A banki kifejezések között új terminológia lett a „lifestyle (életstílus) termék” és a „lifestyle vásárló”. Az új évezred bankjában a termékfejlesztés fő mozgatórugója az ügyfél igénye és elvárása, ami a bankoktól elsősorban rugalmasságot, megbízhatóságot és összemérhetőséget kíván. A mai piac fő követelményei éppen ezért az ügyfélközpontú szolgáltatás és a személyre szabott termék – mondta Ball Christian. Valamint a gyorsaság – tette hozzá. Egy termék piaci megjelenése után maximum hat hónappal már jó ha szerepel a bank szolgáltatásai között ahhoz, hogy ügyfeleit biztosan magáénak mondhassa a pénzintézet.
Az implementációs idő lerövidülésével párhuzamosan felértékelődtek a pénzintézeteken belüli és közötti partneri kapcsolatok. A project kidolgozására fordított idő és költségek jelentősen lerövidíthetőek a már mások által kidolgozott know how hasznosításával. A Fiserv filózfiája: „nyújtsd az ügyfélnek, amit szeretne, ami számára – és nem elsősorban a banknak – előnyös”. Ez nem csak a forgalmazott termékekre, de a szolgáltatás módjára, a lehetséges kommunikációs csatornákra is vonatkozik. Ball Christian kihangsúlyozta: egyetlen „túlélési” lehetőség ha az ügyfél kerül a középpontba.
Ahhoz, hogy egy bank minden ügyfele számára a lehető legmegfelelőbb finanszírozási formát megtalálja strukturált információkra és a feldolgozáshoz megfelelő infrastruktúrális háttérre van szüksége. A cél eléréséhez a Fiserv szakemberei integrált banki technikákat dolgoztak ki: Nemzetközi Átfogó Bankolási Rendszer (ICBS) néven teljes körű kereskedelmi banktechnológia csomagot ajánlanak. Az integrált modulokból felépülő rendszer a szolgáltatás, a rugalmasság és az eljárás területén kínál megoldásokat. A központosított adatbázisra támaszkodva a bankcsoport bármely fiókjában lehetővé teszi az állandó magasszintű ügyfélkiszolgálást. A rugalmasság a termékkialakításban jelentkezik. A program megoldást kínál pénzügyi termékek és szolgáltatási csomagok gyors és könnyű ügyfélre szabott kialakításához. Az sem gond, ha a pénzintézet ügyfélköre időközben néhány ezerről több millióra növekedett, mivel az eljárási program tranzakciós és számlakezelő modulja együtt nő a bank igényeivel.
Mindez módot ad gyorsan és könnyedén megfelelni a piac, vagy a vevő által támasztott igényeknek szemelőtt tartva költség szempontokat is. A pénzügyi piacon zajló versenyben ma – jobban mint valaha – a bankoknak valami mást kell nyújtaniuk, mint versenytársaiknak. A megoldás az ügyfélkapcsolatokban keresendő – derült ki az előadásból.
Sebők Orsolya
Középpontban az ügyfél
Az angol Fiserv cég a kereskedelmi banktechnikában mutat megoldásokat napjaink kihívására. A Budapesten október 16-18 között megrendezett Európai Technológiai Konferencián Ball Christian, a Fiserv munkatársa „Előrelépés az ügyfélkapcsolatokban” címmel tartott előadást, melyben az új évezred banki kihívásait ismertette a hallgatósággal. A hangsúly az életstíluson van – mondta. Ehhez igazodó terméket, ehhez igazodó szolgáltatáson keresztül kell kínálni a ma emberének.
Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!
Klasszis Befektetői Klub
2025. május 27. 17:00, Budapest
Véleményvezér

Magyar Péter nyilvánosságra hozta a Fidesz „őszödi beszédét”
A Fidesz eddigi állításával ellentétben nem békepárti.

A magyar vállalkozók az ötödik legmagasabb árat fizetik Európában az áramért
Az európai átlagár felett kapják az áramot a magyar vállalkozók.

Donald Trump hivatalos közösségi oldalán pápának öltözve látható, sokan kiakadtak
Rossz vicc, vagy egy politikusi tréfa?

Hadházy Ákos nem vette a szívére, hogy kitiltották a Parlamentből
Amikor kitiltanak a munkahelyedről, kicsit vicces.