Gazdaság


Francia cégek Magyarországon 

A Magyar–Francia Kereskedelmi és Iparkamara – amelynek fő feladata a magyar és francia tagok érdekeinek megjelenítése – 90 százalékban reprezentálja a magyarországi francia befektetőket. Közöttük – mint azt a szervezet elnöke, Boros István elmondta – jó pár olyan cég van, amely kiindulópontként kezeli hazánkat délkelet-európai működéséhez.

Egérút után tiszta lappal folytathatja az MFB 

Elérte a 380 milliárd forintot a költségvetésben megjelentetett állami kötelezettségvállalásnak, illetve veszteségrendezésnek a mértéke. A Magyar Fejlesztési Bank immáron tiszta lappal folytathatja tevékenységét, mert kikerültek a könyveiből az előző kormányzat állami költségvetést pótló finanszírozási feladatai.

Élénkülés 6 hónap múlva? 

A totóban ismert 1, X, 2 tippekkel illethető a nagyvállalatok gazdasági élénkülésre vonatkozó előrejelzése. Az Ecostat augusztusi konjunktúra indexe mindenesetre valamivel nagyobb arányú cégoptimizmust kínál, mint cégpesszimizmust.

Vásároljunk-e az unióban ingatlant? 

Egyre több honfitársunkat – főleg az Európai Unió tagországaiban a csatlakozás után munkát vállalni szándékozókat – foglalkoztatja: vajon érdemes lesz-e ezekben az országokban ingatlant vásárolni. Milyenek az árak, adók, illetékek, és milyen korlátozásokkal, megkötésekkel kell a vásárlónak kalkulálnia?

Alkalmi adókedvezmény Győrött a beruházó vállalkozásoknak 

Bár világszerte leépít a holland nemzetközi nagyvállalat, Győrött, az ipari parkban nemrégiben korszerűsített üzemét vélhetően megtartja. A kisalföldi városban jelentős hozzáadott értéket tartalmazó termékeket állítanak elő a Philips dolgozói. Az ipari parkban más világcég is letelepül, s több kisebb hazai vállalkozás ugyancsak kihasználja a lehetőséget: az idén indított beruházás fejében két évig nem kell iparűzési adót fizetniük.

Észrevehetetlenül drágul a diákhitel 

Kamatemelésre kényszerül az új tanév kezdetekor a Diákhitel Központ Rt., igaz, mindössze 0,42 százalékkal kerül többe a diákhitel. Így nem számolnak azzal, hogy kevesebben vennék igénybe a pénzügyi szolgáltatást, ellenkezőleg, a 2003/2004-es tanévben decemberre akár már 163 ezer fiatal vezetheti valamelyik bankban a számláját.

Piacképes szerepek 

A munkaerő piacon a cégek a státuszok sokaságát kínálják. Mindenki ízlése, vágya, belső indíttatása szerint szeretne jobb és jobb helyzetbe kerülni. Milyenek a munkáltatók esélyei, hogy el tudják adni az általuk kínált szerepeket, vagy a másikoldalon, milyenek a munkavállalók esélyei, hogy alkatuknak megfelelő helyre kerüljenek?

Módosítások várhatók az eva-törvényben is 

A kedvező tapasztalatok miatt jövőre bővítik az egyszerűsített vállalkozási adó választására jogosultak körét, ráadásul a szabályok is egyszerűsödnek, de radikális változások nem lesznek az eva-törvényben.

Az FAG folytatja magyaroszági bővítését 

A schweinfurti FAG Kugelfischer AG - az INA-Schaeffler-csoport vállalata - megerősítette ebben az évben a debreceni gyárát, és nagyszabású beruházásokat hajtott végre a telephely biztosítása érdekében. Az év eleje óta összesen 1,4 milliárd forintot (5,4 millió eurót) fordítottak a gyártó berendezések modernizációjára.

Jobban nő a behozatal, mint a kivitel 

2003 január–júniusában a kivitel volumene 2%-kal, a behozatalé 7%-kal nőtt az előző év első félévéhez képest. Az árindexek a forgalom mindkét irányában egyaránt 3%-os forintárszint-csökkenést jeleznek, a devizaárszint ugyanakkor a forint főbb devizákhoz viszonyított 3%-os felértékelődése nyomán változatlan maradt - tette közzé a KSH.

1,5 százalékkal nőtt a foglalkoztatás 

2003. május–július hónapokban a foglalkoztatottak száma 3 millió 928 ezer fő volt, a munkanélküliségi ráta 5,7 százalék.

Szeptembertől újra Mikrohitel 

A nyár során végrehajtott modernizáció gyümölcseként elkészült a hányatott sorsú hitelkonstrukció végleges feltételrendszere - közölte a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány augusztus 26-án.

Év végéig elérheti az államháztartás hiánya a GDP 5,4 százalékát 

A második negyedévben 3,1 százalékos növekedés valószínűsíthető – állapította meg az Ecostat, ugyanebben az időszakban az Egyesült Államok GDP-je 2,4 százalékkal bővült, viszont Európai Unió növekedési kilátásai számottevően nem javultak az elmúlt időszakban, a második negyedévben a GDP 1 százalékot nem meghaladó ütemben bővült.

Alig utaltak vissza adójóváírást 

A korábbi várakozásokkal ellentétben alig néhány ezer magánszemélynek utalt vissza eddig az adóhatóság adójóváírást mégpedig alig több mint 16 millió forint értékben.

Csökkenés a vasúti és közúti áruszállításban 

A szállítási ágazatokhoz tartozó vállalkozások 6%-kal kevesebb árutömeget szállítottak, mint a bázisidőszakban, míg az árutonna-kilométerben számított teljesítmény 2%-kal nőtt. A távolsági személyszállítás utasszáma 3%-kal, utaskilométer-teljesítménye kismértékben mérséklődött, a helyi személyszállítási teljesítmények pedig a bázisidőszak szintjén alakultak. Emellett az első alkalommal forgalomba helyezett személygépkocsik száma 23%-kal bővült és az év köze-pére a személygépkocsiállomány túllépte a 2,7 milliós darabszámot - derül ki a KSH 2003. I-II. félév szállítási teljeseítményére vonatkozó adataiból.

Kiskereskedelem 2003. január-június 

A kiskereskedelmi forgalom munkanapokkal kiigazított volumene 2003 első félévében 8,4%-kal, a II. negyedévben 6,9%-kal, júniusban 6,3%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. A júniusi változatlan áron számított kiskereskedelmi forgalom szezonálisan és munkanapokkal kiigazítva 0,9%-kal volt több a májusinál.

Létszám és kereset a nemzetgazdaságban 

2003. január–júniusban Magyarországon a bruttó nominális átlagkereset 14,1%-kal, a nettó átlagkereset 18,1%-kal, a reálkereset (a fogyasztóiár-index 4,3%-os növekedése mellett) 13,2%-kal haladta meg az egy évvel korábbit.

Építőipar, 2003. június 

Az építőipari termelés volumene 2003 júniusában munkanaptényezővel kiigazítva és kiigazítatlan adatok szerint egyaránt 11,9%-kal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Az év első hat hónapjában a termelés 3,8%-kal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. Szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva a termelés júniusban az előző havit 3,5%-kal haladta meg.

Megkezdődhet a helyreállítás a meghibásodott paksi 2-es blokkban 

Augusztus végén is érvényes a gazdasági miniszter júniusi állítása, miszerint a kapitányt, kővel a lábán nem szokták vízbe dobni akkor, amikor a baj kialakult és el kell kezdeni a védekezést. A Paksi Atomerőmű áprilisi üzemzavarának vizsgálata időközben véglegesen lezárult, megnevezték, hogy mi volt a hiba oka, mikor hozták a rossz döntéseket, de azt nem, hogy kik. Viszont megkezdődhet a javítás, mivel kihirdették a helyreállítás pályázati győztesét, egy orosz céget.

Debrecenben, Pécsett, Miskolcon, Szegeden toboroz befektetőket a Budapesti Értéktőzsde 

Nem okozott visszaesést, zavart a Budapesti Értéktőzsdén folyó kereskedelemben a K & H-nál kipattant botrány: a forgalom nőtt júliusban és augusztusban is. A befektetői kedv és bizalom erősítése érdekében országos körútra készülő börze-vezetés szeretné elérni, hogy a lakossági megtakarítások rossz szerkezete végre megváltozzon.

Medgyessy megy, Kaszjanov jön 

Pekingbe készül a magyar kormányfő, orosz kollégája pedig hamarosan Budapestre látogat. Kína is, Oroszország is különleges bánást kap a magyar gazdaságdiplomáciától, sok egyéb mellett a mindkét relációban különösen nagy külkereskedelmi passzívumunk miatt.

Az osztrákok nálunk költenek a legtöbbet 

Az osztrákok egyik legnépszerűbb nyaralási célországának számító Törökország komoly versenytársakra akadt. A Bank Austria Creditanstalt elemzése szerint az osztrákok jelenleg többet költenek Magyarországon, Csehországban és Horvátországban, mint Törökország üdülőhelyein.

Mégsem lesz euró 2008-ban? 

A jegybank negyedéves jelentésének publikálása után augusztusban folytatódott az inflációs előrejelzések emelkedése. A 2004-es költségvetés terveinek múlt havi publikálását követően az elemzők jórészt már lemondtak arról, hogy ebben az évben még csökkenhetnek a kamatok. Most a maradék remények is eltűntek, bár igaz, hogy kamatemelést sem vár a piac. A jövő évre vonatkozó inflációs és államháztartási deficit előrejelzések továbbra is az euró 2008-as bevezetése felé vezető pálya vonala felett maradnak. Egy másik felmérés szerint az elemzők most már inkább csak 2009-re várják Magyarország és a régió más országainak csatlakozását az eurozónához – áll a Reuters augusztusi felmérésében.

Százmilliós támogatások a Smart Hungary pályázaton 

A gazdasági tárca meghirdette beruházás-ösztönzési stratégia a versenyképesség feltételeinek javítását hivatott szolgálni, illetve azt, hogy a magyar gazdaság foglalkoztatási, jövedelem-termelési képességének növelését a gazdaság szerkezetét korszerűsítő és teljesítőképességét fokozó beruházások dinamizálják.

420 + 425 + 800 = autópályaprogram 

Miskolcot már jövőre el lehet érni autópályán, ez a szakasz is része a kormányzat 2006-ig tervezett 420 kilométernyit kitevő sztrádaépítési programjának. További 1225 kilométer gyorsforgalmi út nyomvonaláról, építéséről ugyancsak határozott a gazdaságpolitika.

A Belügyminisztérium új lakásfelújítást segítő pályázatai 

A Belügyminisztérium (BM) április közepén meghirdetett, a lakásprogram keretében – az önkormányzati bérlakás-állomány növelésére, az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos korszerűsítésére, felújítására, a városrehabilitáció támogatására, valamint a közművesített építési telkek kialakítására -- kiírt négy pályázata (melyet akkor már részletesen bemutattunk) mellett augusztusban újabb három lakásfelújítást ösztönző pályázatot tett közzé. Összeállításunkban ismertetjük e pályázati felhívások legfőbb jellemzőit, szempontjait.

Felfüggesztett pályázatok 

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) a „Beruházás-ösztönzési célelőirányzat”, illetve az „Energiafelhasználási hatékonyság javítása célelőirányzat” 2003. évi keretéből meghirdetett NEP (Nemzeti energia-takarékossági program) idei pályázatainak befogadását 2003. július 22-től forráshiány miatt – legkésőbb a 2004. évi pályázatok meghirdetéséig – átmenetileg felfüggesztette. Ennek megfelelően a 2003. július 22-én 24 óra után postára adott pályázatokat a minisztérium már nem fogadja be. A program esetleges idei folytatásáról a tárca külön tájékoztatót tesz közzé. – olvasható az akkori közleményben.

GKI: az üzleti szektor várakozásai kedvezőbbé váltak, a fogyasztóké romlottak 

Júliusban valamelyest javult a GKI Gazdaságkutató Rt. (www.gki.hu) konjunktúra-indexének szezonális hatásoktól megtisztított értéke. Az EU-támogatásával havonta végzett felmérés szerint ezzel folytatódott a március óta tartó, némi hullámzással kísért stagnálás. Ezen belül az üzleti szektor várakozásai kedvezőbbé váltak, a fogyasztóké romlottak júniushoz képest.

Javuló statisztika az iparban 

Az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2003 júniusában 4,3%-kal, az év első hat hónapjában pedig 3,9%-kal emelkedett. A termelés volumene szezonálisan és munkanap-tényezővel is kiigazított index szerint júniusban az előző hónaphoz képest 0,9%-kal, az előző év azonos időszakához viszonyított - csupán munkanaphatástól tisztított index alapján - pedig 2,8%-kal nőtt.

Webes automatakereső 

 

Ha külföldivel szerződünk 

A nemzetközi kapcsolatok kiteljesedésével együtt jár a magáncégek közötti kereskedelem fejlődése is, melynek következtében mind több vállalkozás lép szerződéses kapcsolatba külföldi féllel. Mely szempontokra érdemes fokozott odafigyelést tanúsítani a külföldi partnerrel megkötött szerződés létrejöttekor?

Küldi a folyószámla-kivonatokat az adóhatóság 

Ebben az évben kétszer kapnak rendkívüli folyószámla-kivonatot a havi és a negyedéves bevallást benyújtó vállalkozások. A “rendes” folyószámla-kivonatot augusztus 31-ig kapják meg a magánszemélyek, más adózók pedig október 31-éig.

Az örökség hatalma - Széles Gábor a környezettudatosságról 

Széles Gábor, három hazai cégcsoport első embere szerint ugyan egyre jobbak a vállalatokon belüli környezeti feltételek, de viszonylagosak is: az ő cégei sem kérhetik számon bolgár vagy román vállalataiknál azt, amit itthon megkövetelnek.

Termőföldre jelzálog 

Szeptembertől indítja termőföld alapú jelzáloghitelezését a HVB Bank. Az új biztosítéki lehetőségén keresztül a nehezebb gazdasági helyzetbe került mezőgazdasági vállalkozók számára ajánl kedvező kondíciójú, hosszú lejáratú kölcsönöket.

Keserűpirula a tb-büdzsé túllépés miatt 

Jól jár a lakosság, és jól a gyógyszerészek társadalma – állítja a kormány az augusztus közepéről szeptemberre halasztott új gyógyszertámogatási rendszeréről. A gyártók pedig állni kénytelenek a gyógyszerkassza túllépésének számláját. A cégek is, a patikusok is protestálnak, a kormányzat viszont megelégelte, hogy a tb-büdzsét 20 százaléknál is nagyobb arányban túllépik.

Háromszoros értékhatár a betétbiztosításokra 

Egymillió forintról hárommillió forintra nőtt a betétbiztosítás kártalanítási értékhatára az idei év elején. E törvénymódosítás eredményeképpen a teljes hitelintézeti megtakarításon belül a korábbi arány közel másfélszeresére, 40%-ra nőtt az OBA által védett betétállomány aránya.

Reszkessetek, fantomcégek! Társasági és cégtörvény 

A Magyarországon eddig szép sikereket elért fantomcégek tulajdonosainak helyzete számottevően rosszabbodhat a társasági és cégtörvény parlament által június közepén elfogadott módosítása kapcsán. A korlátozottan felelős tagok is akár teljes vagyonukkal felelhetnek, sőt a hitelezők a törölt cég utóbb előkerült vagyonára is igényt tarthatnak. A változások több ponton érintik a részvénytársaságok mindennapi életét is.

Tervezett újabb módosítások a lakástámogatás rendszerében 

Még dolgoznak a szakemberek azokon a módosításokon, amelyek egyes lakástámogatási elemeket, egyebek mellett az adójóváírás rendszerét érintik. A kormány, majd a parlament által ősszel jóváhagyott változások várhatóan érinteni fogják a korábban lakáshitelt-felvevőket, és a jövőbeli lakásvásárlókat egyaránt.

Díjmentes biztosítás 210 országban 

MasterCard hitelkártyát bocsát ki augusztus közepén a K&H Bank. Az augusztus 15-től igényelhető K&H MasterCard hitelkártya mellé díjmentes beteg-, utas-, baleset-, és poggyászbiztosítás, valamint autós segélyszolgáltatás jár.

Bankot örökölnek az ügyfelek 

A magyar lakosság legnagyobb részének bankválasztásánál változatlanul a családi hagyomány és a bankfiók közelsége a két legfontosabb szempont. Ez a két ok késztette döntésre valamelyik bank mellett az ügyfelek kétharmadát, állapítja meg a GfK Piackutató Intézet legújabb kutatása a pénzintézetek ügyfeleiről az első negyedévben

Júliusi infláció 

2003. júliusban az egyhavi átlagos áremelkedés 0,3% volt, 2002. júliushoz viszonyítva pedig 4,7%-kal növekedtek az árak - tette közzé a KSH.

Visszesett a szállásdíj bevétel 

Az év első felében a kereskedelmi szálláshelyek 7,1 millió vendég­­éjszakát regisztráltak, ami az előző év azonos időszakához képest­ 3%-kal kisebb. A szállásdíjbevétel folyó áron 2%-kal esett vissza.

Kicsit nőtt a mezőgazdasági termékek ára 

2003 júniusában a mezőgazdasági termékek termelői árának színvonala az előző év azonos időszakához képest 2,9 százalékkal nőtt, 2003. január–júniusban pedig megközelítőleg azonos volt az előző év ugyanezen időszakában mérttel.

Továbbra is negatív a külkereskedelmi mérleg 

2003 első félévében az export értéke – előzetes adatok szerint – 4376 milliárd forintot, míg az importé 4968 milliárd forintot tett ki - tette közzé a KSH.

A magyar turisták bátrabbak mint tavaly 

A 2003. áprilisával záruló egy éves időszakban 22%-os növekedést mutatott a magyar Visa-kártyákkal külföldön bonyolított tranzakciók száma – ez az előző évhez képest 197 937-tel több ügyletet jelent –, miközben a költekezés volumene 31%-kal nőtt s ezzel csaknem elérte a 29,5 milliárd forintot – tette közzé felmérési eredményeit a Visa International.

Félházas szállodák 

Az év első hét hónapjában a szállodák átlagosan 51%-os szobafoglaltsággal működtek. A bruttó szobaárbevétel folyó áron át-lagosan 4%-kal, a vendégéjszakák száma 2%-kal csökkent az előző év első hét hónapjához képest.

Nőtt az ipari termelés 

 

Az ING lekörözte a CA-IB-t 

Az Államadósság Kezelő Központ idén ismét díjazta az állampapírok elsődleges forgalmazóit. A kilenc bank és három brókerház a 2925 milliárd forintos első félévi forintpiaci értékesítés 91 százalékát bonyolította le.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Fókuszban a kreativitás és a személyes tanácsadás

Fókuszban a kreativitás és a személyes tanácsadás 

2026-ban ismét egy egyedülálló utazásra hívja a dm a vásárlókat.

Adózás

Sokba kerülhet egy apró hiba: ezek a leggyakoribb buktatók az adóbevallásnál

Sokba kerülhet egy apró hiba: ezek a leggyakoribb buktatók az adóbevallásnál 

A személyi jövedelemadó-bevallás elkészítése ma már egyszerűbb, mint régen, mégis sok adózó követ el olyan hibákat, amelyek késedelmet vagy anyagi hátrányt okozhatnak.

Infokom

AI a munkahelyeken: ki marad a végén?

AI a munkahelyeken: ki marad a végén? 

Ha a mesterséges intelligencia átveszi a kódolást, mi lesz a fejlesztőkkel?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo