Virtuális és valós optimizmus száguldott végig az országon. A múlt hét utolsó munkanapján újabb plafont szakított át a tőzsdeindex, a 18 ezer pontos lélektani, történelmi határ elérése - egy hét alatt az ezer pontos gyarapodás - gyorsabb növekedésnek tűnik, mint amennyit nyúlt fölfelé az Árpád híd pesti hídfőjénél épülő első budapesti felhőkarcoló. Ez a valós börzeszáguldás teljesen párhuzamosan ment végbe a tőzsdei mágusok virtuális menetelésének lezárásával, úgy hirdettek eredményt a versenyen, hogy egyben elkönyvelték: némely ifjak teljesítménye kiemelkedően jó hozamban öltött testet. A 12 héten át folyó tőzsdemágus versenyen ugyan elvi pénzt használtak a versenyzők, ám a valós kereskedéshez kapcsolódtak - elvileg.

A legjobban szereplők az informatikus szakmájúak voltak - talán nem véletlenül. Az internetes szimulációs játékon a nyertes az egymillió forintját több mint megduplázta, 2,4 milliót csak azért nem vágott zsebre, mert a játék tényleg játék volt. A magyarországi otthoni szélessávú internet hozzáférések ára és statisztikája alapján pedig arra nem nehéz következtetni, hogy a versenyzők, ha tényleges pénzzel tényleges haszonra tettek volna szert, akkor  a munkahelyük, az iskolájuk minimum részesedést kért volna tőlük. Elvégre a cég, a tanintézmény infrastruktúráját, szélessávú előfizetését használva kaszált a győztes, meg a második és harmadik helyezett, illetve a több ezer őket követő. Mindemellett az egy évtizeddel ezelőtt még kevésbé Budapest centrikus tőzsdézés - az akkor még jóval szerényebb informatikai háttérrel - mára már teljesen beszorult a fővárosba. S bár egy nyíregyházi legény vitte el a pálmát a tőzsdeszimulációs versenyen, nem sok jelét látni annak, hogy ez azért történhetett, mert a BÉT-vezérkar egy éve tartó, tőkepiacot népszerűsítő országjárása, roadshow-ja egyben a budapesti falak lebontását is eredményezte volna.

Lekéstük. Pedig érdemes lett volna megkérdezni az üzleti, gazdasági - és politikai - folyamatokat másabb, frissebb, élesebb szemmel látó fiatalokat, például a szimulációs verseny győzteseit: ha tőzsdén lenne az a kommunikációs cég, amely Duna TV nevet visel és mint kiderült, a minap kinevezett elnöke kapásból kirúgta az összes fontos helyettest és főnököt, vajon nézettebb lesz-e, a hirdetők szemében pedig értékesebb, avagy éppen fordítva?  Azaz: a képzeletbeli Duna-részvényeknek megnő az ázsiójuk, vagy piacképtelenné válnak? E múlt heti dunás nagytakarításból még nem ocsúdhatott föl sem a közszolgálati tévé stábja, sem az a politikai baloldal, amelyik átsegítette az egykori fideszesített Uránia mozi éléről a Duna elnöki székébe az új kegyeltet. Mivel még senki sem tápászkodott fel, nem volt értelme szondázni: a legutóbbi időkig híreket közlő hírműsor például csak elindult, vagy át is ment a struktúrált, csomagolt, fűszerezett, manipulált hírek csatornájába?

Mert ha elindult, de még nem ért át, akkor bizony az új Duna szempontjából rosszkor volt (van) a traktoros és gazda demonstráció a Kossuth téren. A didaktikus orientálást, mint olyat még nem láthatta a nagyérdemű. Csak hallgathatta. Hála a közszolgálati rádió egyik esti, majd megismételt reggeli riportja jóvoltából. Az egymás után megszólaló gazdák egymástól független dolgokat követeltek, az egyiknek a mézhelyzet fájt, a másiknak az, hogy Szanyinak hívták a korábbi agrárállamtitkárt, a harmadik a hibás adminisztrációját varrta a kormányzat nyakába, a negyedik a családi gazdaságokat siratta, s valahol a sor végén akadt olyan is, aki a túltermelést, a rossz és hiányos tárolási kapacitást kifogásolta. Ha nem kérdez közbe a riporter, akkor nem derül ki, hogy tényleg nem beszélnek egy nyelven a megkérdezett demonstrálók. Hanem azt hiszi a hallgató, hogy igen jól megszerkesztett, az érveket tudatosan egymás után rakó műsort hall.

Ez a több mint kuszaság az elektronikus sajtó háza táján arra mindenképpen jó, hogy a múlt héten megerősítést nyert korábbi hír Széles Gáborról és gazdasági tévéjéről tovább borzolja a csak fekete és fehér színekben látó médiapolitikusok, az emide vagy amoda elkötelezett kurátorok idegeit. Ha másért nem, hát azért, mert az üzletembert a '90-es években sokan miniszteri székbe álmodták bele, nem minden ok nélkül, különös tekintettel akkori MDF-es kötődésére. Ámde a mai gazdasági tévévágya - milliárdos közvetlen és cégekben lévő vagyonából vidáman finanszírozhatja is, mégpedig nem úgy, ahogy manapság szokás sajtótermékeket indítani, megvéve a piac legolcsóbb, legrosszabb, leggátlástalanabb embereit és alamizsnát lökve kiszolgáltatott, állás nélküli újságba íróknak - a jobboldal tévécsatornáját ütné ki a nyeregből. No de ha így van, vagy lesz, s valamilyen oknál fogva tényleg objektív, tényleg a tényeket közvetítő hírharsonát - magyar BBC-t - dob a piacra Széles, mi lesz hazánk kurátor testületeivel, s mi az elektronikus médiát szabályozó törvénnyel, hiszen emez is, amaz is oldalakat ismer, de oldal nélküliséget nem. Ezt valószínűleg nem csupán a bizottságok és pártkommunikátorok nem tudják megválaszolni, hanem maga Széles Gábor sem, ezért aztán röhöghet a markába az összes Hír TV-s: az ellenfélnek az elmúlt húsz évben sikerült a fél országot privatizálnia - legyen az Videoton vagy Ikarus - , többnyire sikerült szerzeményeit piacképes vállalkozássá feljavítania, de azt a falat, amit sajtónak hívnak, neki sem sikerül áttörnie.

A korszak másik nagy privatizátor-cégfeljavító vállalkozója, a ma már szinte csak a főiskolájának élő Tamás István a múlt héten talán meg is válaszolta - igaz, egy sajátos kérdés-felelek segítségével -, meddig kell várni egy-egy érdemi változás bekövetkezéséig. S ez talán üzenet Szélesnek is, odébb van az, amikor csatornájáról ránk mosolyog a mégoly vad pénzügyi krachot is szívhez szóló optimizmussal elénk táró Berecz Anna. Amúgy az IBS-tulajdonos Tamás Istvánt a Klubrádióban ugyancsak egy jeles közgazdász újságíró faggatta szombaton délelőtt, közölve volt a mérnöki végzettségű üzletemberrel: látszik rajta is, hogy a szocializmus gyermeke, elvégre három és ötéves tervekben gondolkodik, számol. Ha a közgazdász riporter Kun Zsuzsa e délelőtti műsorának egy másik darabkája egészen véletlenül nem Brüsszelben, az Európai Unió valamely hivatali helyiségében készült volna, még azt is mondhatnánk, szegény leány, a közép távú tervezésről valóban az maradt meg benne, amit a Közgázon a "marxi időkben" lehetett tanulni. Mindemellett a mikrofon előtt ülő vendég, a nagy privatizátor és cégfeljavító ekkor adta az uniós léptékű választ is - talán hajazva egy kevéske EU-s forrásra az üzleti főiskola javára a 2007-2013-es brüsszeli büdzséből - , hiszen leszögezte: hétévenként megy végbe érzékletes változás tevékenységében, üzleti cselekedeteiben. Bizonyára felmérhette Tamás István, ha egyszer egy közgazdász riporter ül mellette a stúdióban, akkor illik közgazdászul a kondratyevi ciklusokra is emlékeztetni őt egy cseppet. Megtette. A rádióhallgató pedig megsejthette, nyomban elkezdett gyűjteni, hogy hét év múlva legyen annyija, hogy beírathassa gyermekét az üzleti iskolába.

Amúgy a változatlanul növekvő, inflációját tekintve váratlanul jó pozíciót elérő magyar gazdaságban a munkával is rendelkező polgárnak nem is lesz talán annyira nehéz félre tenni. Bár az is igaz, hogy a pénz árát a betétet gyűjtő bank kicsiny összegben határozza majd meg, s ha az üzleti iskolát szánja gyermekének a szülő, akkor esetleg más megtakarítási formákkal, vagy éppen a tőzsdével is illik megbarátkoznia, ha a hozammal is számolni akar a tandíj befizetéséhez. Mindenesetre az MNB a hétfői kamatvágást - Járai Zsigmond elnök utoljára dönthetett a neki kedves monetáris szűk csapattal - a várakozásokat meghaladó mértékben teljesítette, így tehát a kereskedelmi bankok akár már el is kezdték lefaragni, stílusosan először csak a betéti kamatokat.

De mi lesz itt, ha további négyen rontanak neki a jegybanki alapkamatnak? A köztársasági elnök ellenjegyzése után a kormányfő a múlt héten kinevezhette a Monetáris Tanácsba az általa jelölt négy új tagot - s mikor ezt tette, már hallhatta, olvashatta is az "elvárást": menjen csak le az év végéig 7 százalék alá az alapkamat. Ez azért már valami: kezd olyan lenni a honi gazdaságpolitika, mint a hajdani május elseje, amikor is a sör és a virsli mellett a "felvonulók kérték"-ben öltött testet az össznépi boldogság. Igen ám, de a Felvonulási tér a múlt héten foglalt volt, bár kérni az ott lévők sem felejtettek el.