Friss cikkeink


Az új üzleti kulcsszó: empátia

Az új üzleti kulcsszó: empátia 

Ha nem változik alapjaiban mostani, fogyasztáscentrikus világunk, közel az összeomlás – vallják egyre többen. A rendszerváltó szerepre számos alternatív gazdasági modell bejelentkezett már. Áttörést – most úgy tűnik – a társadalmi vállalkozások hozhatnak, a korábban sztárolt megosztásos vagy a magas szinten támogatott körforgásos gazdaság helyett.
2016 sem hozta el a rendszerváltást a cégeknél

2016 sem hozta el a rendszerváltást a cégeknél 

Az elmúlt év sem hozott trendfordulót a fiatal generáció cégalapítási kedvében. Noha közel 10 ezer új vállalkozást jegyeztek be a 18-40 év közöttiek, de az idősebb korosztály továbbra is magasan felülreprezentált az üzleti életben. Kovács Patrik, a FIVOSZ elnöke arra figyelmeztet, hogy a generációváltás a hazai kis és közepes vállalatok harmadánál a legégetőbb probléma lesz öt éven belül.
Havi 11 ezer forintot fizetünk a bankoknak, és ez már a jó hír

Havi 11 ezer forintot fizetünk a bankoknak, és ez már a jó hír 

Egy év alatt 4,2 százalékkal csökkentek a lakosság banki kiadásai, főként azért, mert a hozamcsökkenés jóvoltából a lakáshitelek havi törlesztőrészletei elmaradtak 2016 első negyedévéhez képest. Jelenleg egy közel 8 millió forintos hitelt már 60 ezer forintos részlet mellett felvehetünk, miközben néhány éve még 100 ezer forint felett kellett volna fizetnünk érte. További kedvező hír, hogy a bankszámlaköltségek átlagosan bő 8 százalékkal estek vissza, ami bizonyíték arra, hogy érdemes nyitott szemmel járni, és összehasonlítani az ajánlatokat.
Budapest is esélyes az EU fenntartható városi mobilitási díjára

Budapest is esélyes az EU fenntartható városi mobilitási díjára 

Az Európai Bizottság bejelentette a fenntartható városi mobilitási tervért járó díjra és az Európai Mobilitási Hét díjra jelölt, döntőbe jutott városokat. A díjesélyes városok között találjuk Brüsszel és Stockholm mellett Budapestet is.
Évente 100 órát ülünk a dugóban

Évente 100 órát ülünk a dugóban 

Éves szinten 100 óra extra utazást jelentenek a dugók Budapesten, de még ezzel a döbbenetes számmal sem Budapest a legzsúfoltabb város a régióban a TomTom Traffic Index szerint.
A nagyokra, a megosztásra és a munkaerő-kölcsönzésre fókuszál a NAV

A nagyokra, a megosztásra és a munkaerő-kölcsönzésre fókuszál a NAV 

Háromezer kiemelt adózóhoz kötődik az összes adóteljesítmény 64 százaléka, ezért rájuk fókuszál idén a NAV. Folytatódik a támogató megközelítés is, de azért foglalkoznak majd a munkaerő-kölcsönzőkkel, a sharing economy szereplőkkel vagy például az internetes oktatással is.
Kockázat nélkül is biztosítékra kötelezi az újoncokat az EKÁER

Kockázat nélkül is biztosítékra kötelezi az újoncokat az EKÁER 

Január 1-jétől változott az EKÁER-ben a kockázati biztosíték fizetésére kötelezettek köre: a múlt szerdától hatályos módosítás szerint kockázati biztosítékot kell fizetnie az új EKÁER-kötelezetteknek még nem kockázatos termékek esetén is. A szabályozás a Közösségen belüli termékértékesítéseket továbbra sem érinti, csak a beszerzést, valamint az első belföldi értékesítést – hívják fel az érintettek figyelmét a Mazars szakértői.
Komoly veszély a Brexit az európai cégeknek

Komoly veszély a Brexit az európai cégeknek 

A Brexit az egységes piac miatt nem csupán a brit cégeket érinti kedvezőtlenül, de minden olyan európai társaságot is, amelynek üzleti terveit és működését a változás befolyásolja az RSM Hungary szakértője szerint.
Csalók küldenek értesítéseket a NAV nevében

Csalók küldenek értesítéseket a NAV nevében 

Illetéktelenek küldenek a NAV nevében hamis értesítéseket abban a reményben, hogy bizalmas ügyféladatokat szerezzenek meg.
Háromezer éve van gond a fiatalokkal - ideje lenne megoldani

Háromezer éve van gond a fiatalokkal - ideje lenne megoldani 

„A fiatalok elvetemültek és semmirekellők. Sohasem lesznek olyanok, mint a régi idők fiatalsága. A mai fiatalok nem lesznek képesek megőrizni kultúránkat.” Talán néhányan már-már egyetértően bólintanak ezen sorokat olvasva, különösen, ha csapatukban van Y és Z generációs kolléga. Az idézet azonban nem egy friss vállalati kutatás riportjából való. 3000 éve vésték fel kőtáblákra az akkori „X generációsok” Babilonban. Semmi új nincs a Nap alatt?

Már idén jöhet az új munkaszüneti nap 

Balogh Zoltán szerint a gazdaságnak sem okozna gondot a plusz munkaszüneti nap, sőt a turizmusnak még jót is tehet. A munkaadói szervezetek ugyanakkor határozottan nem támogatják az ötletet.

Lázár szerint is komoly gond lesz innováció nélkül 

Március végére valamennyi uniós pályázatot kiírják, az év végére pedig a szerződéseket is mind megkötik - mondta Lázár János, aki szerint ha nincs technológiai fejlesztés, innováció, technológia trendváltás, akkor magyar gazdaságnak 2020 után komoly versenyképességi nehézségekkel kell szembenéznie.

Egy hónap van a határidőig, és van még a pénzből 

Alig több mint 1 hónapjuk van a cégeknek, hogy még igénybe vegyék a Növekedési Hitelprogram kínálta kedvező forrást beruházásaik finanszírozására, van még a keretből - hívja fel a figyelmet a K&H.

Ne csússzon bele a kockázatba! 

Még nem látjuk a tavalyi negyedik negyedév adózói minősítések pontos számait, a harmadik negyedévben viszont ugrásszerűen több lett a kockázatos adózó. Akár rajtunk kívül álló okokból is ide csúszhat a cégünk.

Így lehet pénztermelő az ügyfélszolgálatból 

A cégek sajnos sokszor szükséges rosszként tekintenek az ügyfélszolgálat üzemeltetésére, pedig kellő figyelemmel ebből akár bevételtermelő egység is válhatna.

30 milliót is hozhat naponta egy zsarolóprogram 

A Kaspersky Lab becslései szerint egy zsarolóprogram napi bevétele elérheti az akár 3–30 millió forintot is, amelynek hozzávetőlegesen 60 százaléka nettó profit a bűnözők zsebében.

A Wizz Airnél és a Prezinél ülnek az év menedzserei 

Átadták az Év Menedzsere és az Év Fiatal Menedzsere díjakat. Az Év Menedzsere címet Váradi J. József, a Wizz Air alapítója és vezérigazgatója, az Év Fiatal Menedzsere címet pedig Árvai Péter, a Prezi társalapítója és vezérigazgatója kapta. Dr. Beck György, a Vodafone Magyarország Zrt. elnöke Életmű Díjat kapott.

Légkondicionálás gépek nélkül 

Egy vietnami cég gépek helyett természetes megoldásokkal oldja meg a beltéri légkondicionálást lakóépületben éppúgy, mint luxushotelben. Kínában és Indonéziában is elkezdték alkalmazni a módszert.

Milyen szerződéseket köthet önállóan a társasház? 

A társasház a közös tulajdon egy sajátos formája, ahol az épület egyes részei a közösség tagjainak közös tulajdonába, más részei pedig a tulajdonostársak külön tulajdonába tartoznak. A társasház létrehozásával egy olyan sajátos közösség jön létre, amely bizonyos, törvényben meghatározott körben a közösség nevében önállóan is felléphet, például szerződést köthet. Mely ügyekben van joga a társasháznak az önálló fellépésre? Milyen szerződéseket köthet a társasház?

Optimisták a magyarok pénzügyeikkel kapcsolatban 

Stabilizálódott a magyar fogyasztók bizalmi indexe a Nielsen felmérése szerint. A bizalmi index három kérdése közül a magyarok legoptimistábban személyes pénzügyi kilátásaikat ítélik meg.

Jelentősen nőhetnek a bérek a hiányszakmákban 

A bérmegállapodás, a minimálbér és a szakmunkás garantált bérminimum 15, illetve 25 százalékos növekedése, valamint az egyre fokozottabb szakemberhiány miatt az átlagkeresetek 10 százalékos emelkedését sem zárják ki ebben az évben az MTI-nek nyilatkozó elemzők, akik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira reagáltak.

Úgy néz ki, tényleg kell a munkavédelmi felelős 

Jelentősen nőtt a munkahelyi balesetek száma tavaly, igaz, kevesebb volt köztük a halálos. Idéntől a kisebb cégeknél is kötelező a munkavédelmi felelős, épp azért, hogy megpróbáljanak tenni ez ellen.

Még nem megoldott a törzstőke-emelés? Lássuk a lehetőségeket! 

Néhány hetük maradt csak a kft.-knek, hogy törzstőkéjüket az előírt hárommillió forintra emeljék. Lássuk, milyen módok lehetségesek erre, és arra, ha mégis elkerülné az emelést!

Újabb milliárdok jönnek a beszállítóknak 

Beszállító-fejlesztési programot fogadott el a kormány. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elmondása szerint idén és jövőre összesen 14 milliárd forintot fordítanak erre a célra.

Önképző gépeket hoz 2017 

Megkezdődhet az 5G és a tanuló gépek forradalma, tovább terjednek a biometrikus biztonsági rendszerek, fél trillió dollárral erősödik az IT-szolgáltatási piac, 1 milliárd dolláros árbevétellel folytatódik a bakelit reneszánsza. Ezzel egy időben megnő a DDos (Distributed Denial-of-Service) típusú kibertámadások volumene, egyben végéhez ér a tabletek aranykora – ez néhány, a Deloitte legfrissebb Technológiai, Média és Telekommunikációs Előrejelzések című kiadványának legfontosabb megállapításai közül.

Az átláthatóság az új trend. Ön követi? 

Az átláthatóság az új trend, és versenyképesség is azon múlik hosszútávon, hogy csatlakoznak-e hozzá a cégek - vallják a Bridge Budapest felmérésében résztvevők.

Egy hét van az adóbevallásra! 

Az egyéni vállalkozóknak és az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyeknek február 27-ig kell benyújtaniuk 2016-ról szóló személyijövedelemadó-bevallásukat. Ez az evások és katások határideje is - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

6 tipp a termékünk személyes bemutatásához 

Nem elég, ha a miénk a legjobb termék, azt úgy kell bemutatnunk a vevőnek, hogy ő is úgy érezze, érdekes lehet számára, amit kínálunk. Értékesítési szakértőnk prezentációs módszerei következnek.

Kimozdulhat a holtpontról a kutatás-fejlesztés 

Japánban a bruttó hazai termék (GDP) 3-3,5 százalékát költik évente innovációra, az Egyesült Államokban ez az érték 2,5 és 3 három százalék közé esik. Az EU 28 tagállamának átlaga is eléri az évi két százalékot. Magyarországon tavaly a GDP 1,39 százalékát (468 milliárd forintot) fordították K+F-re, ami nagyjából szinten maradást jelentett az előző két esztendő értékeihez képest.

Buborékba zár a Facebook 

Hatalmas döbbenetet okozott, hogy Donald Trump megnyerte az amerikai elnökválasztást. Kutatók szerint sokan valóban nem tudták, hogy vannak, akik másképp gondolkodnak mint ők, és erről egyrészt a Facebook tehet.

Autóteszt: a koreai prémium 

A Kia Optima új generációja még szebb és kifinomultabb elődjénél, még több helyet kínál, emellett új technológiák sokaságát vonultatja fel. Kiváló ár–érték aránya pedig továbbra is a középkategória egyik legjózanabb ajánlatává teszi. Nem kell ennél jobb autó.

Kampány a méltányos termékekért 

Közös regionális petíciót indított a Tudatos Vásárlók Egyesülete és cseh, lengyel, szlovák és máltai partnerei, amelyben fairtrade termékeket kérnek a legnagyobb szupermarket láncoktól.

A megújuló szektorban vannak az új álláslehetőségek 

Amerikában a legnagyobb sebességgel növekvő munkakör a szélturbina-szakembereké. Míg a földgáz- és olajiparban csökkent az állások száma, a megújuló energiák ágazatában tizenkétszer gyorsabban nőtt, mint a gazdaság egészében. Pont ezt a jól teljesítő szektort ignorálja Donald Trump fosszilis-párti energiapolitikája - és a magyar törvényhozás.

Hogyan kössük magunkhoz a fiatalokat? Elmondják ők maguk! 

A fluktuáció minden vállalat számára komoly gond, a vonzó munkahelyek legfőbb célja, hogy hosszú távon is velük akarjanak maradni a dolgozók. De mivel lehet magunkhoz kötni a fiatalokat? Ezúttal elmondják ők maguk!

Bizarr divat: utánzat utazás 

Az emberek többsége azt mondja, szeret utazni, valójában azonban a többség nem teszi. A szolgáltatóknak erre is van megoldása: ahogy hamis ruhát vagy napszemüveget, utánzat utazást is vásárolhatunk. Van rá kereslet!

Már idén nyáron indulnak a drón taxik 

A tervek szerint idén nyáron elindítanák az első drón taxi szolgáltatást Dubaiban. Vagyis néhány hónap, és önvezető, repülő járműveket is választhatnak az utasok a hagyományos kocsik helyett. Ez a konkurencia, nem az Uber!

Megnyílt a lejárt szavatosságú élelmiszerek áruháza 

Lejárt szavatosságú, de fogyasztható élelmiszereket kínáló üzletet nyitottak Angliában. Mindenki annyit fizet, amennyit tud, szabott árak nincsenek. A siker óriási, a projektnek pedig még a neve is jó: The Real Junk Food Project, vagyis valódi junk food.

Nagyot fog szívni a világgazdaság a klímaváltozás miatt 

A hőség árt a termelésnek. Romlik tőle a terméshozam, és csökkennek a szabadban munkával tölthető órák. Márpedig a szélsőségesen meleg napok számának növekedése biztosra vehető.

Rendszeres hétvégi munka? Felejtsük el! 

Hétvégén is dolgoznia kell? Mindenkivel előfordul, és ha nem rendszeres a dolog, ezzel nincs is komoly gond. Ha azonban nem csak egyszer-egyszer kell feláldozni a pihenőidőt, ideje elgondolkodni.

8 jel, hogy valaki a felmondását tervezi 

A cégek számára mindig komoly sokk egy-egy jó munkavállaló elvesztése, főleg, ha teljesen váratlanul éri a döntés a szervezetet. Vannak azonban jelek, ami alapján gyanakodni kezdhetünk.

Évente 173 kiló ételt dobunk ki fejenként 

Becslések szerint az Európai Unióban évente 88 millió tonna élelmiszert dobnak ki, ami egy főre vetítve 173 kilogrammnak felel meg. A kidobott élelmiszerek és az élelmiszer-veszteség a víz, a talaj, munkaórák, az energia és más értékes, korlátozott erőforrások pazarlását is jelenti. Az EP Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottsága határozott állásfoglalást akar elérni az ügyben.

Ekkor pörögnek legjobban a DM-levelek 

Az email marketing lehet hatékony módja az üzleti kommunikációnak, de megköveteli, hogy stratégiát alakítsunk ki és ne sajnáljuk az időt rá.

Vissza kéne vonni a Brexitet Tony Blair szerint 

Tony Blair szerint az EU-tagságról rendezett tavalyi népszavazáson a választók anélkül szavaztak a kilépésre, hogy tudták volna, mivel jár majd a Brexit, ezért joguk van ahhoz, hogy meggondolják magukat.

Fel kell készülni a harcra a munkaerőpiacon 

Egyre élesedik a verseny a munkaerőpiacon. Hogy gyilkosból ösztönzővé váljon a küzdelem, ahhoz ki kell alakítani az együttműködő versengés szabályait.

Egyszerűbb lett hitelt kérni 

Bár a teljes körű online ügyintézést egyelőre nem lehet bevezetni, előnyére változott a hiteligénylés az utóbbi egy évben. Kevesebb dokumentumot kell bemutatni és a bankok is enyhítettek a feltételeken – írja a Vállalkozók Fóruma.

Virtuális valóság nélkül már a HR sem az igazi? 

Lassan már nem a munkavállalók versengenek az állásokért, sokkal inkább a munkaadók játszanak székfoglalóst a munkavállalóért. Ha egy cég versenyképes akar maradni, rugalmas környezetet, élményt kell kínálnia a dolgozóknak is, nem is szólva a magasabb bérekről. De nem csak ez változik. A Work Force munkaerő-kölcsönző és -közvetítő segítségével mutatjuk a legfontosabbakat!

A béremelés mellé megbecsülést is várnak a vasutasok 

Kizárólag a béremelés hatására még nem szűnik meg a kritikus létszámhiány, legfeljebb stabilizálódik a jelenlegi állapot a MÁV-nál – közölte a Vasutasok Szakszervezete a hírre reagálva: jóváhagyta a kormány a 3 évre szóló, összesen 30 százalékos béremelési követelésüket. A szakszervezet az ágazat megmentésére további intézkedéseket sürget. A megvalósításról hamarosan a foglalkoztatást elősegítő együttműködési megállapodás születhet a munkáltatóval.

Lenyomták a magyar cégek a franciákat és az angolokat 

Van olyan terület, amiben a magyar cégek lenyomják a nagyobb gazdaságokban működőket: az adatvédelem - ez derül ki legalábbis egy friss kutatásból. Nagy hiba lenne azonban elégedetten hátradőlni, mert komoly a veszély!
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Pénzszerzés

Egy dátum, ami közel 300 ezer forintot érhet a megtakarítóknak

Egy dátum, ami közel 300 ezer forintot érhet a megtakarítóknak 

Idén sem mindegy, hogy meddig indítunk megtakarítást vagy fizetünk be a számlánkra.

Jogi kisokos

Hullarabló maffia bukott le Magyarországon

Hullarabló maffia bukott le Magyarországon 

Huszonegy embert gyanúsítanak azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát megszerezték.

Cégblog

Zöldacél gyártás jön Orosházára

Zöldacél gyártás jön Orosházára 

Egy magyar tulajdonú vállalat, az Emicast Zrt. indít el egy 6-7 milliárd forintos beruházást.

Klímablog

Hamarosan idul a karácsonyi palackinvázió

Hamarosan idul a karácsonyi palackinvázió 

A MOHU idén is megnövelt kapacitással készül a karácsonyi és az év végi időszakra.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo