Cégblog


Vállalkozások újabb köre kaphat segítő kezet hamarosan?

Vállalkozások újabb köre kaphat segítő kezet hamarosan? 

Elkezdődött a társadalmi egyeztetés a hátrányos helyzetű településeken működő kis- és mikrovállalkozások fejlesztési támogatásáról – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára Budapesten.
Kilábalás a válságból, de hogyan? - 1200 kkv-t kérdeztek meg

Kilábalás a válságból, de hogyan? - 1200 kkv-t kérdeztek meg 

Hat hónappal a világjárvány első hullámát követően a Vodafone a Deloitte bevonásával tanulmányt készített arra vonatkozóan, hogy a COVID válság milyen hatással volt az európai vállalkozásokra. Az 1200 kis- és középvállalkozás bevonásával készült tanulmány rámutatott, hogy a leginkább digitalizált vállalkozások több mint kétszer annyi üzleti lehetőséget tudtak megragadni a pandémia ideje alatt, mint a legkevésbé digitalizáltak.
Az online piacterek menthetik meg a magyar vállalkozásokat

Az online piacterek menthetik meg a magyar vállalkozásokat 

A pandémia alatt a kkv-k több mint harmada növelte eladásait az online piactereken – derül ki egy friss kutatásából, amiben többek között azt is vizsgálták, hogy a hazai kis- és középvállalkozások hogyan tudtak alkalmazkodni a koronavírus-járvány miatti állapotokhoz, milyen a digitális felkészültségük és milyen lépéseket tettek az online értékesítésre való átállás érdekében. 
Akár a bankkártyánk adatai is bánhatják, ha nem vagyunk elég óvatosak

Akár a bankkártyánk adatai is bánhatják, ha nem vagyunk elég óvatosak 

Mindannyiunknak vannak online titkai, amiket nem szívesen osztunk meg másokkal. Van, amikor egy délután alatt végignézzük a Jóbarátok teljes harmadik évadát. Van, amikor már a negyedik pár cipőt rendeljük meg a hónapban. Néha hajnali 2-kor szurkolunk a kedvenc csapatunknak, és arra is volt már példa, hogy a „fifike93” jelszót állítottuk be minden fiókunkhoz – a sorozatnézéssel ellentétben ezt azonban nem neveznénk ártalmatlan hobbinak.
Örülhetnek a cégeknek és a magánépítkezők is az MNB programjának

Örülhetnek a cégeknek és a magánépítkezők is az MNB programjának 

Egyszerre tolná meg a vállalati és magáncélú építkezéseket a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a most közölt 50 pontos program lakásépítési része szerint. Ha megfogadja a kormány, akkor a barnamezős területeken fejlesztők külön jól járnának és több ezer új lakás épülhetne viszonylag rövid időn belül.
Komoly csődhullámra számítanak a németek

Komoly csődhullámra számítanak a németek 

A német szövetségi munkaügyi hivatal, a Bundesagentur für Arbeit (BA) arra készül, hogy csődhullám miatt erőteljesen nő azok száma, akiket segélyezni kell a munkájuk elvesztése miatt.
Súlyos a helyzet Budapesten - kevés az eddigi válságkezelés

Súlyos a helyzet Budapesten - kevés az eddigi válságkezelés 

A Fővárosi Közgyűlés által elfogadott válságkezelő intézkedésekről, valamint a „lex Parragh” néven is ismert KATA szabályozás módosítására tett 7+1 pontos javaslatról tartottak online kerekasztal beszélgetést a vendáglátóipari és turisztikai szakmai szervezetek a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) szervezésében. A résztvevők üdvözlik, de a külföldi turizmus szinte teljes visszaesése miatt nem tartják elegendőnek a főváros által szerdán elfogadott intézkedéseket és a tavaszihoz hasonló „kurzarbeit” jellegű bértámogatás bevezetését javasolják. 
Kevesebb pénzt nem fizettek be az államkasszába a cégek, mint korábban

Kevesebb pénzt nem fizettek be az államkasszába a cégek, mint korábban 

Megjelent a költségvetési zárszámadás a 2019-es évről, amely egyebek mellett az adókedvezmények keretében be nem szedett pénzekről is számot vet. Most kiderül, mennyi pénzt és milyen formában hagyott a cégeknél a kormány.
Teljesülhet a cél - 700 milliárd forint járnak az NHP Hajrá-kihelyezések

Teljesülhet a cél - 700 milliárd forint járnak az NHP Hajrá-kihelyezések 

Ennek alapján Patai Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hitelösztönzésért felelős alelnöke bízik abban, hogy teljesül az a céljük, miszerint 2020 végéig a kihelyezések elérjék az 1000 milliárd forintos lélektani határt.
Nem is gondolnánk, de különös adókockázatot rejt a home office

Nem is gondolnánk, de különös adókockázatot rejt a home office 

A koronavírus miatt a cégek jelentős része átállt az otthoni munkavégzésre. A kellő körültekintés nélkül megtervezett home office folyamatok azonban jelentős adókockázatot rejthetnek magukban. Erre most érdemes tekintettel lenni, mert a hibák utólag már nem javíthatók. 

Különösen tartanak az eladósodástól a magyar vállalatok 

A magyar cégek nemzetközi összehasonlításban kevésbé érzékelik a recessziót, de gondot okoznak nekik az egyre többször késő fizetések, derült ki egy friss jelentésből. A magyar vállalatok óvatosan állnak a hitelekhez, sokan pedig előre menekülnek.

Meglepő eredmény jött a H&M-től 

A svéd divatáru-kiskereskedelmi lánc a vártnál nagyobb adózott eredményről számolt be.

Fény az alagút végén? Így látják a magyar gazdaságot a vállalatok 

A márciusi beszakadás, majd az áprilisi és májusi pesszimizmus után úgy tűnt a nyáron, hogy a vállalatok már látják az alagút végét, és fellendülést jelzett a Beszerzési Menedzserindex (BMI). A legfrissebb szeptemberi érték azonban ismét óvatosságra int.

Elmarad az év végi céges buli? A cafeteria piacát is átírja a koronavírus-járvány 

A koronavírus-járvány a cafeteria-juttatások piacán is rendkívüli helyzetet eredményezett. A hagyományos év végi céges bulik, vacsorák idén valószínűleg elmaradnak. Helyettük, ha a cégek helyzete lehetővé teszi, akár béren kívüli juttatást is kaphatnak a munkavállalók. A cafeteria-piacon rendkívül mozgalmas év 2020: az Erzsébet-utalvány megszűnt, de Nemzeti Utalvány néven új szereplő is érkezett, míg a jogszabályváltozásoknak köszönhetően kedvezőbbé vált a SZÉP kártya adózása – derül ki Dr. Bákonyi László adójogi szakértő elemzéséből.

Magyarországon épít gyárat a kínai számítógép óriás 

Ez lesz a Lenovo első gyára Európában.

Online számlázás: szerdáig még büntetés nélkül lehet regisztrálni 

A szeptember 30-ig tartó szankciómentesség bejelentése óta duplájára, több mint félmillióval nőtt az online számla rendszerben regisztráltak száma; azok a vállalkozások, amelyek még nem regisztráltak, kedden és szerdán még szankciómentesen megtehetik.

Behajthatatlan követelése van a cégnek? Erről a bírósági döntésről jó, ha tud! 

Nem túlzás azt állítani, hogy manapság a magyar adózás egyik legfelkapottabb témája a behajthatatlan követelésekre eső áfa visszaigénylése. A COVID-19 pandémia következtében kialakult gazdasági helyzetben egyre több vállalkozásnak adódnak nehézségei a kintlévőségek behajtásával, és a behajtás sikertelensége esetén jól jön az áfa-visszatérítés útján megmenthető pénz. 

Vállalati hitelpiac - mi pörgött a nyári hónapokban? 

A világjárvány nagyot ütött tavasszal a gazdaságon, és ez meglátszott a hitelezésben is, az első hullám lecsillapodásával azonban nyáron fokozatosan megélénkült a vállalati hitelpiac.

Behúzták a féket a vállalatok - elmaradnak a beruházások 

Megingott az eddigi évek stabilnak mondható beruházási hajlandósága a vállalatok körében, lényegesen kevesebb fejlesztéssel számolnak a következő 12 hónapban – ez derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adataiból. Jelenleg csupán minden harmadik cég tervez beruházást, ötből egy pedig kifejezetten csökkenteni tervezi az erre fordított összeget. Fejlesztések a 10 milliárd éves árbevételt meghaladó vállalatoknál és az iparban, építőiparban valósulhatnak meg a legnagyobb arányban.

Bejelentett adócsökkentések - mekkora segítség a cégeknek? 

Hétfőn több régen várt vállalkozás-támogató intézkedést jelentett be a kormány. A bejelentések egyaránt segítik a kis- és a nagyvállalatokat is, mindkét esetben nagy hangsúlyt fektetve a beruházások támogatására. 

Itt fognak előbukkani a revizorok a héten 

Ahogy minden héten, most is frissítette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az oldalán az úgynevezett Adótraffipax listáját, amelyben most is elárulták, mely megyében kik számíthatnak ellenőrzésre.

Több adócsökkentésről döntött a kormány 

Hétfőn ülésezett a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs, ahol átfogó intézkedésekről született döntés - jelentette be ezt a pénzügyminiszter Facebook-oldalán.

Éljenek az innovációk – új fejlesztési feladatba kezdett a minisztérium 

A magyar innovációkat támogató pályázati és intézményrendszer fejlesztésén dolgozik az Innovációs és Technológiai Minisztérium - hangsúlyozta Gulyás Tibor, a tárca innovációért felelős helyettes államtitkára a Nemzetközi Tudományos Tanácsadó Testület találkozójának megnyitóján.

Vége a könnyítéseknek - mekkora bírsággal jár, ha az adózó nem adja le a bevallását? 

A Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében a kormány szeptember 30-ra módosította egyes adókötelezettségek teljesítésének határidejét. A bevezetett szabályokat a veszélyhelyzet megszűnésével a Parlament módosítás nélkül tartotta fent.

Elhúzódó kilábalás - hogyan hat a cégekre? 

Olyan növekedési tervre van szüksége az országnak, amely a növekedés erősítése mellett, 2022-től képes biztosítani az automatikus konszolidációt, a meghatározó külső és belső makrogazdasági egyensúlyok helyreállását is - nyilatkozta Virág Barnabás, a jegybank alelnöke az MTI-nek. Bejelentette azt is, hogy az MNB új, 50 pontos javaslattal támogatja a kormány munkáját.

Hol találhat ma munkát, aki a kiskereskedelemben dolgozna? 

A második hullám kelthet riadalmat a boltos munkaerőpiacon is. Mindeközben az élelmiszerboltok adják a növekedés nagyrészét, a vásárlók ismét elkezdtek bespájzolni bizonyos termékekből.

Soha nem látott ostrom alatt a vállalati informatika 

Valóságos rémálomba csöppentek a vállalati informatikusok az elmúlt hónapokban: a koronavírussal érkező krízishelyzetben az üzletmenet folytonosság és a kiberbiztonság is forró téma lett szinte minden iparágban, a sürgető elvárásoknak pedig szinte lehetetlen megfelelni. Eközben a cégek közel 80 százalékánál jelentősen megugrott tavasz óta a rosszindulatú kibertámadások száma, becslések szerint már minden 39. másodpercben találnak maguknak új célpontot hackerek. A tömeges távmunka és a sebtében bevezetett digitális platformok számtalan biztonsági rést kínálnak a furfangos csalók számára, akik válogatott fegyverekkel igyekeznek hasznot húzni a globális káoszból. Milyen új fenyegetésekre kell számítani és hogy érdemes védekezni ellenük?  

A második hullám lehet az igazi erőpróba a munkaerőpiacon 

Az emberiség bármit megadna azért, hogy elkerüljük a koronavírus-járvány második hullámát, ugyanakkor az már nem érné felkészületlenül a cégeket. A fertőzés terjedésének visszaszorítása érdekében hozott intézkedések elképesztő gazdasági károkat okoztak. Nemes-Nagy Szilvia, a Performia Hungary Kft. ügyvezető-tulajdonosa szerint több az álláskereső, mint a vírust megelőzően, viszont a minőség rosszabb, az emberek rossz állapotban vannak, a vállalatok pedig nem merik rájuk bízni azt a munkát, amire szakértőt keresnek.

Lejár a határidő - három nap marad 120 ezer cég számára 

Szeptember 30-ig ugyanis még ennyi bevallást vár az adóhivatal.

Válságkezelő támogatásról döntöttek - milliárdokat kaptak ezek a szereplők 

Válságkezelő támogatásként hétmilliárd forintot kaptak az élelmiszer-feldolgozó vállalkozások és a juhtartók - közölte Nagy István agrárminiszter.

Kisadózókkal kötött szerződések, béren kívüli juttatások - mire utazik a NAV? 

A kisadózókkal kötött szerződések és a béren kívüli juttatásként nyújtott utalványokkal kapcsolatos kötelezettségek vizsgálatára kiemelten fókuszál az adóhatóság. Erről a Nemzeti Adó- és Vámhivatal külön tájékoztatást is adott ki.

Ingatlanfejlesztők zsebéből húztak ki súlyos milliárdokat - most pontott tett a bíróság 

Sok éve húzódó bizonytalanságban döntött az Unió Bírósága. Nem csak azt erősítette meg, hogy az úgynevezett „közcélú” beruházásokra levonható az áfa, de azt is, hogy ezeknek a szükségszerű átadása sem keletkeztet áfafizetési kötelezettséget akkor, ha a beruházás a fejlesztő gazdasági tevékenységéhez is elengedhetetlenül szükséges.

Leköltözne a Balatonhoz? Ilyen ingatlanárakra készüljön 

Még mindig tart a leköltözési hullám a Balatonhoz a járvány miatt. A kereslet zöme a tóparttól kissé távolabbi, olcsóbb kategóriára irányul. A partmenti új beruházások viszont vegyesen alakulnak, rengeteg a csúszás, hiába akarnak sokan nyaralás céljából új apartmant vásárolni.

Így mentenék meg a fővárosi turisztikai cégeket Karácsonyék 

A turisztikai vállalkozások ingatlanbérleti díját 70 százalékkal, a teraszok után fizetendő díjat 90 százalékkal csökkentik. A taxisok 70 százalékos engedményt kaphatnak a jövő évi drosztdíjból - írja a Népszava.

Turisztikai és agrár cégek figyelem! Új hitelkonstrukció jelent meg 

Már a kamaránkban elérhető két legújabb Széchényi Kártya hitel.

Pörögnek az állami építkezések - mennyire sérültek a kkv-k? 

Jelentős mélyépítési és magasépítési beruházások indultak idén, a legtöbbnél jól haladnak. Anyaghiány ugyan nincs, de a magánberuházók egy része csúszásokat volt kénytelen elszenvedni amiatt, hogy a hatalmas állami projektek elszívták az alapvető építő-és szerelési anyagok egy részét, nem beszélve a szakemberekről. Az egyik legnagyobb generálkivitelező közben önkéntes árcsökkentést sürget az építőipari cégek körében, hogy tovább pöröghessenek a munkák.

Jogvesztő határidő közeleg - sok céget érint 

Egy hete maradt az áfalevonásra jogosult hazai vállalkozásoknak arra, hogy benyújtsák a külföldi áfa visszaigénylésére vonatkozó visszatérítési kérelmeiket – hívja fel a hazai vállalkozások figyelmét a MAZARS. A nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló vállalat összefoglalójából kiderül: a szeptember 30-ai jogvesztő határidőig 32 uniós és unión kívüli országból kérhetnek visszatérítést 2019-es vásárlásaik után a magyar áfaalanyok. A lista új szereplője Törökország, itt a 2019. május 22-én vagy azután teljesített számlák áfáját lehet visszatéríttetni.

Széchenyi Turisztikai Kártya: már igényelhetik a kkv-k 

A vállalatok likviditását segíti.

Eddig 22 ezer céget támogatott a kormány 

Több mint 2600 milliárd forint értékben 22 ezer vállalkozás támogatásáról született már döntés a Gazdaságvédelmi és Innovációs Operatív Program pályázati felhívásain – mondta Varga Mihály.

Kivégezték az őszt a vendéglátásban – elkerülhetetlen a csődhullám 

Komoly csődhullám elé néz a hazai vendéglátószektor, hiszen az itt dolgozó vállalkozások a tartalékaik végén járnak, és a kormányzat részéről sem látnak semmiféle hajlandóságot arra, hogy segítséget kapjanak. Nyitott kérdés még, mi lesz az esküvőkkel.

Ki jogosult aláírni a cég nevében? 8 kérdés, amely minden vállalkozást érint 

A gazdasági társaság, akárcsak a többi, jogi személyiséggel rendelkező szervezet, jogok és kötelezettségek alanya lehet. Jellegéből szükségszerűen következik, hogy szüksége van legalább egy természetes személyre, aki jogosult lesz a társaság „akaratát” a valóságban megjeleníteni, magyarán képviselni a társaságot.  Az act legal | Bán és Karika Ügyvédi Társulás szakértője, dr. Simon László segít eligazodni a cégképviselet útvesztőiben.

Marketinges cégeket vett górcső alá a GVH 

Versenykorlátozás gyanúja miatt vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal a Star Network MCN Szolgáltató Kft.-t és a 4KIDS Meseportál Kft.-t – közölte a hatóság.

Fontos határidő közeleg  - egy hete maradt a cégeknek 

A koronavírus miatt kialakult helyzetben idén rendhagyó módon nem május végén, hanem szeptember végére tolódott a társasági adó, kisvállalati adó és iparűzési adó bevallási és befizetési határideje. Mi több, az éves beszámolók leadásának végső időpontja is jövő szerdára esik.

Hogyan tudnak életben maradni a fiatal cégek? 

Kevés induló cég marad talpon, ugyanis az Opten legfrissebb adatai alapján, alig 70 százalékuk éri el az 5 éves kort, a 10 éves fennállásig pedig már csak a vállalkozások alig fele jut el. Hogyan érdemes megtervezni a kezdeti lépéseket, hogy hosszú távon is eredményesek maradjunk? Kezdő vállalkozásoknak adnak tippeket a K&H szakértői és Balogh Péter, a Cápák között műsor befektetője.

Levelet küldtek Karácsony Gergelynek: így segíthetik a budapesti cégeket 

Levélben fordult Karácsony Gergely főpolgármesterhez Nagy Elek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke, melyben együttműködést ajánlott fel a nehéz helyzetbe kerülő budapesti vendéglátóipari és turisztikai vállalkozások megsegítése érdekében. A fővárosi vállalkozásokat tömörítő kamara vezetője egyúttal egy 5 fő pontot tartalmazó javaslatcsomagot is eljutatott a fővárosnak.

Építőipari meglepetések - mi történt a cégvilágban egyetlen hónap alatt? 

Csökkent, de még mindig nagyon magas az újonnan induló cégek száma az építőiparban, amit az is mutat, hogy 432 építőipari vállalkozást jegyeztek be egy hónap alatt, ezzel még mindig növekszik a szektorban működő cégek száma.

Lánctartozások miatt aggódhatnak a magyar cégek 

A 2019. júliusi felmérés óta a késve fizető partnerek aránya kismértékű csökkenést mutatott a vállalkozások körében, a lánctartozást azonban a korábbinál nagyobb arányban érzékelik problémának a hazai vállalkozások.

Összefogott az eMAG és az Extreme Digital - jönnek az érintésmentes csomagautomaták 

Az Easybox csomagautomatákból éjjel-nappal  átvehetők az eMAG-nál és az Extreme Digitalnál megrendelt termékek egyszerűen és érintésmentesen. Idén száz budapesti helyszínen, a jövő év végén azonban már országszerte ötszáz helyen működnek majd a piacvezető e-kereskedelmi márkák saját üzemeltetésű automatái.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Pénzszerzés

Mélyrepülés a jelzálogpiacon

Mélyrepülés a jelzálogpiacon  

Hároméves mélypontra süllyedt februárban a frissen megkötött jelzáloghitel-szerződések száma.

Klímablog

Óriási árat fizethetnek a cégek a klímaváltozásért

Óriási árat fizethetnek a cégek a klímaváltozásért 

Gyors ütemben növekednek a klímaváltozás okozta szélsőségek és az ehhez kapcsolódó fizikai kockázatok.

Társadalom

Hogyan kaszálhatnak a vállalkozások húsvétkor?

Hogyan kaszálhatnak a vállalkozások húsvétkor? 

Vannak kijelölt szektorok, mint például az édességárusok, akik az éves forgalmuk jelentős részét ezekben a napokban bonyolíthatják. 

Infokom

A magyar cégek közel fele már mesterséges intelligenciát használ

A magyar cégek közel fele már mesterséges intelligenciát használ 

A még kiváró vállalatok közel harmada úgy véli, hogy nem ismeri eléggé a piacon elérhető, releváns AI-megoldásokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo