Sok gazdálkodó élete egyszerűsödhet 2021-től

Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer – közismertebb nevén EKAER – 2015 márciusi bevezetése óta számos változást élt meg, ugyanakkor olyan jelentős módosításra, mint amilyen az Országgyűlés elé most benyújtott törvényjavaslatban szerepel, még nem került sor. A javasolt módosítások elfogadása esetén az új szabályokat 2021. január 1-jétől kellene a cégeknek alkalmazni.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A most benyújtott módosításokra azért van szükség, mert az Európai Bizottság több alkalommal is kifogásolta az EKAER működését, többek között arra való hivatkozással, hogy a magyar szabályozás sérti a semlegesség, az arányosság és az áruk szabad mozgásának elvét.

Jó hír a gazdálkodóknak, hogy a javasolt módosítások alapján az EKAER szempontból kockázatosnak nem minősülő termékek esetében teljes egészében megszűnik a jelentési kötelezettség, így a jövőben már csak az úgynevezett „kockázatos termékek” szállítása miatt kellene bejelentést tenni a NAV-hoz.

Amennyiben a parlament elfogadja a javasolt módosításokat, úgy több tízezer gazdálkodónak egyszerűsödne az élete a jövőben, ugyanakkor látni kell azt is, hogy az adóhatóság összegzése alapján az EKAER egy nagyon hatékony fegyver az adócsalások elleni küzdelemben, így kérdéses, hogy az EKAER jelentési kötelezettség szűkítése hosszabb távon hogyan érinti ezt a sikeres harcot” – mondta Gábor Zoltán, a Deloitte adóosztályának szenior menedzsere.
A jelenlegi szabályozás alapján csak meghatározott termékek (például: élelmiszerek és ruhaneműk) minősülnek EKAER szempontból kockázatosnak. Ugyanakkor kérdés, hogy a szabályozás módosításával párhuzamosan bővül-e a kockázatos termékek köre, és ha igen, akkor milyen termék típusokkal. Ez azért kérdés, mert a kockázatos termékek körét külön jogszabály szabályozza, aminek a módosítása jelenleg nem ismert.
Azzal, hogy szűkül a jelentendő ügyletek köre, felmerülhet az is, hogy az adóhatóság az eddigieknél nagyobb hangsúlyt fektet a jövőben az EKAER ellenőrzésekre, ami azért lehet érdekes, mert a kockázatos termékek jelentése kapcsán az áru értékének 40%-áig terjedő mulasztási bírság elméleti maximuma továbbra is megmarad” – mondta Farkas Gergely, a Deloitte adóosztályának szenior tanácsadója.
Látható, hogy az EKAER kapcsán eddig sosem látott mértékű módosításokra kerülhet sor, amely egyes gazdálkodók számára jelentős könnyebbséget, míg másoknak továbbra is fennálló – jelentős mulasztási bírság kockázatot magában hordozó – adminisztratív terhet jelent. Annyi egészen biztos, hogy számos cégnek kell teljesen újragondolni és szükség esetén módosítani az eddig alkalmazott EKAER folyamatokat.

Véleményvezér

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo