Orbán Viktor új hitelprogramot jelentett be a kkv-knak

Az új hitelkonstrukció bevezetéséről a kormány tegnap döntött.

(A képen: Varga Mihály pénzügyminiszter, Orbán Viktor miniszterelnök és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke)

10 évre 10 millió forintig 0 százalékos hitelt adnak azoknak a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, akik a gazdasági újraindítás lehetőségeivel egy kezdő összeg nélkül nem tudnának élni. Ezt a hitelt 3 évig tartó moratóriummal lehet majd igénybe venni - mondta el Orbán Viktor laptársunk, az Mfor.hu tudósítása szerint.

A miniszterelnök a Gazdasági Évnyitón ezen az új hitelforma bejelentését a gazdaság-újraindítási akcióterv ütemezésének áttekintésébe gyógyította bele. Mint elmondta, január elsejétől már nem a gazdaságvédelmi akcióterv időszakát éljük, mert most már van vakcina, azzal oltanak is, és a gazdasági újraindulásnak ez a feltétele, így év elejétől átléptünk ebbe az új korszakba.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo