviczky lakópark kommunikációs tanácsadója. A lakóparkok fejlesztői előrejelzéseiket arra alapozzák, hogy már tavaly, a tavaszi sztrájkhullám idején is komoly dugók keletkeztek a fővárosban. Ebben a rövid időben érzékelhető volt, hogy az ingatlanok kereslete is megváltozik. A fejlesztők szerint a Margit-híd lezárása jóval hosszabb ideig pozícionálja át a keresleti viszonyokat az ingatlanpiacon Budapesten, de sokan úgy vélik, hogy a főváros elviselhetetlen közlekedése nagyobb városaink ingatlanpiacára is hatással lesz.

Inkább Győr? 

Ebből a káoszból próbál profitálni több vidéki befektető. A győri, 25 milliárd Ft-os költséggel megépülő Leier City Center beruházója például úgy véli, hogy a jövõben egyre több Ausztria és Magyarország között ingázó üzletember gondolhatja majd úgy, hogy Pest helyett, inkább Gyõrben bérel magának irodát vagy akár második lakást. - nyilatkozta Komlós Andor a cég igazgatója.

A magyar ingatlanpiaci szereplők feltételezéseit igazolják azok a brüsszeli kutatások is, amelyek szerint a közlekedési dugók miatt elszenvedett veszteség évente a 120 milliárd eurót is elérheti.  Az Európai Bizottság idén nyár elején kiadott elemzése rámutat arra is, hogy az Európai Unió gazdasági teljesítőképessége a dugók miatt egy százalékkal csökkenhet. A közlekedéspolitikai munkadokumentum kiemeli, hogy dugóhelyzet gyors javulására nincsen sok esély. Más nemzetközi tanulmányok pedig arra mutatnak rá, hogy a dugók miatt egyre több főváros mellől, a nagy ipari parkok kisebb, de jó közlekedésű városok mellé költöznek. Ilyen trendek mutatkoznak meg Lengyelországban és Csehországban, amely hatás hosszabb távon Magyarországon érzékelhető lesz.

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo