PM kontra államelnök

PM-érv: több olyan szervezet létezik, amelynek felelős tisztségviselőit, első számú vezetőit a kormányzati periódust meghaladó időre nevezik ki.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A kormány megfontolja azokat az érveket, amelyekre hivatkozva Sólyom László aláírás helyett az Országgyűlésnek visszaküldte a parlament által már elfogadott vagyontörvényt - áll a tárca közleményében. A köztársasági elnök arra hivatkozva nem írta alá a törvényt, hogy a jogszabály által létrehozandó Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács tagjai hat évre nyernének megbízatást, hosszabb időre, mint egy kormányzati periódus. Ugyanakkor olyan hatáskörök gyakorlására kapnak felhatalmazást, amelyek a mindenkori kormány felelősségi körének lényegéhez tartoznak.

A törvény kifogásolt részét a parlament 60 napon belül köteles újra tárgyalni.

A tárca véleménye szerint több olyan szervezet létezik Magyarországon, amelynek felelős tisztségviselőit, első számú vezetőit a kormányzati periódust meghaladó időre nevezik ki. Tipikus példa erre a Nemzeti Földalap elnökének kinevezése, amely hat évre szól, s amely a köztársasági elnök feladata. A vagyontörvény által felállítandó új intézmény többek között a Nemzeti Földalap helyébe lép. A Nemzeti Földalap mellett több más intézménynél is hasonlóak a kinevezési szabályok. Az érvényben lévő jogszabályok szerint a Magyar Vasúti Hivatal elnökét hat évre, a Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsának tagjait öt évre, az Energia Hivatal elnökét és helyettesét hat évre, az Egészségbiztosítási Felügyelet elnökét hat évre nevezik ki.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo