Friss cikkeink


Csányi étvágya töretlen

Csányi étvágya töretlen 

Az OTP Bank bejelentette, hogy egy újabb bank megvásárlásáról ír alá szerződést kedden. A Budapesti Értéktőzsde honlapján megjelent közleményben nem nevezik meg, hogy melyik tervezett akvizíciójuk jutott el végső szakaszába, az eddigi hírek alapján, azonban ez valószínüleg a montenegrói Crnogorska komercijalna banka AD, amelynek (CKB) többségi, legalább 80 százalékos részvénycsomagjának megvásárlására augusztus 18-án nyújtott be kötelező érvényü ajánlatot az OTP.
Kockázati tőkéstársak

Kockázati tőkéstársak 

Ha egy vállalkozás kockázati tőke bevonásával szeretne fejlődni, a nagyon komolyan végiggondolt üzleti terv mellett olyan vezetőkre van szüksége, akik személyes varázsukkal és felkészültségükkel eléggé meggyőzően hatnak az alapkezelőkre. Ma Magyarországon a preferált ágazatok: a szolgáltatások és a fogyasztási cikkek. A számítástechnika és a kommunikáció ideje leáldozott.
Ezt megúsztuk?

Ezt megúsztuk? 

Gráf József arra számít, hogy még ezen a héten bejelentheti, hogy Magyarország mentes a madárinfluenzától.
Benne lesz az ujjlenyomatunk

Benne lesz az ujjlenyomatunk 

Augusztus 29-től olyan új, úgynevezett biometrikus útleveleket vezetnek be, amelyekben egy elektronikus csip is tartalmazza az okmány tulajdonosának fotóját, nevét, születési idejét és a többi ismertetőjegyet.
Még a maffia ellen is

Még a maffia ellen is 

Az F-Secure Corporation, bejelentette együttműködését Hong Kong vezető informatikai és kommunikációs technológiai szolgáltatójával, a PCCW vállalattal, amelynek keretében teljesen automatizált adatbiztonsági szolgáltatásokat nyújtanak a kis- és középvállalati (KKV) szegmens számára. A bejelentés az F-Secure és a PCCW együttműködésének folytatása, mivel a PCCW korábban már ajánlotta felhasználói számára az F-Secure vírusvédelmi és kémprogram-védelmi megoldásait.
Gyurcsány közösen szeretné

Gyurcsány közösen szeretné 

A konvergenciaprogramot együtt kell értelmezni a következő hét-kilenc évre szóló fejlesztési tervvel, illetve a gazdaság és a foglalkoztatás fejlesztésére vonatkozó lisszaboni stratégia értékelésével - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) hétfői ülésén.
A jegybankelnök kapkodást emleget

A jegybankelnök kapkodást emleget 

Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint szükséges volt a monetáris szigorítás, mivel a mostani körülmények között veszélyben van az árstabilitás elérése; 2008 végére sem érnénk el az eredetileg tervezett 3 százalékos éves inflációs mértéket, ha a mostani kamatemelést nem lépte volna meg a Monetáris Tanács.
Nem hiába várta mindenki

Nem hiába várta mindenki 

A Monetáris Tanács 50 bázisponttal 7,25 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot - augusztus 29-i hatállyal - hétfői ülésén. A döntés lényegében megfelel az elemzői várakozásoknak.
Megállt a kívánságműsorok gazdaságpolitikája?

Megállt a kívánságműsorok gazdaságpolitikája? 

A közpolitika forradalmáról Bokros Lajos, a társadalmi radikalizálódásról, népi forrongásról, kvázi forradalomról pedig Stumpf István beszélt egy konferencián.
Vannak felelősök, akik ha cselekednek...

Vannak felelősök, akik ha cselekednek... 

Budapest felnőtt lakosságának harmada (34%) szerint az augusztus 20-i tűzijáték alatt bekövetkezett katasztrófáért nem lehet mást felelőssé tenni, csakis a természetet. A többség (60%) szerint azonban vannak konkrét felelősei is az eseményeknek, akik ha helyesen cselekednek, akkor sokkal kevesebb sérült és halálos áldozat lett volna.

Egyéni vállalkozónak is kell fizetni 

A nyáron elfogadott - az államháztartás egyensúlyát javító céllal született - törvények számos előírása szeptember 1-én lép hatályba. Külön törvény született a különadóról és járadékról, amelynek az egyéni és társas vállalkozásokra vonatkozó szabályit szeptembertől kell alkalmazni.

Kamatemelésre vár a piac 

Gyengébben nyitott a forint a bankközi devizapiacon, az eurót kilenc óra tájban 278,40/50 forinton jegyezték, szemben a pénteki 277,90/278,00 forinttal.

Mit és hogyan kell fizetni? 

A nyáron elfogadott - az államháztartás egyensúlyát javító céllal született - törvények számos előírása szeptember 1-jén lép hatályba. A változások több ponton érintik a személyi jövedelemadó (szja) törvényt is.

Új szereplő a pénzosztásban 

A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaság a 2052/2006.(III.20) sz. kormányhatározat alapján alakítja ki a vállalkozói banki feladatokat és hajtja végre a vállalkozásfejlesztési, különösen a kis- és középvállalkozások (kkv-k) támogatását szolgáló tevékenységének bővítését.

Pénzügyi csúcs 

Kihívások - a nagy áttörés? címet kapta az a hétfői konferencia, melyet a Hungarian Business Leaders Forum az ICEG Európai Központ társaságában szervez.

Víziót is vár a VOSZ 

A kormány stratégiai célként kezelje az exportot mérsékelten ösztönző árfolyamot, egy mérsékelt infláció ma aligha okoz problémát - nyilatkozza a VOSZ elnöki tanácsadója.

Nyugdíjassarc több hangszeren 

A nyugdíj mellett dolgozó több közterhet fog fizetni, a nem dolgozó pedig esetleg számolni kénytelen nyugdíja 2 %-os értékvesztésével.

Pályázati lehetőség alkalmi munkára 

142,5 millió forintos támogatási keretből írt ki pályázatot az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány.

Múlt heti fonákságok - Ansari és Anettka űrpechével 

A politikai jelenléti ívet csak Varga Mihály írta alá az ellenzéki pártból, saját csomagolású közhelyeiből osztogatott a konvergencia program apropóján.

Ügyfélroham mindenütt! 

A kamatadó szeptember 1-jei bevezetése előtt, az utolsó héten is jelentős érdeklődésre számítanak a bankok, így a legtöbb pénzintézet rendkívüli nyitva tartással várja azokat a befektetőket, akik augusztus 31-e előtt fektetik be megtakarításaikat, mentesülve így a kamatadó megfizetési kötelezettség alól.

Mit kell tudni az áfaváltozásról? 

A nyáron elfogadott - az államháztartás egyensúlyát javító céllal született - törvények számos előírása szeptember 1-jén lép hatályba. Több ponton változik ettől a naptól az általános forgalmi adóról szóló (áfa) törvény is.

"Megmondja, mit fogunk csinálni" 

A kormány várhatóan szeptember 27-e után dönt az Új Magyarország Fejlesztési Tervről, akkorra lezárul a társadalmi vita, a társadalmi egyeztetés - mondta Bajnai Gordon kormánybiztos az MTI-nek.

Hol lehet a legkevesebbet dolgozni? 

A világ 71 nagyvárosának polgárai közül a párizsiak dolgoznak a legkevesebbet - állapította meg a svájci Ubs bank felmérése. A francia főváros dolgozói évente, fejenként 1481 órát töltenek munkával, ami szűken mérve éppen hogy eléri a heti 35 órát.

Mibe kerül az egyedi életérzés? 

Néhány éve tört be a hazai lakáspiacra a loft, mint sajátos stílusú lakótér, s úgy tűnik sikert arat. A fővárosban épülő, hasonló jegyeket hordozó lakóingatlanok nemcsak a külföldiek, hanem az egyedi luxust kereső honfitársaink körében is kelendők.

Vigyázat, veszélyes! 

Július elsejét követően nem kerülhet forgalomba olyan elektronikai termék, amely ólmot, higanyt, kadmiumot és hat vegyértékű krómot tartalmaz. Ám a hulladékba jó pár évig még juthatnak ilyen berendezések!

Helyjegyes lett a SkyEurope 

A helyfoglalási lehetőséget is meg lehet vásárolni a SkyEurope -nál, azaz nem az érkezési sorrend a döntő érv akkor, amikor valaki ablaknál akar ülni.

Kicsit kevesebb adósság 

A konvergencia program pénteken délután nyilvánosságra hozott vitaanyagában az államadósságra vonatkozó prognózis kissé alacsonyabb lett a korábban közöltnél, a többi, főbb makrogazdasági adat nem változott.

Jövőre kevesebbet vásárolunk? 

A bruttó hazai termék (GDP) növekedése a fiskális konszolidáció, s ennek nyomán a belföldi kereslet zsugorodása miatt 2007-2008-ban a korábbi 4-4,5 százalékról 2,2 illetve 2,6 százalékra csökken, majd 2009-2011-között visszatér a korábbi 4,1-4,5 százalékos ütemhez - áll a konvergencia program vitaanyagában.

2009-ig megszüntethető 

A 2005. decemberi konvergencia programban tervezett évi átlagos 1,4 százalékpontos egyenlegjavulással szemben a kiigazító intézkedések 2007-ben az államháztartási hiány 3,3 százalékpontos csökkenését eredményezik, amit a következő években további 2,5, majd 1,1 százalékpontos egyenlegjavulás követ - áll a konvergenciaprogram péntek délután nyilvánosságra hozott vitaanyagában.

Áremelkedés jön 

Jövőre átmenetileg gyorsul az infláció, 2007 első felében az infláció átmenetileg 7 százalék fölé emelkedik, majd az év második felében mérséklődik. Így az éves átlagos drágulási ütem 6-6,5 százalék között prognosztizálható, 2008-ra a fogyasztói árak emelkedése pedig 3,3 százalékra mérséklődik - áll a konvergenciaprogram vitaanyagában.

Plazmát vegyenek! 

A plazma televíziók eladása 95 százalékkal volt magasabb az idei esztendő április-júniusi időszakában, mint a tavalyi második negyedévben, elérte a 2,2 millió darabot; a felfutást elsősorban a japán Matsushita Electric Industrial Co. hatalmas forgalma okozta - derül ki a DisplaySearch amerikai kutatóintézet jelentéséből.

Veres csatlakozása 

Magyarország 2007-2009 között csatlakozhat az ERM II. árfolyamrendszerhez, és a csatlakozást követően dönthet a 2011-2013 közötti euró bevezetés időpontjáról - mondta Veres János pénzügyminiszter pénteken a kormányszóvivői sajtótájékoztatón.

Ár nélkül indulnak 

Két új papírral bővül a Budapesti Értéktőzsde terméklistája, hétfőn indul a Bookline.hu és a Graphisoft Park részvényeinek kereskedése.

Ő is a hátsó ajtón 

A május elején megjelent Trojan.Opnis család tegnap felbukkant legújabb variánsa e-mail üzenetek mellékleteként terjed és a Windows alatti rendszerek biztonsági réseit kihasználva igyekszik kifejteni romboló hatását. A trójai egy hátsó ajtó (backdoor) segítségével, távolról kísérli meg átvenni a vezérlést, így okozva jelentős károkat a már fertőzött rendszer felett.

A másodiknak partner kell 

A Ford járműipari nagyvállalat nyitott más járműgyártókkal szövetségre lépni, ha ebben fennáll közös érdekeltségük - jelentette ki Bill Ford cégfőnök a Business Week című amerikai hetilapnak

Hat program, 165 pályázó, 6 milliárd forint 

Nyilvánosságra hozta a különböző támogatási programjai során kutatásokra folyósított közforrások összegét és célját a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal.

Ésszerűtlen a szigor 

Az Európa Bizottság elemzése fajsúlyos érveket sorakoztat fel a szabad munkavállalás korlátozása ellen és a feketemunka terjedésétől tart.

Végre egyre többen 

Az európai foglalkoztatottság folyamatosan emelkedik, amit jól mutat az is, hogy Európában gyorsabb ütemű a munkahelyteremtés, mint az Egyesült Államokban.

A szomszédba nem mehetünk 

A hazai munkavállalók számára legkönnyebben elérhető célpont, Ausztria zárva tartja álláspiacát, Itália már engedett, Hollandia pedig jövőre várhatóan elérhető lesz.

Az email feladója: Apeh 

Az APEH ez év május 12-től kezdődően, mintegy ötvenezer törvényben kötelezett nagy adóalanytól elektronikus úton kapja a bevallásokat és adatszolgáltatásokat. Rajtuk kívül még további 25 ezer adózó önként választotta a kötelezettségek teljesítésének e papírmentes módját.

Tisztább, drágább? 

Az Elephant Holding szakemberei szerint a közterhek emelkedése, valamint az adótörvények változása együttesen érinti majd az ingatlan piacot, és a fejlesztői szektor további tisztulásához, a lakásárak növekedéséhez vezethet. Amint azt Zelei Zoltán, az Elephant Holding Rt. értékesítési vezetője elmondta: a megszorító csomag egy különösen érzékennyé vált piacon fejti ki hatását.

Személyesen, repülve 

2006. augusztus 21-én az MKB Bank és a Lufthansa egy új co-branded (társmárka) hitelkártya kibocsátásáról szóló stratégiai együttműködési megállapodást kötött. Az ősztől elérhető MasterCard márkájú "MKB Lufthansa Miles & More törzsutas pontgyűjtő hitelkártya" mindenki számára hozzáférhető, és ötvözi a nemzetközi légitársaság pontgyűjtő törzsutas programját a banki szolgáltatások előnyeivel.

Nagy lépés a kisvállalkozásért 

Az 1992 óta működő Országos Mikrohitel Program legsikeresebb időszakának az elmúlt másfél év bizonyult.

A potyázóknak annyi? 

Peronkapukat építtetett a MÁV a Nyugati pályaudvaron, hogy elejét vegye a potyautazásoknak. Tervezik, hogy más pályaudvarokon is bevezetik a peronrendszert.

Tovább lesznek nyitva 

Komoly forgalmat tapasztalt a Budapest Bank is, ezért eldöntötte, ugyancsak hosszabb nyitvatartással segíti a kamatadót "megelőzni" igyekvő ügyfeleket

Zemplén autóipart épít 

Szinte összetolják a sátoraljaújhelyi és a királyhelmeci vállalkozói központokat, s mellesleg beszállítanak egymillió autó gyártóinak.

Leginkább a magyar és a román 

Kelet-Európában a magyar és a román bankok vannak kitéve leginkább a devizahitelt felvevők eladósodása okozta kockázatnak - állapította meg csütörtökön közzétett elemzésében a Standar and Poor's (S&P) nemzetközi hitelminősítő.

Az élre ugrott 

Az egy főre jutó GDP tekintetében Komárom-Esztergom megye a megyék rangsorában az élre került 2005-ben, az országos átlag 4,7-szeresével - mondta Agócs István, a megyei közgyűlés elnöke szerdán, az elmúlt négy évet értékelő sajtótájékoztatóján.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Dupla segítség a turisztikai vállalkozásoknak: hitel mellé támogatás is jár

Dupla segítség a turisztikai vállalkozásoknak: hitel mellé támogatás is jár 

Páratlanul kedvező, 2,5 százalékos fix kamattal érhetők el a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont Start hitelei.

Pénzszerzés

Dupla segítség a turisztikai vállalkozásoknak: hitel mellé támogatás is jár

Dupla segítség a turisztikai vállalkozásoknak: hitel mellé támogatás is jár 

Páratlanul kedvező, 2,5 százalékos fix kamattal érhetők el a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont Start hitelei.

Cégblog

Négy nap alatt kifutott a keret, elkapkodták a támogatást a cégek

Négy nap alatt kifutott a keret, elkapkodták a támogatást a cégek  

Zárul a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program második üteme.

Gazdaság

Dupla segítség a turisztikai vállalkozásoknak: hitel mellé támogatás is jár

Dupla segítség a turisztikai vállalkozásoknak: hitel mellé támogatás is jár 

Páratlanul kedvező, 2,5 százalékos fix kamattal érhetők el a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont Start hitelei.

Infokom

Az olimpia árnyoldala: a csalók már edzésben vannak

Az olimpia árnyoldala: a csalók már edzésben vannak 

Az idei téli olimpia közeledtével nemcsak a sportolók, hanem a kiberbűnözők is csúcsformába lendülnek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo