Friss cikkeink


General Document Line Rt.- az iratkezelés 

A magyar írásbeliség kezdetén kis számú főleg jogbiztosító iratok keletkeztek pl. nemesi címet és földbirtokot adományozó oklevelek, amelyek őrzését a javakat és jövedelmeket kezelő Kincstárakra bízták. III. Béla király 1181-ben kelt oklevelében írta elő az ügyek rendszeres írásos intézését. A mai irattárak elődeinek kialakulása is ebben az időben indult a királyi, egyházi intézmények és magán nagybirtokosok iratkezelését végző hivataloknál, azaz a kancelláriákon. A XV. századig a királyi adminisztrációs központok székhelyei Esztergom és Székesfehérvár volt.

Ipar - 2002. június 

Az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2002 júniusában 3,1%-kal, az év első hat hónapjában 1,1%-kal emelkedett. A termelés volumene szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított index szerint júniusban az előző hónaphoz képest 1,4%-kal, az előző év azonos időszakához viszonyított, munkanaphatástól tisztított index alapján 4,1%-kal nőtt.

FLAG féléves eredmények 

Az informatikában élen járó és immár 12 éves sikeres múlttal, és még sikeresebb jelennel rendelkező FLAG Informatikai Rt. kiemelkedően fontosnak érezte jelenlegi és leendő ügyfeleit biztosítani termékei és szolgáltatásai magas szintű minőségéről, mivel, mind a termelésben, mind a szolgáltatásban az egyre élesedő konkurenciaharc kiköveteli a szakmai kiválóság bizonyítását a potenciális vevők felé.

Az IATA és a Visa továbbfejleszti a smart-kártya technológiát 

A Légitársasások Nemzetközi Szövetsége (IATA) a VISA-val közösen globális standard kidolgozását tervezi a légitársaságok által használt smart-kártya alkalmazásokhoz. A légifuvarozási ágazat új szabványa kompatibilis lenne a pénzügyi szolgáltatásokban már működő szabványokkal, például a jóváírási és terhelési alkalmazások EMV szabványával.

Nem az egészségügy a legfontosabb 

Egy a közelmúltban végzett amerikai felmérések tanúsága szerint a tavaly szeptember 11-i események a terrorizmus felé fordították a világ figyelmét, míg az egészségügyi kérdéseknek alacsonyabb prioritás jut osztályrészül.

Új Novell levelezőrendszer kisvállalatoknak 

A Novell, a hálózati üzleti megoldások vezető szállítója megjelentette a Novell NetMail XE 3.1-t, amely a Novell NetMail kisvállalkozások számára készült verziója.

A magyar bírósági informatika eddigi legnagyobb programja 

Az Európai Bizottság Magyarországi Delegációjának képviselői és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalának (OITH) vezetése Székesfehérváron átvette az Albacomp Rt. közreműködésével kiépített bírósági informatikai tesztrendszert. A PHARE támogatással megvalósuló 111 helyi és 20 munkaügyi bíróságot, valamint az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalát átfogó rendszer teljes kiépítése a bírósági informatika eddigi legnagyobb magyarországi programja.

econet.hu: folyamatosan javuló eredmények 

Az előző év azonos időszakához képest több mint ötszörösére, a tavalyi teljes évi árbevétellel csaknem megegyező, 287 millió forintra növelte árbevételét az első félévben a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett egyetlen internetes cég, az econet.hu Informatikai Rt. A társaság ma közzétett gyorsjelentése szerint az econet.hu Rt. a tavalyi első félévi 175 milliós veszteséggel szemben az idén 41,5 millió forintos üzemi eredményt ért el az első félévben.

Színes trendeket árulunk 

Tézis: a szükségleteket tömeges méretekben kell kielégíteni. A fogyasztó mindig saját, személyes vágyai, visszaigazolását igényli. Igényli, hogy tartozzon valahova, igényli, hogy megkülönböztethesse, magát bemutathassa, jelezhesse egyediségét.

Túl széles a sáv? Az iparágat az optimizmus ölte meg... 

Míg Európában és Amerikában a szélessávú interenetezéshez szükséges optikai kábelhálózatokat kiépítő vállalatok százszoros(!) túlkapacitásokat hoztak létre az elmúlt években, mint amekkorát a piac eltarthatott volna, Dél-Korea és Japán – kormányzati segítséggel - kecsegtető távlatokat mutat. Ám a lisszaboni nyilatkozat fényében Európa stratégiai célja továbbra is az új gazdaság legdinamikusabban fejlődő régiójává válni.

Az amerikaiak és az internet 

Mire használják Amerikában a szélessávú Internetet?

Nőtt a monetáris bázis 

 

Kéretlen reklámjog 

Talán az első olyan jogszabály született meg tavaly december végén, amely az információs társadalom miatt és annak érdekei védelmében készült. Mégis, a többi között a kéretlen elektronikus reklámlevelek küldését is szabályozó törvény igencsak vegyes érzelmeket keltett szakmai körökben.

Alacsony infokommunikációs fejlettség Kelet-Magyarországon 

A budapesti és a Budapest környéki háztartások jelentősen nagyobb százalékban rendelkeznek vezetékes telefonvonallal, kábeltelevíziós / AM Mikro szolgáltatással, mobiltelefonnal, személyi számítógéppel és internet-hozzáféréssel – derül ki a BellResearch és a Think Consulting által publikált Magyar Infokommunikációs Jelentésből. A kutatás azt is bizonyította, hogy gyerek léte a családban növeli a Háztartások Infokommunikációs Fejlettségi Indexének értékét, elsősorban a számítógép és Internet hozzáférés számának ugrása révén.

Gábor Dénes díj - felhívás! 

A NOVOFER Alapítvány Kuratóriuma kéri a gazdasági tevékenységet folytató társaságok, a kutatással, fejlesztéssel, oktatással foglalkozó intézmények, a kamarák, a műszaki és természettudományi egyesületek, az érdekvédelmi szervezetek vezetőit, ill. tisztségviselőit és a Gábor Dénes-díjjal korábban kitüntetett szakembereket, hogy az évente átadásra kerülő belföldi GÁBOR DÉNES DÍJ-ra terjesszék fel azokat az általuk szakmailag ismert, kreatív, innovatív szellemű szakembereket, akik:

A nagy generáció nyugdíja 

Van-e esély a nyugdíjreform újraélesztésére, s milyen érvek szólnak mellette?

Életminőség és egészség 

Mint ismeretes a halálozások vonatkozásában igen kedvezőtlen Magyarország helyzete. A férfiak standardizált halálozási arányszáma 1,8-szer, a nőké 1,7-szer nagyobb, mint az EU-országok átlagos értéke. A keringési rendszer betegségei okozta halálozási arány Magyaror-szágon mind a férfiak, mind a nők körében több mint kétszerese az EU-országok átlagának. A második fő halálokot jelentő daganatos megbetegedések okozta halandóságunk nemzetközi viszonylatban a legrosszabbak közé tartozik. Míg a fejlett országokban csökken a dagana-tok okozta halálozás, addig Magyarországon az elmúlt évtizedekben folyamatos emelke-dést mutat. A férfiak halálozási aránya 58 %-kal, a nőké 44 %-kal nagyobb, mint az EU-átlag.

Fogyasztói árak - 2002. június 

2002. júliusban egy hónap alatt 0,1%-kal csökkentek, 2001. júliushoz viszonyítva pedig 4,6%-kal növekedtek az árak. Idén az első hét hónapban átlagosan 5,7%-kal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában.

A K&H Lízingcsoport sikeres első félévet zárt 

A K&H Lízingcsoport, a magyar lízingpiac egyik vezető cége sikeres első félévet zárt. Kihelyezései meghaladták a 35,8 milliárd forintot, amely nagyrészt a dinamikusan növekvő személygépjármű-lízingből származik. A Lízingcsoport élő szerződéseinek száma 2002 első félévében 46 ezerről 56 ezerre nőtt, portfóliója pedig a 2001 év végi 65 Md Ft-ról 2002. júniusra elérte a 80 Md Ft-ot. A K&H Lízingcsoport sikereihez az első félévben bevezetett egyedi szolgáltatások (pl. dupla légzsák akció) is nagyban hozzájárultak. A K&H Lízingcsoport célja, hogy minőségi, teljes körű eszközalapú finanszírozási kultúrát teremtsen meg.

A Bank Austria Creditanstalt AG mától a HVB Bank Hungary Rt. anyabankja 

A Bank Austria Creditanstalt AG mai bejegyzése a Bank Austria és a Creditanstalt jogi összeolvadásának sikeres befejezését jelzi. Az új Bank Austria Creditanstalt (BA/CA) Ausztria vezető bankja, melynek mérlegfőösszege mintegy 150 milliárd euró, és 11 országban több, mint 30 000 alkalmazottja van.

Megújított Visa Classic Hitelkártya az MKB-tól 

A Magyar Külkereskedelmi Bank kártyabirtokosai bankkártyás vásárlásaik esetén a jutalékmentes kártyahasználat mellett akár 45 napig kamatmentesen vehetik igénybe a rendelkezésükre álló hitelkeretet – derül ki a bank sajtóközleményéből.

Újabb szolgáltatási szerződéseket kötött a HP 

A Hewlett-Packard Company szinte egy időben hozott tető alá két nagy értékű üzletet: A Sonera, a legnagyobb finn telekommunikációs szolgáltató erőforrás-kihelyezési szerződést kötött a HP-val, míg az amerikai kommunikációs alrendszer-szállító, Agere Systems támogatási- és szervizpartneréül választotta a HP-t.

Mezőgazdasági termelői árak - 2002. június 

A mezőgazdasági termékek termelőiár-színvonala 2002. janu-ár–júniusban 10,7 százalékkal alacsonyabb volt az előző év azonos időszakinál. Ezen belül a növénytermesztési és kertészeti termékeké 15,6, az élő állatok és állati termékeké 3,4 százalékkal csökkent.

Győri kenyerek a Tesco-kban 

Sokan talán nem is tudják, hogy a Győri Sütőipari Kft. látja el az ország összes Tesco áruházát Tesco Toast kenyérrel, Tesco mini baguette-tel vagy akár Tesco császár zsemlével, holott ezek a termékek minden egységben igen közkedveltek. A felmérések szerint a vásárlók ismerik, és jó minőségük és kedvező áraik miatt kedvelik a Tesco termékeket, de mégis felmerül a kérdés, vajon milyen cégek állhatnak ezen cikkek hátterében?

A C&W/H&B partneri kapcsolatra lép az INSEAD-del 

Magyar, cseh és lengyel hallgatók is elnyerhetik a Cushman & Wakefield Healey & Baker ösztöndíjat, miután az ingatlantanácsadó világcég augusztus 1-jén hivatalosan csatlakozott az INSEAD, a világ vezető üzleti iskolájának Corporate Affiliation Program elnevezésű programjához. A cég két nappali tagozatos MBA hallgató tanulmányát szponzorálja majd. A támogatott diákok az INSEAD 2003 januárjában kezdő évfolyamának tanulói közül kerülnek ki. A két ösztöndíjas hallgató egyike nem brit nemzetiségű európai diák lesz.

Új befektetési kedvezmények várhatók 

A Gazdasági Minisztérium augusztus végére több javaslat-csomagot is készít a kormány számára: az egyik a befektetések ösztönzését, a másik a turizmus élénkítését szolgálja, a harmadik pedig a kis- és középvállalkozások működésének elősegítéséről szól.

Chip van már a K&H bankkártyák második vonalán is 

A Kereskedelmi és Hitelbank az augusztus 1. után kiadott Visa classic dombornyomott kártyákat is chippel látja el; az új bankkártyák új, művészeti kártyaképpel, Michelangelo: A líbiai szibilla című festményének részletével kerülnek forgalomba. A K&H Bank május óta több mint 26 000 chipes bankkártyát adott ki.

Elektronikus aláírás, elektronikus dokumentum 

Az elektronikus ügykezelés elengedhetetlen kelléke az elektronikus aláírás, amivel kapcsolatban ma már – vagy még mindig – nagyon sok a tévképzet, a túlzott várakozás.

Call centerek Magyarországon 

Call centert bizonyos vállalatméret fölött már érdemes létrehozni, leginkább azért, hogy a tömeges ügyfélszolgálati munkát ne a személyes ügyfélfogadást végző irodák munkatársai végezzék. S azért is, hogy adott feladatok – például a rendelésfelvétel vagy mondjuk bankoknál a számlával kapcsolatos ügyek – egy helyre koncentrálódjanak.

Az ingyennet ára 

Az internetboom időszakában a világ azt hitte, hogy az ingyenes szolgáltatóké a jövő. Azután mégsem lett így. 2000 végére már sorra jelentették be megszűnésüket ezek a cégek. A hazai piacon két szolgáltató, a Kiwwi és a Freestart próbált szerencsét, szintén nem sok sikerrel. Az utóbbi azonban az EuroWeb Rt. jóvoltából tovább működik.

Márkanevek varázsa 

A vállalatok a termékkel ma életstílust, mítoszt, spirituális tartalmat adnak el, a fogyasztó identitásával, hiedelmeivel, érzéseivel kommunikálnak. A részvénnyel jövőbeli perspektívát értékesítenek, és itt a befektetők elvárásaival lépnek kapcsolatba. Ezek viszont nem dolgokhoz kötött értékek, hanem ingatag értékviszonyok: a változó vásárlói szokások és a hullámzó befektetői bizalom leképeződései. Mi biztosítja hát a termékek árának és a vállalatok értékének stabilitását az új gazdaságban?

A vevő mindenek felett 

Egyediség és uniformizáltság. Két véglet, ám mégis összetalálkozhatnak. Az automatizáltság uniformizáltságot, elembertelenedett üzleti kapcsolatokat kellett volna szüljön. Nem ez történt.

CSökkentek a szállásdíjbevételek 

2002. június végéig a kereskedelmi szálláshelyeket 2,6 millió vendég 7,2 millió vendégéjszakára vette igénybe, ami azt jelenti, hogy a tavalyi első félévhez hasonló számú vendég közel 2%-kal kevesebb vendégéjszakát töltött el. A szállásdíjbevételek országosan 3%-kal csökkentek.

Business Online a Neumann-tagok asztalán 

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és a Prím Média megállapodást írt alá, amelynek értelmében a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság 2002 szeptemberétől egy éven keresztül 2700 példány előfizetésével valamennyi tagjához eljuttatja az immár hetedik évfolyamában járó üzleti kommunikációs folyóiratot, a Business Online-t.

Tovább frissül a K&H bankkártyák megjelenése 

A Kereskedelmi és Hitelbank az augusztus 1. után kiadott Visa classic dombornyomott kártyákat is chippel látja el; az új bankkártyák új, művészeti kártyaképpel, Leonardo da Vinci Madonna Littahoz című tanulmányának részletével kerülnek forgalomba. A K&H Bank május óta több mint 26 000 chipes bankkártyát adott ki.

Új befektetési kedvezmények várhatók 

A Gazdasági Minisztérium augusztus végére több javaslat-csomagot is készít a kormány számára: az egyik a befektetések ösztönzését, a másik a turizmus élénkítését szolgálja, a harmadik pedig a kis- és középvállalkozások működésének elősegítéséről szól.

Nem számíthatunk fellendülésre az ingatlanpiacon (GKI) 

A GKI Rt. – Wallis Ingatlan Rt. fővárosi ingatlanpiaci indexének értéke 2002. II. negyedévében -29,2. Ebben a negyedévben az előző időszakokhoz hasonlóan tovább erősödött az ingatlanpiaci kínálati oldala (az építési telkek kivételével), s rövid távon sem az ingatlanforgalmazók, sem az ingatlanfejlesztők, de a vállalatok sem számítanak erőteljesebb fellendülésre.

Készül a Nemzeti Fejlesztési Terv 

2002. június 14-én megalakult a Nemzeti Fejlesztési Terv és EU Támogatások Hivatala dr. Baráth Etele vezetésével. Ez az intézmény koordinálja a készülô Nemzeti Fejlesztési Terv munkálatait. A Nemzeti Fejlesztési Terv az a stratégiai dokumentum, amelyet Magyarországnak az Európai Unióból majdan érkezô pénzügyi támogatások megszerzése érdekében kötelezô készítenie.

Forradalmasítja a sörfogyasztást a Baltika 

A nürnbergi sörvásár szentpétervári sajtótájékoztatóján munkatársunk magyar nyelven kapta az írott információkat. A lehető leghatékonyabb kommunikáció azt érzékelteti, hogy a „Brau Beviale 2002” szakvásárral november 13-15. között erőteljesen kívánják támogatni a sör- és italgyártás fellendítését, nemzetközi méretekben.

Lakásvásárlási kölcsön a Budapest Banktól 

Már a Budapest Bank is nyújt kedvezményes kamatozású lakásvásárlási kölcsönt új és használt lakás megvásárlásához. Az ügyintézést az akár hétvégeken is elérhető hiteltanácsadók teszik kényelmesebbé, gyorsabbá.

Stagnáló export az első félévben 

2002 első félévében a kivitel értéke — előzetes adatok szerint, folyó áron — 4411 milliárd forint, a behozatalé 4761 milliárd forint. Az export értéke nem változott, a behozatalé 3%-kal csökkent 2001 első félévéhez képest. A deficit 350 milliárd forint, ez 159 milliárd forinttal alacsonyabb a tavalyi év első felében regisztrált adatnál.

A nagy vesztesek 

Az IT-szektor szereplői egymás után állították fel kétes értékű negatív rekordjaikat. Széles sávban buktak, amely sáv szélei jóval túlmentek a legális üzleti tevékenységen.

A VisaNet egy percre sem állt le 

Másodpercenként 4.200 engedélyezési eljárást dolgozott fel 2001 decemberében, az ünnepi bevásárlás csúcs idején a VisaNet, a Visa International globális tranzakció-feldolgozó rendszere. Az eredetileg 6000 engedély/másodperc csúcsteljesítményre tesztelt eszköz az év többi részében átlagosan másodpercenként 2.800 jelentkezést fogad, ám a most zajló bővítést követően már másodpercenként 10.000 tranzakció feldolgozására lesz képes. A VisaNet képességeinek köszönhetően egy ügylet jóváhagyási ideje ma átlagosan 0,2 másodperc, míg ez a folyamat 1973-ban közel egy percig tartott.

A nagy vesztesek 

Az IT-szektor szereplői egymás után állították fel kétes értékű negatív rekordjaikat. Széles sávban buktak, amely sáv szélei jóval túlmentek a legális üzleti tevékenységen.

A vevő mindenek felett 

Egyediség és uniformizáltság. Két véglet, ám mégis összetalálkozhatnak. Az automatizáltság uniformizáltságot, elembertelenedett üzleti kapcsolatokat kellett volna szüljön. Nem ez történt.

Magyar közlekedéspolitika 2002-2015 (tervezet) 

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közreadott egy tervezetet a hosszútávú közlekedéspolitikáról, elsősorban a közlekedési társaságok számára.

Jelentés az inflációról (a Monetáris Tanács állásfoglalása) 

A Monetáris Tanács 2002. augusztus 5-i ülésén megvitatta és elfogadta az augusztus 15-én publikálandó Jelentés az inflációról című kiadványt.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Jogi kisokos

Szigorodó szabályok mellett változik a magyar kriptopiac

Szigorodó szabályok mellett változik a magyar kriptopiac 

Közzétett a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága egy iránymutatást.

Cégblog

Nagyot szakított a Pepsi

Nagyot szakított a Pepsi  

A világ egyik legnagyobb üdítőital-gyártója az elemzők által vártnál nagyobb nyereséget és bevételt ért el a negyedik negyedévben.

Gazdaság

Méretes pofon az orosz hadseregnek

Méretes pofon az orosz hadseregnek 

Ukrán védelmi miniszter: letiltották az oroszok által használt Starlink-terminálokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo