Andor Kovács és Veres előtt

Az utóbbi hetek egyik fontos (és ezen kutatás lezárásáig nem eldöntött) politikai kérdése, hogy kit jelöl Bajnai Gordon az MSZP által ajánlott öt jelölt  - Andor László, Kovács László, Veres János, Herczog Edit, illetve Vadai Ágnes - közül az Európai Unió biztosi pozíciójára.

A Progresszív Intézet legfrissebb kutatása - melyhez az adatfelvétel elvégzésével a Publicus Intézetet bízta meg - azt mutatja, hogy a legtöbben Andor Lászlót, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank igazgatóját, az MSZP holdudvarának balszárnyához tartozó közgazdászt látnák legszívesebben a biztosi pozícióban. Rá a megkérdezettek 28 százaléka szavazott.

Második helyen, a statisztikai hibahatáron belüli lemaradással (a megkérdezettek 25 százaléka) Kovács Lászlót, jelenlegi adóügyi biztost, volt MSZP-s külügyminisztert és pártelnököt jelölték meg. Tőle jelentősen lemaradva következik Veres János, volt szocialista pénzügyminiszter (13%), majd Herczog Edit, MSZP-s európai parlamenti képviselő és Vadai Ágnes, a honvédelmi tárca államtitkára 6-6 százalékkal.

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo