A sokat vitatott jegybanktörvény-módosítás végeredményeként Gyurcsány Ferenc miniszterelnök február elején négy új tagot delegált a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsába. Ezzel a lépéssel a gazdaságpolitika két pillére, a fiskális és a monetáris politika összehangolását kívánta elősegíteni. Járai Zsigmond jegybankelnök ezt az MNB függetlenségének kikezdéseként értékelte.
NT: A miniszterelnök elsősorban a jegybanki alapkamat hathatósabb csökkentését és a forintárfolyam mielőbbi gyengítését akarja elérni. Ön szerint miért fontos, hogy változás következzen be az eddigi monetáris politikában?
A koordináció során nagyon sok tényezőt kell figyelembe venni, így például a nemzetközi és a belső gazdasági folyamatok és feltételek kilencvenes években bekövetkezett radikális átalakulását: az áruk és a szolgáltatások szinte korlátok nélküli áramlásának hatásait, valamint a tőke- és pénzpiacok nemzetközivé válását. Ez az oka többek között annak, hogy a korábban bevált közgazdasági receptek alkalmazása ma már nem hatékony, és így a világ szinte minden gazdaságában hosszabb-rövidebb ideig tartó gazdaságpolitikai identitás-zavar alakult ki.
A 90-es években például a költségvetési hiány növekedésével kapcsolatos hatásmechanizmusok is megváltoztak. E változás egyik fontos eleme, hogy a költségvetési hiány növekedésével együtt járó megtakarításiszint-csökkenés már nem feltétlenül váltja ki a hitelkínálat visszaesését, így a beruházásokét sem, mivel ezeket a finanszírozási szükségleteket a nemzetközi pénzpiacokon felvett források pótolhatják. Ez a jelenség Magyarországon is érvényesült az elmúlt években, de ez így árfolyamkockázattal és a fizetési mérleg további romlásával is együtt jár. További fontos változás, hogy a globalizáció jelentős átrendeződést eredményezett minden gazdasági szereplő, minden vállalkozás, sőt minden állam számára is, hiszen ezek mind a világpiaci versenynek vannak kitéve.
Az államok gazdaságpolitikai szuverenitásának bizonyos fokú csökkenése nem jelenti az állam gazdaságpolitikai szerepének mérséklődését, sőt a globalizációnak a gazdasági feltételeket kiegyenlítő hatásai miatt ez bizonyos vonatkozásokban felértékelődni látszik. A gazdaságfejlesztés szempontjából is fontos, hogy a termékek korábban öt-tíz éves életciklusa rohamosan csökkenni kezdett, a technológiai paradigmaváltás felgyorsult, ennek folytán az eddigi ágazati alapon szerveződő gazdasági tevékenységek egyre inkább a technológiák mentén jönnek létre.
Az elmúlt évtized gazdaságfejlesztési trendjei sok esetben azt mutatták, hogy az úgynevezett hagyományos iparágak is lehetnek húzóágazatok, azaz nem feltétlenül az ágazat jellege a döntő, hanem a fejlesztésre szánt források eredményes felhasználása és az általános technológiai szint emelése. Ez pedig azt eredményezi, hogy ma már "felülről" nagyon nehéz meghatározni azokat a komplex ágazatokat, amelyek fejlesztő hatásuk miatt az egész gazdaság növekedését magukkal húzzák. A magyarországi ágazati elemzések is erre az összefüggésre mutatnak rá, hiszen maguk a növekedést biztosító ágazatok nagyon koncentrálódtak, s az egyes ágazatokon belül nagyobbak a különbségek, mint esetlegesen a különbözők között. Ebben a helyzetben fontos hangsúlyozni, hogy olyan gazdasági feltételek kialakulását célszerű ösztönözni, amelyek az alkalmazkodni tudó vállalatok fejlődését segítik elő.
NT: A gazdaságpolitikai identitás-zavar feloldására máshol milyen próbálkozások voltak?
GP: A kilencvenes évek végére bebizonyosodott, hogy már semmiképpen sem lehet olyan, úgynevezett anticiklikus gazdaságpolitikát folytatni, amivel a költségvetés egyensúlyát is biztosítani lehetne. Továbbá a restriktív jellegű, elsősorban a monetáris céloknak elsőbbséget adó politika sem képes tartós növekedést és egyensúlyt biztosítani a gazdaság szerkezetváltozásának elősegítése nélkül. Erre válaszul új irányvonal jelentkezik, amelyet szelektív expanziós gazdaságpolitikának is nevezhetünk. Ennek lényege, hogy azokat a területeket preferálja, amelyek a nemzetgazdaság szempontjából hatékonyak, és amelyek a technológiafejlesztésbe és a rugalmasan alkalmazkodni képes tevékenységekbe invesztálnak.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy egy ilyen rendszerben a beavatkozás nem növeli nagyobb mértékben az állam adósságát, mint a GDP növekedési üteme. Ha a monetáris és költségvetési politika között hatékony a koordináció, akkor lehetőség van stabil gazdasági növekedésre viszonylag magasabb folyó fizetésimérleg- és államháztartási hiány mellett is.
