A Scala a szoftverbörzén
Integrált ügyviteli rendszert telepíteni olyan, mint családi házat építeni – nyilatkozta lapunknak Kori Andrea, a Scala ECE Hungary marketingmenedzsere. – Az alapozás mindkét esetben meghatározó. Egy rendszer sikerének kulcsa a felhasználó cég vezetőségének kezében van – folytatta Kori Andrea. – Mára, szerencsére, egyre több vezető belátja, hogy a korszerű informatikai és irányítási háttér alapfeltétele a versenyképességnek.
Üzletiév-zárás, -nyitás, új adó-, tb- és egyéb, a cégeket érintő változó jogszabály, rendeletek tömkelege – így, év elején, a vállalatok ügyvitelét vállukon cipelő munkatársak valószínűleg nem unatkoznak. Elkél számukra egy kis segítség. Ebben vállal kiemelkedő szerepet a svéd anyavállalatú Scala ECE Hungary az általa forgalmazott Scala ügyviteli és vállalatirányítási rendszerrel.
A Scala ügyviteli rendszere nem szorul különösebb bemutatásra a Számvitel 2001 szoftverbörze látogatói előtt, hiszen évek óta egyike a hazai középvállalatok által szívesen választott, az ügyviteli mellett vezetői információs igényeket is kielégítő alkalmazásoknak. A Windows-környezetben, Microsoft SQL és Pervasive.SQL adatbázis-kezelővel működő rendszer jelenlegi verziójának egyedisége – az EURO funkció mellett – a múlt évben a magyar piacra bevezetett Scala Developer Edition, Scala Advenced Edition és Scala Global Commerce Serverben rejlik.
A Scala nagyon fontosnak tartja, hogy ügyfeleivel szorosan együttműködjön, és valóban odafigyeljen igényeikre. Az újonnan kifejlesztett kész szoftvercsomag, a Scala Pharma vertikális ügyviteli alkalmazás, a gyógyszeripar, a vegyipar és kozmetikai ipar különleges szakmai igényeit kívánja kiszolgálni – tette még hozzá Kori Andrea.
Scala ECE Hungary Kft.
Grand Hotel Margitsziget
1138 Budapest,
Tel.: 452-7600
Fax: 452-7610
E-mail: [email protected]
Weboldal: www.scala.hu
Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?
Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026
Vegyen részt Ön is!
Véleményvezér
Két magyarországi régió is bekerült Európa legfejletlenebb térségeinek tízes TOP listájába
Kelet-Európa nagy lemaradásban.
Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút
Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca
Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.