Júliustól az ételautomatákban is figyel a NAV

Az italautomatát üzemeltető vállalkozásoknak még több mint három hónapjuk van az úgynevezett automata-felügyeleti egység beszereltetésére. A szerkezettel az adóhivatal követni tudja a forgalmi adatokat, de egyben az üzemeltetőt is értesíti a bevételekről és a készletről.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrzési tapasztalatai szerint a gépek tulajdonosainak jelentős része nem fizet adót az automaták forgalma után, ezért szükséges az automata-felügyeleti egység, amelynek segítségével az adóhivatal éppúgy nyomon tudja követni az étel- és ital-automaták forgalmát, mint a pénztárgépekét.

Adózás 2018: idén is van mire figyelni
Hiába csökkent a szociális és az egészségügyi hozzájárulás mértéke, a minimálbér és a garantált bérminimum emelése miatt még nőnek is a vállalkozók adóterhei – vélekedett lapunknak Zara László.
A kormány az érintett vállalkozásoknak 120 ezer forintot biztosított az automata felügyeleti egység beszerzéséhez.  A július 1-jei határidővel és az időpontfoglalási rendszerrel is segíti az ital-automatát üzemeltető vállalkozásokat, hiszen így még minden érintettnek bőven van ideje az automata felügyeleti egység beszerelésére, időpontot a Magyar Postán lehet kérni.

Az adóhivatal eddig mintegy 700 vállalkozásnak összességében 23.600 üzembehelyezési kódot adott ki. Tegnapig már kétezer ötszáz automatába be is szerelték a felügyeleti egységet, amely nemcsak a hivatalnak szolgáltat naprakész adatokat, hanem a vállalkozónak is. Az automata üzemeltetője az új, online rendszernek köszönhetőn azonnal értesül például arról is, ha egy termékből már csak néhány darab van az automatában.

 

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo