Cégblog
Változás jön a távmunkában
A jövőben a munkaadó és az alkalmazott egyezkedhet a home office-ról a már késznek tekinthető új távmunkaszabályok szerint. Az otthoni munkára 16 100 forint havi rezsiátalány is jár majd, adómentesen.
Azonnali fizetés - ennek örülhetnek a cégek is
Az első fél év tapasztalatai alapján jól vizsgázott az azonnali fizetési rendszer: nem volt leállás, s csak minimális problémák voltak - mondta Bartha Lajos, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója az M1-en.
Augusztusban optimizmus volt, szeptemberben visszatér a depresszió?
A beszerzési menedzser indexek Európa-szerte optimizmusról árulkodtak. Ugyanakkor az adatfelvételi időpontokban vélhetőleg még kedvezőbb járványügyi adatok lehettek, így szeptemberben könnyen jöhet egy újabb visszaesés.
Új szakmai vezetővel és partnerrel erősít a Kapolyi Ügyvédi Iroda
Több mint 20 éves, vitarendezés, közbeszerzés, közigazgatási eljárás és választottbírósági jog területén szerzett szakmai tapasztalattal érkezik új szenior ügyvéd a Kapolyi Ügyvédi Irodához. Dr. Antal József partneri pozícióban vezeti az ügyvédi iroda vitarendezéssel és jogérvényesítéssel foglalkozó csapatát.
Vége a jelentkezésnek - ennyi cég indult a beruházástámogató pályázaton
Mintegy száz vállalat nyújtott be kérelmet a kedd reggel újra megnyitott beruházások támogatására vonatkozó pályázaton - közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
Hajlamosabbak lettek a korrupcióra a munkavállalók az egészségügyi veszélyhelyzet óta
A globális krízis hatására kialakult gazdasági lassulás világszerte kockázatot jelent a vállalatok etikus működésére – derül ki az EY közel 3600 cégvezető és beosztott megkérdezésén alapuló nemzetközi felméréséből. A szervezetek munkavállalói és beszállítói ugyanis hajlamosabbá váltak a szabályok megszegésére annak érdekében, hogy megőrizzék az egészségügyi veszélyhelyzet előtt elért pozícióikat.
Meredeken nőtt az építőipari cégek száma
A pandémia és a csökkenő termelési volumen ellenére Magyarországon 65 százalékkal több építőipari cég indult júliusban, mint amennyi megszűnt.
Itt van, hol találkozhat a héten adóellenőrrel
A legfrissebb Adótraffipax szerint piacokon, papírboltokban, építkezéseken és pékségekben is megfordulhatnak az adóhatóság munkatársai a héten.
Új programmal segítenék a koronavírus miatt bajba jutott cégeket
Az SAP Hungary új kezdeményezéssel támogatja a koronavírus negatív hatásai által érintett kis- és középvállalkozásokat.
Százmilliós lehetőségre ébredtek a magyar cégek – a kiválasztottak nagyot kaszálhatnak
A mai nappal indul a pályázatok beadása a Magyar Multi Program következő állomásának keretében, a hangzatosan csak „Zöld Nemzeti Bajnokok” névre keresztelt kiírás központjában az energiahatékonyság áll.
Szeptember 30-ig lenne idő, ám a legtöbb cég mégsem vár ki
A társasági adóbevallások csaknem fele már beérkezett az adóhivatalhoz, bár a koronavírus-járvány legnagyobb adókönnyítése miatt több mint 150 ezer cégnek még mindig van egy hónapja erre - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
Gyökeresen megváltoztatta a cégek gondolkodását a koronavírus
A koronavírus-járvány okozta krízishelyzet megmutatta, hogy a társadalom iránti elkötelezettségnek, valamint a környezetre való odafigyelésnek jelenleg óriási jelentősége van.
Magyar startup nyerte a legrangosabb edukációs tech díjat
A Xeropan idén nyáron elnyerte az egyik legnevesebb, oktatóprogramokat bíráló szervezet, az amerikai Tech Breakthrough szerint a világ legjobb “Learning Relationship Management”, avagy Interaktív Tanulást Támogató rendszere díjat. Kategóriájában egyedüliként olyan cégek mellett győzedelmeskedett, mint a Lenovo, Busuu és Discovery Education.
Elektromos autó helyett maszkokat kezdtek el gyártani - nyereséges lett a cég
Azt nem árulták el, hány darabot állítottak elő az elmúlt hónapokban.
Home office és az új világrend - hogyan reagáltak a cégek és a munkavállalók?
A koronavírus új helyzet elé állította a vállalatokat. Többek között feladta a leckét a cégvezetőknek: hogyan lehet emberileg élhető, a munka szempontjából produktív környezetet biztosítani, amely Covid-biztos is. Mára a munkáltatói helytállás egyik legfőbb mérője az lett, hogyan reagálnak a cégek a vírushelyzet okozta megváltozott körülményekre. A munkaszervezés újraértelmezésének lehetőségeit kutatta a HR Fest a Telenorral közösen szervezett kerekasztal-beszélgetésén újságíró, szervezetfejlesztő és irodapiaci szakember közreműködésével.
A járvány hozadéka: megugrott az elektronikusan aláírt iratok száma
Számos vállalat már most a járvány második hullámának kezelésére készíti fel a szervezetét, ebben pedig kulcsszerepet kap a nemcsak informatikai értelemben vírusbiztos e-aláírási technológia.
Razziázott a NAV - be nem jelentett munkásokat találtak a földeken
Nyáron a NAV kiemelten ellenőrzi a mezőgazdasági idénymunkások foglalkoztatását.
Mégiscsak sikeresen mentették Orbánék a cégeket?
Nem történt drasztikus csökkenés a vállalkozások számában a koronavírus-járvány magyarországi megjelenése után – olvasható ki Központi Statisztikai Hivatal héten frissült adatsoraiból. Nemzetgazdasági ágakra lebontva néztük meg, hány társas vállalkozás volt regisztrálva a vírus által leginkább megtépázott iparágakban.
A jövőbe néztek a nagyvállalatok - menyire pesszimisták?
Visszaesett a hazai nagyvállalatok árbevétel-és profitvárakozása a következő egy évre vonatkozóan, ugyanis a cégek átlagosan 0,4 százalékos árbevétel- és 2,6 százalékos profitcsökkenést várnak – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index adataiból. Ezzel szemben a gazdasági környezet megítélésére csak rövid távon van hatással a koronavírus-járvány, amiben vélhetően a kormányzati intézkedéseknek pozitív szerepe van. A cégek harmada szerint javulni fog a gazdasági környezet a következő egy évben, három éves időtávon pedig nem számolnak a járvány hatásaival.
Újra megnyitják a pénzcsapot - itt van, kik kaphatnak most támogatást
Augusztus 31-től újra igényelhető az élelmiszer-feldolgozók és dísznövénytermesztők átmeneti támogatása.
4 nap maradt, hogy a kormány megelőzze a munkaerőpiac összeomlását
Jelen állás szerint már csak jövő hétfőig jelentkezhetnek a vállalatok az állami bértámogatásra, miközben forrás még bőven van, és az érdekképviseletek is a program hosszabbítása mellett érvelnek.
A vállalkozási kedvet is csúnyán megrogyasztotta a koronavírus
Drámaian visszazuhant az újonnan bejegyezett önálló és egyéni vállalkozások száma a koronavírus-járvány magyarországi megjelenésének következtében. Három hónapig tartó gödör után úgy látszik, nyárra már a tavaly év végi adatokat is meghaladják az új cégbejegyzések.
Óriási bajban vannak a rendezvényszervezők
A kormánytól kérnek segítséget a rendezvényszervezők, mert az évi csaknem ezermilliárd forintot termelő iparág március óta a járvány miatt gyakorlatilag megszűnt - mondta Ganczer Gábor, a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége (MaReSz) elnöke.
Júliusban újra érezhetően többen jártak már be dolgozni
Júliusban 1,5 százalékkal nőhetett júniushoz képest a foglalkoztatottság - közölte a GKI.
Szállodafejlesztésre lehet pályázni - itt vannak a részletek
Már benyújthatók a támogatási kérelmek a Pest megyei szállodák fejlesztését és bővítését támogató pályázati felhívásra - tájékoztatta Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós fejlesztési források felhasználásáért felelős államtitkára.
Hamarosan nyitják a pénzcsapot – a kiválasztott cégekre akár százmilliók várhatnak
Komoly lehetőségre készülhetnek a korábban már elismert hazai kis- és középvállalkozások, augusztus végén nyílik a legújabb pályázat.
Rég volt ilyen: brutálisan kevés osztalékot fizettek ki a cégek
Az idén a második negyedévben globálisan kifizetett osztalékösszeg közel egy évtizede a legkisebb volt, mivel a koronavírus-járvány miatt megtépázott vállalatok közül igen sok úgy döntött, egyáltalán nem fizet a részvényeseinek.
Hidegzuhanyként érte a magyar cégeket a járvány
Az utóbbi években a magyar piacon is egyre nagyobb ütemben terjedt a távmunka, ám a koronavírus-járvány szinte egyik napról a másikra majdnem mindenki számára elhozta az otthoni munkavégzést. A munkafeladatok otthoni ellátása ugyanakkor új kihívásokat is jelent: sok más mellett informatikai felkészültséget várt a munkaadóktól. A cégek 70 százaléka kénytelen volt átállni az online munkavégzésre, amihez megfelelő informatikai háttérre volt szükség. A vállalatok felének ez nem jelentett gondot, ám minden ötödik cégnél komoly fejtörést okozott az új helyzet. Ez derül ki az elsősorban használt szerverekkel foglalkozó, ServerElite felméréséből.
Mindjárt lejár a határidő - már csak pár napig jelentkezhetnek a cégek bértámogatásért
Jövő hétfőig lehet jelentkezni a bértámogatási konstrukciókra - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
Lefékezhetik a jogszabályozók az önvezető autók fejlesztését
Eltérően ítélik meg a mesterséges intelligencia (MI) használatának veszélyeit a törvényhozók és vállalatok – derül ki az EY több mint 280 globális szervezet és 71 szakpolitikus megkérdezésével készült nemzetközi kutatásából. A cégeknek nagyobb figyelmet kell szentelniük a jogszabályalkotók elvárásaira, különben drasztikusan lelassulhat az új technológiai megoldások, többek között az önvezető autók fejlesztése is.
Mi lesz Magyarországgal? Így látják most a hazai gazdasági szereplők
A GKI konjunktúraindexének áprilisi, a járvány okozta pánik miatt bekövetkezett zuhanásának az elmúlt négy hónapban még csak a felét sikerült ledolgozniuk a hazai gazdasági szereplőknek. Sőt, augusztusban a fogyasztói várakozások még kissé romlottak is, az üzletiek pedig nem változtak.
Második hullám: ez lehet az egyik leghatékonyabb gazdasági fegyver a munkaerőpiacon?
A HR tapasztalatok megosztása lehet az egyik leghatékonyabb fegyver a járvány esetlegesen érkező második hullámra való felkészülésben. Legalábbis így látja Simonyi Judit tapasztalt HR tanácsadó, aki szerint megvan a helye és az ideje a versenynek, de most a HR szakma összefogására van szükség, a jól működő tapasztalatok megosztására, közös gondolkodásra, együttműködésre. Szerinte ez a vállalatok, a munkavállalók és az ország gazdasági érdeke is.
Ez a veszély fenyegeti most a kisvállalkozásokat
A Dharma már 2016 óta ismert és az egyik legjobban profitáló zsarolóvírus család a tömeges piaci terjesztésre szánt, szolgáltatásalapú kereskedelmi modelljének köszönhetően. A forráskódjának számos iterációját jelentették meg online vagy árulták, így a kódjának jelenleg sok változata létezik.
Tényleg eltűntek az ázsiai vevők Magyarországról?
Az elmúlt évek ingatlanpiaci nyüzsgésében kiemelt szerepet játszottak a külföldi befektetők. Budapest belvárosában különösen sok ingatlant vásároltak fel, rövidtávú bérbeadás és befektetés céljából, ez a helyzet viszont a világjárvány érkezésével együtt alaposan megváltozott.
Egyre több cég hullik el fiatalon - és ebben még nincs is a koronavírus hatása
Jelentősen romlott az elmúlt egy évben is a hazai cégek túlélési rátája, az 5 éves kort a cégeknek már kevesebb mint 70 százaléka éri el, míg 10 éves korig a vállalkozások 46 százaléka jut el. Az elmúlt 15 évben fokozatosan csökkent a fiatal vállalkozások túlélési rátája, és ez a trend nem állt meg az elmúlt év során sem, sőt egy év alatt több mint 2 százalékpontot esett mind az 5, mind a 10 éves túlélési ráta.
Nemzetközi díjat kapott egy magyarországi startup
Az egyik legrangosabb francia startup verseny, a Graines de Boss nyertesei közé került a B-cube.ai, a Start it @K&H inkubátor által mentorált győri startup.
Új vezérigazgató a Xerox Magyarország élén
Verbán Jánost nevezték ki a posztra.
Itt van a friss lista, kik készülhetnek NAV-ellenőrzésre a következő napokban
Fagylaltozóban, strandon, Balaton-parti szálláshelyeken, papír-írószer üzletben, de még óraboltban is megfordulnak mostanában az adóhatóság revizorai - legalábbis ez derül ki a legfrissebb Adótraffipaxból.
Hányan fordultak az adóhatósághoz könnyítésért?
A koronavírus-járvány miatt bajba jutottaknak érdemes fizetéskönnyítési kérelemmel fordulni az adóhivatalhoz, a hatóság az esetek 80 százalékában hagyja jóvá a kérelmeket - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
Közeleg az igazság pillanata - mire utazik a NAV?
Az energiahatékonysági célokat szolgáló beruházások utáni TAO kedvezményt 2017-ben vezették be, és mivel a NAV az adókedvezményt 3 éven belül legalább egyszer kötelezően ellenőrzi, ezért várható, hogy egyre több adózónál vizsgálják majd annak érvényesítését. Az elmúlt években a szabályokat többször változtatták, és a kedvezmény kizárólag akkor vehető igénybe, ha minden kritériumnak megfelel az igénylő, emiatt a hiányosságokat célszerű még az ellenőrzés előtt feltárni és orvosolni. A MAZARS tájékoztatójában arról olvashat, hogy várhatóan mire fókuszál majd a NAV a vizsgálat során.
Itt van a legveszélyesebb országok listája
Számos olyan ország szerepel a rosszindulatú IT támadások szempontjából legkevésbé biztonságos államok friss rangsorán, ahol magyar cégeknek is élénk üzleti kapcsolataik lehetnek. Azoknak a társaságoknak, amelyeknek alkalmazottai az itt található vállalatokkal, partnerekkel a közös munka miatt rendszeres kapcsolatban vannak érdemes nagy hangsúlyt fektetniük védelmi megoldásaikra. Ellenkező esetben könnyen a hazai működésük is veszélybe kerülhet.
Ilyen lesz a jövő irodája?
Egy friss felmérés szerint a hazai cégvezetők több mint fele úgy tapasztalta, alkalmazottai ugyanúgy teljesítettek otthonról dolgozva, mint korábban az irodában, 18 százalékuk szerint javított a vállalat hatékonyságán a home office. Így jogosan merül fel a kérdés: szükség van még egyáltalán irodákra? Ha igen, akkor milyenekre? Átalakuló munkaterek, újraértelmezett közösségi élet, agilis irodák – a Profession.hu összegyűjtötte a várható trendeket.
Kiberbűnözők célkeresztjébe kerültek a cégvezetők
Az üzleti levelezéshez hozzáférő, azt manipuláló kiberbűnözők jelentik mostanság a legkomolyabb fenyegetést a vállalkozások számára. A BEC (Business Email Compromise) típusú kibertámadás során profi bűnözői csoportok általában e-mailes kommunikáción keresztül, olyan pénzügyi tranzakcióra veszik rá az áldozatokat, amelyek során az eredeti partner helyett a csalók bankszámlájára utalják az összeget. A BEC-típusú támadásokat nehéz felismerni, ám szigorú kontrollal és gyors reakcióval megelőzhető a baj. A Deloitte üzleti podcastsorozatának legújabb epizódjában kiberbiztonsági és jogi szempontból járták körül a jelenséget a meghívott szakértők.
NHP Hajrá: hány vállalkozás élt eddig a lehetőséggel?
285 milliárd forintot folyósítottak eddig az NHP Hajrá hitelprogram keretein belül a kis- és középvállalati szektor rendelkezésére álló 1500 milliárd forintos keretből – derül ki a termék hivatalos weboldalán közzétett adatokból.
183 nap és hasonló tévhitek - mikor eshetünk ki tényleg a magyar adózás alól?
„Szlovák lakcímkártyám van, ezért Magyarországon nem kell adót fizetnem…” „Csak arra kell figyelnem, hogy 183 napnál ne töltsek itthon többet!”. „Digitális nomád vagyok, sehol sem adózom.” Nagyon sok hasonló tévhit kering Magyarországon az adóilletőség szabályai és joggyakorlata kapcsán. Az adószabályozásoknak ennél azonban egyszerűen sokkal „több az esze”. A hamis illúziókban élő érintettek pedig sok esetben akár büntetőjogi kockázatnak is ki lehetnek téve. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda segít tisztázni a félreértéseket.
Sok céget a kiszámíthatatlan kommunikáció vitt csődbe - mit csináltak másképp a nyertesek?
Hogyan állhatnak talpra a magyar vállalkozások a koronavírus-járványt követően? És vajon milyen kommunikációs eszközöket kell bevetnünk ahhoz, hogy akár karantén idején is versenyképesek maradhassunk? A szakember szerint a kulcsszó a stabil online jelenlét.
Szigorodó kata - mire érdemes figyelni?
Szigorodnak a kata szabályai, így 2021. január 1-jétől 40 százalékos adót kell fizetnie a megbízó cégnek, ha egy kisadózó számára 3 millió forintnál több pénzt fizet ki. A törvénymódosítás miatt kérdésessé válhat, hogy a kata szerint adózóknak mennyire lesz érdemes továbbra is ezt a formát választani. A K&H szakértői szerint a katások harmada lehet érintett, aki pedig adózási forma váltáson gondolkodik, annak az elszámolható költségeket, illetve a vállalkozókat érintő kedvezményeket is érdemes figyelembe vennie.
Javult a cégek üzleti helyzete
Magyarországon az üzleti bizalom szintje a tavaszi mélyponthoz viszonyítva javult, 2020 áprilisához képest a Negyedéves Konjunktúramutató -18-ról -6 pontra emelkedett. A 2010-ben megkezdett felmérés történetében az előző negyedévben fordult elő először, hogy negatív tartományba került a mutató, ami az emelkedés ellenére továbbra is fennáll.