Már rég nem kellene ezt az adót fizetnünk

Sok pénz befolyt az evából májusban a költségvetésbe.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

1,515 milliárd forint adót fizettek be idén május végéig az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) szerint működő vállalkozások. Bár helyesebb, ha azt írjuk, hogy az eva szerint működött vállalkozások, ugyanis ez az adófajta 2019 végével megszűnt - hívja fel a figyelmet laptársunk, az Mfor.hu.

Akkor hogy lehet, hogy mégis van olyan, aki továbbra is fizeti ezt az adót? Az eva-korszak lezárását követően még rendezni kellett a számlát az állammal, vagyis a még be nem fizetett adót el kellett utalni. De az sem kizárt, hogy véletlenül még bentragadtak a számlázási rendszerekben utalási megbízások, a kincstári eva-számla pedig tudta fogadni ezeket a pénzeket, hiszen még mindig nyilvántartják ezt az adót a költségvetés bevételei között.

Csak májusban 70 millió forint evát fizettek be az adózók. Eredetileg ez volt a társas vállalkozások bevallásának és az előző év decemberi (időközben eltörölt) adófeltöltési kötelezettségkor még be nem fizetett különbözet elutalásának a határideje. Aztán a kormány - látva az eva agonizálását, amit a kisadózó vállalkozások tételes adójának bevezetése okozott - úgy döntött, hogy már nem engedni bővülni a evások táborát, majd tavaly az a döntés született, hogy 2020-tól megszüntetik ezt az adófajtát.

Idéntől tehát vagy más formában kell már működniük ezeknek a vállalkozásoknak, vagy be kellett fejezniük a tevékenységüket. Mindezek ellenére még mindig csorognak az eva-forintok a büdzsébe.

(Mfor.hu)

 

Véleményvezér

Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság

Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság 

Pornóval vádoltak egy katolikus teológust.
Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon

Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon 

A kormány honlapja szerint összesen négy zebra érkezett Magyarországra.
A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo