Cégblog


Szijjártó Péter bejelentett egy új támogatást - erre pályázhatnak a cégek hétfőtől

Szijjártó Péter bejelentett egy új támogatást - erre pályázhatnak a cégek hétfőtől 

Hétfőn új képzési támogatási rendszer indul a Magyarországon fejlesztéseket, beruházásokat megvalósító vállalatoknak - közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán a gazdasági kabinet pénteki üléséről beszámolva.
Magas fokozatra kapcsoltak Hosszú Katinka cégei

Magas fokozatra kapcsoltak Hosszú Katinka cégei 

Olimpiai- és világbajnok úszónk üzleti tevékenysége kifejezetten szép eredményt hozott.
Mennyire húzta vissza a befektetési kedvet a koronavírus?

Mennyire húzta vissza a befektetési kedvet a koronavírus? 

Az év első felében 63 tranzakció keretében összesen 9,521 milliárd forintot fektettek hazai vállalkozásokba a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület befektető tagjai, amely fele a 2019 azonos időszakában tapasztaltnak. Az átlagos tranzakció mérete 151 millió forintot tett ki ebben az időszakban, ami mintegy 30 százalékkal alacsonyabb a 2019 első félévében regisztrált 211 millióhoz képest.
„Nem az a lényeg, hogy minden sarkon ott legyünk”

„Nem az a lényeg, hogy minden sarkon ott legyünk” 

Kóka János 1996-ban szerzett diplomát a SOTE-n, nevét mégsem az orvosi hivatással, hanem a politikával, jobb esetben az informatikával kötheti össze az olvasó. Lancz Róbert a Doktor24 vezérigazgatójaként az egyik legnagyobb hazai foglalkozás-egészségügyi és járóbeteg-ellátó cégcsoportért felel. Évtizedek óta együtt dolgoznak Kóka Jánossal üzlettársként a magán-egészségügyi intézmény élén. A közelmúltban a Doktor24 két külföldi befektető segítségével hajtott végre tőkeemelést. A döntés hátteréről, a hazai egészségpiac helyzetéről és a koronavírus-járvány okozta változásokról is kérdeztük a Doktor24 vezetőit.
40 tonnás időzített bombák száguldoznak a magyar utakon

40 tonnás időzített bombák száguldoznak a magyar utakon 

Súlyos károkat okoz az önköltségi ár alatti fuvarozás - véli az egyik szakmai szervezet.
Hogyan tökéletesíthetjük az otthoni munkavégzést?

Hogyan tökéletesíthetjük az otthoni munkavégzést? 

Nehéz időszakon vagyunk túl, hiszen a Magyarországon korábban csak korlátozottan népszerű otthoni munkavégzés hirtelen általánossá vált. A veszélyhelyzetben munkavállalók százezreinek kellett hozzászokniuk az új munkarendhez. De hogyan lehet a legtöbbet kihozni a home office-ból? Útmutató.
Mindenki raktárt akar építeni. Mutatjuk, miért!

Mindenki raktárt akar építeni. Mutatjuk, miért! 

A koronavírus járvány nyomán mélyülő válság egyik nyertese a logisztikai ágazat. Fejlesztők, üzemeltetők és befektetők is kedvelik és mind több pénzt áldoznak rá, különösen az e-kereskedelem miatti keresletbővülést látván. Hétfőn az Indotek Group újabb felvásárlási tranzakciója jelezte: nagy a potenciál a szektorban, már legalább öt nagyágyú verseng a magyar lehetőségek kiaknázásáért.
Nem meglepő, most kikre utaznak a NAV revizorai

Nem meglepő, most kikre utaznak a NAV revizorai 

Halottak napjához közeledve tényleg nem tűnik meglepetésnek, hogy az adóhatóság célkeresztjébe a koszorú- és virágárusok kerültek. Nem csak őket, az italboltokat, pizzériákat és autógumi szerelőket is meglephetik a revizorok egy-egy megyében.
Magyar cégek a Balkánon: milliárdokra pályázhatnak

Magyar cégek a Balkánon: milliárdokra pályázhatnak 

9 milliárd forintos pályázatot írtak ki.
Fellélegezhetnek a cégek: meghosszabbították a törlesztési moratóriumot

Fellélegezhetnek a cégek: meghosszabbították a törlesztési moratóriumot 

Az Országgyűlés 2021. június 30-ig meghosszabbította a koronavírus-járvány miatt bevezetett törlesztési moratóriumot egyes kiemelt társadalmi csoportoknak és pénzügyi nehézséggel küzdő vállalkozásoknak.

Populista szemfényvesztés lenne? Ennyi munkahely megvédésénél tart a kormány 

Augusztus végéig jelentkezhettek a cégek három munkahelyvédelmi programra, bár igény lett volna rá, nem hosszabbították meg a pályázatokat. Az elmúlt egy hónapban alig 11 ezer dolgozó állását sikerült megmenteni – legalábbis ez olvasható ki a számokból.

Hogyan lehet elkerülni a bajt? A fiktív számlák és az adóhatóság 

Immáron több évtizedes probléma a magyar gazdaságban az áfa visszaigénylésével kapcsolatos visszaélések kérdése. Az Európai Bizottság adatai szerint a be nem szedett áfa közel 140 milliárd euró kárt okoz a tagállamoknak évente. Magyarországon ez a kiesés eléri az évi 1,2 milliárd eurót (400 milliárd forint).

Bebetonozták az árakat? A magyar cementpiac három szereplőjénél vizsgálódik a GVH 

A cégek hallgatólagosan összehangolt, nagymértékben azonos piaci magatartást folytattak.

Tömeges lázmérés a munkahelyeken - egy kérdést felvet 

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) tájékoztatása szerint a mindenkire általánosan kiterjedő lázmérés meghatározott feltételek mellett megengedett – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda.

Mindenki ráugrott az alacsony kamatra 

Augusztus végéig már több mint 340 milliárd forint értékű szerződés született az április második felében debütált új hiteltermékre. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2020 végére az 1000 milliárdos lélektani határ elérését tűzte ki.

Válságban a magyarországi fürdők 

A járvány miatt a vendégek elmaradása eddig legalább 50 százalékos bevételkiesést okozott az idén.

Új nevekkel bővültek a NAV feketelistái 

Frissítette az adóhivatal azt a névsort, ahol a dolgozóikat feketén foglalkoztató személyek, vállalkozások neveit lehet böngészni, illetve azokat, akik nem felelnek meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének.

Cégek és az innováció - 95 százalékuk már az elején elvérzik 

A Kaspersky megbízásából készített új globális szintű kutatásban a vállalatok innovációs vezetőinek 95 százaléka mondta azt, hogy projektjeik gyakorta nem jutnak el a piacra dobásig. Az újítások nagy része még a fejlesztési szakaszon sem jut túl (36%). Az informatikai biztonsági osztályokkal való együttműködés hiánya is növeli annak valószínűségét, hogy a projekt sosem jut el a piaci bevezetésig. 

X generáció - a hazai tulajdonosi és menedzseri réteg keménymagja 

Már 100 ezer felett az 1980 után született Y generációs cégjegyzésre jogosult vállalkozó, lemorzsolódóban az X-esek.

Új országok kerültek az EU adós feketelistájára 

Módosult az Európai Unióval adózási kérdésekben nem együttműködő államok listája, azaz az úgynevezett feketelista - jelentette be az Európai Unió tanácsa. A listára olyan államok kerülnek fel, amelyek nem felelnek meg a testület által kialakított kritériumrendszernek, vagyis elmaradnak az adóelkerülés elleni minimum elvárásoktól, például transzparencia vagy adóügyi információcsere terén. Lekerült a listáról a Kajmán-szigetek és Omán, a két ország helyére pedig Anguilla és Barbados lépett a listán.

A vállalatok legégetőbb dilemmája: szűrjük vagy ne szűrjük a dolgozóinkat? 

Mekkora a valós veszély? Hogy védekezzünk? Jelenleg a leggyakoribb vállalati reakció a kivárás, a készenlét és az akut helyzetek gyors kezelése.

A hadiiparban is érdekelt szingapúri cég bővít Miskolcon 

Újabb beruházást hajt végre Miskolcon a Patec.

Siessen, aki pénzhez akar jutni - két nap alatt felfüggeszthetik az év utolsó K+F pályázatát 

Október 14-től lehet pályázni a Piaci KFI őszi pályázatára, amelynek keretösszege 20 milliárd forint. Ez az év utolsó jelentős kutatás-fejlesztésre szánt pályázati forrása – a Via Credit szerint 2-3 nap alatt felfüggeszthetik a kiírást a várható túljelentkezés miatt. Azok a cégek, amelyek pénzhez akarnak jutni, csütörtök estig adják be pályázatukat.

Jó hír a cégeknek: adómentes lehet a védőoltás és a szűrővizsgálat 

2021-től adómentesen biztosíthatják a járványügyi szűrővizsgálatokat és a védőoltásokat is, feltéve, ha az Országgyűlés is rábólint.

Különleges dolog történt a magyar cégvilágban 

A COVID második hullámának ellenére tömegesen indulnak új vállalkozások Magyarországon, újra az elmúlt évek trendje tükröződik a szeptemberi adatokban.

Meddig marad az 5 százalékos lakásáfa? Égető kérdés a cégeknek 

A különféle kormányzati, jegybanki és ingatlanszakmai pontokon készült javaslatok összefésülésén túl átlátható, egyértelmű, hosszú távú intézkedéseket várnak az építésgazdasági szereplők – hangsúlyozta a Trend FM hétfői adásában kollégánk, Mester Nándor.

Küszöbön a készpénzmentesség? Nagy változás előtt a magyar gazdaság 

Jelentősen felgyorsította a pénzügyi digitalizációt a koronavírus-járvány Magyarországon, az Intrum által megkérdezett cégvezetők szerint elérhető közelségbe került a készpénzmentes gazdaság is. Az MNB adatai némileg árnyalják azonban ezt a képet, és a recesszió is rombolja a pénzügyi intézményekbe vetett bizalmat, ami kevésbé kedvez a digitális gazdaságnak.

Újabb 20 milliárd forintos pénzcsap nyílt - most erre lehet pályázni 

A munkahelyteremtést és Magyarország versenyképességének erősítését is szolgálja a PIACI KFI pályázati konstrukció is, amelynek keretében most újabb 20 milliárd forint támogatásra pályázhatnak az érdeklődők – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára hozzátette: ezzel a lehetőséggel exportképes új termékek, szolgáltatások és technológiák fejlesztése esetében élhetnek a vállalkozások és kutató-tudásközvetítő szervezetek.

Ezekben a szakmákban érezhetjük most biztosnak az állásunkat 

A programozók és a számviteli tudással rendelkező szakemberek iránt jelentős volt a kereslet a hazai munkaerőpiacon az elmúlt öt hónap során – mutat rá a Profession.hu és az EY elemzése. Az állásportál adatai szerint a szoftverfejlesztés és a könyvelés a koronavírus-járvány okozta válság alatt is stabil szakmának bizonyul Magyarországon.

Startup program indult divat- és dizájninnovátoroknak 

11 ígéretes divat- és dizájnipari projekt megvalósulásához biztosít üzleti képzést, szakmai mentorációt és befektetési lehetőséget az idén a HFDA Startup Program.

A céges belső lopások árulkodó jelei – a 7 leggyakoribb, leleplező viselkedési forma (II. rész) 

A cég vagyonát dézsmáló dolgozó az esetek legnagyobb részében olyan viselkedési jegyeket mutat, amelyek általában könnyen észrevehetők. Egy több mint 2500 belső visszaélést feldolgozó nemzetközi kutatás arra az eredményre jutott, hogy a kétrészes cikksorozatunkban felsorolt hét leggyakoribb árulkodó jel közül legalább egy tetten érhető volt az esetek legnagyobb részében.

Erős háttérrel csapnának le a ferihegyi prédára 

Egyelőre nem tudni, sikeresen köröznek-e a zuhanó bevételek miatt nehéz helyzetbe került Budapest Airport körül a befektetőjelöltek. Az egyik, az Indotek Group tisztán pénzügyi okokkal indokolja, hogy jó lesz ez a befektetés, ha megtörténik, de többet egyelőre nem mond. A csoport teljes portfólióját és annak dinamikus mozgatását nézve nyugodtan állítható, hogy nagyon is csábító a legnagyobb hazai repülőtér és ott a kiskereskedelemből és az ingatlanokból elérhető haszon, jól kiegészítené a portfoliót. Lehet, hogy a hosszú távra tervező mostani tulajdonosok épp ezért ragaszkodnak hozzá.

Válogatás nélkül büntető adó - kivonulhat Budapestről a cégek egy része 

Többféle hosszú távú negatív hatása is lehet a főváros gazdasági szerkezetére, ha a főpolgármester kezdeményezése megvalósul, és emelt iparűzési adót kell fizetniük az ötmilliárdos adóalapot elérő cégeknek – erről Nagy Elek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke beszélt a Világgazdaságnak.

Új kihívások - vezérigazgatók mondták el, mit gondolnak a járványról 

A küldetés-vezérelt vállatok, a fenntarthatóságot szem előtt tartva, egy biztos értékrend mentén működnek. Nemcsak felismerik a társadalmi kihívásokat, hanem azokra értékteremtő módon és hitelesen reagálnak, ezáltal fokozzák eredményességüket és a különféle stakeholder csoportok bizalmát is erősítik a vállalat iránt.

Itt a második hullám. Hogyan készülhetnek fel a munkaadók? 

Tanulniuk kell az elmúlt fél évből!” – ezzel a felütéssel rendezte meg online konferenciáját a Profession.hu. A legfontosabb tapasztalat, hogy a magyar cégek és munkavállalók kölcsönös lojalitásukról tettek tanúbizonyságot a koronavírus első hulláma alatt: a szolidaritás és a megoldáskeresés jellemezte az együttműködést ebben az időszakban. A kezdeti bizonytalanság és kényszerintézkedések után júniustól erős konszolidáció volt megfigyelhető, a tendencia a régi rend visszaállása felé mutatott: a home office-ból sokan visszaülhettek az irodába, a korábban csökkentett fizetések pedig elkezdtek visszaállni az eredeti állapotukba – a helyzetről, és a jövő kilátásairól releváns iparágak HR vezetői beszéltek az ország vezető állásportáljának online konferenciáján.

Mely vállalkozásokat érinti a legérzékenyebben az online számla-adatszolgáltatás 3.0? 

Utolsó felvonásához érkezett a valós idejű számla-adatszolgáltatás azzal, hogy elérhetővé vált a 3.0-ás verzió informatikai sémája és műszaki leírása a fejlesztők számára.

Vége a sumákolásnak - így változik jövőre a kata 

Jövőre a szabályokat kijátszó nagy cégek már nem élhetnek vissza a kisadózó vállalkozások tételes adójával, az ezt biztosító 2021. január 1-jén hatályba lépő változások a mintegy 340 ezer katást, a lakosságnak értékesítő mikrovállalkozásokat egyáltalán nem érintik - tájékoztatta Izer Norbert az MTI-t.

Megérkezett a Lebankolható számlacsomag 

A telekommunikációs ajánlatokból már jól ismert konstrukció, hogy a havi díj bizonyos mértékig lebeszélhető. A bankszektor legnagyobb hazai fiókhálózatával rendelkező Takarékbank most egy új, teljesen „lebankolható” számlacsomagot állított össze kisvállalkozóknak. Az új konstrukcióban mindenki maga választhat négy tranzakciós csomag közül, amelyekhez előre meghatározott darabszámú, vagy volumenű terhelési tranzakciók tartoznak. 

Motiváció újrahangolva? Így lehetne munkára sarkallni a dolgozókat home office-ban 

A hónapokkal ezelőtt megváltozott munkakörnyezet, a koronavírus-járvány miatt bevezetett távmunka számtalan munkavállaló életét borította fel egyik napról a másikra. Mit tehet ilyenkor egy főnök? Túri Laura, a HRSchool.hu alapítója árult el a Piac & Profitnak olyan praktikákat és stratégiákat, amelyek bármelyik cégvezetőnek hasznosak lehetnek.

Örülhetnek az őstermelők és a családi gazdaságok 

Csökkennek az adminisztrációs terhek.

Eljárást indított a TikTok ellen a GVH 

Probléma volt a felhasználók tájékoztatásával.

Hol tartanak a magyar cégek a digitalizációban? 

A hazai kkv-szektor nagy része még épphogy csak belefogott a digitalizációba, bár minél nagyobb egy cég, annál előrébb tart - derül ki a Digiméter 2020-as kutatási jelentéséből. Az adminisztrációs folyamatok terén egész jól állunk, de az értékesítés és marketing a legtöbb hazai cégnél még javarészt múlt századi eszközökkel folyik.

Amerikai cégek jöhetnek Magyarországra 

Újabb beruházásokat hozhatnak.

Egy hete maradt a cégeknek: még le lehet csapni a több milliós támogatásra! 

Még mindig akad forrás abban a pályázatban, amelyet különböző energetikai épületfejlesztések támogatására hirdettek meg közel egy éve – összeszedtük, mire kell figyelnie a későn ébredőknek.

Kilábalás a válság után: mi lehet a legjobb eszköz? 

A kis- és középvállalatoknak nyújtott likviditási támogatás a járvány miatt bekövetkezett gazdasági károk helyreállításának leghatékonyabb eszköze az ifo gazdaságkutató intézet felmérése alapján.

Csodákra képes és pénzt termel a digitalizáció az ingatlanpiacon 

Nem digitális hókuszpókusz, hanem egy mentalitásbeli korszakváltás – mondja az ingatlanszektort forradalmasító új technológiai megoldásokról a KPMG proptech szakértője. Dános Pál igazgató vázolja fel a már beköszöntött jövőt.

4 tipp, hogyan védheti meg cége adatait 

Az Európai Uniós Kiberbiztonsági Ügynökség nemzetközi, valamint a Nemzeti Kiberbiztonsági Intézet hazai koordinálásával megkezdődött az októberi Kiberhónap, amelynek célja a digitális eszközökön a biztonsági tudatosság növelése és az internetes fenyegetések széles körben való megismertetése. A felhasználók jelentős köre ugyanis még mindig azt gondolja, hogy nem érheti veszély az interneten, hiszen – szerinte – nem kattint gyanús linkekre és amúgy is vírusírtót használ. Az online bűnözés azonban egyre kifinomultabb, amely ellen a hatékony végpontvédelem mellett a felhasználókra is nagy felelősség hárul. A Panda Security ezért összegyűjtött néhány alapvető óvintézkedést, amivel a cégek mellett az egyéni felhasználók is sokat tehetnek adataik biztonságáért.

Magyar kkv-k külpiacra jutását segíti a kormány 

2 milliárd forintot adnak rá.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Pénzszerzés

Mélyrepülés a jelzálogpiacon

Mélyrepülés a jelzálogpiacon  

Hároméves mélypontra süllyedt februárban a frissen megkötött jelzáloghitel-szerződések száma.

Klímablog

Óriási árat fizethetnek a cégek a klímaváltozásért

Óriási árat fizethetnek a cégek a klímaváltozásért 

Gyors ütemben növekednek a klímaváltozás okozta szélsőségek és az ehhez kapcsolódó fizikai kockázatok.

Társadalom

Hogyan kaszálhatnak a vállalkozások húsvétkor?

Hogyan kaszálhatnak a vállalkozások húsvétkor? 

Vannak kijelölt szektorok, mint például az édességárusok, akik az éves forgalmuk jelentős részét ezekben a napokban bonyolíthatják. 

Infokom

A magyar cégek közel fele már mesterséges intelligenciát használ

A magyar cégek közel fele már mesterséges intelligenciát használ 

A még kiváró vállalatok közel harmada úgy véli, hogy nem ismeri eléggé a piacon elérhető, releváns AI-megoldásokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo