Négy hölgyet avattak borlovaggá - olvasható az egriborasz.hu honlapon. A hír azonban egy másik borvidék ebbéli teljesítményét méltatja, Tolcsván került sor a ceremóniára. A honlapon felsorolják a borlovaggá avatott hölgyeket, azaz Gyárfás Ildikót, a megyei közgyűlés elnökét, Kubik Anna színművészt, Szél Ágnes fotóművészt, valamint Farkas Erzsébetet, a Borkereskedőház exportőrét.
Az egriborasz.hu hivatkozik Bencze Katalinra, a Lórántffy Zsuzsanna Borrend nagymesterére, miszerint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében most került sor először női borlovagok avatására. Magyarországon 34 borlovagrendet tartanak számon, amelyek közül 26 jelenleg is aktívan működik. A Lórántffy Zsuzsanna Borrendbe kizárólag nőket választanak; a rend tagja a Nemzetközi Borbarátok Egyesületének, első avatását tavaly Hajóson rendezte meg, a második az idei Tokaj-hegyaljai, az avatási helyszíneket ugyanis a borlovagrendnek három bora határozza meg, a hajósi, a villányi és a Tokaji 5 puttonyos aszú - ismertette a szakmai tudnivalókat Bencze Katalin. A honlap információja szerint a női borlovagok, a férfiakhoz hasonlóan, próbatételen esnek át. A még csak lovagjelöltek először a hordóban megszentelik a nedűt, majd megbirkóznak a lopóval, aztán a felszívott bort bemutatják és kiválasztják hozzá az előírásnak megfelelő poharat. A négy női borlovag - az egyáltalán nem mindennapi eseményen - sikeresen teljesítette a követelményeket, a fogadalomtétel után szőlővesszővel felavatták őket és a kitüntető címeket ünnepélyes borkóstolással pecsételték meg.Hölgyeket avattak borlovaggá
Egy politikust, egy színészt egy fotóművészt és egy kereskedőt - azaz négy hölgyet - avattak borlovaggá Tokaj-hegyalján. Az egriborasz.hu információja szerint a négy hölgy megállta a helyét a szakmai próbatételen.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.