Könnyítést kapunk, de fizetni attól még kell

A július 28-tól érvényes állami garanciával a kormány azokat a hiteleseket kívánja megsegíteni, akik a válság miatt veszítették el munkahelyüket, vagy jelentősen megemelkedett a törlesztő részletük - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter.

A bajba jutott lakáshitelesekre vonatkozó állami garancia július 28-tól érvényes, s "nem tudok olyan bankról, amely egyáltalán nem kívánja alkalmazni az állami garancia nyújtotta kedvezményeket" - közölte a közszolgálati televízió Nap-kelte című műsorában a pénzügyminiszter. Szerinte bizonyára vannak olyan bankok, amelyek a kedvezményes konstrukcióra határidőre felkészültek, s vannak olyanok, amelyek "ezt lassabban teszik", s várhatóan csak augusztus elejétől, vagy augusztus második hetétől indítják a kedvezmények nyújtását.

Oszkó Péter kiemelte, hogy az állami garancia valójában ingyen biztosíték a bank és az ügyfél számára is. A kedvezményes, állami garanaciához kötött konstrukció révén kétmillió forint áthidaló hitelhez juthat az ügyfél, ami gyakorlatilag a futamidő meghosszabbítását jelenti, de csak a legrászorultabbak számára - tette hozzá. "Mindenki számára egyértelművé kívánjuk tenni, hogy a felvett hiteleket természetesen mindenkinek a szerződésben rögzített feltételek szerint vissza kell fizetnie" - fogalmazott a pénzügyminiszter.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo