Friss cikkeink


Jelentés az inflációról (a Monetáris Tanács állásfoglalása) 

A Monetáris Tanács 2002. augusztus 5-i ülésén megvitatta és elfogadta az augusztus 15-én publikálandó Jelentés az inflációról című kiadványt.

Folyó mérleg, június: -403 millió euró 

Előzetes adatok szerint a folyó fizetési mérleg hiánya júniusban 403 millió euró, az első félévben 1,805 milliárd euró volt - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn.

Fellendítette a tévé-eladásokat a labdarúgó VB 

A labdarúgó VB évében megugrott a kereslet a nagy képernyős televíziók iránt. Az eladott mennyiségből a 65 centiméteres és nagyobb képátmérőjű készülékek aránya tíz százalékkal nőtt április-májusban az előző két hónap forgalmához képest. Még nagyobb, 20 százalék a növekedés aránya a tavalyi negyedik-ötödik hónap értékesítéséhez képest, derül ki a GfK Piackutató Intézet felméréseiből.

Romló egyensúly 

A GKI Rt.-nek a K&H Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint idén a világgazdasági feltételek a korábban vártnál kedvezőtlenebbek és bizonytalanabbak. A magyar gazdaság dekonjunktúrából való kilábalása lassú, s az egyensúly romlása kíséri. Rendkívül gyorsan emelkedik a lakosság jövedelme és ezzel fogyasztása. Az infláció júniusban átmenetileg 5% alá csökkent, de a II. félévben emelkedni fog.
Megbeszélések az egyszerűsített vállalkozási adóról

Megbeszélések az egyszerűsített vállalkozási adóról 

Elképzelhető, hogy már a tavaly alakult kisvállalkozások is választhatják 2003. január elsejétől az egyszerűsített vállalkozási adót – legalábbis erről is szó volt a vállalkozói érdekképviseleti szervezetek vezetőinek a miniszterelnökkel és a pénzügyminiszterrel folytatott megbeszélésein július végén.

Részigazságok a marketingről 

Elfelejthetjük a hagyományos marketinget? Nem igaz! Az on-line marketing csak módszereiben más, mint a hagyományos, az off-line? Ez sem igaz. Amiben biztosak lehetünk: nem több és nem kevesebb. De míg a hagyományos kommunikációban választani kell a megoldások között aszerint, hogy nagyobb tömeget vagy egyes személyeket szeretnénk-e elérni; az on-line lehetőségek egyszerre lehetnek mindenkihez szólók és személyesek.

Nagyobb rendelésnövekedés, mint egy évvel korábban 

A Beszerzési Menedzser Index (BMI) júliusi értéke 54,9. Ez a felmérés eltelt hét évének legnagyobb júliusi értékét jelenti. Az index közel azonos az egy hónappal korábbi értékével, csupán 0,1 százalékponttal nagyobb növekedést jelez, mint júniusban.

Inflációs folyamatok Kelet-Európában 

Az ICEG Európai Központja által májusban közzétett tanulmány szerint az elmúlt másfél évben a Kelet- és Közép-Európai országok szinte mindegyikére az inflációs ráták jelentős csökkenése volt jellemző, és várhatóan 2002-ben is a dezinfláció fog folytatódni. Az inflációs folyamatok és kihívások Kelet-Európában címmel közzétett tanulmány ugyanakkor fölhívja a figyelmet néhány, rövid, illetve középtávon elképzelhető veszélyre, amelyre az adott országok gazdaságpolitikájának figyelni kell.

Megbeszélések az egyszerűsített vállalkozási adóról 

Elképzelhető, hogy már a tavaly alakult kisvállalkozások is választhatják 2003. január elsejétől az egyszerűsített vállalkozási adót – legalábbis erről is szó volt a vállalkozói érdekképviseleti szervezetek vezetőinek a miniszterelnökkel és a pénzügyminiszterrel folytatott megbeszélésein július végén.

A jegybanki alapkamat változása 

 

Gyors lakáshitel a Raiffeisentől 

Lassan minden kereskedelmi bank kínálati palettáján megtalálhatóak a kedvezményes lakáshitelek. Miután az állami támogatás révén egységesen alacsony szintre kerültek a kamatok, a verseny a szolgáltatások oldalára helyeződik. A bankok az egyre kedvezőbb feltételekkel - könyebb és gyorsabb hitelbírálati procedúra, kezelési költségek csökkentése, marketing akciók - próbálják magukhoz csábítani az ügyfeleket. Erre utal az állami kamattámogatásos lakáshitelpiac egyik legújabb szereplőjének, a Raiffeisen Banknak a szlogenje is: Velünk könnyebb.

Széchenyi-terv: nyolc pályázat folytatódik 

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) a Széchenyi-terv keretében 8 pályázatot folytat, 13-at még elbírál és azután megszüntet, 9 pályázatot - források hiányában - azonnal befejez - derül ki a minisztérium honlapján közzé tett adatokból.

Az adóhatóság és az Internet 

Az adóhatóság ebben az évben egyre jobban arra törekszik, hogy bővítse a számítástechnikai alapokon nyugvó ügyintézés lehetőségeit, s az adózók tájékoztatási igényét mindinkább ily módon elégítse ki – hangsúlyozta Király László György, az APEH elnöke.

Az adóhatóság és az Internet 

Az adóhatóság ebben az évben egyre jobban arra törekszik, hogy bővítse a számítástechnikai alapokon nyugvó ügyintézés lehetőségeit, s az adózók tájékoztatási igényét mindinkább ily módon elégítse ki – hangsúlyozta Király László György, az APEH elnöke.

Idén még az APEH szervezetében működik az adórendőrség 

Több szakmai elképzelés is van arról, hogy milyen szervezeti keretek között végezze a jövő év elejétől a munkáját az APEH Bűnügyi Igazgatósága. Ebben az évben viszont még az állami adóhatóság szervezetében működik.

Sikeres félévet zártak a takarékszövetkezetek 

A közelmúlt sikeres gazdasági éveinek szerves folytatásaként 2002 elsős félévét is jól zárta a Takarékszövetkezeti Integráció. Minden lényeges mutatónál számottevő fejlődés figyelhető meg, az integrált takarékszövetkezetek javítottak pozícióikon a lakossági, kis- és középvállalkozói, valamint az önkormányzati szegmensekben. A Takarékban első féléve már kevésbé mondható sikeresnek, igaz az alacsony eredmény okai között legnagyobb súllyal a korábban önálló részvénytársasági formában működő Takarék Bróker Rt. megvásárlása szerepel.

Biztonságosabb on-line fizetés 

Az on-line vásárlás biztonságossá tételét szolgáló új programot vezetett be a Visa - Verified by Visa néven - a Kelet- és Közép-Európát, Közel-Keletet és Afrikát magába foglaló CEMEA régióban. Ez várhatóan legalább 50 százalékkal csökkenti majd az on-line tranzakciókkal kapcsolatban felmerülő visszaéléseket.

Biogazdálkodás Magyarországon 

Bővült az ellenőrzött biotermelésbe bevont mezőgazdasági terület Magyarországon, míg 1996-ban 11.400 hektáron, 2001-ben már 79.200 hektáron termesztettek ilyen növényeket a gazdák - közli a Központi Statisztikai Hivatal.

Analóg helyett digitális - a távbeszélő-forgalom főbb jellemzői 

2001-ben 3 millió 745 ezer vezetékes telefon működött hazánkban. A vezetékes telefonvonalak száma - az analóg fővonalak 1999-óta tartó csökkenése és a digitális (ISDN-) csatornák számának növekedése összhatásában - 2000-ig még növekvő tendenciát mutatott, 2001-ben azonban már csökkeni kezdett - tette közzé a KSH.

Ötezer foglalkoztatott az nternetszolgáltatóknál 

Magyarországon az internetszolgáltató vállalkozások összes nettó árbevétele 2001-ben elérte a 237 milliárd forintot (melynek nagy része nem internet-hozzáférési szolgáltatásokból származik), foglalkoztatottainak száma meghaladja az ötezret - tette közzé a KSH.

Új IBM csúcsüzem New Yorkban 

Új, 13 000 négyzetméteres létesítménnyel bővül az IBM gyártó és fejlesztő kapacitása. A 2.5 milliárd dolláros ráfordítással East Fishkillben (N.Y, USA) épült félvezetőgyártó-üzem az IBM és New York állam történetének is legnagyobb tőkebefektetése.

A 2002. évi kilátások – GKM elemzés 

A magyar gazdaság fejlődését jelentős mértékben befolyásoló világgazdasági környezet az év hátralévő részében a rendelkezésünkre álló adatok és a nemzetközi előrejelzések szerint az exportlehetőségek bővülése révén segíteni fogja a hazai konjunktúra kibontakozását – olvasható abban az elemzésben, amit a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium tett közzé a közelmúltban.

A Ferrari a Shell új üzemanyagával nyerte meg a Francia Nagydíjat 

A hétvégén Michael Schumacher nyerte meg a Forma-1 Francia Nagydíjat és ezzel együtt ötödik világbajnoki címét. A kivételesen izgalmas verseny során Kimi Raikkonentől vette át a vezetést a körök során, majd folyamatosan az élen haladva megnyerte a Nagydíjat.

A 2002. évi kilátások 

A magyar gazdaság fejlődését jelentős mértékben befolyásoló világgazdasági környezet az év hátralévő részében a rendelkezésünkre álló adatok és a nemzetközi előrejelzések szerint az exportlehetőségek bővülése révén segíteni fogja a hazai konjunktúra kibontakozását.

Maradt a lassabb gazdasági növekedés 

Április-májusban az egyes kiemelt ágazatok adatai szerint folytatódott az első negyedév – a korábbiaknál lassúbb – gazdasági növekedése

366 ezer működő társas vállalkozás 

A működő gazdasági szervezetek száma 2002 I. félévében több mint 40 ezerrel gyarapodott; ezen belül a működő társas vállalkozások száma közel 21 ezerrel, az egyénieké mintegy 18 és fél ezerrel emelkedett.A növekedés valamelyest elmarad a tavalyi év azonos időszakához képest, akkor megközelítőleg 46 ezerrel nőtt a működő gazdasági szervezetek száma. A különbség kisebb mértékben a társas vállalkozások, nagyobb arányban az egyéni vállalkozások számbeli növekedésének visszaeséséből adódik - tette közzé a KSH.

Készül a nemzeti lakásprogram 

Az új kabinet száznapos programjának végrehajtása során csak kevés szó esett a lakáspolitikáról. Pedig a kérdés, hogy folytatódik-e a bérlakás-építési program, megmaradnak-e az államilag támogatott, kedvezményes kamatú hitelek, az áfa-, adó-, illeték, és gyermekek utáni kedvezmények, valamint azok a pályázati lehetőségek, amelyek például a panel- vagy egyéb épülettömbök felújításához, energiatakarékos korszerűsítéséhez lehetett igénybe venni, szinte minden családot érint. A témában Csabai Lászlóné, az új kabinet lakásügyi kormány-megbízottja nyilatkozott lapunknak.

Befektetőre váró Duna-menti és Velencei-tavi települések 

A jelenleg kihasználatlan kénhidrogénes gyógyforrás köré tervezett fürdő, szabadidőközpont, valamint a páratlan természeti adottságú és panorámájú, összesen közel 90 hektáros területen motel, villapark, jachtkikötő és kemping megvalósításához befektetőre, kivitelezőre és üzemeltetőre vár Dunaalmás. Bár a befektetőkkel folyó tárgyalások eddig nem vezettek eredményre, Gárdony képviselőtestülete szintén nem mondott le a Velencei-tóba ékelődő félszigetre évek óta tervezett üdülőparkról. A nagyszabású idegenforgalmi beruházás első lépéseként idén -- a 30 hektáros területből kihasítva egy 7 hektáros részt – 36 közművesített telket dobott piacra, melyek beépítése reményeik szerint elindíthatja a további fejlesztéseket. E mellett ősszel a tulajdonában lévő, Agárdon fekvő gyógyfürdő 1,2 milliárd forintos korszerűsítése és bővítése is elkezdődik, melyhez a saját erő mellé a Széchenyi terv pályázatán még tavaly nyert el 560 millió forint támogatást a kisváros.

A földhivatalok elektronizálása 

A szakemberek többsége támogatná azt az új igazságügyi miniszteri elképzelést, hogy az ingatlan-nyilvántartás a földhivatalokból kerüljön vissza a bíróságok hatáskörébe. A legfőbb érv az, hogy bár az elmúlt évtized közepétől beindult a fejlesztés -- számítógépre került az ingatlanadat-nyilvántartás, idén februártól hamisíthatatlan papíron adják ki a tulajdoni lapokat, május végén pedig végre beindult a TakarNet program is -- a földhivatalokban nem gyorsult fel jelentősen az ügyintézés. Többéves lemaradás, feldolgozatlan ügyhátralék van főleg a fővárosban, s nem csökkent a lakással való visszaélések száma sem.

Ingatlanbefektetők találkozója Prágában 

A CEDEM konferencia (Central European Development and Emerging Markets) – Közép Európa legjelentősebb ingatlanpiaci konferenciája – a régió ingatlan szakembereinek, fejlesztőinek és beruházóinak eddigi legnagyobb nemzetközi találkozója lesz, melyet idén szeptemberben, Prágában tartanak meg.

A Fundamenta sikeres első félévet zárt 

Rendkívül sikeres első félévet zárt a hazai piac egyik vezető lakás-takarékpénztára, a Fundamenta. A német Schwäbisch Hall csoporthoz tartozó pénzintézetnél június 30-ig több mint 25 ezer új lakás-előtakarékossági szerződést kötöttek, amelyek szerződéses összege 31,73 milliárd forintot tesz ki. A tavalyi első félévhez képest a szerződések volumene 63 százalékos növekedést mutat.

A kicsik és marketing 

Fontosnak tartják a kis cégek a marketinget, de még nem alkalmazzák - derül ki abból a felmérésből, amit a MarketCom Tanácsadó Kft. és a Magyar Marketing Szövetség 2002. júniusában készített a budapesti mikro-, kis-, és középvállalkozások körében.

A csoportépítés, a XXI. század nagy üzlete 

A fogyasztót lehet befolyásolni, manipulálni, de parancsra nem vesz senki semmit, így eladni sem lehet parancsra. Lehet terveket készíteni, lehet utasításokat adni, ezekhez ösztönző rendszereket szerkeszteni, ám mindez kevés: a csapatot is alkalmassá kell tenni a folyamatos sikeres akciókra.

Magyar építőipari cégek moszkvai lehetőségei 

A közelmúltban Moszkvában szándéknyilatkozatot írt alá Vladimír I. Ressin orosz építési miniszter, valamint Csabai Lászlóné, a magyar kormány lakásmegbízottja. A dokumentum lényege, hogy a feltételek megteremtése után a magyar vállalkozók számára is nyitva áll a moszkvai építési piac, ahol évente mintegy 100 ezer új lakás (háromnegyed részben vállalkozói beruházásban) épül fel, és nagy léptékben folyik a tömbrehabilitáció, valamint a műemlék épületek felújítása.

A 2002-es KMŰFA pályázatok értékelése 

2002. év első felében 1831 pályázat 15,385 milliárd forintnyi támogatásigényéből az eddigi döntések 1.008 pályázatot részesítettek 2,192 milliárd forintos visszatérítés-mentes támogatásban – hangzott el a Központi Műszaki Fejlesztési Alapprogram keretében 2002. első felében támogatott pályázatokról tartott sajtótájékoztatón. Az eseményen sor került a négy támogatott projekt szakmai bemutatására is.

Tensi nyár 2002 

Maximálisan ügyfélbarát, megbízhatóságra, minőségre és rugalmasságra alapozott üzletpolitikánk és a több mint 200 főt számláló professzionális és lelkes Tensi-csapat a garancia az Ön gondtalan utazására, nyaralására!

Samsung, a digitális konvergencia hírnöke 

Az első, és azóta is a legnagyobb koreai működőtőke-beruházással 1989 végén létrejött a Samsung Elektronics Magyar Rt. Ma már a Samsung csoport két újabb tagja is letelepedett Magyarországon, hogy mélyítve a vertikális integrációt, sikeresen megvalósítsák a vállalat kezdetek óta létező célkitűzését, azt, hogy a Samsung név egyet jelentsen a digitális technológiával.

Az első magyar .NET-alkalmazás 

Talán szebben hatna egy olyan történet, amelyben a .NET szabályos volta és ereje kezdettől meggyőzi az ügyfelet, és zökkenők, fejlesztési hurkok nélkül, olcsón alakul ki a .NET-es rendszer. Ámde a valóság, s benne a sikeres folyamatok egyelőre tömegesen a következőkben leírtakhoz hasonlók mindaddig, amíg elegendő mennyiségű referencia és társadalmi tapasztalat föl nem halmozódik. De hiszen ez minden új technológiával így szokott történni.

Pályázat kezdő vállalkozóknak! 

Eurowards-díj, verseny a vállalkozói szellem erősítésére - 2002. augusztus. 31-ig pályázathatnak a díjra magukban elég felkészültséget érző kezdő vállalkozások.

Telekommunikációs uniós pályázat 

Projektek a transzeurópai telekommunikációs hálózatok területén, általános szolgáltatások és felhasználási területek (eTEN 2002) címmel írt ki pályázatot az Európai Unió, nagyvállalatok, szövetségek, szakszervezetek, helyi és regionális önkormányzatok, kis- és középvállalkozások, illetve az előzőek konzorciumai részére.

Folytatódott a lakásárak csökkenése 

A budapesti lakóingatlanok irányára 2002 második negyedévében tovább csökkent, a lakások négyzetméterét átlagosan 209 ezer forintért kínálták az eladók - derül ki a Terinfo Ingatlan Figyelő Adatbank nyilvántartása alapján készült Ingatlan-adatbázis legújabb kiadványából.

Egymillióval kell növelni a foglalkoztatottak számát? 

Ahhoz, hogy Magyarország 2010-ig megfeleljen az Európai Unióban erre az időpontra előirányzott 70 százalékos foglalkoztatási rátának, csaknem egymillióval kell növelni a foglalkoztatottak számát - derül ki a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium a munkaerőpiaci folyamatokról készített összefoglalójából.

Módosult a munka törvénykönyve 

A Munka Törvénykönyvének legutolsó módosítása - bizonyos kivételektől eltekintve - július 1-től hatályos (szeptembertől pedig alkalmazandó). A módosító javaslat parlamenti sorsát megkülönböztetett figyelem kísérte. Annyit előrebocsáthatunk, hogy szemmel láthatóan bizonyos kérdésekben a jogalkotó az eddigieknél nagyobb mozgásteret kíván biztosítani a munkaadóknak, ugyanakkor - kényesen ügyelve a két fél közötti egyensúlyi helyzet megőrzésére - megfelelő garanciákkal kívánja biztosítani a munkavállalók jogi helyzetét.

Új KSH kiadványok 

 
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Jogi kisokos

Szigorodó szabályok mellett változik a magyar kriptopiac

Szigorodó szabályok mellett változik a magyar kriptopiac 

Közzétett a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága egy iránymutatást.

Cégblog

Nagyot szakított a Pepsi

Nagyot szakított a Pepsi  

A világ egyik legnagyobb üdítőital-gyártója az elemzők által vártnál nagyobb nyereséget és bevételt ért el a negyedik negyedévben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo