A Sorstalanság elkezdte legyőzni A bukás képi megjelenítését Budapest utcáin és a lapok hasábjain. Ez jó is, rossz is. Jó, mert végre nem látjuk olyan számban a náci vezért a lapok címoldalain, a különböző plakátokon, mint két-három héttel ezelőtt. De azért rossz is, mert nem egészen felhőtlen azoknak a hétköznapja, akiknek már egyszer sikerült összerezzenni, félni attól, akinek képét a film lépten-nyomon elénk buktatja. Egy hete azonban változik a moziműsor meg az azt kísérő reklám - a Sorstalanság képeivel találkozik tévénéző, újságolvasó, plakátokat szemlélő.
Hasonlóra - hitlerista katonai egyenruhát viselő ember fotójának kirakatban, újságban, munkahelyi (női) öltözők falán való tömeges láttatásában - utoljára a múlt század hetvenes éveiben volt példa Magyarországon. Nem, akkor nem a '30-as, '40-es évek fasiszta diktatúrája, hanem egy másik virágzott e hazában, az áruhiányos kirakatokban és a (női) öltözőkben egy Stirlitz nevű SS egyenruhás katonatiszt tekintete szakadt ránk. Az akkoriban vetített tévéfilm tényleg jó volt, a főhőst alakító orosz színész valóban a harminc évvel ezelőtti férfi ideálja lehetett a mai ötvenegynéhány éves hölgyeknek. De attól még a tény tény maradt, horogkeresztes szalagot viselő SS-katona mosolygott úton-útfélen Budapest polgáraira.
Na ja, hát ha a szovjet hatalom kellős közepén is jól elvolt a nép egy fasiszta jelképpel a kirakatjaiban, az öltözőiben, az újságjaiban? Jó ezt tudni 2005-ben is, mert nyomban értelmet nyer a kérdés: tetszik, hölgyeim, uraim, amit produkálunk nektek? Akkor nosza, mondjuk ám, meg írjuk, fő, hogy elfogyasszátok, s a csomagolást, meg a csomagoláson lévő üzenetet sem veszitek észre. Pár évvel ezelőttiek az adatok? Kit érdekel, nem a tény, hanem az ige, sőt az igehirdetés a fontos: jön a drágulás, a nyomor, az adótöbblet, meg az össztársadalmi adósság, de jövünk mi, akik mást adunk nektek, erőre kapó gazdaságot, családi közteherviselést, pénzt a gazdáknak, lakást a még nem lakóknak. Mint a Bokros csomag után, amikor végre erősödni, növekedni kezdett az ország, de a gyümölcsöt már egy új kurzus szedte le.
Bár... Mivel mi magyarok - tudtuk meg a Klubrádió múlt hétfői adásából egy Törzsök Erika nevű külügyekben jártas hölgytől - a Rubik kocka népe vagyunk, ezért lehet, hogy a színes kocka helyett az adóprésen egy kicsiny, elmés csavarással elérjük, hogy némelyek annyit tejeljenek, amennyit csak akarunk, s az államháztartásunk rendbe jön. Hogy Draskovics Tibornak ne is kelljen Brüsszelbe rohangálnia kiigazító lépések megígérése végett. Bár a pénzügyminiszter múlt heti nyilatkozatából az nem derült ki, hogy amikor nem lép, akkor helyben jár-e, de az bizonyos, hogy a zárolt 100 milliárd forint csak akkor nagyon sok pénz, ha a költségvetés kockázatmentesen teljesül. Draskovics a múlt héten megszólalt, kommentált, érvelt. Talán mert ez (is) a dolga. Egyik elődje, aki igazándiból "csak" az inflációért felel napjainkban, akkorát hallgat már egy-két hete, amekkorát nem szokott, s mert a januári 4,1 százalékos infláció boldog-boldogtalant meglepett, joggal kérdezheti a pénzromlás folyományában kevéssé jártas polgár: Járai Zsigmond vajon él-e?
Hát már miért ne élne? Nem őt, a jegybankelnököt kívánják pokolra az új idők traktorosai, akik a jövő héten a Kossuth térre pöfögtetik állami támogatással megvett járgányaikat, hanem az agrártárca vezetőjét. De nem azért ám, mert tavaly igen jó termés volt sok mindenből és sokfelé, így aztán nekik, gazdáknak rossz, a fogyasztóknak meg jó, elvégre olcsón kelt el megannyi portéka. Csak azért, mert az uniós - nem budapesti, Szabadság téri, hanem brüsszeli - több támogatást lassabban kapják meg néhányan. Csak azt nem értjük, hogy faluhelyen mit csinál a Rubik kocka népe? Hiszen már régen meg kellett volna nyitnia a soroksári, a káposztásmegyeri meg az üllői traktorkölcsönzőt. Elvégre az a költségtakarékos, ha Békés megyéből meg Győr-Sopronból a Rubik kocka népe a mi autónkkal a pest-közeli gépállomásra hajtat, ott 12-24 órára kivesz egy-két traktort, a Kossuth téren kicsit szántogat, majd visszaballag a kölcsönzőbe.
Az agrárium háza táján is ismert dolog persze a finom hangolás, a mézesek már jó ideje tudják, Brüsszelben csak jobb dolog érdekérvényesíteni, mint a pesti Kossuth téren. Ők már ott zümmögnek egy jó ideje, s lám, uniósodik a honi villamosenergia ipar is: múlt heti bejelentésük szerint Párizs és München városa lesz a béremelési háborúzásuk színtere. Az érdekérvényesítést vitte tökélyre a magyar építőipar is, ezért is lehet tudni, hogy a múlt héten a XIII. kerületben, a Váci út mentén, a Tesco előtti szabad területen egyről a kettőre jutott a szakma. Az ott folyó építkezésen a második szintre daruzták a budit. Tavaszra pedig a kék mozgó WC tetejére biggyesztett májusfából fogjuk tudni: a Váci úti építőipar is a csúcsra ért. A modern házépítő és az elégedett építőmunkás jelképe - a daruzott pottyintós - világosan közli gyalogossal, autóssal, a környék fölött repülőgépen utazóval: az érdekérvényesítés ehelyütt tökéletes, sőt. A munkaidőalap rossz felhasználásáért már rég nem üvöltözhet sem magyarul, sem románul a pallér csak azért, mert a szükség nagy úr, s a szaki az emeletről a földszintre megy dolgára ahelyett, hogy a dolga menne vele. Hát vele megy, miközben az építő cég HR-ese azt is tudhatja, hogy a gyakori használat egyet jelent a jól táplált - ettől aztán elégedett - építőmunkással, akinek futja rendesen élelemre a béréből, nem is kell tehát túlzásba vinni a következő évi bérkiáramlást.
