Már fél éve bízunk a fellendülésben

A mintegy fél éven át tartó zuhanás után immár fél éve emelkedik a GKI konjunktúra-indexének szezonális hatásoktól megtisztított értéke. A javulás azonban lassúbb, mint a romlás volt, s egyelőre csak a pesszimizmus oldódásáról, nem pedig kezdődő optimizmusról lehet beszélni. A GKI Gazdaságkutató Zrt. által - az Európai Unió támogatásával - készített felmérés szerint októberben az üzleti szektor és a fogyasztók várakozása is kedvezőbb lett.

Az üzleti szférán belül különösen a szolgáltató cégek várakozása javult jelentősen, de az építőipar kivételével a többi ágazaté is kedvezőbb lett. Az iparban szeptemberhez képest egyaránt kissé javult az elmúlt és a következő időszaki termelés megítélése, stagnált viszont a rendelésállományról, ezen belül az exportról alkotott vélemény. A saját termelésű készleteket viszont valamivel magasabbnak érezték a válaszolók. Az építőipari bizalmi index értéke októberben lényegében nem változott az előző hónaphoz képest.

  

2009.

  

I.

II.

III.

IV.

V.

VI.

VII.

VIII.

IX.

X.

XI.

XII.

Fogyasztói bizalmi index

-66,1

-68,5

-70,0

-72,3

-68,3

-64,3

-63,1

-59,8

-56,9

-50,8

 

 

Üzleti bizalmi index

-30,5

-34,0

-37,7

-37,0

-30,4

-29,0

-25,4

-22,8

-21,5

-18,4

 

 

GKI konjunktúra-index

-39,8

-43,0

-46,1

-46,2

-40,3

-38,2

-35,2

-32,4

-30,7

-26,8

 

 

Enyhe javulás a kereskedelemben 

A szeptemberivel megegyező a rendelésállományra vonatkozó helyzetértékelés, romlott viszont az előző három hónap termelési színvonalának megítélése. A kereskedelmi bizalmi index értéke 2009 eleje óta hónapról hónapra jelentős ingadozást mutat, de összességében enyhe javulás tapasztalható. Októberben jelentős javulást jeleztek a rendelésekre vonatkozó várakozások, de kedvezőbb lett az eladási pozíció megítélése is. A készletszintet két havi apadás után októberben ismét magasabbnak érezték a válaszolók. A szolgáltatói bizalmi index július óta markánsan emelkedik. Októberben különösen az üzletmenet megítélése javult kiugró mértékben, ennél kisebb, de jelentős pozitív elmozdulást mutatnak a közeljövőre vonatkozó forgalmi várakozások is.

Foglalkoztatás és munkanélküliség

A foglalkoztatási szándék az iparban javult, építőiparban és a kereskedelemben nem változott, a szolgáltatók körében viszont romlott. A fogyasztók munkanélküliségtől való félelme jelentősen csökkent. Az iparban további áresésre számítottak a válaszadók, az építőiparban is erősödött az árcsökkentési szándék, a szolgáltatók körében viszont közel azonos a következő három hónapban árcsökkentést és -emelést tervezők aránya. A kereskedelemben októberben - szeptemberhez hasonlóan - összességében nem terveztek árváltozást a következő három hónapban. Jelentősen mérséklődtek a fogyasztók inflációs várakozásai.

A magyar gazdaság kilátásainak megítélése az iparban, a kereskedelemben és a szolgáltatók körében javult, az építőiparban viszont több hónapnyi javuló tendenciát megtörve kedvezőtlenebbé vált. A leginkább a lakosság véleménye lett kedvezőbb az ország helyzetéről.

Fogyasztók is bíznak

A fogyasztói várakozások május óta hónapról hónapra töretlenül javulnak, s októberben már meghaladták az egy évvel korábbi - igaz, már akkor is nagyon alacsony - szintet. Különösen a lakosság saját pénzügyi helyzetére vonatkozó 12 havi várakozásai lettek kedvezőbbek, de javult a rövidtávú megtakarítási képesség megítélése is. Romlott viszont a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek vásárlási lehetőségének megítélése.

Módszertan
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU módszertanának megfelelően – konjunktúra-indexének kiszámításakor az üzleti szférán belül az ipar, a kereskedelem az építőipar és a szolgáltató szektor várakozásait veszi figyelembe. (A szolgáltató szféra cégei közül – hasonlóan az EU gyakorlatához – a pénzügyi és a közszolgáltatások területén működő vállalkozások egyelőre nem szerepelnek a vizsgált szektorok között.) Szezonálisan kiigazított adatokat közöl, vagyis megfelelő matematikai módszerekkel kiszűri a szezonális hatások (például a téli és a nyári időjárás különbségei, a karácsony előtti nagyobb kereslet, a nyári szabadságok miatti kisebb termelés) okozta eltéréseket.
A fogyasztói bizalmi indexet a háztartások pénzügyi helyzetének jelenlegi és várt alakulására, az ország gazdasági helyzetének jelenlegi és várt alakulására, valamint a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek vásárlására vonatkozó kérdésekre adott válaszokból számítják.
Az üzleti bizalmi indexet az ipari, a kereskedelmi, az építőipari és a szolgáltató vállalkozások üzletmenetére és várakozásaira vonatkozó kérdésekre adott válaszokból számítják. A szolgáltató szféra várakozásait kifejező index története rövidebb, mint a többi szektoré, ez a fajta felmérés 1998-ban indult. Ezért az 1996-1997-es évekre az üzleti bizalmi index újraszámításához felhasználásra kerültek az egyes szektorok bizalmi indexei közötti 1998 után tapasztalt matematikai összefüggések. A GKI konjunktúra index a lakossági bizalmi index és az üzleti bizalmi index súlyozott átlaga.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo