Egy gyors, magyar fejvadász
Szükségünk lenne egy vegyipari szakmában, a marketing területén, legalább tízéves szakmai gyakorlattal rendelkező vezetőre, aki felsőfokon tud franciául és oroszul, és átlagon felüli a konfliktuskezelő képessége. A fejvadász cég vezetője bólint, és agyában villámgyorsan peregni kezdenek az adatok, arcok, cégnevek. Jól tudja, a megrendelő a pénzéért profi megoldást akar, s ha csalódik, többet nem ide jön. Sőt, a fejvadász cég vezetője azt sem zárhatja ki, hogy a megrendelő konkurensnél is járt, és most majd eldönti, kinek ad megbízást, hisz az ár, a határidő, a garanciák szempontjából komoly verseny folyik a piacon.
A siker kulcsa minden vállalat esetében a kiváló szakmai felkészültségű, motivált és elkötelezett szakembergárda szól a Simonyi és Tóth Kkt. elegáns cégismertetőjének első mondata. Nem véletlenül. Ez az a felismerés, ami a fejvadász vállalkozásokat a gazdasági élet fontos, nélkülözhetetlen szereplőjévé teszi.
Simonyiné Tóth Judit elégedett lehet, hisz megbízásaik nyolcvan százalékát visszatérő partnereik adják, s a nyolc éve alakult vállalkozás mára az elsők közé küzdötte fel magát a száznál is több fejvadász cég közül. Árbevételük a múlt esztendőben elérte a 80 millió forintot.
A csendes, budai várbéli utcában található iroda diszkrét, családias légkört áraszt, a szobákban kényelmes fotelek, a falon XIX. századi festmény, hollóházi csészéből kínálják a teát háromféléből választhat az ember. Pontosan érzékelhető: akik itt megrendelőként vagy jelöltként megfordulnak, milliók vagy akár milliárdok sorsáról döntenek. Ők nem statiszták, hanem főszereplők a hazai gazdasági életben.
A Simonyi és Tóth Kkt. háromból nyolcfős vállalkozássá növekedett, amelyben három tanácsadó dolgozik a kiválasztásban, akik felsőfokú végzettséggel, nagy vállalati szakmai gyakorlattal és legalább egy nyelv hibátlan ismeretével rendelkeznek. Fejlődésük során profilt is bővítettek. A piaci igények alapján immár készség- és képességfejlesztő tréningeket konfliktuskezelés, együttműködési készség javítása és csapatépítő tréningeket is tartanak, saját, szakképzett pszichológusok, illetve trénerek vezetésével. A harmadikfajta terület, a vállalatszimulációs tréning iránti igény egyre nagyobb. A résztvevők a rizikómentes környezetben próbálhatják ki vállalatirányítási ismereteiket, döntéshozói képességüket. Simonyiné Tóth Judit cégvezető elmondta, bevételeik zömét a felső- és középvezetők kiválasztása adja. Növekvő keresettségüket két tényezővel magyarázza. Az egyik a gyorsaság, amivel zömmel külföldi megrendelőik igényeit általában kielégítik, a másik a helyi viszonyok jó ismerete.
Négy éve az AIMS nemzetközi fejvadászszervezet tagja, amelynek a partnerirodái országonként saját nevük alatt dolgoznak, de így biztosítják a nemzetközi együttműködést, és a nemzetközi fejlődés részeseivé is válnak.
Amikor két-három év múltán felhív egy-egy megrendelőm vagy jelöltem, hogy bevált, és még mindig ott van a munkahelyén, akkor vagyok elégedett válaszolja búcsúzóul Simonyiné Tóth Judit igen visszafogottan kérdésemre, hogy szokott-e büszke lenni a munkájára.
Simonyi & Tóth Kkt.
1015 Budapest, Szabó Ilonka u. 71/A.
Tel.: 214-1286
E-mail: [email protected]
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.