Már csak a nagyitól kap pénzt a locsoló

A magyar szülők idén jellemzően 3-5 ezer forintot költenek gyermekenként játékra húsvétkor, ilyenkor a hasznosság, az ár és a minőség vezérlik a választást. A REGIO JÁTÉK friss kutatásából az is kiderült, hogy 2018-ban a legtöbb helyre kreatív és társasjátékot, illetve könyvet, kifestőt hoz a nyuszi.

Idén húsvétkor jellemzően 3-5000 forintot (29%) költenek a szülők játékra - derült ki a REGIO Játék friss felméréséből. Eszerint egynegyedük több mint 5000 forintot, egyötödük 2-3000 forintot szán az ajándékra gyermekenként. „Forgalom szempontjából a húsvét az év második legerősebb időszaka, a teljes forgalom közel 10 százalékát teszi ki a közelgő ünnep. A vásárlási láz nagyjából a nagypéntek előtti héten tetőzik, ilyenkor az átlagos kosárérték online bruttó 8600 forintra, hagyományos áruházi beszerzéskor 5700 forintra emelkedik” – ismertette a trendeket Gyaraki Dávid, a cég marketingvezetője.

Kép:Pixabay

A felmérés alapján a szülőktől és nagyszülőktől elsősorban édességet (80, ill. 85%) és játékot (69, ill. 57%) kapnak a gyerekek, ezeken felül pedig míg az édesanyák inkább a könyveket (57%), addig a nagyszülők a perselyt gyarapítják: minden harmadik fiatal számíthat egy kis zsebpénz-kiegészítésre a nagyitól, papától. „Tapasztalataink szerint, a szülők évről évre egyre inkább olyan játékot választanak, melyek a kreativitást, a szellemi fejlődést táplálják: idén legtöbben kreatív és társasjátékot, valamint könyvet, kifestőt rejtenek a nyuszi kosarába. A megfelelő ajándék kiválasztásánál a válaszadók annak hasznosságát, árát és minőségét jelölték meg legfontosabb szempontoknak” – egészítette ki Gyaraki Dávid. Minden ötödik kisgyermek egyébként egy vagy három különböző meglepetésnek, minden tizedik akár négy vagy többnek is örülhet idén, de a legjellemzőbb a kétféle ajándék vásárlása (50%).

Szapora üzlet?
Svájci, német, belga és olasz asztalokon végzi a magyar nyúlhús 98 százaléka. A honi gasztronómiában nem terjedt el eléggé,  pedig még támogatást is lehet kapni rá.
Továbbra is népszerű a locsolkodás

Tavaly húsvétkor tízből nyolc kisfiú volt locsolkodni, akik cserébe legtöbbször édességet (67%), hímes tojást (45%) és pénzt (44%) kaptak a lányoktól. Legtöbben 1500 forintnál többet (55%) gyűjtöttek az illatos kölnivel, a többiek 1000-1500 forintot (21%) vagy maximum 1000 forintot (24%) dobhattak be a perselybe. A hölgyek a szép mondókát leggyakrabban hímes tojással (70%) és finomságokkal (67%) köszönték meg, minden harmadik házra volt jellemző, hogy pénzt is adtak a legényeknek; általában 2-400 forintot (36%), 4-800 forintot (30%) vagy 800 forintnál is többet (34%) lehetett összegyűjteni egy-egy locsolással.

Top 10 játékkategória húsvétkor a REGIO JÁTÉK felmérése alapján 2018-ban:

  1. Könyv, kifestő
  2. Kreatív játék
  3. Társasjáték
  4. LEGO
  5. Szabadtéri játék
  6. Sporteszköz
  7. Építőjáték
  8. Puzzle
  9. Autós játék
  10. Plüss
Élő nyulat húsvétra? Maradjunk inkább a csokinál…
A húsvéti időszak közeledtével sokan döntenek úgy, hogy élő nyulat vásárolnak házi kedvencnek. Ugyanakkor fontos tudnunk, hogy az élő állat tartása komoly felelősséggel jár, az elhamarkodott, meggondolatlan döntés akár végzetes következménnyel is járhat kedvencünk számára. Háziállat vásárlása előtt – ünneptől függetlenül – legyünk körültekintőek, mérlegeljük a ránk váró felelősséget! Ha pedig nem tudunk lemondani a nyuszisimogatásról, válasszuk inkább az e célból szervezett rendezvényeket.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo