hirdetés

Késnek a fizetéssel az építőiparban

Átlag 90 napig kell várni egy számla kiegyenlítésére az építőiparban, és szerencsésnek számít az az alvállalkozó cég, amelynek nem kell legalább egyszer fizetési felszólítást küldenie a megbízója számára, ez áll a piacvezető hitelbiztosító szektorelemzésében.
hirdetés

 

Az Atradius tanulmánya szerint az építőiparban a legtöbb a késve történő kifizetés és a nem fizetés is.  A piaci környezet pozitív változásai immár évek óta nem eredményezik a magyar építőipar fizetési szokásainak javulását.

A piacvezető hitelbiztosító országigazgatója szerint a magyar építőipar kilátásai az elmúlt két év fejlődése ellenére sem egyértelműen pozitívak. Vanek Balázs azt mondta, hogy bár tavaly 129,5 százalékkal nőtt a szerződésállomány, a termelés pedig közel 30 százalékkal bővült, megmaradt a szektor legnagyobb kockázata, a vállalatok alultőkésítettsége. – „10%-ra becsüljük az építőipar árbevételének növekedését 2018-ban, de a profitráta csökken majd a dráguló munkaerő és a nyersanyagárak emelkedése következtében. A tőkehiányos szektorban ez várhatóan a csődök 5-10%-os növekedéséhez vezet az idén” – mondta Vanek Balázs, az Atradius országigazgatója.

Kép:Pexels

Az elemzés szerint a hazai építőiparra jellemző a nagy tőkeáttétel és a banki finanszírozási igény. A cégek kis önerőt tudnak megmozgatni egy-egy beruházás finanszírozásához, és jellemzően nagyarányú hitelre lenne szükségük, de jelentős részük nem hitelképes.  Az Atradius tanulmánya kiemeli, hogy a bankok 2016 óta könnyebben hiteleznek építkezéseket, de még mindig az irodaházakat preferálják a lakásprojektekkel szemben.

Vanek Balázs arról is beszélt,

az építőiparban fordul elő a leggyakrabban, hogy a vevők a számlájukat késve egyenlítik ki.
Az elemzésben résztvevő 300 vállalat többsége (77 százalék) szerint az építőipari B2B ügyfelek leginkább a likviditási problémák miatt tudtak csak később fizetni, pedig a számukra megszabott számlafizetési határidők (45 nap) két héttel haladták meg az országos átlagot (31 nap).
Mindenki ráugrik az építőiparra
A kimagasló 2017 után 2018 első hónapjaiban is tovább tart az építőipar lendülete. „Egy hónap alatt 472 cég jött létre az ágazatban, ami felülmúlja a korábbi évek szintén kimagasló értékeit” – mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója.
„A szállítók eleve több időt adnak az építőipari vevőiknek a számlák kifizetésére, mint más iparági partnereiknek, és még ennek ellenére sem jutnak időben a pénzükhöz” – mondta az Atradius országigazgatója.

Az Atradius elemzése szerint az építőipari kockázatokhoz hozzájárul még az infláció és az üzemeltetési költségek növekedése, ezek főleg a lakáspiacot érintik. Emellett továbbra is bizonytalan, hogy 2019-ben a jelenlegi 5%-ról ismét 27%-ra emelkedik-e majd a lakások áfája.

A bizonytalanság visszafoghatja a fejlesztéseket, mert nem biztos, hogy 2019-re befejeződnek a most induló beruházások. A hitelbiztosító pozitívabbnak látja az állami és önkormányzati infrastrukturális beruházások körét, amelynek nagy lendületet adtak a részben vagy teljesen Európa Uniós finanszírozású fejlesztések.

 

hirdetés

Véleményvezér

Ugrált-e Juhász Péter meztelenül a Bazilika kilátóteraszán?

Ugrált-e Juhász Péter meztelenül a Bazilika kilátóteraszán?

Megosztotta a közvéleményt az a kormányelképzelés, hogy kiveszik a Btk-ból a közéleti diskurzusban elkövetett rágalmazást, becsületsértést. Sokan politikai okokat sejtenek.
Zárul a nagy magyar urnafalépítő korszak

Zárul a nagy magyar urnafalépítő korszak

2021 májusáig lehetett pályázni az önkormányzatoknak a Magyar Falu Program keretén belül temetők infrastrukturális fejlesztésére. A megvalósításra 18 hónapot kaptak a pályázat odaítélését követően.
Öt év után kiderült Fekete-Győr András ártatlan

Öt év után kiderült Fekete-Győr András ártatlan

Nem fognak expresszt elnevezni a magyar igazságszolgáltatásról, ez már biztos.
A bécsi piacokon érdemes zöldséget venni a magyaroknak

A bécsi piacokon érdemes zöldséget venni a magyaroknak

Fenekestül fordult fel a világ, amikor Bécsben olcsóbb a zöldség, mint itthon.
Hadházy Ákos titkos hangfelvételt közölt Schadl ügyben

Hadházy Ákos titkos hangfelvételt közölt Schadl ügyben

Különös hangfelvételt hozott nyilvánosságra Hadházy Ákos független képviselő, aki azt jósolja, nem sok minden változik a magyar végrehajtás korrupt gyakorlatában.
Már ezt a terméket is inkább Romániában vegyük

Már ezt a terméket is inkább Romániában vegyük

Olcsóbb a hagyma a szomszédban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo