El sem olvassuk, de osztjuk a híreket

Manapság az európaiak közel fele (46%), a magyarok pedig több mint fele elsősorban a közösségi médiában olvassa és onnan osztja meg a híreket – általában anélkül, hogy ellenőrizné a forrásukat. Riasztó, hogy felmérések szerint tízből hat (!) hírt elolvasás nélkül osztanak meg. Az Európa Pont beszélgetésén ott volt a digitalizációért felelős uniós biztos is.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

 

A valódi hírnek tűnő félretájékoztatásnak és álhíreknek több célja is lehet. Egyik az, hogy manipulálják az olvasókat, például politikai céllal – ez történt például a 2016-os amerikai elnökválasztás idején is, amikor többen kattintottak a kampányokat övező hamis információkra a Facebookon, mint az igazi hírekre.

Mariya Gabriel uniós biztos
Kép: Európa Pont

Egyesek szerint már egy „posztfaktuális”, azaz igazság utáni korban élünk („post-truth era”: az oxfordi angol szótár 2016-ban ezt választotta az év szavának). Ez annyit jelent, hogy a közvélemény formálásában a tények másodlagosak, és az érzelmek és személyes meggyőződések számítanak igazán.

A kamuhírek születhetnek szimplán profitszerzési szándékkal is: a szenzációhajhász („clickbait”) címek és leadek célja, hogy minél több kattintást vonzzanak adott oldalra, és így minél több olvasót szállítsanak különböző hirdetéseknek.

Mindezek egyértelműen káros hatással járnak, megtévesztik az olvasókat, amelynek nagyon komoly – akár pénzügyi, egészségügyi, pszichikai – következményei is lehetnek.

Éppen ezért az álhírekkel szemben mindenképpen fel kell lépni, de úgy, hogy közben a fontos alapvető szabadságjogok – a sajtó- és szólásszabadság, a médiapluralizmus – ne sérüljenek. Ezt hangsúlyozta az EU digitális gazdaságért és társadalomért felelős biztosa, Mariya Gabriel is, amikor nemrégiben az Európa Pont vendége volt, ahol az álhírekkel szembeni fellépés fontosságáról beszélgettek.

Szabályozás vagy cenzúra?

A fake news elleni fellépés megfelelő kontroll nélkül könnyen átcsaphat cenzúrába, az álhírek megregulázása sokakat emlékeztethet az Orwell-féle Igazság-minisztérium tevékenységére – figyelmeztetnek a szabadságjogokat féltő hangok. Elég az online írástudás fejlesztése vagy a gyűlöletbeszéd és az illegális tartalmak bejelentésének megkönnyítése?

Wikipédia-szócikkekkel erősít a Youtube az álhírek ellen
A Wikipédiával közösen venné fel a harcot az álhírek ellen a Youtube, az ilyen videókról a tervek szerint egy kattintással elérhető lesz azok cáfolata. Egy közösségimédia-kutató szerint viszont ennél mélyebben bele kéne nyúlni az oldalakba, a probléma az alapvető algoritmusokban gyökerezik.
Önkéntes vagy kötelező szabályozásra van szükség? Jó minta lehet a gyűlöletbeszéd ellen már kialakított közös magatartási kódex? Töröltetni kell minden álhíreket tartalmazó anyagot a netről? Az Európai Uniónak meg kell találnia a válaszokat és a köztes utat e kényes terület szabályozására.

A témáról nemrég tartottak nyilvános uniós konzultációt, amely felmérte a mostani álhírek elleni akciókat, azok eredményességét. A konzultáció tanulságai fontos alapanyagkényt szolgálnak majd az idén tavasszal elkészülő uniós szintű stratégia kialakításához.

A témával az év eleje óta magas szintű munkacsoport foglalkozik. A munkában a magyar Dzsinich Gergely, a CyAN (CYbersecurity and cybercrime Advisors Network) elnökségi tagja is részt vesz.

(europa.blog.hu)

Véleményvezér

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo