Érdemes lesz kutatni, sok a támogatás

Alapkutatásnál akár a ráfordítás egésze is támogatható a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapból - a szerdán hatályba lépő, erről szóló kormányrendelet a Magyar Közlönyben jelent meg.

Az alapból támogatás akkor nyújtható, ha az bizonyíthatóan növeli a K+F tevékenységben részvevők számát vagy a várható eredményeket, a projekt időtartamát illetve a támogatott által az innovációra fordított teljes összeget. Nem kell bizonyítani az előbbi négy mutató növekedését - egyebek mellett - akkor, ha kis és középvállalkozásoknál a K+F támogatás, illetve a megvalósíthatósági tanulmányhoz nyújtott támogatás nem éri el a 7,5 millió eurónak megfelelő forintösszeget, továbbá az ennek a vállalkozói körnek nyújtott iparjogvédelmi támogatásnál.

Kisvállalatoknál az előny

A támogatás mértéke alapkutatásnál 100 százalék, ipari kutatásnál 50, míg kísérleti fejlesztésnél 25 százalék lehet. Az előbbi maximális támogatási arányok a kisvállalkozásoknál 20, a középvállalkozásoknál pedig 10 százalékponttal emelkednek.

További 15 százalékponttal emelhető a támogatás aránya (de csak legfeljebb 80 százalékig), ha ipari kutatást vagy kísérleti fejlesztést két egymástól független cég együttműködve végez. További feltétel ebben az esetben, hogy a kutatás-fejlesztést két különböző uniós tagállamban végezzék.

A rendelet valamennyi támogatás-kategóriára további részletes szabályokat tartalmaz. Például a magasan képzett munkaerő kölcsönzéséhez 50 százalékos támogatás igényelhető az alapból, de külön csoportot alkotnak a fiatal innovatív vállalkozások is. Ez utóbbiak Budapesten és Pest megyében legfeljebb 1,25 millió eurónak megfelelő, míg az ország többi részén 1,5 millió eurónak megfelelő támogatást kaphatnak.

Külön támogatotti kategória a klaszter, amelybe a különböző méretű és tevékenységű, de a fejlesztésben egymáshoz kapcsolódó cégek tömörülnek. Ezek beruházási támogatást kaphatnak az alapból, de az régiónként eltérő (15-50 százalék közötti).

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo