Piac&Profit cikkei
Piac&Profit cikkei
Amit sokan elrontottak a nyugdíjjal kapcsolatban
A PSZÁF levelet írt az érintetteknek a TB nyugdíjrendszerbe való visszatérésről, ám sokan félreértették és a magánnyugdíjpénztár helyett a Felügyeletnek küldtél el a kérelmüket. December 31-ig még ki lehet javítani a hibát.
"Ha lesz fellendülés, akkor az 2010 második felében lesz"
Legkorábban 2010 második félévében indulhat meg a gazdasági fellendülés, állítják a Coface legutóbbi felmérésében magyar vállalkozások vezetői, akik növekedő kintlévőség-állománnyal és csökkenő árbevétellel szembesülnek. Mindeközben drasztikus mértékben nő a felszámolási eljárások száma, és a folyamat csúcspontját hónapokon belül elérheti.
Könnyen a csaló vevő helyett fizethetjük az áfát!
"Pórul járhat, aki óvatlanul adja el a gabonáját!" - hívja fel a figyelmet a Magyar Agrárkamara. Az eddigieknél is óvatosabban, illetve gondosabban kell eljárniuk a terményeiket exportcélra kereskedőknek értékesítő termelőknek. Az utóbbi időkben ugyanis megszaporodtak a visszaélések, illetve az adóhatóság előírásait is pontosan be kell tartani, máskülönben az APEH szankcionálhat. A Magyar Agrárkamara az ilyen esetekre ad tanácsokat közleményében.
Tanuljon a kínaiaktól!
Magyarország kis- és középvállalatainak (kkv-k) vezetői egyedülálló lehetőséget kapnak arra, hogy Kína-szakértővé váljanak: az Európai Bizottság által teljes mértékben finanszírozott EU-Kína Vezetőcsere és Továbbképzési Program (METP) ötödik szakasza megtérülő befektetést ígér arra, hogy a résztvevők elsajátítsák a sikeres kínai üzletvitelhez szükséges nyelvtudást és gyakorlati tapasztalatot.
Könnyebben juthatunk a 200 millióhoz
Az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MFB) ez év elején hirdette meg az Új Magyarország Forgóeszköz Hitelprogramot, amellyel azokat a kis- és középvállalkozókat segíti, akiknek tevékenységük bővítését, vagy akár a fennmaradását átmeneti forráshiány nehezíti. Most bővítették a programot.
Megállapodásokkal erősítik a kkv-k helyzetét
A gazdasági világválság és annak magyarországi vetületei tovább rontják a magyar gazdaság, benne a mikro-, családi-, és kisvállalkozások versenyképességét és az egyébként is nehéz helyzetét. Az IPOSZ megállapodásokkal igyekszik könnyíteni a fennmaradásukat.
Idén már 45 milliárd MFB-hitelt kaptak a kkv-k
A Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság 2009. november elsejéig több mint 274 milliárd forint új hitelt hagyott jóvá a vállalkozói programok szerinti hitelek keretében. A Bank október 18. és november elseje között 3628 millió forintot folyósított a KKV szektor vállalkozóinak, ami a korábban jóváhagyott hitelszerződések teljesítése.
Fizetések 2009: marketing igazgató 30 millióval a csúcson
A nemzetközi, emberi erőforrás tanácsadással és kiszervezéssel foglalkozó Hewitt Associates szerint az egy éve húzódó gazdasági helyzetre való tekintettel a vállalatok szinte kivétel nélkül felülvizsgálták a javadalmazási stratégiájukat Magyarországon. A Hewitt által készített elemzés (Átfogó Kompenzációs Kutatás 2009) azt vizsgálja, hogy az egyes munkakörök jövedelemszintje hogyan változott 2008 óta, illetve, hogy a költséghatékonysági megfontolások mellett hogyan alakult a vállalatok javadalmazási stratégiája és juttatási politikája.
"Soha nem érezhették olyan jól magukat a PC-k, mint most"
Október 31-én több mint ezer hazai viszonteladó kezdte meg a Windows 7 magyar nyelvű kiadásának forgalmazását. A Microsoft szerint új operációs rendszere jelentősen leegyszerűsíti a PC-k kezelését, lehetővé teszi a számítógép gyorsabb indítását, kevesebb energiát fogyaszt, felhasználói felülete látványosabb, letisztultabb.
Oroszország után Irántól függhet Magyarország
Irán nem hivatalos tárgyalásokat folytat néhány európai vállalattal a Nabucco gázvezeték projektben történő részvételéről - jelentette ki egy magas rangú iráni energetikai tisztségviselő szombaton a Mehr iráni hírügynökség szerint.
Végre megvan a közös EU-s álláspont
Hosszas viták után a tagállamoknak a klímavédelem nemzetközi finanszírozásával kapcsolatosan is sikerült megállapodásra jutniuk. Az unió által Koppenhágában képviselendő elveket lefektették, ugyanakkor a tehermegosztás konkrét számairól még nem egyeztettek a tagállamok képviselői.
Gyógyszert és replikát kapunk ünnep helyett
Nőtt az idényjellegű (mindenszenteki, hálaadási, karácsonyi és Valentin napi) levélszemét, valamint fellendült az egyesült királyságbeli és ausztráliai adóbevallási határidőkhöz kapcsolódó adathalászat - derül ki a Symantec MessageLabs című beszámolójából.
Újabb 40 milliárdos keret kkv-knak
A 2010 januárjától megnyíló, a magántőke befektetők tőkehozzájárulásával 40 milliárd forintot meghaladó keretösszegű JEREMIE-pályázat egy a kockázati tőke finanszírozás szempontjából mindeddig alulreprezentált vállalati szegmensre fókuszál. A program kitörési lehetőséget jelent a piacképes ötlettel és kellő elszántsággal rendelkező közepes és kisvállalatok számára. A sikerhez, vagyis a befektetők meggyőzéséhez azonban ezeken az alapvető feltételeken túl másra, a szegmensben eddig egyáltalán nem általános elvárások teljesítésére is szükség lehet.
Havi 14 ezret tudunk félrerakni
Ezzel az összeggel Magyarország a régiós középmezőnyben tartózkodik, ám a térségben mi vagyunk a legelégedetlenebbek a megtakarítás mennységével - derül ki az Erste Bank közép-kelet-európai országokban végzett felméréséből. Az Ausztriára, Csehországra, Magyarországra, Romániára, Szerbiára és Ukrajnára kiterjedő vizsgálat eredménye szerint leginkább a magyarok és a románok tartják fontosnak a takarékoskodást.
Magyarorszég régiós kishatalom
Magyarországon a legfejlettebb a biotechnológia a régióban - derül ki az Európai Biotechnológiai Szövetség (EuropaBio) és egy svájci elemző cég (Venture Valuation) ősszel megjelent kutatásából. A tanulmány az Európai Unió 12 új tagország, valamint Törökország és Horvátország biotech iparát vette górcső alá.
Mesterképzések és felsőfokú szakképzések februártól!
A Károly Róbert Főiskola államilag támogatott és költségtérítéses formában is indít képzéseket Budapesten és Gyöngyösön keresztféléves rendszerben.
Bevált stratégiák a válságban
Sok magyarországi vállalkozás számára végzetes lesz a válság, ugyanakkor lesznek olyan cégek is, akik erősebben, versenyképesebben kerülnek majd ki a válságból. A gazdasági visszaesés olyan nyomást gyakorol a cégek tulajdonosaira, vezetőire, amely kikényszeríti a korábban halogatott racionális megoldásokat. - összegzi ügyfelei tapasztalatait a Start Zrt. A GVA Robertson pedig az eladás-visszabérlést ajánlja a kkv-knak.
Tíz magyar cég a legjobbak között
Tíz hazai vállalkozás is továbbjutott az Európai Vállalkozási Verseny (European Venture Contest) október 28-án Budapesten rendezett középdöntőjéből. A magyar fővárosból továbbjutók között két osztrák, két cseh, egy spanyol és egy svéd vállalkozás is található. Ők is megküzdhetnek a „2009 legjobb innovatív vállalkozása" címért, valamint a mintegy 25 millió forintos fődíjért. Addig azonban még nemzetközi kockázati tőkebefektetők előtt is bemutatkozhatnak Düsseldorfban.
"Fiatal hölgyet keresünk! Nem romát, nem kisgyermekest..."
A 2009 első félévében monitorozott, internetes portálokon és nyomtatott sajtóban megjelent, Budapestre és Kelet-Magyarországra vonatkozó, nagyjából kétezer álláshirdetés közül minden ötödik, a csaknem száz véletlenszerűen kiválasztott tesztelt hirdetésnek pedig 27 százaléka tartalmazott diszkriminatív megjelölést. A telefonos diszkrimináció tesztelés módszerét alkalmazva kiderült továbbá, hogy a tesztelt munkakörök esetében keresettebbek a fiatalabbak, mint az idősebbek, illetve a nők mint a férfiak, a hátrányos megkülönböztetéssel legnagyobb arányban pedig a középkorú férfiaknak kell megküzdeniük.
Jövőre jöhet a fordulat az ingatlanpiacon
A hazai és a világgazdaság recessziója egyértelműen látszik az ingatlanpiac most publikált számaiból. Ugyanakkor a kedvezőtlen jelenlegi állapotot mutató mérőszámok mellett a jövőre vonatkozó pozitív kilátásokat is kezdi a piac figyelembe venni - hangzott el ma a CB Richard Ellis (CBRE) 2009 harmadik negyedévét értékelő sajtótájékoztatóján.
Meghalt a fizetőképességünket "megmentő" bankár
A Magyar Fejlesztési Bank megrendülten gyászolja nemzetközi kapcsolatokért felelős főtanácsadóját, a Magyarországon és külföldön is egyaránt köztiszteletben álló bankszakembert, az Állami díjas, 91 éves korában elhunyt Fekete Jánost.
A magyar politikusok szerint a lobbi jó...
A Burson-Marsteller, a világ egyik vezető nemzetközi kommunikációs tanácsadó cége a mai napon közzétette 15 európai ország és a brüsszeli politikai közösség részvételével készített, a politikai elit lobbizással kapcsolatos nézeteit vizsgáló felmérésének eredményeit. A felmérést ismertető tanulmány szerint az egyes európai országok között óriási különbségek mutatkoznak abban, hogy az adott államban működő pártok, illetve politikai vezetők miként tekintenek a lobbizásra, és miként fogadják el azt a kormányzati döntéshozás részeként.
Az etikus üzleti szereplők felelőssége
"Az etikus üzleti szereplők felelőssége" címmel ünnepi tanácskozásra gyűlnek össze december 1-én délután az Üzleti Etikai Díjat kapott cégek képviselői, a díjalapítók, valamint gazdaságunk, társadalmunk és a tudományos élet felelős gondolkodói, annak apropóján, hogy aznap este adják át immár tizedik éve az Üzleti Etikai Díjat öt hazai cégnek.
Megmenthető-e a világunk?
Megjelent a Piac és Profit magazin novemberi száma. A tartalomból: "Klímakonszenzus előjelekkel" - a koppenhágai klímadöntésekről; "Jólét helyett jól-lét": változására van szükség; "Veszélyes számháború" - országok és a szén-dioxid-kibocsátás; "Globális válsághelyzet" - a Budapest Klub kiáltványa; "Baljós trendek" - Bod Péter Ákos a magyar valóságról.Keresse az újságárusoknál!
„E-Magyarország, e-kormányzat 2009”
A páratlan szakmai tartalmú párbeszéden részt vesznek a társadalom, a gazdaság és a politika, az önkormányzati, a regionális, a vidékfejlesztési, a pénzügyi világ, az IKT-szektor meghatározó döntéshozói és képviselői. Gondolkodjon ön is velük együtt társadalmunk, gazdaságunk fejlődését előmozdító tennivalókról!
Bulvár, sport és női dolgok kellenek a magyarnak
A magyar lakosság körében továbbra is nagy népszerűségnek örvend az újságolvasás - ezt tükrözik a GfK Hungária és az Ipsos Nemzeti Médiaanalízis tanulmányának 2009 első félévére vonatkozó adatai. A 15 évnél idősebb népesség 82 százaléka vett a kezébe ebben az időszakban valamilyen sajtóterméket. A magyar lakosság leginkább a szűkebb környezetét érintő hírekről, eseményekről szeret olvasni.
Már fél éve bízunk a fellendülésben
A mintegy fél éven át tartó zuhanás után immár fél éve emelkedik a GKI konjunktúra-indexének szezonális hatásoktól megtisztított értéke. A javulás azonban lassúbb, mint a romlás volt, s egyelőre csak a pesszimizmus oldódásáról, nem pedig kezdődő optimizmusról lehet beszélni. A GKI Gazdaságkutató Zrt. által - az Európai Unió támogatásával - készített felmérés szerint októberben az üzleti szektor és a fogyasztók várakozása is kedvezőbb lett.
Túlbonyolított a magyar adózás
Áttekinthetetlen és feleslegesen bonyolult a jelenlegi magyar személyi jövedelemadózás szerkezete, melyen érdemben, csak egy új és egyszerűbb jogszabály segíthetne - véli a BDO Forte. Többek közt ezt a gondolatot sugallja a mai naptól megtekinthető az adózásról szóló zenés-táncos produkció, az ADÓZENE 2009 teljes, 10 perces változata.
Új magyar expanzió: borkóstoló Olaszországban
Először rendezett önálló magyar borbemutatót Olaszországban a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökség (ITD Hungary). Az október 20-i milánói programon tizenhárom magyar pincészet (egri, tokaj-hegyaljai, szekszárdi, soproni és pannonhalmi borvidék) tartott borkóstolót több mint háromszáz olasz szakmai érdeklődőnek.
30-90 ezerbe is kerülhet a második autó "ingyenes" parkolása
A parkolási kedvezmények megnyirbálása miatt januártól sok ezer fővárosinak kell átlagosan 50-90 ezer forintot fizetnie az eddig ingyenes matricáért. Ez elsősorban a család második autójára értendő, ám az sem kizárt, hogy az elsőre is, bár a kerületek mindegyike tart a szigorítástól. - írja a Népszabadság mai összeállításában.
Csődök Magyarországon: a java még csak most jön?
Az idei év első kilenc hónapjában 2008 hasonló időszakához képest 36 százalékkal nőtt a cégek fizetésképtelenségi mutatója. A leginkább kockázatos iparágaknak változatlanul az építőipar, valamint a kis- és nagykereskedelem minősülnek, de élen jár a turizmussal kapcsolatos vállalkozások, valamint az ingatlangazdálkodás is.
12 magyar bizonyíthatott Dubaiban
A digitális arcfelismerő, a rendszámleolvasó és az intelligens tábla aratta a legnagyobb sikert a világ egyik legrangosabb infokommunikációs rendezvényén. A Dubaiban október 18 - 22 között rendezett GITEX kiállításon az ITD Hungary segítségével tizenkét magyar IT cég mutathatta be legújabb fejlesztéseit.
Itt a hetedik!
A Microsoft hivatalosan is bejelentette, hogy világszerte megkezdte új operációs rendszerének kereskedelmi forgalmazását. A látványos mozzanatokkal színesített eseményen Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója foglalta össze a Windows 7 legfontosabb tulajdonságait, majd ismertette az új alapszoftver várható piaci fogadtatásáról, valamint az informatikai ágazatra gyakorolt hatásairól készített előzetes felmérések eredményeit.
Politikai krimi elsőkézből
Volt egyszer egy csapat. Volt benne amerikai, angol, német, francia, olasz, holland. Közéjük tartozott egy magyar tudósító is: Kereszty András. Úgy nevezték magukat: a vándor-cirkusz.
12 miliárd euró áll a német alapoknál ugrásra készen
A német nyílt végű alapok (GOEF) likviditása jelentősen emelkedett az elmúlt időszakban. A CB Richard Ellis (CBRE) legfrissebb elemzése szerint az alapokban együttesen mintegy 18 milliárd eurónyi likvid eszköz van. Az alapokban mintegy 7,5 milliárd euró áll rendelkezésre ingatlanvásárlásra, és ez a következő két évben akár 12 milliárd euróra is nőhet, ha a tőkebeáramlás folytatódik.
Ilyen a válság: kevesebb főnök több jutalmat kap
A Merces online fizetési felmérés szakértői legutóbbi kutatásukban azt vizsgálták, miként alakultak az átlagjövedelmek, a béren kívüli juttatások és az év végi jutalmak az utóbbi két évben.
Átlagosan 40 milliós hitelt kaptak szeptemberben a kkv-k
Az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MFB) ez év szeptemberében 4,1 milliárd forintot hagyott jóvá a kis- és középvállalkozók hitelkérelmei alapján. A hónap során beérkezett kérelmek 53 millió forintos átlagos értékével szemben a jóváhagyott 102 hitel átlagos ügyletnagysága 40 millió forint volt. A különbség jól mutatja, hogy a Bank - döntően a kereskedelmi banki szférán keresztül - alapvetően a kisebb vállalkozások igényeit hagyta jóvá az elmúlt hónapban.
Magyar rekord: 1399 százalék!
A Deloitte idén tizedik alkalommal állította össze az ötven leggyorsabb növekedést mutató közép-európai technológiai cég éves rangsorát. A rangsorban 10 ország vállalatai képviseltetik magukat, így a 2009-es lista az eddigi legsokszínűbb. A Fast 50 ranglistán szereplő vállalatok átlagos növekedési üteme 933 százalék volt, ami csökkenést jelent a 2008-as értékhez képest. A ranglistát a szoftvergyártó cégek uralják - 25 ilyen társaság került fel a listára.
Szakirány lett a lízing és az ügyfélkapcsolat
A lízing és az ügyfélkapcsolati munka specialistáivá válhatnak már az „iskolapadban" a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdasági Továbbképző Intézetének két új kurzusára beiratkozók.
Önnek mennyit kell dolgoznia, hogy négymilliót keressen?
A Symantec közzétette a csaló védelmi szoftverekről szóló beszámolójának megállapításait. A 2008 júliusa és 2009 júniusa közötti időszakban begyűjtött adattokon alapuló tanulmány felfedi, hogy a kiberbűnözők egyre meggyőzőbb netes pánikkeltő taktikát használnak, hogy rávegyék a felhasználókat a csaló védelmi szoftverek megvásárlására.
"Mi, magyarok vesztesek vagyunk"
A 20 évvel ezelőtti rendszerváltást a lakosság többsége szükségszerűnek ítéli, de a többség magát és az országot is a változások vesztesének tartja. Legnagyobb arányban az akkor még 18-25 éves, önálló felnőtt életük elején álló fiatalok tudtak élni a lehetőségekkel - derül ki az Ipsos felméréséből.
Az új kormánynak a második félév már jó lehet
A GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint a magyar gazdaság 2009 őszén a visszaesés mélypontján van, ehhez képest a IV. negyedévben már minimális növekedés várható, Idén összességében 6-7%-os visszaesés, jövőre stagnálás körüli állapot várható.
Ingatlanpiac: 2003 óta nem látott mélységben
A Budapesti Ingatlan-tanácsadók Egyeztető Fóruma (tagok: CB Richard Ellis, Colliers International, Cushman & Wakefield, DTZ, és Jones Lang LaSalle) közzétette a 2009 harmadik negyedévére vonatkozó irodapiaci adatokat.
Havi másfél millióig jól járunk jövőre
Az Országgyűlés által korábban elfogadott adótörvény-módosítások értelmében, 2010-től bevezetésre kerül a személyi jövedelemadózásban a szuperbruttósítás, amelynek lényege, hogy január 1-jétől az adóalap részévé válik a munkáltató által fizetett, foglalkoztatót terhelő járulék, illetve biztosítás hiányában az egészségügyi hozzájárulás összege is.
Andor Kovács és Veres előtt
Az utóbbi hetek egyik fontos (és ezen kutatás lezárásáig nem eldöntött) politikai kérdése, hogy kit jelöl Bajnai Gordon az MSZP által ajánlott öt jelölt - Andor László, Kovács László, Veres János, Herczog Edit, illetve Vadai Ágnes - közül az Európai Unió biztosi pozíciójára.
Holcim, Nyírségvíz és az Intercontinental nyert
A CSR Hungary 2009 Konferencia (2009. október 15.) keretén belül került sor újra a CSR Hungary Díj 2009 ünnepélyes átadására, valamint bemutatkozott a CSR Hungary Index. Takács János a Bíráló Bizottság elnöke, az Electrolux Közép-Kelet-Európai Holding vezetője ismertette az idei év CSR Hungary díjazottjait:
A Fidesz és a Jobbik kétharmadon
A Progresszív Intézet közvélemény-kutatása szerint ha most vasárnap lennének a parlamenti választások, minden bizonnyal hárompárti parlament alakulna. A teljes lakosság körében a Fidesz 41, míg az MSZP 19, a Jobbik pedig 6 százalékon áll.
Orbánnál még hiányos a miniszterlista
Sok az aspiráns, de kevesen alkalmasak miniszteri posztra egy esetleges Fidesz-kormányban. Orbán Viktor kulcstárcáknál (oktatási, egészségügyi) is csak keresi a megfelelő embert. - írja a Népszabadság mai számában.