Felzárkózástan Miskolcon és Ózdon

Digitális iskolahálózattal és Nyíló világ középiskolai tehetséggondozó programnak igyekszik Borsod megye hátrányos helyzetét visszájára fordítani.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Minden jel szerint egymás mellett futó, de egymást nem gyengítő, kioltó, alapvetően hasonló programnak a gazdája Borsod-Abaúj-Zemplén megye, az egyiknek, a miskolcinak az ünnepségére hivatalos június 2-án Csepeli György közpolitikai igazgató. A Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban dolgozó informatikai ügyekért is felelős szakember a hivatalos program szerint avégből utazik a megyeszékhelyre, hogy a digitális középiskola leérettségizett első évfolyamát köszöntse. A kurzus a hátrányos helyzetű közösségek számára érettségi megszerzését lehetővé tevő Tessedik Sámuel Digitális Iskolahálózat keretei között indult.

Az ünnepség szervezőitől megtudtuk, hogy a General Electric ózdi gyárának környezetében szervezett, ugyancsak komoly hátrányokkal küzdő ottani ifjúság digitális képzéséhez, tehetséggondozásához a Tessedik Sámuel Digitális Iskolahálózatnak nincs kapcsolata. A miskolci programról azt tudhattuk meg, hogy a digitális középiskola voltaképpen iskolarendszerű felnőttképzés, hagyományos tanterv és érettségi alapján, de az internet felhasználásával. Az esélyegyenlőség javításában úttörő szerepet vállaló program oktatási eszköztárának kialakításában az informatika és az internet lehetőségeit használja fel. Oktatási módszere pedig ötvözi az e-learning, a távoktatás és a gimnáziumi levelezőképzés szakmai tapasztalatait. A mintaprojekt keretében, a világon szinte egyedülálló módon valósult meg az infokommunikációs technológia segítségével irányított oktatás, tanulás, tanulói kommunikáció és tanügyi adminisztráció. A digitális képzéshez elengedhetetlen eszköztárat a tanulók lakóhelyén, vagy annak közelében a Kistérségi Oktatási Központok biztosítják, ahol helyi pedagógusok támogatják a diákok felkészülését. A képzés modulrendszerben zajlik. A tanév ötször héthetes oktatási és az azt követő beszámolási szakaszokból áll. A kezdeményezés a középfokú oktatásban nemzetközileg is újszerűnek számít. Bár a digitális távoktatás nem ismeretlen az angolszász világban, ám a hazai kezdeményezés módszertana mindenképpen újszerű abban a tekintetben, hogy egységes hálózati formában képezi az elszórt, hátrányos helyzetű kistelepülések vállalkozó szellemű lakosait. Az eredményt nem egyszerűen a közösségi tárgyak ismeretét mérő érettségi vizsga, hanem az infokommunikációs eszközök kezelésében való jártasság (digitális írástudás) és az ennek nyomán keletkező "network-identitás" kialakulása jelenti.

Örvendetes tehát, hogy alig 40 kilométernyire egymástól hasonló logikájú és feltételrendszerű lehetőségeket kínálnak fel az ott élő, nehéz sorsú embereknek. Ugyan Csepeli György ezúttal "csak" Miskolcon gratulál a végzősöknek, de tehetné ugyanezt a másik nagy múltú iparvárosban, Ózdon is. Ott a  General Electric jóvoltából a versenyképes munkaerő fejlesztéséért indított hosszú távú akció indult el, melyet Nyíló világ középiskolai tehetséggondozó programnak kereszteltek el. A helyi középiskolában komoly vizsgákkal választják ki azokat a fiatalokat, akik az üzleti angol tanulása mellett személyiségfejlesztő, csapatmunkában való érvényesülésre tanító kurzusok növendékeivé válhatnak. A GE gyermekenként legkevesebb 400 ezer forintot fordít a képzésre, illetve az iskola - mely eddig 67 ezer dollárt fordíthatott a programra - szaktanárait is felkészíttethette az újszerű többletmunkára. Időközben más kisvárosokba is elvitte a brüsszeli elismerésben is részesült versenyképes munkaerőt fejlesztő programját a General Electric. A megyei közgyűlés igényére pedig az Ózdhoz közeli Putnok középiskolájába "exportálta" know-how-ját a multi cég. Az ózdi mérleg 180 diákot és 35 tanárt tart nyilván, illetve a GE Foundation tavaly novemberi döntését: újabb 220 ezer dollárt szavaztak meg a program folytatására és szélesebb körben való elterjesztésére.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo