A litván nemzeti bank által frissen közzétett adat a legsúlyosabb visszaesést jelzi 1992 óta: a litván gazdaság akkor - a Szovjetuniótól való elszakadása az ipar összeomlását hozta magával - 21 százalékkal zsugorodott. Az éves előrejelzést már többször lefelé módosította Vilnius, januárban még csak 4,9 százalékos visszaeséssel számoltak, májusban már 15,6 százalékkal, most pedig már a kritikus 20 százalék közelébe került a mutató.
A litván hatóságok szerint a borús kilátások elsősorban az ipari termelés és a kiskereskedelmi forgalom visszaesésére vezethetők vissza. A központi bank előrejelzése szerint Vilnius 2010-ben is recesszióban lesz még, de akkorra már csak 5 százalék körüli negatív mutatóval számolnak.
A visszaesés azért is különösen drámai, mert a kis balti ország egészen a gazdasági krízis kirobbanásáig rendívül jó gazdasági mutatóival vívta ki a többi ország elismerését, „balti tigrisként", 2006-ban 7,8; 2007-ben 8,9; 2008-ban pedig 3 százalékos gazdasági növekedést produkált, amikor is megfordulta korábbi kedvező tendencia. Litvánia mindeddig elzárkózott egy lehetséges IMF-EU kölcsön felvételétől, azonban legutóbb Dalia Grybauskaite - aki nemrég cserélt brüsszeli biztosi székét a litván elnöki székre - már nem fogalmazott ennyire elutasítóan. Az új elnök szerint ha az ország nem jut megfelelő tőkéhez a külföldi piacokról, akkor kénytelen lesz megfontolni egy ilyen hitel felvételének lehetőségét.
Most Litvánia miatt aggódhat az EU
A pénzügyi és gazdasági válság az Európai Unió minden tagállamában jelentős visszaeséssel jár, de legnagyobb recessziót a Balti országok, köztük is Litvánia szenvedi el: Vilnius a 2009-es évre már 19,3 százalékos gazdasági visszaeséssel számol.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
Véleményvezér
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Nógrád megyében az idén hullott csapadékmennyisége vetekszik az Atacama‑sivatag számaival
Erre senki nem számított.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején
Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át
A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.