Gyurcsány: "nem pénzt költünk..."

A nemzeti fejlesztési terv alapján kidolgozott operatív programokról az elmúlt napokban sikerült megállapodni Brüsszellel, ezzel lezárult egy szakasz az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) elkészítésében - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Nemzeti Fejlesztési Tanács hétfői ülésén.

A miniszterelnök közölte: a következő napokban a programok egymás után kerülnek fel hivatalos és elfogadott programként az EU nyilvános fórumaira, internetes felületeire. Magyarország a nemzeti fejlesztési terv stratégiájáról az Európai Unióban hetedikként állapodott meg a brüsszeli bizottsággal, és még ezt megelőzően a tagállamok közül elsőként írt ki pályázatot a források felhasználására.

Érdemi viták zajlottak

A nemzeti fejlesztési tervről folytatott viták gyarapították a programokat, és sikerült az eredeti fő célkitűzést a növekedést, az új munkahelyek létrejöttét megtartani. Az operatív programok alapján készülő két éves akciótervekben szerepelnek majd az olyan egyedi projektek is, amelyekről a kormánynak szakmai alapon kell döntenie, figyelembe véve a hosszú távú fejlesztési célokat, az ország igényeit, a kultúra, gazdaság sajátos szempontjait.

Ügyelnek arra, hogy biztosítsák az átláthatóság, a számonkérhetőség, a költséghaszon arányosságának elvét. A két éves akciótervek két dologról szólnak: a kiemelt projektekről és a pályázatokról. Kijelentette: szeptembertől tömegessé válik a pályázatok kiírása.

Légy résen!

A kormányfő a Nemzeti Fejlesztési Tanácson keresztül is azt kérte az önkormányzatoktól, gazdálkodó szervezetektől, civil szervezetektől, hogy készüljenek a fejlesztési lehetőségekre. Mint mondta: "nem pénzt költünk, hanem befektetünk egy új Magyarországba".

A Nemzeti Fejlesztési Tanács ülésén Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter megismételte, hogy lezárultak a tárgyalások az Európai Unióval az operatív programokról. Kiemelte: a tárgyalásokon hatékonyan tudták védeni, képviselni az ország érdekeit. Példaként említette, hogy a beadott operatív programokhoz képest 5-10 százalékkal csökken a turizmuson belül a szálláshelybővítésre fordítható forrás, ami a humáninfrastruktúra fejlesztési lehetőséget növeli.

#page#

Ugyanakkor az EU szabályozása szerint nagyobb önrészt kell vállalni a környezetvédelmi beruházásoknál, mint korábban, ez az önkormányzati szektor számára jelent majd nagyobb terhet. A tárgyalások eredményeként a regionális operatív programokba kerültek az ipari park fejlesztések, a barnamezős beruházások és a rekultiváció témája.

További kiírások lesznek

Az eddigi eredményekről szólva Bajnai Gordon elmondta, hogy az idén az ÚMFT-ben kiírt 18 pályázatból 8-at már lezártak. A gazdaságfejlesztési pályázatok lehetőségeit átlagosan kétszeresen jegyezték túl a pályázók. A lezárt gazdaságfejlesztési pályázatok 46 milliárd forintra megemelt keretének felhasználásával 180 milliárd forint beruházás indulhat meg. Júliusban újabb 20 pályázatot írnak ki 30 milliárd forint keretre, és elindulnak a foglalkoztatás területén a központi programok.

Az egyedi projektek nem a pályázatok kikerülését szolgálják, hanem olyan egyedi beruházásokról szólnak, amelyek nem férnek be a pályázati lehetőségek közé. Az akciótervekben szereplő fejlesztések 2800 milliárd forint elkötelezettséget tartalmaznak a következő két évre. Ősz végéig 200 pályázat lesz elérhető az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében, és elindul az egyedi projektek megvalósítása is.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo