Gazdaság


Idén a tavalyinál kevesebb lakás épült 

2003. első hat hónapjában 9200 lakás építése fejeződött be, és közel 26 ezer új otthon felépítéséhez kértek az építésügyi hatóságoktól engedélyt. A használatba vett új lakóingatlanok aránya országosan 8%-kal kevesebb, a kiadott lakásépítési engedélyeké ugyanakkor országosan 15%-kal magasabb, mint az előző év hasonló időszakában volt.

Első félévi adóellenőrzési eredmény: csaknem 68 milliárd adóhiány 

Idén a legnagyobb adóteljesítményű adózóknak a felét ellenőrzi az adóhatóság. Az összes eddigi vizsgálat töredéke jutott erre az adózói körre, ám a megállapított adóhiány az összes adóhiány 14 százalékát teszi ki.

Szénsavas szomjoltók szárnyalása 

Az egyes italok kedvelőinek tábora változatosan alakult az elmúlt tizenkét év során. Majdnem megháromszorozódott azok száma, akik különösen szívesen fogyasztják az ásványvizet, amely a legnépszerűbb szomjoltó ital. Amíg ugyanis 1989-ben a válaszadók 29 százaléka ivott szívesen ásványvizet, addig idén már 68 százalék. Többek között ezt állapította meg a GfK Piackutató Intézet „Étkezési szokások 1989-2003” című tanulmánya.

Államháztartási hiány – túlteljesítéssel 

Nagyobb a július végén kimutatott államháztartási hiány, mint az ezévre tervezett mérték időarányos része.

A pénzügyi szigorítások hatása a lakáspiacra 

Nem fájt a legutóbbi, főben járó pénzpiaci döntés, a kamatváltoztatás a lakáspiacnak. Nem is fájhatott, hiszen a június közepi kéthetes jegybanki kamat 9,5 százalékra emelése a hitelt is igénylő vásárlókat közvetlenül nem érintette. Az azonban nem lehetetlen, hogy lesznek pénzintézetek, amelyek a legmacerásabb területről, a lakásfelújítás üzletágából kivonulnak.

Tabu volt, az autósoké lesz a Csepel Művek 

A mozgalmi indulót – miszerint a Vörös Csepelnek a Váci út felel – ha énekelné valaki, akkor bölcsen tenné, ha megcserélné a szövegben szereplő két „intézményt”: Csepel feleljen a Váci útnak. Az angyalföldi, újpesti korszerű közlekedési infrastruktúra a két városrésznek a fejlődést, míg a csepeli úthálózat túltelítettsége a XXI. kerületnek a lemaradást hozta. Eddig. Újabban azonban eretnek gondolattal álltak elő a csepeliek.

Új nemzetközi számviteli standard a biztosítási szerződésekre 

A biztosítóknak igen szűkös határidővel és komoly kiadásokkal kell számolniuk, hogy alkalmazni tudják a biztosítási szerződésekre vonatkozó nemzetközi számviteli standardot. A standard kidolgozását két fázisra osztották a rendelkezésre álló rövid idő és a rendkívül éles viták miatt - az első fázis tervezetét most hozta nyilvánosságra a Nemzetközi Számviteli Standardok Bizottsága - hívja fel a figyelmet a változó pénzügyi rendre a KPMG.

Gyorsuló, de a tavalyinál kisebb infláció 

A GKI Gazdaságkutató Rt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint a gazdaságpolitikai kiigazítás az idei folyamatokat még alig érinti. A növekedés kissé gyorsul, de éves átlagban nem lesz nagyobb a tavalyinál. A külső egyensúly romlása folytatódik, az infláció enyhén emelkedik. A jelenleg igen gyenge forint kissé erősödik, a kamatok valamelyest csökkennek.

A hatóság és a fuvarozók megállapodása 

A Közlekedési Főfelügyelet és a Magánvállalkozók Nemzetközi Fuvarozó Ipartestülete (NiT-Hungary) együttműködési megállapodást írt alá július végén.

A júniusit meghaladó növekedés 

A Beszerzési Menedzser Index (BMI) értéke 52,4. A múlt hónapban mért csökkenő ütemű növekedést így ebben a hónapban nagyobb növekedés követte a feldolgozóiparban. Az indexérték 0,6 százalékpontos növekedése eltér az előző években tapasztalt tendenciától, amikor július hónapban közel azonos vagy alacsonyabb értékeket mértünk, mint egy hónappal korábban. A nyár közepére jellemző növekvő ütemű fejlődés tehát pozitívan értékelhető, bár kisebb növekedést jelez, mint egy évvel korábban (54,9), és kisebb az elmúlt három év júliusi indexértékeinek átlagánál is (54,3).

Tovább csökken a befejezett lakások száma 

2003 első félévében közel 9200 új, befejezett lakásra adták ki a használatbavételi engedélyt az építésügyi hatóságok, és 26 ezer új lakás építése kezdődhetett el a kiadott új engedélyek alapján. A használatba vett lakások száma 8%-kal kevesebb, az új lakásépítési engedélyeké 15%-kal több, mint az előző év azonos időszakában volt – tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal.

Közösségi adószámot kapnak a magyar adózók 

Augusztus 1-15. között az adóhatóság több mint 17 ezer gazdálkodó szervezetnek küldi meg a közösségi adószámot, amellyel a jövő májustól adómentesen kereskedhetnek uniós társaságokkal – jelentette be Király László György, az APEH elnöke.

Túllövések 

A tervezett 2008-as monetáris csatlakozáshoz vezető gazdasági pálya első két évében sem az inflációs, sem az államháztartási hiány célok nem teljesülnek, annak ellenére, hogy az utóbbi két hétben némileg optimistábbá váltak a forint-árfolyam előrejelzések - áll a Reuters második júliusi elemzői felmérésében.

Mezőgazdasági hitel az Erste Banktól 

A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet és az Erste Bank Hungary Rt 2003. július 29-én aláírta a termőföld alapú mezőgazdasági jelzálog-hitelezésről szóló szerződést.

Az önkormányzatok bankjaivá akarnak válni a takarékszövetkezetek 

A vállalkozásoknál is nagyobb arányban igényelt hitelt a lakosság az év első hat hónapjában – derült ki az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség statisztikájából. E pénzintézeti szektor azt tervezi, hogy egységei lesznek a kistérségek bankjai.

Adecco: 26%-os eredménynövekedés a második negyedévben 

Az Adecco S.A. a Forbes 500-as listán szereplő vállalat, a HR szolgáltatások terén globális piacvezető. A csoport árbevétele a második negyedévben 8%-kal (4.0 milliárd euróra) csökkent, de változatlan maradt nemzeti valutában számítva; az értékcsökkenés nélkül számított üzleti eredmény 7%-kal (135 millió euróra) nőtt, (ez nemzeti valutában 16%-os növekedést jelent); az értékcsökkenés nélkül számított adózott eredmény 26%-kal (87 millió euróra) nőtt. Nemzeti valutában számítva ez 35%-os növekedés.

Csökkenés után újra nőttek az ipari árak 

2003 júniusában az ipari termelői az előző hónapokban tapasztalt árcsökkenés után 2,5%-kal emelkedtek. A belföldi értékesítés árszintje 1,0%-kal, a forintban mért exporté 3,7%-kal lett magasabb az előző havinál - tette közzé a KSH.

Bankkártyával is fizethetnek a szigetlakók 

Első alkalommal a Sziget Fesztiválok történelmében 10 kártyaelfogadóhely és öt ATM automata áll rendelkezésükre a szigetlakóknak.

200 millió eurós szindikált hitel az Eximbanknak 

A Magyar Export-Import Bank Rt. (Eximbank) 200 millió euró összegű, 3 éves futamidejű szindikált hitel szervezésére kiírt kétfordulós pályázatának nyertese a Bayern LB, a BNP Paribas, a KBC Bank NV/K&H Bank, valamint a Sumitomo Mitsui Banking Corporation Europe Limited (SMBC) által alkotott főszervezői konzorcium – jelentette be a K&H Bank..

Szálloda lesz a nyomdából 

Lebontják a Rákóczi úti Athenaeum Nyomdát, az épületet már elkerítették, a munkálatokra hamarosan sor kerül. Az évek óta üresen álló ház helyén szállodát – alá garázst – építtet egy olasz szállodaipari cég, mely az épülettömb átellenes részén lévő New York-palota felújításának hamarosan a végére ér.

Az 55 legmagasabb árbevételt elérő magyarországi vállalat 2002-ben 

Az első tíz helyen nem történt komoly változás a rangsorban a 2001-es esztendőhöz viszonyítva. Továbbra is a Mol Rt., az Audi Hungária Motor Kft és a Philips Magyarorság Kft. rendelkezik a legnagyobb árbevétellel Magyarországon - többek között ez derül ki a 2002. évi adatok alapján a Creditreform-Interinfo Kft. most közzétett TOP 55-ös listájából.

Végelszámolások, csődeljárások, felszámolások 

Összehasonlítva a 2003. év első és második negyedéves adatait, megállapítható, hogy a felszámolások és a végelszámolások száma közel azonos - derül ki abból a jelentésből, amit a Creditreform Magyarországi Hitelezővédelmi Szövetség elkészített a 2003. április 1. – 2003. június 30. között hivatalosan közzétett végelszámolások, csődeljárások, felszámolási eljárások statisztikája alapján.

Pál László szerint a dráguló áram nem a válság következménye 

Áremelést jelentett be a kormányzat – drágább lesz az áram, átlagosan 9 százalékkal. De ezt a döntést sem tekinti sorozatunk mostani szereplője, a Magyar Villamos Művek Rt. vezérigazgatója kormányzati válságmenedzselő intézkedésnek.

5,8 százalékos a munkanélküliség 

A munkavállalási 2003 II. negyedévében a foglalkoztatottak száma 3 millió 924 ezer fő volt, a munkanélküliségi ráta pedig 5,8%.korú népesség 64,7%-a volt jelen a munkaerőpiacon 2003. április–június időszakban - tette közzé a KSH.

A lakosság megtakarítási formái 

A a GKI Gazdaságkutató Rt. és a Szonda-Ipsos 2003 májusi felmérése szerint a lakosság jelentős része a könnyen hozzáférhető forintbetétekbe fekteti pénzét. Az éven belüli lejáratú forintbetétet 39%, az éven túlit 25% jelölte meg. A „középmezőnyt” a banki értékpapírok, a kincstárjegy, a devizabetét és a kötvény alkotja. Ezek a formák (a devizabetét kivételével) hozamversenyben vannak egymással, közülük a választás a pillanatnyi ajánlatokon múlhat. A lakosságból a legkevesebben a befektetési jegyeket, az államkötvényt és a részvényt választották.

A múltat fogjuk fel tapasztalatként, okuljunk belőle! 

Sikerünkben és boldogságunkban nagy szerepet játszik, hogyan tekintünk a múltra, jelenre és jövőre. Jelenbeli tevékenységeinket a múltban kialakult gondolkodási szokásokkal valósítjuk meg, melynek eredményével a jövőnket alakítjuk. Vágyainkat azonban hiába fogalmazzuk meg helyesen, s teszünk meg mindent céljaink valóra váltásáért, ha az a “minden” a múltbeli negatív élményeink hatására “rossz szűrőn” megy át.

Jobban nő a behozatal, mint a kivitel 

2003 első öt hónapjában a kivitel volumene 1%-kal, míg a behozatalé 6%-kal bővült az előző év azonos időszakához képest - tette közé a KSH.

A KSH jelentése mérsékelt gazdasági növekedésről ad számot 

A gazdaság növekedése – a hazai kereslet ütemének mérséklődése miatti lassulás ellenére – nemzetközi összehasonlításban közepes-magas. Az egyensúlyi helyzet továbbra is kedvezőtlen - áll a KSH jelentésében.

A közép- és kelet- európai vállalatok nincsenek felkészülve az egységes piacra 

Az új EU tagállamokban működő cégeknek kötelező lesz elfogadni és alkalmazni a közösségi jogot mivel az EU ennek segítségével biztosítja a piaci verseny zavartalanságát. Magyarországon a csatlakozás jogi vonzatainak szempontjából ugyanannyian mondják magukat jól informáltnak, mind ahányan érdektelennek – áll a Deloitte & Touche által nemrégiben közzétett Eurochambres-felmérésben.

Az EU elfogadta csaknem valamennyi nemzetközi beszámolókészítési standardot 

Az Európai Bizottság elfogadta csaknem az összes létező nemzetközi beszámolókészítési standardot. Magyarország 2004-es EU-csatlakozása a magyar tőzsdén jegyzett társaságok számára is kötelezővé teszi az IFRS-standardok használatát a 2005. január 1-jén vagy azt követően kezdődő üzleti évekre vonatkozó konszolidált pénzügyi kimutatásaikban - hivja fel a figyelmet a KPMG.

Változások a lakástámogatásban 

Az elmúlt egy-két évben mind többen éltek - és várhatóan a jövőben is élnek majd - a kedvezményes kamatú lakáshitelek igénybevételével. Ezért nem árt megismerni a korábbi rendszerben június közepétől a kormány által bevezetett néhány módosítást, valamint a jövő januártól tervezett kedvezménymegvonást.

Rendkívül magas adó- és járulékemelés 

Változtatás nélkül a költségvetés bevételei alig 200-300 milliárd forinttal emelkedtek volna jövőre, ezért van szükség a kormány által kiáltásba helyezett adó- és járulékemelésekre. A PM tájékoztatása szerint a bejelentett módosítások összesen további 550 milliárd forinttal növelik jövőre a lakosság és a vállalkozások elvonásait, s ugyanennyivel az államkassza bevételeit

Vitai Attila szerint nincs ok az aggodalomra 

Vitai Attila, a Vodafone Magyarország Rt. vezérigazgatója Angliában nőtt fel, az elmúlt évtizedekben az ottani üzleti élet egyik meghatározó szereplőjeként nyerhetett betekintést a helyi, illetve világgazdasági folyamatokba, azok mikéntjébe. A világ legnagyobb, Magyarország legfiatalabb mobilszolgáltatójának első embere szerint Magyarországon nincs gazdasági válság, a multik nem félnek, ám lépnünk kell a fellendülés érdekében.

Rekordmértékű adóteher-emelés 

A gazdaság fellendítése, a beruházási támogatások növelése és az állami szféra takarékos gazdálkodása helyett a kormány adóteher-emeléssel igyekszik jövőre a költségvetés hiányát mérsékelni. Mindez - ha megvalósul - a rendszerváltás óta soha nem látott tehernövekedést jelent mind a magánszemélyek, mind a vállalkozások számára.

Nőtt az építőipari termelés 

Az építőipari termelés volumene 2003 májusában munkanaptényezővel kiigazítva és kiigazítatlan adatok szerint egyaránt 5,3%-kal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Az év első öt hónapjában a termelés 8%-kal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. Szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva a termelés májusban az előző havit 10,7%-kal haladta meg.

Népszerűek a hazai befektetők körében a floridai ingatlanok 

Florida egész területén, bármilyen ingatlant tud ajánlani a hazai érdeklődőknek a Florida Investment & Marketing Incorporation, hangzott el a cég közelmúltban tartott sajtótájékoztatóján.

Kisebb a hasznosított szántóterület 

2003-ban hazánkban a szántóterület 4,5 millió hektárt tett ki, amely az ország területének 49, mezőgazdasági területének 77 százalékát jelenti. A hasznosított szántóterület 4,4 millió hektár volt, közel 4 ezer hektárral kisebb a 2002. évinél. A legtöbb gabonaféle vetésterületi aránya tovább csökkent az előző évekhez képest.

13,2 százalékos ráelkereset növekedés 

2003.január–májusban a bruttó nominális átlagkereset 14,3%-kal, a nettó átlagkereset 18,1%-kal, a reálkereset (a fogyasztóiár-index 4,3%-os növekedése mellett) 13,2%-kal haladta meg az egy évvel korábbit - tette közzé a KSH.

Fodor Isván szerint a célegyenesben energiatartalékra van szükség 

A gazdaság nincs válságban, s nem is vette arra az irányt – szögezhető le a sorozatunkban eddig megszólaló üzletemberek véleménye alapján. De rögvest hozzá kell tenni, hurráoptimizmusra sincs ok. A választások előtti és utáni gazdaságpolitika – más-más kormányzati háttérrel persze – egyaránt hozzájárult az üzleti élet szereplőinek, a befektetőknek az elbizonytalanodásához. A korábban megkérdezett vállalati vezetők még nem ismerhették a legújabb bejelentéseket, a jövőre esedékes adópolitikai intézkedéseket, a 2008-as euróbevezetés tervét. Fodor István, az Ericsson Magyarország elnöke már igen.

Adócsökkentés helyett adóemelés lesz jövőre? 

Nem lesz jövőre adócsökkentés sem a személyi jövedelemadó-, sem a társasági adórendszerben - derül ki a tegnapi pénzügyminiszteri bejelentésekből.

Kiemelkedő eredményt a K&H Életbiztosítónál 

A K&H Életbiztosító 2003. első félévében 2,1 milliárd forint díjbevételt ért el, amely közel megegyezik a 2002-es teljes éves díjbevétellel, egyben közel két és félszeres növekedést jelent a tavalyi év hasonló időszakához képest – tette közzé a bank július 17 –én.

Koji László egyetért Demján Sándorral 

Koji László, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke egy pár apró részlettől eltekintve egyetért Demján Sándor múlt heti gazdaságértékelésével. Sőt kiegészítené azzal, hogy szerinte megvan a politikai akarat arra, hogy olcsóbb állam működjön, viszont a kormány különböző hivatalai folyamatosan obstruálnak, és a takarékossági szempontokat nagyon nehezen veszik tudomásul.

A bankok helyzete és kilátásai 2003 júniusában 

A GKI Gazdaságkutató Rt. félévente felmérést készít a bankok várakozásairól. A válaszadók a bankrendszer mérlegfőösszegének 79 százalékát képviselik (2003 júniusi adat). A válaszok között szerepel többek között a hitelezési aktivitás várható alakulása is.

FORRÁS:Meghosszabbított nyitva tartás 

A FORRÁS részvények kárpótlási jegyek ellenében történő értékesítését nagyfokú érdeklődés kíséri és az értékesítési időszak hamarosan véget ér. Erre való tekintettel több értékesítési hely meghosz-szabbított nyitva tartással áll az ügyfelek rendelkezésére július 16-án (csütörtökön), 17-én (pénte-ken), valamint 18-án (szombaton) délelőtt. A hosszan nyitva tartó fiókok címeiről és nyitvatartási idejükről a Forrás-vonalon (06 40 200 888) és a www.forras.hu weboldalon kaphatnak információt az érdeklődők.

A MINISZTERELNÖK BEJELENTÉSE AZ EURÓ BEVEZETÉSÉRŐL 

A kormány legfontosabb döntése ma az, hogy 2008-tól Magyarországon is az euró lesz a hivatalos fizetőeszköz. Ez a hétköznapi Európa megérkezését jelenti minden magyarnak. (Elhangzott a 2003. július 16-án tartott sajtótájékoztatón.)

Lassú konszolidálódás (Reuters) 

A Reuters júliusi elemzői felmérése szerint a következő hetekben-hónapokban folytatódik a magyar piacok lassú konszolidálódása a júniusi sokk után. A forint az év végére visszaerősödhet a jegybank és a kormány megjelölte sávba, de csak a tetejére.

Vadas Tamás reméli, az MNB és a kormány megelőzi a forint elleni újabb spekulációt 

A bölcs üzletember nem hitte el a Kánaánt, készült a nehezebb időszakokra is. De amit nem tervezhetett, az a káosz volt. Ennyire egyszerű az a képlet, amit a Cél Csoport tulajdonos vezetőjével, Vadas Tamással folytatott beszélgetés után felállítottunk magunknak. A Graboplast Csoport, a Zwack Unicum Rt., az Elektronikai és Mechanikai Kft. vezetőivel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara általános alelnökével – sorozatunk korábbi szereplőivel – már megkezdtük a kép felrajzolását, kiderítve, hogy az elmúlt pár év reálszférát sújtó gazdaságpolitikai öröksége után nem következett be 180 fokos fordulat, mi több a nyár elejei forintleértékelés és az azt követő kamatemelés rendesen megzavarta a piacot. Vadas Tamás meglátásai is hasonlóak.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Fókuszban a kreativitás és a személyes tanácsadás

Fókuszban a kreativitás és a személyes tanácsadás 

2026-ban ismét egy egyedülálló utazásra hívja a dm a vásárlókat.

Adózás

Sokba kerülhet egy apró hiba: ezek a leggyakoribb buktatók az adóbevallásnál

Sokba kerülhet egy apró hiba: ezek a leggyakoribb buktatók az adóbevallásnál 

A személyi jövedelemadó-bevallás elkészítése ma már egyszerűbb, mint régen, mégis sok adózó követ el olyan hibákat, amelyek késedelmet vagy anyagi hátrányt okozhatnak.

Infokom

AI a munkahelyeken: ki marad a végén?

AI a munkahelyeken: ki marad a végén? 

Ha a mesterséges intelligencia átveszi a kódolást, mi lesz a fejlesztőkkel?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo