Meghódítja a kiscégeket a Dynamics

A Microsoft Magyarország Dynamics-üzletága kiemelkedően teljesített idén, különösen igaz ez a most lezáruló pénzügyi év utolsó időszakára: júniusban minden munkanapra jutott egy új ügyfél. Az éves növekedés így a tavalyi eredményekhez képest 35 százalékos, amely számottevően felülmúlja az előre tervezettet.

"A 22 új júniusi ügyfél közül 4 cég a tízmilliárd forint feletti árbevételt elérő nagyvállalatok, 12 cég a középvállalati körből került ki, 6 cég pedig a kisebb, 500 millió forint alatti árbevételt elérő cégekhez tartozik. Az adatokból jól látszik, hogy nemcsak a stratégiai fontosságú középvállalati szegmensben, de egyre inkább a nagyvállalatok körében is alternatíva lett a Microsoft Dynamics, illetve a kisvállalatok felé való nyitás is sikeres termékeink bizonyos verzióival - emelte ki Ambrus Zsolt, a Microsoft Dynamics üzletág igazgatója.

A pénzügyi év során több mint 100 kis-, közép és nagyvállalat vásárolt ilyen megoldást, akik közül egyre többen veszik igénybe a Dynamics termékekkel integrált vállalati portál, üzleti intelligencia és kommunikációs megoldásait is.

A pénzügyi évben emellett tovább bővült a szoftvercég vállalatirányítási rendszereihez készült iparági megoldások száma, amely tovább szélesíti a vertikális vállalatirányítási rendszerek piacát.

A 2007-es pénzügyi év árbevétel és ügyfélszám tekintetében legsikeresebb Microsoft-partnerei az XAPT, a MultiSoft, a rEVOLUTION SOFTWARE, a VT SOFT, a Fisyco, az Update Consulting, a Karádi Rendszerház, a Project-Informatika és az LLP Budapest lettek.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo